- Ő ölte meg a szüleiket.

Annyira megdöbbentem, hogy egy másodpercig leeresztettem a fegyveremet.

- Tessék?

- David Glasberg ölte meg Sophia és Robert Parkert, Amy és Grace szüleit. - ismételte.

- Amy és Grace ezt tudja? - kérdeztem kiszáradt torokkal.

- Nem. Különben már rég szétlőtték volna. - legyintett Jonathan.

- Glasberg bérgyilkos?

- Igen. Ő ölte meg Parkeréket, de ő csak az utasítást követte.

- Mégis mikor akarja elmondani Amynek és Grace-nek?

- Ha letartóztatták.

- Sok ideje nem lesz, mert megy a sittre. - emlékeztettem.

- Nyugodj meg, szorítok időt egy beszélgetésre. Ameddig az ügyvédem a zsarukkal beszél, addig elmondom Amynek és Grace-nek. - magyarázta.

- Csakhogy nem adjuk át a rendőrségnek. - csikorgattam a fogaim.- Ez szövetségi ügy.

- Mert? - vonta fel a szemöldökét.

- Glasberg három ügynököt ölt meg, magának pedig már eddig is egy magánzárkában kellett volna lennie.

- Ha Amy és Grace megtudja, hogy Glasberg ölte meg a szüleiket, saját kezükkel akarnak végezni vele. - figyelmeztetett.

- Tudom. - bólintottam. - Ez normális reakció, de nem tehetik. Glasberg-et át kell adni az ügyészségnek és ott majd elítélik életfogytiglanra. Magát szintúgy. Bizonyítottan bérgyilkos, és az ügyvédek közül sem lehet mindenki a beépített embere.

- Nem értem, hogy miért gyűlölsz. - sétálgatott egyhelyben.

- Nem gyűlölöm. - feleltem, mire meglepetten pillantott fel. - Csak elítélem. Büszke lehetne Amyre és Grace-re, akik olyanok magának, akár a gyerekei. Ehelyett mit csinál? Gyilkol szüntelenül, és tétlenül nézi, ahogy az emberek meghalnak. Ez itt Amerika. Nem a középkorban élünk. Mondja meg, miért teszi!

- A bérgyilkosoknak nincs indítékuk. - vont vállát.

- De magának van. Hallottam, miket mondott Grace. Maga nem rossz ember. Csak ezt akarja elhinni magáról.

- Fogalmad sincs róla, mit miért teszek. - pillantott fel. Sötétbarna íriszeiben gyűlölet izzott. - Nem tudod, mi történt akkor, miután Sophia-t és Robert-et megölték. Gondolj bele, mit érezhettem a testvérem halála után.

- Nem tudom, mit érezhetett. - mondtam a süvöltő szelet átkiabálva. - De az még nem jogosítja fel arra, hogy gyilkoljon!

- Öltél már? - tett fel egy olyan kérdést, amire nehezemre esett válaszolni.

Hirtelen erővel zúdult rám a lelkiismeret-furdalás. Éppen az előbb lőttem bele két emberbe. Nem valószínű, hogy túlélik, ha nem kapnak orvosi segítséget. Bűntudatom lett. Öltem.

- Ezek szerint igen. - nyugtázta Jonathan. - És milyen érzés?

Szörnyű - akartam felelni, de ebben a pillanatban erős ütést éreztem a tarkómon és minden elsötétült előttem.

******

Amikor kinyitottam a szemem, körülöttem teljes sötétség uralkodott és csönd honolt. A levegő hűvös volt, csípte a szememet. Erős fuvallat csapott az arcomba homlokomba söpörve a hajam. A talaj kemény volt, betonra tippeltem. Óvatosan a fegyverem után matattam. Nem volt ott. De a zseblámpámat hál'istennek megtaláltam, így most már fel tudtam mérni a terepet.

Egy eldugott sikátor volt, magas épülettömbökkel és látszólag teljesen kihalt volt. A földön egy kés feküdt, amit azonnal felkaptam fegyver gyanánt. Mellettem egy test volt. Rávilágítottam. Harmincöt körüli volt, hajléktalan. Mellkasán lőtt seb éktelenkedett. Óvatosan a pulzusát kerestem, de már nem volt. Meghalt.

Lassan feltápászkodtam. Magamon nem érzékeltem súlyos sérüléseket, így a holttestet lefotóztam és kutatni kezdtem a pisztolyom után.

Nem tudom, mi történhetett. Jonathan nem lehetett, tisztán emlékszem, hogy az ütést hátulról kaptam és ekkor vesztettem el az eszméletem. Talán a harmadik fegyveres volt a bárból, aki elmenekült. Én nyilván csak útban voltam, elvégre nem maradt itt senki felügyelni és sem az elemlámpám sem a mobilom nem vették fel, és a fegyverem is csak kieshetett.

Nem tudtam megmondani, hol vagyok. Egyrészt nem ismerem Los Angeles-t, másrészt sötét volt és még mindig szakadt az eső.

Végre megtaláltam a pisztolyom. Megnéztem, van-e még benne töltény, szerencsére volt.

- Maradsz! - ragadt meg egy durva kéz hátulról és nagyot rántott rajtam.

- Engedjen el! - próbáltam szabadulni.

Igyekeztem úgy csinálni, ahogy Ricky tanította annak idején. A könyökömmel a bordájába ütöttem, a bakancsommal pedig sípcsonton rúgtam, így már én álltam vele szembe felemelt fegyverrel.

Harminc körüli férfi volt, magas, sötét haj és szem.

- Szövetségi ügynök vagyok, fel a kezekkel!

- Hátrább az agarakkal, kislány. - vigyorgott gúnyosan és előhúzott egy jelvényt. - Rendőrség.

Azonnal leengedtem a pisztolyom.

- Elnézést. Nem tudtam. - védekeztem.

- Szép rúgás volt. - dörzsölte meg a sípcsontját. - Melyik ügynökség?

- Nem hiszem, hogy ez magára tartozik. - méregettem.

- Klemense nyomozó vagyok. - mutatkozott be. - Te következel.

- Turner ügynök.

- Melyik ügynökség? - ismételte meg a kérdést.

Kétkedő pillantásomat látva barátságosan elmosolyodott, és így már nem volt olyan ellenséges, bár megtanultam, hogy mindenkire gyanakodni kell.

- Láttad a jelvényemet. Rendőr vagyok.

- CIA. - feleltem, és úgy döntöttem, hiszek neki.

- Keresztév?

- Maga kezdi.

- Tim.

- Emily.

- Szép név.

- Nem kérdeztem.

Mosolygott.

- Harcias lány vagy. Mit keresel itt?

Hirtelen minden eszembe jutott: Jonathan, a bár, a sötét sikátor, és hogy segítenem kellett volna.

- Francba! - káromkodtam el magam.

- Valami probléma van?

- Nem vagyok túl tájékozódott Los Angelesben. Nem tudja merre van a... - itt elakadtam. Nem tudtam a bár nevét. - Egy bárt keresek Dél-Los Angelesben.

- Ez így egy nagyon tág kör. - közölte.

- Kérem! Azt sem tudom, mi van a barátaimmal.

- Ügy közben voltál?

- Igen, képzelje! - kiabáltam rá, bár neki sok köze nem volt ahhoz, hogy itt ragadtam.

- Nyugodj meg. - próbálkozott, nem sok sikerrel.

- Nem nyugszom meg! Aggódom a barátaimért, akik veszélyes bűnözőket üldöznek, én pedig azt sem tudom, mi van velük, mert egy másik ügy gyanúsítottját követtem!

- Akkor menj a Los Angeles-i CIA bázisra, vagy nem tudom- vont vállat Klemense.

- Látszik, hogy rendőr. - fintorogtam. - Oda nem lehet csak úgy bejutni! Ahhoz külön engedélyek kellenek meg vagy száz arcfelismerő programot lefuttatnak, mire igazolják, hogy tényleg ügynök vagyok, és még akkor sem biztos, hogy beavatnak abba, amibe szeretném!

Hirtelen eszembe jutott egy ötlet.

- Megkaphatom a telefonját? - kérdeztem izgatottan.

Értetlenül nézett rám, de azért odaadta.

Beütöttem a számot, amit hívni akartam. Kicsöngött, pár másodperccel később fel is vette.

- Jonathan Parker, tessék.

Elváltoztatott hangon feleltem, bár nem hiszem, hogyha rendes hangon válaszolok, felismer, elvégre nem sokat beszéltünk.

- Mr. Parker, az unokahúgával, Amyvel szeretnék beszélni.

- Mit mondjak neki, ki keresi?

- Egy munkatársa.

Azt hittem, erre le fogja csapni a kagylót, de nem tette. Valószínűleg mert tudta, ha valami őrült keresi, nem tudná, hogy ügynök.

- Halló? - szólt Amy a vonal végén.

- Amy, én vagyok az, Emily! Mind jól vagytok? - hadartam.

- Te hol vagy?

- Nem tudom, valahol L. A. - ben. Itt van velem egy rendőr. Glasberg megvan?

Eszembe jutott, mit mondott Jonathan. Összeszorult a torkom, de úgy döntöttem, nem mondom el. Jonathan-nek kell, ha nem teszi meg, majd én. Joguk van tudni.

- Igen, megvan. Kapott egy lövést a bal karjába, de nem komoly. Beszélni nem akar, de ez nem a mi dolgunk. Ide tudsz jönni?

- Ha mondasz egy címet. - néztem végig a sötét sikátoron.

*******

- Sziasztok, srácok! - léptem be a házba.

Pár másodpercig döbbenten bámultak, rájöttem, hogy miért. A mellettem álló sofőrömre, azaz Klemense-re néztek.

- Ja, bocs! Ő itt Klemense nyomozó. Klemense, ők itt a barátaim: Amy, Grace, Matt, Ricky és Joan.

Az újdonsült rendőr haverom bénán intett, a többiek pedig máris beszélgetni kezdtek vele.

Én Jonathan-hez menten oda.

- Elmondta nekik? - szegeztem Parkernek a kérdést.

Elmosolyodott, látszólag nem lepte meg, hogy számon kérem.

- Szerinted akkor ilyen boldogan beszélgetnének? - legyintett. - Jobban ismerem Amyt és Grace-t, mint azt hinnéd. Megoldották az ügyet. Ha most elmondom nekik, összeomlanak és elképzelhető, hogy most helyben megölnék Glasberg-et, ami nem lenne törvényes.

- Joguk van tudni. - makacskodtam. - Ha maga sem mondja el nekik, majd én!

Jonathan megcsóválta a fejét.

- Nem lennél rá képes.

- Honnan tudja? - harciaskodtam, mert komolyan kezdett idegesíteni a férfi.

- Megérzés. Nincs tapasztalatod. Sosem tettél még ilyet. Gondolj bele. Odállsz, és közlöd, hogy David Glasberg ölte meg a szüleiket. Nem fogod tudni megtenni. Ahhoz túlságosan is közel állsz hozzájuk.

- Magának kell elmondani. - vélekedtem. - Maga születésük óta ismeri őket, én mindössze fél éve. A maga rokonai. El kell, hogy mondja.

- El fogom. - szólalt meg. - Miután nem lesz esélyük megölni Glasberg-et.

Összehúztam a szemem, de ráhagytam. Éreztem, hogy el fogja mondani nekik és nem csak ígérgeti.

******

Holnap visszamegyünk New Yorkba, úgyhogy ezt a maradék egy napot szeretném arra használni, hogy jobban megismerjem L. A.-t. A többiek segítségét kértem. Ricky ragaszkodott hozzá, hogy ki kell próbálnom a szörfözést, Amy szerint mindenképp meg kell ismernem Olivert, hogy be tudjak szállni Grace szivatásába, ezenkívül Chiarának is be szeretne mutatni. Grace el akart rángatni a Los Angeles-i CIA ügynökségre, hogy megszemléljem, mennyire különbözik a New York-itól. Matt szerint meg kell néznem Hollywood-t, ha már itt vagyok. Joan egy technikai játékterembe akart elvinni.

Végül mindenre maradt idő. A szörfözés vicces volt, bár rengeteget bénáztam, és Ricky jó sokszor kiröhögött, de már kezdem megszokni.

Amy bemutatott Chiarának és Olivernek. Chiara kedves lány, Oliverről pedig annyit, hogy tényleg bele van esve Grace-be.

Grace jóvoltából újra voltam a Los Angeles-i CIA ügynökségen, és "megszemléltem", ahogy Grace akarta. Sok változást nem észleltem, Grace szerint azonban sok a különbség, bár ez nekem nem tűnt fel.

Matt körbevezetett Hollywoodon, amit nagyon élveztem.

Végül Joan akciója is sikerült, hogy elrángasson a játékterembe, bár az kevésbé volt izgalmas, mint Matt programja. Ráadásul még béna is voltam, bár ez tőlem megszokott.

Rickyt egész délután nem láttuk. Állítása szerint Alisával volt, és csak "beszélgettek". Erre inkább nem mondtam semmit. Ez maradjon az ő dolga.

Amy és Grace estefelé elmentek az ügyészséghez, mert a nagybátyjuk beszélni akar velük.

Amikor visszajöttek, mindketten nagyon letörtnek és dühösnek látszottak. Örültem, hogy Jonathan betartotta az ígéretét.

*******

Másnap a repülőn megint Grace mellett ültem, és nem tudtam, hogy mit mondhatnék.

- Nagyon sajnálom.

Ennyi tellett tőlem. Tudtam, idő kell, hogy felfogják, milyen közel voltak ahhoz, hogy elkapják a szüleik gyilkosát. Amikor lehetőségük lett volna rá, még nem tudták. Most meg már nem tudnak mit tenni.

Grace szomorúan rám nézett, majd felelt.

- Én is. - mondta csendesen és láttam, hogy szemében könnyek csillognak.

*******

Már este volt, mikor visszaértünk New Yorkba. Sarah, Adam, Evans, illetve még pár CIA-s üdvözölt minket, és örültek, hogy élünk. Amy és Grace látszólag nem szándékozott elmondani, mi történt, így Matt tette meg. Az ügymegoldó buli elmaradt, mivel a fél csapat érzelmileg le volt sújtva.

Sarah közölte, hogy aki akar, az hazamehet egy rövid időre. Ennek nagyon örültem, majdnem fél éve nem láttam a családom.

Amikor hazáértem, mindent elmeséltem, és otthon vártam a következő ügyet.

Hello guys!
Itt vagyok, kicsit későn és kicsit röviddel, de már nem tudtam mivel elhúzni az ügy végét. Ráadásul enyhén nyomott hangulatom van (az eső miatt) és fáradt is vagyok. Pár nap és jön a hetedik fejezet új üggyel. Addig is jó szünetet mindenkinek, majd jelentkezem! :)

Eszti