Na gyerekek. Az a nagy helyzet van, hogy kezdek félni magamtól.
_______________________________________

Reggel 5.45 Csörög az ébresztő. Nem bírok felkelni.
Hallok egy hangot. Annyi biztos hogy fiú vagy férfi hang volt, de nem ismertem meg.

- Jól van na... - ennyit motyogtam és kikeltem az ágyból.

Amikor a konyhában csináltam a kaját, akkor tudatosult bennem, hogy mi is történt.

6.00 Keltem az öcsémet. (Annyit megemlítek, hogy fűtésszezonban egy szobában lakunk.)
Vázolom neki a szitut. Kérdezem tőle, hogy ő beszélt-e hozzám. Hogy ébren volt-e vagy esetleg álmában beszélt (szokása).
Ő nem volt ébren. Hogy álmában beszélt volna... Na, arra meg sose emlékszik. Mindig én mondom el neki, hogy éppen mit magyarázott éjszaka.

Végül. Ha csak képzelődtem, az még hagyján. (Az is ijesztő, de a fáradtságtól megeshet. Egyszer alvajártam miatta, a kimerültség nálam nem újdonság.)

Viszont, ha ez valami tudatallatiból eredő dolog volt... Na, akkor félek. De cseszettül.

Eddig is mondta anya, hogy furcsa vagyok. Ízlésemet/stílusomat tekintve.

A jelenlegi rajzomat nézve azt mondta, hogy: "Félek tőled."

Na mostmár tényleg lehet tőlem félni...