A tegnapi nap azzal telt, hogy Luke képeit néztem (a tudatalattim hibája, esküszöm, nem én voltam, ő kezdte. Minek tesz fel ennyi képet?),  anyának segítettem,  amiben tudtam, és neteztem.

- Biztos, hogy túl fogod élni? – kérdeztem anyát aggódva. Elutazok, ő egyedül lesz, és  nem akarom, hogy baja legyen, járni se tud rendesen, és csak az egyik keze használható (kb.). Jogosan aggódok.

- Igen. Biztos. Érezd jól magad.

- Hogy érezhetném jól magam, mikor te mozogni alig tudsz, és én meg apával leszek egy teljes hétig?

- Kibírod

- Ha te mondod - mondtam kicsit cinikusan. – hé! És ha szólok James-nek? Beszél magyarul, és holnap ér vissza a nyaralásból, szerintem szívesen figyel rád!

- Biztos van jobb dolga is annál, hogy rám vigyázzon

- Ugyan már. Megkérdezem, egy próbát megér.  Naaa.  Jobban érezném magam.  – vettem könyörgőre a stílust

- Hát, jó. de nem akarok a terhére lenni

- Nem, dehogy! - boldogan nyúltam a telefonért, és hívtam fel James-t.

- Hello!

- Szia!Kérhetek valamit?

- Hajnali  5 óra van! – mondta hitetlenül.  Jah igen.   Korán keltem, mivel 6-ra a repülőtérhez kell érnem.

- Jó-jó,  tudom.  Bocsi.  De fontos lenne.

- Mond.

- Ugye ma utazok, és anyámnak kiment a válla meg a bokája, és nem akarom egyedül hagyni, szóval...

- Azt akarod, hogy a héten legyek ott vele. –  fejezte be helyettem a mondatot

- Öö. Igen. Nagy gond lenne?

- Nem, dehogy, de szombaton nem tudok ott lenni, a többi napon viszont igen.  És kéne kulcs,  gondolom, nem tud majd beengedni engem.

- Uu. Köszi!Nem gond, kibír egy napot.  Igaz, a kulcsot a postaládába rakom, oké?

- Oké.  Aludhatok?

- Igen - nevettem bele a telefonba. –Köszi. – tettem le

- Na? – kérdezte anya kíváncsian

- Szombaton nem ,de a többi napon itt lesz. – mondtam boldogan.

Közben már fél hat, és negyvenre jön a taxi, hogy elvigyen a repülőtérre, úgyhogy sietnem kellett. Hamar elkészültem, aztán elköszöntem anyától. Gyorsan beraktam a kulcsot a postaládába, és indultam a taxihoz. A reptérnél még várni kellett, majd  elment kb. fél óra azzal, hogy a csomagokat pakoltuk be, és a felszállásra vártunk. Imádok repülőn utazni. Szerencsémre az ablak mellett ültem, így nézhettem a csodálatos kilátást. Természetesen képeket is csináltam,  amikből párat felrakok Istagramra. Egyszer volt átszállás. Nem is tudom, hogy hol, de gyönyörű környék volt. A repülőn egy halas szendvicset adtak. Pfhejj. Nem ettem meg. Utálom a halat. Inkább éhezek, amúgy is diétázok. Álmos volta, de nem aludtam. Jobb ébren maradni, és nézni a tájat, mint lemaradni az egészről. Legalább is szerintem. Egyre alacsonyabban voltunk. már láttam a repteret. Megérkeztünk. Leszálltam a gépről, megkaptam a csomagom, és indultam ki. Abban a hitben voltam,hogy senki sem vár, és egyedül megyek haza, egy taxi sofőr társaságában. Aztán megpillantottam Krisztit. Mikor észrevett,eldobta a cigijét,és elindult felém. Ő az utolsó,akire számítottam,mivel mielőtt elindultam Ausztráliába,veszekedtünk,és az utolsó mondata az volt,hogy "rohadj meg".Nekem meg az,hogy "örülök,hogy ilyen távol leszek tőled". Pedig bírom őt. Nagyon jóban voltunk régen. Én nem haragszom rá,azt se tudom már,hogy min vesztünk össze. Nagyon sokat változott. Megmaradt  a cigi,deszkás cipő,Garage pulcsi,felgyűrt ujjal (meleg van,de neki sosem számít,az a fura,ha nem pulcsiban van,+28  fokban), galaxy mintás cső gatya, és két Coca Colát fogott a kezébe, az egyikbe pedig néha belekortyolt. Viszont változott is. Dús, rövid szőke hajából hosszú, gesztenyebarna lett, a régi 1-2 száll helyett, most egy egész doboz cigi lógott ki a zsebéből, egy London Boy-os sapit viselt, hátra felé fordítva.  Mindig is fiús volt, de most az összképtől még inkább olyannak  tűnt. Eszméletlenül széplány, illik hozzá ez a stílus, régen kicsit irigyeltem is. Nagyon kedves, tisztában vagyok vele. De mégis azon gondolkoztam, hogy megalázni, vagy köszönteni  jött-e. Az utóbbi miatt jött. Odaért hozzám,  végigmért a tekintetével, a kezembe nyomta az egyik doboz kólát, és elvette a bőröndömet. Elindult valamerre, én pedig értetlen arckifejezéssel meredtem rá hátulról, miközben követtem.

- Hé! - kiabáltam, mert úgy tűnt, nem tervez beavatni a tervébe, hogy hova is megyünk.

- Mi van? - nézett hátra, apró mosollyal az arcán

- Hogy- hogy itt vagy? Hova megyünk? Miért jöttél? - kezdtem kérdezősködni

- Eljöttem, hogy segítsek hazajutni, a tesóm kocsijához, mert ő visz minket, és azért, hogy köszöntsem egy régi barátomat, és - állt meg, hogy beérjem, majd a szemembe nézett - hogy bocsánatot kérjek, és kibéküljünk.

 Wow. Igen, még ugyan olyan kedves, és mindig csinál olyanokat, amiket nem értek.  Akármikor meg tud lepni.

- Köszönöm, hogy jöttél.

- Nem kell megköszönni.

beültünk a kocsiba, majd elindultunk.  Egy ideig csak a kezemet néztem, nem tudtam,mit mondhatnék, és túl nagy volt a csend, még azt a rohadt rádiót se kapcsolta be senki. Mikor felnéztem, teljesen ismeretlen volt a környék. Eltévedtünk, vagy most fog kiderülni, hogy egy sorozat gyilkos rabolt el? Esetleg bezár egy  szobába, ahol valami véreb van kiéheztetve? Ezekkel, és ehez hasonló gondolatokkal szálltam ki a kocsiból, mikor megálltunk valahol

- Khmm. Nem itt lakok.

- Tudom.

- Akkor minek jöttünk ide?

- Majd meglátod - mondta. Egy pillanatra végig futott az agyamon, hogy elrohanjak, de elvetettem ezt az ötletet. Követtem őt a házig, majd kinyitotta az ajtót, és előre engedett. Kicsit hezitáltam, majd beléptem. Felkapcsolta a lámpát mire megláttam, hogy majdnem az összes barátom ott ül. A régi osztálytársaim és barátaim boldogan köszöntöttek. Örömömben a sírás kerülgetett. Elképesztően rendesek. Egyesével odamentem mindenkihez, és végig öleltem őket. Alig tudtam elhinni. Odamentem Krisztihez, és szorosan átöleltem.

- Köszönöm - suttogtam.

- Ne nekem köszönd. Nekik - mutatott végig a társaságon. - figyelj. Sajnálom, ami régen történt

- Hagyd - vágtam félbe a mondanivalóját - Semmi baj. Már azt sem tudom, min veszekedtünk

- Nem. Én sem. - mosolyodott el - későre jár. Téged meg várnak otthon. Meddig akarsz maradni?

- Ameddig lehet. Jó lenne minél kevesebb időt az apámnál tölteni, és minél többet veletek

- Persze. Hát, akkor bulizzunk. Milyen zenét akarsz?

- Uu. Green day  American idiot, vagy Fall Out Boy  The phoenix, vagy valami Nirvana - soroltam

- Jó, elindítok egy Fall Out Boy albumot - egyszerűsítette le

- Az jó lesz - mosolyogtam.

Kb. nyolcig buliztunk, odaadtam mindenkinek az ajándékát, majd elköszöntem tőlük (mindenkivel beszéltem meg találkozót),  és Kriszti tesója hazavitt kocsival.

Megérkeztünk, megláttam a házat, és egyszer visszafordultam

- Hé.  Nincs kedved elütni?

- Nyugi kis csaj. Túléled

Miért mondja ezt mindenki?! Nem élem túl! Kíméletesebb lenne bedobni egy oroszlán ketrecbe. Jut eszembe. Választhatom azt, hogy egy kiéheztetett vérebbel összezárnak?

- Köszi hogy elhoztál

- Nincs mit.

Nagy levegőt vettem, majd  elindultam befelé.  Csengettem, mire apa kinyitotta az ajtót

- Szia!

- Hello - köszöntöttem, nem túl boldogan

- Talán, be is jöhetnél - mondta, mivel  látszólag nem terveztem a küszöbnél beljebb menni

- Na jó - sóhajtottam, majd ledobtam a cuccom az ágyra, és leültem

- Milyen volt az út?

- Jó

- Hogy hogy ilyen későn jöttél?

-A barátaim megleptek egy kis bulival

- Miért nem szóltál, nem tudtam mi van veled - Komoly?Most apát játszik?

- Gondoltam, úgyse érdekel annyira

- Szólhattál volna.

Körülnéztem, nem láttam sehol  A nőt

- Hol van Jade?

- Üzleti úton - felcsillant a szemem, majd ahogy meglátta az apró mosolyt az arcomon, hozzátette - Péntekre hazaér - látta, hogy eltűnik a vigyor a képemről, majd büszkén mosolyogva elment.