Amikor azt mondtam, hogy remélem Luke megszán egy éjszakára, nem egészen így gondoltam. Ahogy tegnap sírva öleltem, ugyan olyan pózban feküdtünk a földön. Nem tudom, hogy kerültünk a földre, de inkább nem is akarom. Felálltam és kinyújtózkodtam, aztán Luke-ra pillantottam, aki épp most ébredt fel.
-  Ariana. Kérdezhetek valamit? - kérdezte, én pedig bólintottam. - Túl reggel van, még nem látok rendesen, de remélem, hogy most ez igent jelentett. Ha nem, akkor is megkérdezem, hogy miért fekszek a földön?
- Fogalmam sincs. De kelj fel, elkésünk. Még van vagy 20 percünk elkészülni és odaérni a suliba. - Luke lassan felkelt, és egy ideig nyújtózkodott, aztán kikereste a ruháját, amit felvesz.
- Tudsz adni egy fésűt? - kérdeztem, miközben az újaimmal próbáltam szétszedni a tincseimet. Luke elmondta hol van, én pedig mentem is, hogy kifésüljem az összegubancolódott hajamat.
- Te így fogsz menni? A tegnapi gyűrött ruhádban, és az én pulóveremben? - állt be mögém a tükör elé.
- Aha.
- Legalább hagy adjak egy másik pulóvert, ez össze van gyűrődve.
- Jó nekem ez. - mondtam, de Luke akkor már a szekrényében kutakodott.
- Tessék. - Jött vissza, a kezében egy fekete Nirvanás pulóverrel.
- Úristen. - vettem el tőle a pulóvert. - Köszi! - Nagyon tetszett az a pulóver, úgyhogy nem elleneztem, amikor visszakérte a másikat, és a fejemre húzta a Nirvanásat.
- Nem tudom, hogy megy ez nálatok, lányoknál, de ha kell anyámnak is vannak ilyen sminkelős izéi, biztos megengedi hogy használd.
- Áh, nem köszi, így is eleget kaptam. Nem fagyok meg, megmentettél attól, hogy egy házban keljen lennem apámmal, és nem szándékosan ugyan, de még estére is kimentettél. Nem használom el pluszba anyukád sminkjét. - mosolyogtam, és nyomtam egy gyors puszit a szájára. - Viszont ha kaphatnék egy rágót, annak örülnék.
- Oké, mindjárt. Kész vagy? Ideje lenne indulni. - mondta, én pedig leraktam a fésűt, és kiléptem a fürdőből.
- Várj, a macska. Hol van? 
- Fogalmam sincs. - mondta egyszerűen, aztán átgondolta a dolgot, és mindketten nekiálltunk keresni. Törött lábbal nem juthatott messzire. Vagy ha másért nem, nem olyan nagy ez a szoba, az ajtó meg zárva van, és hacsak nem tanulta meg kinyitni az ajtót, nem mehetett ki.
- Megvan! - húztam ki a szekrény mögül a macskát, ezzel felébresztve az állatot. - Etessük és itassuk meg, aztán mennyünk. - mondtam, és téptem pár darab kenyeret neki. Luke amíg én etettem a macskát, öntött neki tejet, és lerakta elé. Én gyorsan elpakoltam minden éleset vagy olyat, ami árthat neki, és Luke-al kerestettem egy olyan dolgot, amivel játszhat (Luke odadobta neki az egyik zokniját). Mikor ezzel végeztünk indultunk kifelé. Luke ahogy ígérte, adott egy rágót (Na jó, kettőt, kunyiztam még egyet), és beszálltunk a kocsiba. Természetesen Luke vezetett, mert miért is lenne másképp? Nem vezethet a csaja, az ciki. Ah. Elindultunk, aztán átgondoltam a tegnap történteket.
- Min gondolkozol ennyire? - kérdezte Luke.
- Sajnálom, tényleg, nagyon.
- Mit?
- Hogy csak magammal törődtem. - mondtam, Luke pedig továbbra is értetlenül nézett rám - Meghalt a testvéred, én pedig azon voltam kiakadva, hogy elmész. Nem foglalkoztam a te bajoddal, csak azzal, ami velem kapcsolatos. Nagyon sajnálom, nem akartam, én egyszerűen… nem tudom. Hírtelen jött mind a két hír, és én az utolsón akadtam meg.  - Hadartam, Luke pedig befogta a számat, és rám nézett. Nem kellett a vezetésre koncentrálnia, mert épp lezárták a sorompót, a vonat meg elképesztően lassan megy, szóval most volt ideje mással is foglalkozni a vezetésen kívül.
- Figyelj, megértem. Nem is várom el, hogy te kiborulj az én gondom miatt. Jó, az én gondom miatt is borultál ki, mivel nekem is ugyan akkora probléma hogy el kell válnunk, mint neked. De igazából egyik miatt se akadj ki. A testvérem halála amúgy is várható volt. Felkészültem rá, amennyire tudtam. Azért voltam annyira megszeppenve, mert azért rosszul érintett, nem lehet ilyenre teljesen felkészülni. Viszont már pár nappal a halála előtt felhívtak, hogy a héten biztosan meg fog történni. De ez tényleg az én bajom, nem kell neked is szomorúnak vagy összetörtnek lenned miatta, majd túlesek rajta. - Láttam rajta, hogy erősnek akar látszani, de amikor a tesója halálához kapcsolódó dolgokat mondott, néha kicsit megakadt, és könnyeket is láttam a szemében. De teljes mértékben megértem. - Ami kettőnkkel kapcsolatos - folytatta - Ne legyél kiakadva. Próbáljuk meg ezt a néhány napot amég együtt vagyunk élvezni, ne is gondoljunk erre. Majd minél több időt töltünk együtt, és elmegyünk pár jó helyre, amég lehet. Most ne gondolj erre, rendben? - nézett a szemembe.
- Végigbeszélted a sorompó idejét, volt vagy 20 perces. - mondtam a könnyeimet törölgetve. - eltanultad tőlem a monológokat. - nevettem, és megcsókoltam. - Megpróbálok vele nem foglalkozni. Ígérem. - mondtam halkan, miközben öleltem. - viszont tényleg végigbeszélted, nagy sor van mögöttünk, nem ártana elindulnod. - engedtem el.
- Néhány nap, mi? - kérdeztem magam elé bámulva, könnyes szemekkel. - Tudod, hogy nem fogom kibírni nélküled?
- Tudod, hogy én sem nélküled? - kérdezte vezetés közben.
- Nélkülem könnyebb élnie az embernek, mint nélküled. Nélküled mi lesz velem? Egy napig nem leszel itt és belehalok. - Mondtam nevetve, szomorúan. Az arcomat a kezembe temettem, és sírtam. Nem akartam sírni. Próbáltam visszatartani. De nem ment. 
- Héj, ne sírj. Mondtam, hogy ne gondolj erre. 
- Igaz, bocs. - húztam ki magam, és letöröltem a könnyeimet.
Lassan odaértünk a sulihoz, és bementünk. Menet közben mindenki minket nézett. A lányok irigykedő, és gyilkos tekintettel méregettek, Luke-ra pedig úgy néztek, mint akik még sosem láttak embert. Jó, megértem. Luke a szakadt fekete gatyájával, a Hard Rock Cafés pulóverével, a szinte már világító kék szemével, a szőke felállított hajával, és a bakancsával mindenkit levesz a lábáról. A 193 centjével már alapból kitűnik az emberek közül, de hozzá ez az arc és stílus, nem is tudom, hogy mivel érdemeltem én ezt ki. Túl jó hozzám.
Mire a terembe értünk, már a világ összes átkát rám zúdították, és ezerszer is kinyírtak szemmel. Leültem James mellé, aki boldogan köszöntött. Egy öleléssel és egy sziával letudtuk a társalgást. Luke-al még mindig nem egy padban ülünk. Neki is meg vannak a haverjai, nekem is megvannak. Nem akarjuk egymást megfojtani, amúgy sem vagyunk olyan undorítóan romantikus pár, elvégre ma reggel például hozzám vágta a mocskos zokniját, hogy adjam oda a macskának játszani, amit elütöttünk. Nem épp egy romantikus történet. De nekem így pont jó. Most élvezni fogom az irigykedő pillantásokat, úgy sem sokáig fognak utálni, amiatt mert nem az övék. Nem soká az enyém sem lesz. Senkié sem lesz. Áh, szeretném én azt hinni, hogy nem kapja meg mást. Be kell látnom, hamarosan egy francia csajjal lesz együtt, és rám már gondolni sem fog. A nevemre sem fog emlékezni. Be kell látnom, hogy lesz élete nélkülem is. Valószínűleg valamikor én is továbblépek, és összejövök valakivel. Már ha nem magányosan halok meg. Valószínűleg mindenkiben Luke-ot fogom keresni, de senkiben sem találom majd meg, így ha egyáltalán próbálkoznak, akkor is elküldöm őket, és akkor majd öregen és szomorúan, egyedül halok meg. Ha addig fel nem akasztom magam. Hümm. Érdekes elgondolás. Jó, öngyilkos azért nem leszek.
Idő közben elkezdődött az első óra is, ami matek volt.
- Ariana, megmondanád az eredményt? – kérdezte a tanár, én pedig azt sem tudtam, hol vagyok, nem hogy az eredményt, annyira elmélyedtem a gondolataimban.
- Hát öhmm... 1570? - kérdeztem.
- Ezt most kérdezed vagy mondod? - tette csípőre a kezét Mr...nem tudom ki. Nem jut eszembe a neve. Új tanár, és nem sűrűn szólítom a nevén, mivel nem sűrűn szólok hozzá, és valahogy minden jobban érdekel, mint a neve.
- Mondom? - válaszoltam, szintén kérdéssel.
- Jó, akkor jó lenne odafigyelned, mivel a megoldás a táblán van. És ennek semmi köze ahoz amit te mondtál. - mutatott a zöld táblára.
A többi óra nagyjából ugyan így telt. Nem figyeltem, felszólítottak, vagy nem hallottam meg vagy rossz választ adtam. Néhány választ magyarul adtam. Egy angol suliban. Minden tanár angol, és nagyjából minden diák is. Persze hogy nem értették. Viszont tudtam káromkodni magyarul, amint James és Luke jót nevetett, a tanár meg nem értette mi a bajom, így inkább rám hagyta, de volt egy tanár, aki nagyon is értette néhány szavamat, úgyhogy mehettem az igazgatóiba, de végül a büfében kötöttem ki, amiről senkinek nem kell tudnia, a büfésnő remélhetőleg nem beszél róla senkinek. A rossz válaszaimért egyébként szidást kaptam, főleg ha egyötöd volt a válaszom irodalom órán a vers elemzése helyett. Egyik órán sem tudtam, hogy mit is tanulunk, felőlem kínaiul is taníthatnának, észre sem venném.
Órák után először hozzám mentünk,nem Luke-hoz. Luke a kocsiban maradt, amég én beszaladtam anyához, hogy hogy bírta ki a tegnapot.
- Szia. - köszöntem, mikor beléptem a szobájába.
- Jézusom, de jó hogy jössz. Apád épp fent van a szobádba, nem tudom, mit csinál. Ugye itthon maradsz?
-A helyzet az, hogy most is Luke-al leszek. Igazából pár napig mindig együtt fogjuk tölteni a napokat, mert nemsokára már nem fogunk találkozni.
- Mi, miért nem?
- Mert elutazik Párizsba. - mondtam szomorúan.
- Miért kell elutaznia? 
- Mert… meghalt a testvére. - mondtam lehajtott fejjel.
- Jézusom. Ez szörnyű. - rázta meg a fejét szomorúan. - Miért kell emiatt elutaznia?
- Majd elmondom. Viszont most megyek. Szia. - nyomtam egy puszit az arcára, és elindultam kifelé, aztán megtorpantam. - Miért van apám a szobámban? - anya csak széttárta a karját, és megvonta a vállát. 
Felrohantam a szobámba, hogy megnézzem, mit csinál, és ideges lettem, ahogy körülnéztem.
- Mégis mi a fenét csinálsz?! - ordítottam apámra. Minden szét volt dobálva.
- Mi ez a sok rockos cucc? Mikor itt hagytalak, még popot hallgattál, és rá sem néztél volna egy Nirvana pulóverre, most meg boldogan hordod. Mikor változtál meg így?
- Fogalmad sincs, hogy mit szerettem. Az életben nem hallgattam popot. És ezért kellett szétdobálnod a cuccaimat? - kérdeztem idegesen.
- Csak körülnéztem. 
- Ez nem körülnézés, ez olyan mintha betörnél hozzám! Tünés kifelé!
- Hogy mondod?
- Menny innen! - kiabáltam.
- Ne beszélj így velem!
- Miért? 
- Mert az apád vagyok!
- Nem vagy az apám! Nem akarom, hogy az apám legyél! - ordítottam. Ő sértetten és hitetlenkedve kilépett a szobámból, én pedig idegesen kimentem, becsaptam magam után az ajtót, és bekulcsoltam, hogy be ne menjen megint. Szerintem valamit keresett, nem csak nézelődött. Még egyszer elköszöntem anyától, és adtam neki tippet, hogy milyen indokkal tudna elmenni otthonról egy pár órára, aztán mentem a kocsihoz, ahol Luke már várt rám.