Hello! Ha akarjátok, ma délután felteszem a 17. fejezetet is. Igazából először egybe írtam a 16.-al, de szerintem hosszú lett volna úgy, de ha írjátok, hogy feltegyem a másik felét is, vagyis a 17.-et, akkor a délután folyamán fent lesz. : D Jó olvasást, remélem ez a rész is tetszeni fog. :D

E xx

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Na. De most komolyan. Messze vagyunk még? - nyafogtam. - Fogy a benzinem! - jutott hirtelen eszembe. Nekem kell fizetni, ne fogyassza ki! Persze emiatt eszemben sincs haragudni, de na. 

- Abbahagynád? - fordult felém komoly arccal, de a szeme sarkában láttam a nevetőráncokat. - A benzint amúgy is én fizettem, és nemsoká oda érünk, csak ne nyafogj má'! -  mondta, könyörgő hangon.

- Mi? - szaladt fel a szemöldököm.                   

- Most mit is kéne elmagyaráznom? - kérdezte értetlenül.

- A benzin. Te fizetted? - hóztam össze a szemem. Eddig még csodálkozott, hogy kocsim van. De miért lepődött meg? Ha kifizette a benzinemet, tudnia kellett róla.

- Mi? Ki mondott ilyet?

- Te! Az előbb! - mondtam, kissé hangosan.

- Én? Mikor? - értetlenkedett.

- Az előbb! - mondtam nyafogva - Hallottam. Ne tagadd! Mond má' hogy mi van! - kezdtem kissé idegesebb lenni. Idegesítő, hogy látszólag élvezi a szituációt, miközben én egyáltalán nem. Jah meg persze az is, hogy nem mondja el, hogy mi van. De mondta! Miért tagadja?

- Jó-jó. Igen, azt mondtam. Én fizettem. Boldog vagy? - adta meg magát. - De ezt nem tőlem tudod. - kacsintott.

- Te...Te összebeszéltél anyámmal? - csodálkoztam.

- Tippelj - húzta nagyobbra a mosolyát. Miért ilyen szép a mosolya? Jó. Most épp csak oldalról láttam, mert vezet, de még így is tökéletes mosolya van. Hogy csinálja?

- Mikor?- kezdtem kérdezősködni.

- Mikor elhívtalak a buliba. - mondta. - És hogy megspóroljam a "miért fizetted ki?"  kérdést, azért, mert anyukád azt mondta, hogy sokba volt a kocsi, elvégre ez egy rohadt drága autó,  és így tankolni már nem volt elég pénze, úgyhogy megkért, hogy adjak neki kölcsön, de mivel szülinapod volt, és tőlem csak egy khmm. csókot kaptál, gondoltam, akkor lesz egy kis normális szülinapi ajándékod is tőlem. - Oh, igen. A szülinapi ajándéka. Az volt az eddigi leges legjobb ajándékom. - azért nem mondtam el, - folytatta - mert anyukád megkért, hogy ne áruljam el, hogy mennyi pénze odament a kocsira, és hogy ne kérdezz rá, hogy miért nem ő fizette, megbeszéltük, hogy nem hozom szóba. De valaki - bökött felém - nem bírja a hosszú utakat, és egy kis nyafogással rávett, hogy elmondjam. - húzta mosolyra a száját.

- Miért, mennyit költött a kocsira? 

- Ha én azt elmondom, vissza akarod vinni a kocsit, hogy ilyen áron neked nem kell, mert így sincs sok pénzetek. Ezért nem akarta anyukád, hogy elmondjam. - mondta, az utat figyelve. - És  mellesleg el ne mond anyukádnak, hogy tudod. Ha elmondod, akkor pedig nekem nincs közöm ahhoz, hogy hogyan tudtad meg. - tisztázta, én pedig bólintottam.

- Egyébként, nekem tetszett az első ajándék - mosolyogtam, ő pedig egy pillanatra levette a szemét az útról, és rám nézett. Fél karral magához húzott (már amennyire az öv engedte), és nyomott egy puszit a homlokomra, majd beletűrt a hajamba, és koncentrált tovább a vezetésre.

- Hogy őszinte legyek, nekem is. -  mosolygott, én pedig kissé elpirultam, mire eszméletlenül aranyos tekintettel, nevetőránccal a szeme sarkában (a gyönyörű kék szeme sarkában, amitől azt hittem, hogy elolvadok), és apró vigyorral a száján nézett rám. Elérte, amit akart, elállt a lélegzetem.

Lassan elérkeztünk a... Fogalmam sincs, hogy hova.

- Itt vagyunk. - nyitotta ki nekem a kocsi ajtót. Udvarisa. Hümm...

- És pontosan hol is? - kérdeztem. Egy ház volt ott, egy erdőben voltunk, de ott több ház is volt, és út is volt kialakítva. Kezdett sötétedni, emiatt, és a fák lobjai miatt nem láttam rendesen a házat. A függönyökön keresztül kiszűrődött a lámpa fénye. Ahogy figyeltem az ablakot, észrevettem, hogy valaki épp kinézett rajta, majd eltűnt, aztán hirtelen már négy fejformát láttam, az egyik szerintem lány volt, mivel hosszú haja volt. De lehet egy hosszú hajú fiú is, ki tudja.

- Caluméknál. - mondta Luke

- Miért vagyunk itt? És kik azok az ablakban? - böktem az említettek felé.

- Hogy jól érezzük magunkat, és Az egyik Hope, a másik Ash, a harmadik Michael, a negyedik meg ugye Cal. - mondta. - Calum és Michael együtt laknak, de ne értsd félre, csak lakótársak, vagyis, én csak erről tudok, a magánéletükbe nem avatkozom bele. - nevetett. - Ash és Hope a szüleinél laknak, de lehetséges, hogy nemsoká összeköltöznek, ahogy őket ismerem, az első üres más olcsó házra rávetik magukat, felőlük akár az épület szét is eshet, mer' hogy "legalább együtt halnak meg" - mondta kissé cinikusan. - most, hogy ezt tudod, jössz be, vagy kíváncsi, vagy még valamire? - kérdezte mosolyogva.

- Csak egy kérdés. - tettem fel a mutatóujjam. - Hogy érted, hogy "te csak ennyit tudsz, a magánéletükbe nem avatkozol bele"? Csak nem? - tettem a szám elé a kezem.

- Nem tudom, nem..nem hiszem. – mondta.

- Hé. Ők ketten... 

- Nem. - vágta rá. – Michael biztosan nem. – Mondta, miközben az ablakban állókat figyelte.

- Calum - tátottam el a számat.

- Áh. Szakadj má' le erről a témáról. Nem! Cal sem, én ilyenről nem tudok. Ha mégis így lenne, akkor nem is akarom tudni. - mondta.

- De lehetséges? - faggattam.

- Nem!  - mondta kicsit idegesebben, majd elindult befelé.

- Most nem mondhatod el, vagy tényleg nem? - folytattam, miközben követtem.

- Befognád? - kérte "kedvesen" - Tényleg nem. Most egy csomó időt pazaroltunk, és semmire se mentünk vele. Nem, Cal nem buzi, azért mondtam, mert nem tudhatom, meg mer'  túlságosan odavolt, hogy Michaellel lakhat, és, folyamatosan tapizik. - nevette el a végét.

- Tapizik? Mi? 

- Ne értsd félre. Természetesen csak hülyeségből, és nem...a mellkasunkat szokta fogdosni, mindig úgy hülyül. De persze annyira nem szokta eltúlozni. - mondta, kissé kínosan, de utána mindkettőnkből egyszerre tört ki a röhögés.

- Tudod mit? Ha máskor kérdezek valamit, emlékeztess erre, és biztos lehetsz abban, hogy abbahagyom a kérdezősködést. 

- Miért nem meséltem ezt el előbb? - mosolygott. - Most már mehetünk? - ragadta meg a karom, és tett egy lépést előre, jelezve, hogy már nagyon menni akar.

- Oké - tettem fel a kezem, és elindultunk a ház felé. Michael nyitott ajtót.

- Szia Ariana! - köszönt vidáman, és megölelt. - Luke. - Mondta kicsit komolyabban, majd lepacsizott vele, de folyamatosan idegesen nézte a barátomat.

- Miért ilyen? - súgtam oda Luke-nak , amikor beljebb mentünk, és Michaeltől kicsit távolabb kerültünk.