A szobámban ültem, a plafont bámultam, és azon gondolkodtam, hogy miért ilyen igazságtalan az élet.

Dave akármit csinál, a lányok az ölébe hullanak, de közben minden sikerül neki. Felvették az egyetemre. Engem nem.

Will egy 'badguy', aki szörnyen lusta mégis tök jól elvan. Ők a bátyáim. Dave és Will.

És van egy húgom. Imádom. Julie 14 éves. A világ legjobb tesója, de komolyan.

Ismét a plafonra bámultam. Miért ilyen fehér a fal? Efféle bölcs gondolatok közepette kaptam a bicskám felé, amikor motoszkálást hallottam.

Nagyon jó a hallásom segítségével bármit meghallok. Ismerem a bátyáim lépéseinek zaját. Ismerem a húgom összes cipőjének hangját.

Egyesek szerint ez tök jó. Nem feltétlenül. Olyan dolgokat hallok meg, amit nem az én fülemnek szántak.

A lábdobogás erősödött. Bakancs dobogása volt, egyértelműen. Néhány másodperccel később egy huszonöt év körüli nő jelent meg a szobámban. Fekete bőrdzsekit és farmert viselt bakanccsal. Sötétbarna, szinte fekete haja arcát keretezte, kék szeme szinte világított. Övén egy jelvény volt. Nem tudtam kiolvasni. Az idegen elmosolyodott, majd felém lépett. Ujjaimmal óvatosan ismét a bicska felé nyúltam.

- Erre semmi szükség. - szólalt meg. - A nevem Sarah Owes.

- Az enyém Emily Turner. - siettem a bemutatkozással.

Elmosolyodott.

- Tudom. - felelte végül.

- Honnan jött? - kérdeztem, mert úgy éreztem, ezt tudnom kell.

- A CIA-tól.

Pislogtam párat. Mit keres nálam egy CIA-ügynök?

- Arra gondolsz, hogy miért vagyok itt. - mosolygott.

- Gondolatolvasó? - érdeklődtem.

- Nem. - közölte, de nem nagyon hittem el.

Felvontam a szemöldököm.

- Van egy állás ajánlatomra a számodra. - tért a lényegre.

- Én? A CIA-nál? Na ne vicceljen.- röhögtem fel, mert ez így elég nevetségesnek hangzott.

Sarah megforgatta a szemét.

- Nem viccelek.

Ismét felnevettem.

- Nézzen rám. Egy csődtömeg vagyok. Még az egyetemre se vettek fel!

- A CIA-nek szüksége van rád. Egy ügynökünk meghalt. Téged szeretnénk a helyére. Megfelelő kiképzést kapnál. Biztos vagyok benne, hogy barátokra találnál.

- Honnan tudja?

- Ismerem a beosztottaimat, Emily. Pontosan tudom, hogyan fogadnának. Örülnének neked.

- Elvesztették a társukat. Nem hinném, hogy örülnének egy pótléknak. - mondtam, mert így is gondoltam.

- Lisa elvesztése mindannyiunknak nehéz volt. De fel fogják tudni dolgozni. Ebben biztos vagyok.

- Na jó, ez nem jelenti azt, hogy el is vállalom. - emeltem fel a kezem. - Először is beszélek a szüleimmel, de nem hiszem, hogy jó ötletnek tartanák.

- Majd én beszélek velük. Valaha védőügyvéd voltam. Értek a meggyőzéshez.

Fura volt, hogy Sarah úgy beszélt, mintha legalább 50 éves lenne, sok élettapasztalattal.

- Mióta dolgozik a CIA-nál? - bukott ki belőlem.

Sarah sóhajtott.

- 16 éves korom óta.

Elkerekedett a szemem.

- És mikor volt ügyvéd?

- Valamikor előtte. Életveszélyes bűnözőket védtem. A CIA mentett meg.

- Én viszont nem vagyok ügyvéd, nem szorulok védelemre.

Sarah ismét megforgatta a szemét.

- Nem is védelem miatt.

- Akkor meg miért? - tártam szét a karom. - Miért pont én?

- Megfelelőnek tartalak a posztra.-kerülte ki a kérdésemet.

- Nem válaszolt.

- Tegezz kérlek. Elvégre munkatársak leszünk. - kacsintott rám, majd kiment a szobából és otthagyott a gondolataimmal.

Na jó. Először is soroljuk fel a pro és kontra érveket.

Jó, hogy lenne munkám és nem otthon ücsörögnék, ahol az időm nagy részét chips evéssel és sorozatnézéssel tölteném. Talán megismerkedhetnék valakivel, hogy aztán ne egyedül éljem le az életemet száznál is több macskával. Harmadszor, ahogy Sarah mondta, nem feltétlenül lesznek ellenségesek velem. Plusz még egy kis izgalmat is vihetnék az amúgy rémesen unalmas életembe. Mondhatni, nem átlagos élet, ha valaki titkos ügynök...

Jönnek a kontra érvek. Ebből több lesz. A titkos ügynök élet nem csak nekem életveszélyes, de a családomnak is. És az ő életüket jobban féltem, mint a sajátomat. Engem is megölhetnek. Akkor mi lesz a családommal? Hogy fogom elviselni, hogyha én lövök le valakit, akkor is, ha az a valaki bűnöző? Mi van, ha meglőnek és én túlélem? Hogy fogom tudni feldolgozni anélkül, hogy beleőrülnék? Hogy leszek képes végignézni, ha egy barátomat ölik meg?

Nem tudtam folytatni a gondolatmenetet, mert Sarah ismét visszajött a szobámba. Csodás.

- A családod beleegyezett. - közölte vidáman.

- Hogy miii!? - ugrottam fel.

Ismerem a családomat. Sose egyeznének bele, hogy az életemet veszélyeztessem.

- Mint mondtam, értek a meggyőzéshez. Már csak neked kell beleegyezned.

- Hát arra várhatsz. - fontam össze a karom.

- Tíz percet kapsz. - közölte, majd kiment a szobámból.

Miért is ne vállalnám el? - futott át bennem egy gondolat.
Ne csináld, Emily. Hülye vagy. - szólt egy másik hang a fejemben. A józan eszem hangja.

De sajnos, mint mindig, most is a vakmerőségem és a kíváncsiságom győzött a tiszta gondolkodásommal szemben. Miért is ne próbáljam ki? Valószínűleg nem sok ilyen lehetőséget kap az ember egy életben.

- Emily! - kiáltott be Sarah.

- Oké. - sétáltam ki a szobámból. - Benne vagyok.

Sarah elvigyorodott.

- Tudtam!

Megforgattam a szemem.

- Emily, először is öltözz át és pakolj össze. - kezdte.

Felvettem egy bakancsot, egy fekete bőrdzsekit, egy farmert és összepakoltam. Kész voltam arra, hogy a CIA-nek dolgozzak.

Beültem Sarah mellé a kocsiba.

A CIA-hez lévő bejáratot nem láthattam, eltakarták a szemem. Tehát ha egyszer bejutottam, egyedül tutira nem jutok ki.

- Már leveheted a sálat a szemedről. - hallottam Sarah hangját a jobb oldalamról.

Egy hatalmas irodába érkeztünk. Több száz ügynök dolgozott.

Az érkezésemre senki se figyelt fel, túlságosan el voltak foglalva a munkájukkal.

Sarah egy külön ülő csapathoz vezetett, ahol körülbelül 15 CIA-s dolgozott. Sarah érkezésére felfigyeltek, majd engem is végig mértek.

- Srácok, bemutatom nektek Emily Turnert. Az új munkatársatokat.

A bejelentés mintha megfagyasztotta volna a levegőt.

- Ülj le. - mutatott Sarah egy asztalra.

- Oda nem ülhet le. - szólalt meg egy fiú. - Az Lisa helye volt.

- Ricky, máshol nincs hely. - szólt rá Sarah.

Ricky kelletlenül bólintott, majd újra a számítógépe felé fordult és tovább pötyögött a klaviatúrán.

Sarah rám mosolygott, majd elsétált.

- Sziasztok! - köszöntem, miközben nagyon, de nagyon kínosan éreztem magam.

- Szia! - állt fel egy lány, majd az asztalát megkerülve felém indult és kezet nyújtott. - Amy Parker vagyok.

Páran követték a példáját.

- Matt Taylor vagyok. - mutatkozott be egy fiú.

- Grace Parker. - rázta meg a kezemet egy másik lány.

- Ti tesók vagytok? - érdeklődtem.

- Igen. - bólintott Amy. - Ikrek.

Egyáltalán nem hasonlítottak.

- Adam vagyok. - mutatkozott be egy fiú.

Már csak az a srác ült, aki kiakadt, hogy Lisa helyére ülök.

- Ricky, köszönj te is. - szólt rá Grace, amikor észrevette, hogy őt nézem.

- Miért is? - kérdezte bunkón.

- Mert a te társad lesz. - kotyogott közbe Adam.

Összerezzentem, de nemcsak én, hanem Ricky is.

- Megbocsátanátok egy percre? - motyogta, majd kiment a teremből.

Amy és Matt egymásra néztek és néma kommunikációt használtak.

- Lisa Ricky társa volt. Ő állt hozzá a legközelebb. Ricky azóta nem önmaga. - szólalt meg Amy.

- Részvétem Lisa miatt. - mondtam, mert úgy éreztem, ezt kell mondanom.

- Sarah szerint te visszatudod hozni a régi Rickyt. - szólt Grace.

Csodás. - gondoltam. - Nemcsak az életemet veszélyeztetem, de még egy depressziós ügynököt is helyre kell ráznom.

- Nem vagyok pszichológus.

Grace megrázta a fejét.

- A pszichológus már elvégezte a dolgát. Rickyn csakis az segíthet, ha egy kimozdul a komfortzónájából. Például kiképez téged.

Tizenöt perccel később az edzőteremben csináltam felüléseket. Ricky engem figyelt, és közbe utasításokkal látott el.

- Meeg.... Haaa... Lok... - lihegtem.

- Gyerünk, Zöldfül! Még hátravan 284.

Ja, igen. Rickytől kaptam egy új becenevet: Zöldfül.

Komolyan olyan érzésem volt, hogy meg fogok halni. Már az 1346-dik felülést csináltam. Ricky vigyorogva nézte, ahogy kínlódom.

- Tényleg ennyire vicces a szenvedésem? - sikerül nagy nehezen kinyögnöm.

- Aha. - vigyorgott továbbra is.

Legszívesebben képen töröltem volna, de mivel mozdulni is alig bírtam, nem ez tűnt a legjobb ötletnek.

Matt jött be az edző terembe, és hirtelen komolyan hálás voltam neki.

- Sziasztok! - köszönt. - Ricky, kölcsön kérhetném Emilyt egy percre?

- Ühüm. Vidd. De hozd vissza. - kacsintott Ricky rám.

- Nagyon vicces. - morogtam és fel tápászkodva Matt után mentem.

- Hova megyünk? - kérdeztem Mattet.

- Látogatónk van. - motyogta Matt.

- Ki?

- Joey Rassel.

- És az ki?

- Még mi se tudjuk. Lehet, hogy gyanúsított.

- És hova megyünk? - tettem fel újra a kérdést.

- A kihallgatóba. - közölte Matt és felgyorsította a lépéseit.

- De én nem tudok embereket kihallgatni. - mondtam.

- Neked egyenlőre nem is kell. Csak megfigyeled a kihallgatást és tanulsz belőle. - magyarázta Matt.

- Értem. - bólogatottam.

A kihallgatóhoz érve Matt vissza fordított az ajtóból.

Kérdőn néztem rá.

- Lehet, hogy veszélyes. - mondta magyarázatképpen.

Bólintottam, és kintről figyeltem, hogyan hallgatja ki Matt Joey Rasselt.

- Taylor ügynök vagyok. Szeretnék feltenni néhány kérdést. - kezdte Matt.

- Csak ezt a sablonos dumát tudja? - vetette oda Rassel.

Matt felvonta a szemöldökét.

- Jobb, ha azt mondom, hogy feleljen pár kérdésre, vagy szét lövöm a seggét?

Rassel nem válaszolt.

Matt bólintott.

- Mindegy, hogy mondom. Hol tartózkodott hajnali egy és fél kettő között?

- Alibit akar?

Matt türelmetlenül meredt rá.

- Maga szerint mit kérdeztem?

Rassel elvigyorodott.

- Aludtam.

- Van bárki, aki megerősíti ezt az állítást?

- Nem szoktam éjjeli őrt állítani, mikor alszom, csakhogy legyen alibim, ha gyanúsítanak.

Matten látszott, hogy kezdi elveszíteni a türelmét.

- Tizennégy ember meghalt! És ha nem tud stabil alibit mondani, le lesz tartóztatva! És tudja, a CIA-s börtönök annyira nem kényelmesek, ha húsz - huszonöt évet kell ott el  töltenie.

Rassel továbbra is higgadtan mosolygott.

- Azt hiszi, megfenyegetett?

Matt megforgatta a szemét.

- Én az igazságot akarom, nem megfenyegetni. Ki robbantotta fel a bombát? A tizennégy áldozatbol tíz civil, egy tengerész gyalogos és három rendőr! Lecsukathatom a nyomozás akadályozásáért is!

- Hát csukjon le. - felelte Rassel.

- Meg is teszem. - mondta Matt, majd intett, hogy bilincseljék meg.

Rasselt látszólag nem zavarta, hogy letartóztatták.

- Szia, Emily. - sóhajtott mellettem Amy. Fogalmam sem volt, hogy került ide. Az előbb még nem volt itt.

- Szia, Amy. - köszöntem. - Valami baj van?

Amy rájött, hogy az arca elárulhatott valamit, így gyorsan rendezte vonásait és elmosolyodott.

- Nem, semmi.

Nyilvánvaló volt, hogy valami problémája van, de látszólag nem akarta velem közölni, így nem erőltettem a dolgot.

Visszamentem az edző terembe, ahol Ricky várt rám. Amikor észrevett, elvigyorodott.

- Készen állsz rá, hogy tovább kínozzalak, Zöldfül?

- Mindig. - forgattam meg a szemeimet, majd neki álltam fekvőtámaszozni.

Két órával később, fáradtan, izzadtan és fáradtan (ha nem mondtam volna még...) a lány szobába mentem. Négy személyes szobák voltak. Én Amy, Grace és Anne mellé kerültem be. (Anne is CIA-s, kedves lánynak tűnik). Amikor a zuhanyozásból visszaérve a szobába léptem, még mindenki ébren volt, pedig már hajnali kettő is elmúlt.

Amy hanyatt fekve olvasott valami krimit (Grace állítása szerint mindig ezt csinálja, mert úgy gondolja nincs eléggé lefoglalva az agya), Grace laptopozott, ha jól láttam aktákat
nézegett és közben zenét hallgatott. Anne a telefonját nyomkodta, a bátyjával SMS-ezett.

Én már beszéltem Julie-val, Willel és Dave-vel, úgyhogy úgy döntöttem, alszom.

Grace valamelyik zenéjére ébredtem (azt hiszem, Green Day, de nem biztos).

Kinyitottam a szemem, de odakint még csak világosodott. Hajnali négynél nem lehetett később. A lányok pont ugyanúgy voltak, mint amikor elaludtam. Amy olvasott, Grace laptopozott, Anne SMS-ezett.

- Grace, muszáj volt? - dörzsöltem meg a szemem.

- Bocs, de új infót találtam. Ez egyébként Amy ötlete volt, én a hideg vizes vödör mellett döntöttem volna.

Kapott egy megsemmisítő pillantást Amytől.

- És engem miért kell felkelteni egy új infóhoz?

- Te is a csapat tagja vagy. Megérdemled, hogy tudd. - mondta Anne. Uh. Ez jól esett.

- És mi az infó? - kérdeztem.

- Kaptunk egy fülest, miszerint a tizennégy bomba támadás áldozatai közül hét beépített ember lehetett.

- Tíz civil volt, nem? - ráncoltam a homlokom.

Grace széttárta a karját.

- Úgy néz ki, nem. Hét ember fedezékbe húzódott. A bomba rosszkor robbanhatott fel, mert nem hiszem, hogy a beépített embereket is meg akarták ölni.

- Ha te robbantanád a bombát, és felrobbantanád az embereidet is, visszatérnél a tetthelyre, hogy megnézd, mi nem stimmelt? - tette fel a kérdést Amy.

- Igen. - felelte Anne, bár Amy nekem szánta a kérdést.

- Akkor még mire várunk? - csapta össze a tenyerét Grace. - Indulás!

- Elalszom állva. Ti hogy csináljátok? - érdeklődtem.

- Kávé. - felelték egyszerre.

- Értem. - bólintottam, majd tíz perccel később egy kávéspohárral a kezemben ácsorogtam Lisa asztalánál (nem fogom tudni megszokni, hogy az az én asztalom).

Amy, Grace, Matt és Adam elmentek a tetthelyre. Én nem mehettem velük, mivel túl veszélyes, és ameddig nem tudok lőni és nincs fegyvertartási engedélyem, nem mehetek terepre.

- Gyere, Emily, megmutatom hogy megy itt a meló. - intett nekem Joan, aki egyébként a tech szolgáltató.

- Te egyébként mit is csinálsz? - kérdeztem, mert ez még nem volt teljesen tiszta.

Joan rám kacsintott.

- Igazából én csinálok mindent, a többiek csak lövöldöznek meg kihallgatnak. Az anyag tőlem származik.

- Szóval nélküled megállna itt az élet. - néztem körbe.

- Nagyjából. Bár nem én vagyok az egyetlen tech szolgáltató, úgyhogy nélkülünk állna meg az élet. Az ügynökök nem tudnak távolról bekapcsolni egy mobilt, távolról hatás talanítani egy bombát. Van, aki még az arc felismerőt se tudja lefuttatni.

- Nem gondoltam volna, hogy a tech szolgáltatók ilyen fontosak.

- Senki se gondolná. - tárta szét a karját Joan.

- Hé, Zöldfül! - kiáltott rám valaki, majd észrevettem a rá jellemző fekete üstököt és fekete szemeket.

- Bocs, Joan, vár a kínzás. - köszöntem el a tech szolgáltatótól, majd követtem Rickyt az edzőterembe.

🔫Sziasztok! Itt az első fejezet az új történetemből, amiben betekinthetünk a titkos ügynökök életébe. Nemsokára jön a következő, ha tetszik, jelezd! 🔫

Eszti