- Nyugi, nemsoká elmegy. – nyugtatott Luke.
- Honnan tudod, hogy vele van baj?
- Ki mással lenne? Ráadásul ki lehetett hallani az ordításod. - mosolygott gúnyosan, én pedig elnevettem magam. - Ne idegeskedj miatta. - simította meg a karom.
- Nem fogok. - ígértem meg. - Hova megyünk?
- Először tankolni, aztán pedig elmehetnénk egy discoba.
- Bah. Utálom a discokat. 
- Tudom. - nevetett.
- Honnan?
- Ha nálad vagyok, mindig minimum négyszer lemegy a Kill the DJ a Green Day-től, és Rocker vagy... Csak tippelem - mosolygott.
- Jó, akkor hova megyünk? - érdeklődtem.
- Hova szeretnél?
- Egyszer elképzeltem, hogy egy vidámparkban vagyunk, zárásig, te nyersz nekem valami plüsst, megosztozunk egy vattacukron, sokat nevetünk, hullámvasutazunk, felmegyünk az óriáskerékre, amikor már sötét van, és a legtetején beragadunk, a háttérben tűzijátékoznak, és csókolózunk, aztán leengednek, és nevetve kipróbáljuk, a még addig ki nem próbál játékokat. - meséltem, beleélve magam a gondolatba.
- Jó, nagyjából megoldható. - mondta
- Miért csak nagyjából?
- Kétlem, hogy beragadunk, és hogy tűzijátékozni fognak.
- Oh, igaz… de hátha mégis. - vontam meg a vállam. Luke elindult, én pedig újragondoltam azt, amit mondott. Mostanában nem esik le minden elsőre. - Megyünk a vidámparkba?
- Aha – mosolygott, én pedig örömömben sikítottam egyet, amiről Luke megijedt.
Tankoltunk, aztán mentünk a vidámparkba. Izgatottan sétáltam az autótól a bejáratig. Luke fizette az én jegyemet is, ezért vitatkoztam kicsit vele, hogy kifizetem én. Úgyis ő fizeti bent a vattacukrot és ő fizet a játékért, hogy nyerhessem nekem valami plüsst. Na jó, ő fog mindent fizetni, mert ő mindi azt szokta csinálni, persze nem azt mondom, hogy kötelező, vagy hogy nem fizetem ki én, de a plüssért neki kell fizetnie. Máskülönben magamnak fizetném a saját ajándékomat. Majd meghálálom. Jó, még én is meglepődök a saját hozzáállásomon. Általában mindent ki akarok fizetni, hogy ne költsön rám más.
- Jó fizetheted az enyémet is, csak fogd be. - mondta, én pedig elővettem a pénzt.
- Hülye. - nevetett, és kifizette a jegyeket.
- Bent vagyunk! - sikoltottam. 
- Tudom, én is látom. - mosolygott.
- Neeem! Bent vagyunk! - ismételtem meg lassabban, kicsit több érzéssel.
- Jaaah, hogy bent vagyunk. – mondta Luke, mintha most jobban meglepődött volna. A hatás kedvéért a fejét is fogta.
- Igeeeeen! - ugráltam, Luke pedig kiröhögött. - Nézd, ott van az a kacsás lövöldözős játék!
- Hogy mi?
- Tudoood. A filmekben is olyan van. Ott. - mutattam egy bódé felé. - játszunk azon! - mondtam, és megragadtam a karját, majd odahúztam a bódéhoz. - adja a pisztolyt. - mondtam köszönés nélkül.
- Majd ha fizettetek. - mondta, én pedig odaadtam a pénzt. A szőke hajú nő a kezembe nyomta a játék pisztolyt, aztán Luke-ra pillantott. - Nocsak, te meg hogy-hogy itt állsz, egyedül? 
- Nincs egyedül, velem van. - a nő arcáról lehervadt a vigyor, és inkább azt figyelte, hogy játszok. 
- Igeeen! - ugráltam, mikor lelőttem egy kacsát.
- Ne örülj, hármat kell eltalálnod. - mondta gúnyos vigyorral. Aztán lelőttem még egyet. Aztán puszta véletlenségből a nőt találtam el, aztán bénáztam egy kicsit, éés nem lőttem le a harmadikat.
- Te is kipróbálod? - kérdezte a nő kedvesen Luke-tól, és meg simította  a karját. Odaálltam Luke mellé, és nyomtam egy puszit az arcára, már csak azért is, hogy a nő szenvedjen. Luke nevetett, aztán fizetett és neki ált játszani.
- Béna vagy, ez rohadt könnyű. - mondta, és lelőtte a harmadik kacsát. - Kérem a pingvint! - ütött az asztalra.
A nő gyorsan odament a plüssért, és Luke kezébe nyomta. Elindultunk, hogy egy másik játékot is kipróbáljunk.
- Miért pont pingvin? 
- Miért ne? - mosolygott. - Jó, nekem van egy pingvinem, hol egy olyan játék, ahol még plüsst lehet nyerni, hogy te is megkapd azt a plüsst, amit elképzeltél? - nézett körbe.
Megláttunk egyet, és elindultunk, menet közben pedig  vettünk  egy vattacukrot (Éljen, már két dolog megtörtént abból, amit elképzeltem. A másik az, hogy eljöttünk).
- Kérem a labdákat. - szólt Luke, a pénzt lengetve maga előtt. Szerencsére most férfi volt ott. Viszont most Luke játszotta a féltékenyt, amit azért bevallom, kicsit élveztem.
- Jó, válasz egy plüsst. - mondta Luke, mikor  a második labdával leütötte a legalsó üveget, így az egész ledőlt.
- Ez túl könnyen megy. Úgy kéne, hogy elköltöd az összes pénzedet arra, hogy végre leüsd, és mi közben sokat nevetünk. Túl profi vagy ebben. 
- Most kell a plüss vagy nem?
- A cápát kérem. - mondtam,  a férfi pedig levett egyet. - Ahj ne a rózsaszínt! A feketét. - unottan kicserélte a két játékot, és a kezembe nyomta. Mellé a telefonszámát is odaadta, amit Luke elvett, és kettétépett. 
- Egy cápa volt az álom plüssöd? – kérdezte Luke furán.
- Igazából egy delfin, de abból csak rózsaszínű és kancsi volt. – Luke kinevetett, de nekem nem kell fogyatékos delfin.
- Jó, most mi következik a történetedben?
- Hát, eredetileg még mindig az üvegeknél bénáznál, és még csak most vennénk vattacukrot. De mivel a háromnegyedét megetted, a vattacukor vétel következik, ismét.
- Lenne egy kérdésem. - érdeklődve néztem Luke-ra. - A te elképzelésedben, én miért vagyok rokkant?
- Nem vagy az. - nevettem.
- Akkor miért vagyok ilyen béna?
- Jó, lehet, hogy túl sok ilyen filmet néztem, és csak a filmekben ilyen bénák az emberek.
- Te is béna vagy. - ütögette meg a vállamat.
Vettünk egy vattacukrot, aztán sötétedésig próbálgattuk a játékokat. Sokszor rángattam Luke-ot a hullámvasútra, tulajdonképpen majdnem hányásig hullámvasutaztunk. De hát ő vállalta be, hogy eljön velem, erre számíthatott. 
- Oké. Besötétedett. Most már mehetünk az óriáskerékre. - ugráltam.
- Jó, de ott nem ugrálhatsz. Vagy ha mégis, akkor mellém biztos nem ülsz. - mondta.
Luke fél karral átkarolt, és így mentünk az óriáskerékig.  Izgatottan ültem be, és vártam, hogy elinduljon. Akárhányszor a tetejére értünk, vártam, hogy beragadjon, de hiába, és még csak tűzijáték sem volt, viszont a tetején egy hosszú csókot váltottunk Luke-al, ha nem is ragadtunk fent, és nem borította miattam fényárba az eget semmi, a csókot akkor sem hagyhattam ki. Mikor vége lett, és ki kellett szállni, még egy kicsit makacskodtam, hogy ki nem szállok onnan, de aztán már muszáj volt kiszállnom, mivel hiába ültem volna bent, ha el sem indítják.
Életem egyik legjobb délutánja volt. Nagyjából mindent kipróbáltunk, és végig nevettük az egészet. Pont ilyennek képzeltem (mármint, az óriáskerekes részt kivéve), nem gondoltam, hogy egyszer tényleg megvalósul. Mióta Luke-al vagyok, az életem sokkal jobb lett. Annyi dolgot csináltunk együtt. Az unalmas napjaimat érdekessé és viccessé tette. Együtt valósítottuk meg az álmomat, vagyis együtt éltük meg életem legjobb koncertjét. Megnyugtatott, ha ideges voltam. Sikerült megnyugtatnia, amikor senki másnak nem (Itt az apám hírtelen és nem várt beköltözését értem). Megismertem miatta Hope-ot, Ash-t, Michael-t, és Calumot. Megmentett attól, hogy apámmal egy házban legyek (ez nálam nagydolog), és boldoggá tett. Ilyen boldog életemben nem voltam még. Eszméletlenül hiányozni fog. Tudom, hogy nem találok még egy olyat, mint ő. Soha nem fogok. 

- Szeretlek - öleltem meg Luke-ot mikor a kocsi felé haladtunk. Elérkeztünk a zárásig, muszáj volt menni. Pedig maradtam volna még. Mikor beszívtam az illatát, keserű ízt éreztem a számban. Olyan boldog voltam, de egyben olyan szomorú is. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Pont mint mikor az Amnesiát adták elő. Szerintem megállás nélkül azt fogom hallgatni mikor... mikor Luke elmegy. - nem akarlak elveszíteni. - mondtam, és egy rohadt hosszú csókot adtam neki. Én már abbahagytam volna, de Luke még nem. Oké, most volt a rekorddöntés. 
- Megígérted, hogy nem gondolsz erre. - súgta a fülembe, mikor abbahagyta a csókot. A kezeit a derekamon, az állát pedig a vállamon pihentette.
A vidámpark fényei lekapcsolódtak, és már csak a hold világította meg az utcát. A holdfényben vetettem még egy pillantást Luke-ra, aztán mindketten elindultunk, hogy hazamenjünk.
- Aludhatok nálad? - kérdeztem halkan, reménykedve, hogy igen a válasz. Nem akarok még elválni tőle. Túl kevés volt ez a délután.
- Persze. - nyomott egy puszit a homlokomra, beszálltunk a kocsiba, és elindultunk hazafelé, vagyis hozzá haza. Már most hiányzik, pedig még el sem ment. De akármikor kaphatja a hírt, hogy utaznia kell. Akkor már nem lesz több együtt töltött délután. Nem lesz több együtt nevetés. Nem lesz több mi. Lesz Luke, és leszek én. Lesz a helyes és utánozhatatlan Luke Robert Hemmings, és lesz az unalmas  Ariana Peterson. Alig várom. 
Belefúrtam a fejemet a plüssömbe, és lehunytam a szemem. Megígértem Luke-nak, hogy erre nem fogok gondolni, de nem megy. Most épp csak arra tudok gondolni, hogy nemsoká elmegy.