Reggel úgy ébredtem, hogy egy pulcsit öleltem. Hírtelen nem tudtam, hogy mi van, majd rájöttem, hogy nem álmodtam. Luke tényleg itt volt, tényleg hazakísért, és tényleg nálam van a pulcsija. Beszívtam az illatát, és kb. 5 percig behunyt szemmel ültem, a ruhát szorongatva. Miért is csinálom ezt? Nekem nem is tetszik. Elhajítottam a pulcsit, majd átgondoltam, milyen nap van. Úr isten. Szabadság! Hazamehetek! Gyorsan felöltöztem, összepakoltam, és elindultam a konyhába.

- Hogy-hogy ilyen vidám vagy? - hallottam egy női hangot mögülem

- Ma megyek haza                                           

- Még nem is beszéltünk. Hagy csináljak neked egy kis reggelit, addig mesélj valamit - Oh de aranyos. Legszívesebben megöleltem volna, jó erősen. Addig amég nem kap levegőt. Aztán megsimogattam volna a nyakát egy késsel. Kissé morbid elgondolás, de nem itt akarok börtönbe menni, még mielőtt hazamehetnék, úgyhogy elvetettem az ötletet.

- Nem vagyok éhes, csak egy almát kérek, és nincs mit mesélnem. Egy átlagos 17 éves lány vagyok, átlagos problémákkal. Nem történik velem semmi említésre méltó, és ha megkérhetlek, tedd lejjebb a poharakat, ne a legfelső polcon legyenek, vagy vegyél fel egy normális ruhát, nekem mindegy, csak ne ezt keljen látnom - mondtam, mire elkerekedett szemmel nézett rám

- Gondoltam csinálok egy kedves lánynak egy kis rántottát, de egy ilyen nagyszájú kis hárpiának, még egy alma se járna - mondta, majd kiütötte a kezemből az almát. Utána néztem, megvontam a vállam, és belekezdtem egy másikba

- Az almát nem te vetted, ne pazarold. Van valami egyáltalán, amire te költöttél, mióta apámmal vagy együtt?

- Pimasz egy kölyök vagy. Húzzál befelé a szobádba, most azonnal! - elkerekedett szemmel néztem rá.

- Nekem te nem parancsolsz! Örülj, hogy találtál valakit, aki elvisel. Vigyázz rá, mert még egy olyan idiótát nem találsz, mint az apám.

Elindultam felfelé a szobába. Leültem a laptopomhoz, és láttam, hogy Luke fent van facebookon. Ráírtam, majd pár perccel később válaszolt.

Ariana: Szia. Rajtam maradt a pulcsid tegnap este. Ma utazok vissza Ausztráliába, úgyhogy ma valahogy vissza kéne adnom.

 Luke: Helló! Én s ma délután utazok. Ha egy időben megyünk, talán át tudod adni.

 Ariana: Én is délután megyek, lehet, hogy majd a reptérnél meg oldjuk. Visszajössz még valamikor Pestre?

 Luke: Max nyaranta látogatóba.

 Ariana: Nem kell segíteni a pakolásban?

  Gondolkodás nélkül elküldtem az üzenetet, majd rájöttem, hogy nincs törlés gomb. Késő. "✓Látta: 08:35 ".

 Luke: Ha van kedved, akkor jó lenne. De csak ha nincs más dolgod.

 Ariana: Oké. Hova kell mennem?

 Luke: Majd én eléd megyek. Most mehetek? 10 perc és ott vagyok.

 Ariana: Öö. oké

Gyorsan lezártam a laptopom tetejét, és halvány sminket kentem magamra, hogy azért mégis nézzek ki valahogy.

Kint vártam rá, majd láttam, hogy bekanyarodik az utcába. Oda ért hozzám, és egy 10.000 wattos mosollyal köszöntött. Viszonoztam a mosolyt, majd átnyújtottam a pulcsiját, ő pedig visszaadta. Hűvös volt, én pedig mint mindig, most is rövid ujjúba voltam.

- Van neked egyel talál pulóvered?

- Aha.

- Biztos ez? - nevetett

- Várj itt. - Mondtam, majd felrohantam a Green Day-es pulcsimé. Fogalmam sincs, hogy miért. Néha nem gondolkozok. Kit áltatok? Sosem gondolkozom.

- Itt va-gyok - lihegtem

- Nem kellett volna bebizonyítanod, a nélkül is elhittem volna, hogy van pulcsid.

- Késő - nevettem.

A házához értem, köszöntem a szüleinek, majd követtem Luke-ot a szobájába. Mindenhol rock bandás poszterek, üres bőröndök a földön, ruhák szanaszét, néhány üres energiaitalos doboz, egy pizzás doboz, benne 2 szelet pizzával, hang nélkül ment a tv, a laptopjából pedig hangosan szólt a zene.

- Íme, a szép tiszta ideiglenes szobám – mosolygott, nevetőráncokkal a kék szeme sarkában

- Látom, nem szeretsz pakolni

- Miből gondolod? - hülyült, miközben felvonta a fél szemöldökét

Kb. fél óráig pakoltunk, közben max 15 percet beszéltünk, de így is csak egy dolgot tudtam meg, próbáltam kihúzni belőle valami cikis dolgot, de egy komolyabb dolgot tudtam csak meg. Azt, hogy van egy testvére Párizsban, aki nagyon beteg, és így is a mamájára vigyáz.

Mikor elpakoltunk, a ruhakupacok alatt egy gitárt pillantottam meg. Felvettem, és alaposan szemügyre vettem.

- Oh! Megvan a gitárom! - kapta ki a kezemből a hangszert.

- Mikor takarítottál utójára?

- Mi is az a nap, amin egy rakás ajándékot kapok, és kinyírunk néhány fát, hogy díszeket dobáljunk rá?

- Karácsony? - kérdeztem furán

- Az!

- Azóta nem takarítottál? - kerekedett el a szemem

- Kb. - biccentett.

- Mióta gitározol? - váltottam témát.

- Kb. 4-5 éve.

Beszélgettünk egy kicsit, majd haza kellett mennem a cuccaimért, mert lassan indulhattunk a reptérre. Együtt mentünk, de a repülőn sajnos elég messze ültünk egymástól, és pechemre, még csak nem is ablak mellett ültem. A mellettem ülő öregen át próbálkoztam a táj nézésével, de megunta, és behúzta a függönyt. Ezután zenét hallgatva gondoltam végig a dolgokat. Hogy megszabadultam apáméktól, meg átlagos dolgokon és a legtöbbet Luke-on gondolkoztam. Jó volt az együtt töltött pár óra, de nem szokok hozzá ehez. Ha Ausztráliába érünk, ott lesznek a barátai, és nem beszélünk annyit. Valószínűleg nincsenek itt a barátai, ezért örül, még az én jelenlétemnek is.