Hey! :D Bár még van 4 nap, azért előre is Boldog Karácsonyt kívánok nektek. Jó olvasást. :)

Exx
________________________________________________________________________________

Mikor már elmúlt éjfél, és lassan elmentek a többiek, én is úgy döntöttem, hogy indulok, még mielőtt anya felébred. Elköszöntem Luke-tól, és rohanni kezdtem. Beosontam az ajtón, és halkan felmentem a szobámba. Nem néztem meg, hogy anya alszik-e, csak becsuktam az ablakot (ami a szökéskor maradt nyitva), átöltöztem, és lefeküdtem aludni.

Reggel korán felébredtem,  és lementem a konyhába. Anya ott volt,  én pedig lapultam,  nehogy kiderüljön,  hogy észrevette, hogy elmentem.  Aha,  én el is hittem,  hogy megúsztam. 

- Tudom,  hogy  Luke-nál voltál.  - mondta fáradtan, meglepően nyugodtan,  és belekortyolt a kávéjába. - Csalódtam.  - mondta,  de nem tudtam eldönteni, hogy mérges-e. Persze hogy az,  de a hangjából nem úgy veszem ki. Inkább szomorú, mint ideges. 

- Sajnálom. - mondtam,  anya pedig csak sóhajtott. 

- Mit kezdjek veled? - mondta, és maga elé meredt. - Az lenne a legjobb,  ha hazaküldenélek apádhoz.

- Micsoda?  

- Nem foglak. - mondta,  én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam. 

- Akkor...  - kezdtem.

- Nem kapsz büntetést. - mondta.  - Bármikor mehetsz Luke-hoz is

- De... miért?  - kérdezzem,  de nem válaszolt.  Semmit nem értettem,  és nagyon zavart, hogy fogalmam sem volt,  hogy mi a baja. 

- Szeretlek.  - öleltem meg szorosan,  és adtam neki egy puszit. Nem tudtam mi baja,  miért ilyen elnéző, de azt akartam, hogy tudja,  rám számíthat.

- Én is kicsim.  - ölelt vissza. - Luke azt mondta, ma jön érted,  hogy elmenjetek valahova,  mivel eddig nem mehettetek délután. Egyébként szóltam a tanárnak hogy ma nem mész suliba.  

- Mikor beszéltél te Luke-al? És miért vetted ki ezt a napot? - néztem rá furán

- Az mindegy - legyintett. 

Felmentem a szobámba,  gyorsan elkészültem,  és már csöngettek is.

- Szia - ugrottam a nyakába. 

- Szia - adott egy puszit a homlokomra, és elindultunk a kocsim felé. Beszálltunk (Luke vezetett,  természetesen), és elindultunk. 

- Hova megyünk?  - kérdeztem. 

- Hova szeretnél? - kérdezte. 

- Mondjuk... a Hard Rock Caféba? - kérdeztem, hogy neki jó-e. Ott úgy sem sokszor voltam. 

- Valami nyugisabb helyre gondoltam - mondta.

- Ha még nem tudod, hogy hova megyünk, akkor most merre viszel? - kérdeztem, mivel valahova megyünk, csak egyikőnk sem tudja, hogy hova.

- Tankolok, kijártam neked az összes benzint, anélkül meg nem fog menni a kocsi. - válaszolta, én pedig megköszöntem, hogy erre is gondolt, majd tovább gondolkoztunk, hogy hova menjünk. Igazából azt hittem, hogy azért jött értem, mert volt egy terve is, és nem most találja ki, hogy mi legyen.

- Minden rendben? - kérdeztem Luke-tól, mikor visszaszállt a kocsiban, miután fizetett a benzinkúton. Tegnap is látszott rajta, hogy valami baja van, és ma is észrevettem ezt.

- Jah, persze. - mondta, és rám mosolygott. Adtam neki egy gyors csókot, és mielőtt elindultunk volna, azért megbeszéltük, hogy hova is menjünk.

- Miért pont nyugis helyet akarsz? - kérdeztem.

- Nem tudom, jobb lenne kettesben lenni, vagy úgy, hogy csak kevesen vannak körülöttünk- vonta meg a vállát.

- Oké, most komolyan, mi bajod? - kérdeztem.

- Semmi, mondom. - nevetett.

- Jah, persze, én meg utálom a Green Day-t. - mondtam karba tett kézzel, Luke pedig nevetett.

- Majd elmondom később, oké? 

- Miért később? Miért nem most? - kérdeztem, és belenéztem a szemébe. Abba a csodálatos kék szemébe. Nem Ariana, nyugi, most ideges vagy rá, amiért nem beszél...de... az a szem...

Luke nem válaszolt, csak beindította a kocsit, és elindult.

- Hova megyünk? 

- Ashtonhoz. - válaszolta.

- Nem kéne előbb megkérdezni őt is? - kérdeztem.

- A szülei nincsenek otthon, azt mondta, bármikor mehetünk hozzájuk. 

Elérkeztünk a házhoz, ahol egyébként még sosem jártam, és csöngettünk.

Ash kilépett, lepacsizott Luke-al, és megölelt engem, majd Hope jelent meg mögötte. Haja kócos volt, és vidámnak látszott. Odajött, és eltörte mindkettőnk gerincét. Vagyis, bocsánat, megölelt minket.

- Hogy-hogy itt van? Nem úgy volt, hogy összevesztetek? - kérdeztem Ash-től.

- De, aztán khmm…kibékültünk. - mondta, és apró mosollyal a száján Hope-ra nézett.

- Oh, oké. - mondtam furán, és beléptem a házba. - szép a házatok. - dicsértem meg.

Hope felvezetett Ash szobájába, Ashton és Luke pedig még kint maradtak. Egy pillanatra hátranéztem, és azt láttam, hogy Luke komoly arccal néz Ash-re, aki épp a fejét fogta.

- Na, mit akarsz csinálni? - nézett rám vidáman Hope.

- Nem tudom. - vontam meg a vállam.

- Baj van? - nézett rám.

- Nem, csak idegesít, hogy Luke nem mondja el, mi a baja. 

- Biztos oka van annak, hogy nem akarja elmondani.

- De mégis mi? Eddig úgy volt, hogy mindent elmondunk egymásnak, akkor most miért nem?

-  Hagyd békén, biztos elmondja, ha készen áll rá. Nem tudhatod, miért nem akarja elmondani, lehet, hogy nagyon rossz, és nem képes arra, hogy elmondja neked. Lehet, hogy téged akar megvédeni azzal, hogy nem mondja el, mert fél, hogy rosszul érint.

- Tudom, de..

- Nincs de! Csak rosszabbat csinálsz, ha ezen gondolkozol. Elmondja, ha akarja, ne erőltesd, és ne rontsd el a kedved azzal, hogy ezen rágódsz. Majd kiderül, de most érezd jól magad, és csináljunk valamit, amitől jobb kedved lesz. - állt fel az ágyról.

- Victoria. - szóltam. Rég mondtam ki a rendes nevét.

- Igen? 

- Köszönöm. - mosolyogtam rá. Őszintén szólva meglepett, hogy ilyet mondott. Olyan kis buta, és mégis...olyan..bölcs... ez azért elég furán hangzik. Főleg, hogy Hope-ról beszélünk.

- Bármikor. - mosolygott vissza. - De héj. Miért Victoriának hívtál az előbb? A barátaimnak csak Hope vagyok, már nem vagyunk barátok? - tette a szákja elé a kezét. Igen. Visszatért.

- Nem, dehogy. - nevettem. - Csak rég szólítottalak a rendes neveden. - vontam meg a vállam. Idő közben Hope bekapcsolt egy Paramore számot. Nem ismerem annyira a zenéiket, de asszem épp a Last hope-ot kapcsolta. El tudom képzelni, hogy ez a kedvence, mert benne van a címében, hogy  "hope". - Egyébként, miért pont Hope? - kérdeztem.

- Régen szerelmes voltam  ebbe a névbe, és mindenkire ráparancsoltam, hogy Hope-nak hívjon. Azóta egyébként nem szeretem annyira, de már minden barátom csak így hív. - vonta meg a vállát.

- Tényleg szép név.

- Ugye? - nézett rám. Nevetve megöleltem, közben Luke-ék léptek be az ajtón.

- Esetleg magatokra hagyjunk titeket? - nézett ránk Ash, én pedig elengedtem Hope-ot. - Hope, gyere ki egy kicsit, hagy legyenek kettesben.

- Miért? - kérdezte Hope.

- Igen, miért? - kérdeztem én is.

- Csak... gyere. - fogta meg Hope karját, és kimentek, becsukva maguk mögött az ajtót.

- Mi történt? - kérdeztem Luke-ot, aki feszültnek tűnt.

- Beszélnünk kell. - ült le mellém az ágyra. Belenézett a szemembe. A kék szemében most nem láttam azt a csillogást, csak szomorúságot. Vett egy nagy levegőt, és megszólalt. - Hétfőn hívtak. - mondta, nekem pedig egy pillanatra megállt a szívem.

- Micsoda? - kérdeztem. Luke nem  válaszolt, csak engem figyelt. - Miért nem szóltál előbb? - kérdeztem idegesen.

- Én próbáltam, de te nem figyeltél!

- De hétfő óta annyi idő eltelt! Nem hiszem, hogy annyira erőlködtél, hogy elmondjad!

- Nem lapozhatnánk?! - kiabálta, én pedig lenyugodtam.

- Mikor indulsz? - kérdeztem halkan, és legördült egy könnycsepp az arcomon.

- Holnap után. - válaszolta.

- Sajnálom, hogy így reagáltam az előbb. - mondtam, rekedtes hangon. Közben könnyek hulltak a szememből, mivel akárhogy próbáltam nem tudtam teljesen visszafogni magam. - Én.. én csak... nem tudom, sajnálom. - mondtam. Luke odajött, és szorosan megölelt. Nem bírtam tovább, megállás nélkül sírtam Luke vállán. Felnéztem, és láttam, hogy Luke is sír. Még sosem láttam sírni. Mikor a húga meghalt, akkor is tartotta magát, mikor a közelemben volt, előttem sosem sírt.

- Szeretlek. - súgta a fülembe.

- Én is. - mondtam halkan.

- Bejöhetünk? - nézett be az ajtón Ash, Luke pedig bólintott. Hope megállt mellettünk, én pedig elengedtem Luke-ot. 

- Maradj még te idióta. - ölelte meg őt Hope.

- Hidd el, mindennél jobban örülnék, ha most nem kéne mennem. - mondta, és megsimította a lány haját. Ők ketten nagyon jó barátságot ápolnak, annak ellenére is, hogy egyszer együtt voltak, és szakítottak. A közös történetüknek a végét egyébként azóta sem tudtam meg, de már nem érdekel. Már vége, és amúgy is. Luke-nak lehet bármilyen múltja, ki tudja, hány lánnyal volt még, elvégre, csak rá kell nézni. De mégsem kérdezhetem őt ki a volt kapcsolatairól. Ő sem kérdezget engem, már nem mintha én olyan sok kapcsolatomról tudnék mesélni, de ő ezt nem tudja, mégsem kérdezget. Viszont ha megkérdezné, hogy szerettem-e valakit jobban, mint őt, a válaszom egy határozott nem lenne. Szörnyű érzés lesz őt elveszíteni. Szörnyű tudni, hogy vasárnap szakítanunk kell, és soha többé nem látjuk egymást.

Az egész nap olyan hangulatban telt, mint ha egy temetésen lennénk. Mindenki sírt vagy csendben és szomorúan elvolt a gondolataival. Néha azért elhangzott egy-egy poén, a feszültés csökkentése miatt, amin egyébként nem tudtunk nem nevetni, viszont hamar visszaállt a hangulat. Felhívtam anyát, hogy Luke-nál alszok, elköszöntünk Ashtonéktól, elmentünk Luke-hoz, és ott fojtattuk a szomorkodást. Lefeküdtünk, és Luke szorosan magához ölelt. Próbáltam elaludni, de nem ment. Luke azért jobban hozzászokott már a gondolathoz, hogy utazni fog, mivel már régebb óta tudja, mint én. De ahogy hangosan kimondta, valahogy olyan, mintha ő is most tudta volna meg. Még csak most ért el az agyához a tudat, hogy ez a hívás mit is jelent. Eddig boldog volt, pedig tudta. Most viszont még sírni is láthattam, amit, hát nem szerettem volna látni. Rossz volt azt figyelni, ahogy sír. Szerintem most adta ki igazán azt a szomorúságot is, amit a testvére elvesztése okozott. Természetesen még mindig nem heverte ki, de nem sírt annyit, tartotta magát. Most viszont biztos, hogy nem csak amiatt sírt, hogy utaznia kell.