1 évvel később

Az androidok immár teljes-körű emberi jogokkal rendelkeztek, a zavargások megszűntek emberek és androidok között és a két népcsoport feltűnés nélkül olvadt össze, sokszor meg sem lehetett különböztetni az androidokat az emberektől. Markus egy híres, fontos emberré vált, elérte azt a célját, hogy a Fehér Házban kapjon helyet, mint az androidok képviselője. Talán egy nap még elnöknek is megválasztják.

Connor mint rendőrnyomozó dolgozott Detroit-ban, társa Hank Anderson volt, akivel szinte már úgy összeszoktak, hogy el sem lehetett őket választani egymástól. Néha csatlakozott hozzájuk az újonc Nova is, aki ugyan elég tapasztalatlan volt, de hála intelligenciájának és logikai készségének, megállta helyét a szakmában, mint gyilkossági-nyomozó. Hank már el-elfelejtette, hogy Connor valójában android, jóízűeket nevetett társával, vagy azon, hogy Connor nem érti a poént, vagy éppen a másik egyik beszólásán nevetett. A hadnagy végre maga mögött tudhatta régi komor és goromba énjét, és egy új korszakot nyithatott az életében. Egyre összeszedettebb volt, összekötötte a haját és egy kicsit formázott a szakállán. A kollégái mindezt örömmel fogadták, jó szemmel nézték a férfi pozitív irányú változását.

~¤~

Hank éppen asztalánál ült és aktákat nézett át, mind egyszerű eset voltak: rablási gyilkosság, felelőtlenségből adódó emberölés. Ezeket elég volt elolvasnia, megnézni a bizonyítékokat és elsőre megmondta, mi történt és mi a vád. Connor is persze besegített, de az android elfoglaltabb volt mostanában, mert egy újabb nehéz ügyet kapott: gyilkosság a fegyver és szemtanúk nélkül, ismeretlen indokból. Ezt még Connor-nak is időbe telik kibogozni.

Ahogyan a hadnagy felnézett a mellette hallatszódó léptek zajára, megpillantotta ingben és farmerben társát, aki csak egy kurta köszönés után leült a szemben lévő asztalhoz és némán üldögélt. Hank elnézte még egy darabig, de miután idegesítette a másik mozdulatlansága, megszólította.

- Mi az? Lefagytál? - kérdezte szórakozottan, mire Connor megrázta a fejét.

- Gondolkoztam... - kezdett bele, de az idősebb férfi közbevágott.

- Az ügyön?

- Nem! - vágta rá az android szinte azonnal - Máson. És... nagyon nagy szükségem van az Ön segítségére!

- Akkor nagy gebasz lehet! - nyögte ki Hank meglepődötten, tekintve, hogy Connor eddig nagyon ritkán igényelte a segítségét.

- Nincs! - rázta meg fejét a másik, majd közelebb hajolt a hadnagyhoz - Meg szeretném kérni Nova kezét, de nem tudom, hogyan...

- Ez a világfájdalmad? - pislogott nagyokat Hank, majd eleresztett egy büszke mosolyt - Ugyan, megoldod! Okos vagy! Meg amúgy is, miért mondana nemet?

- Bármi miatt, például nem akar elköteleződni, de a legnagyobb félelmem az, hogy nevetségesnek tartja az ötletem, mert csak emberek házasodnak - bár a törvény megvolt rá, hogy androidok házasságot köthetnek, azok mégsem élvezték ezt a lehetőséget, merthogy nem igényeltek papírt szerelmi kapcsolatukról.

- Ha igazán ismered, és szereted, illetve ő is szeret téged, még ha kinevet is, belemegy! - állt fel Hank az asztaltól és karolta át barátasian Connor-t - Csak annyit tanácsolok, hogy ne vidd túl nyálas helyre. Nova-t elnézve, nem nagy kedvencei a romantikus helyek.

Majd az őrs túlsó végébe pillantott, ahol Nova éppen újdonsült társával beszélgetett, azzal a lánnyal, aki tanította őt. Hangosan nevettek valamin, mire megközelítette őket Gavin, arcán szemtelen mosollyal. Nem lehetett hallani, mit beszélnek, de a két lány egy idő után felháborodtak, majd a nyomozó röhögni kezdett. Öröme azonban nem tartott sokáig, mert Nova középső ujjával nézett farkasszemet.

- Kapd be, Gavin Reed! A seggedbe dugd fel azt, baromarc!

Ezután pedig ő kezdett el vigyorogni, látva a férfi reakcióját, ami kimerült a lesokkolt bambulásban, majd a dühöngve elvonulásban.

- Látod? - intett Hank Connor felé mindentudó arccal - Ő aztán nem szarozik! Otthon is ilyen?

- Nem nagyon - mosolygott az android - Az igaz, hogy még mindig van neki egy érdekes személyisége, és tartogat még meglepetéseket... de alapjáraton kedves és jóakaratú.

- Akkor Gavin valamit nagyon kihúzhatott nála! - azzal mind a ketten felnevettek.

~¤~

Connor hazafelé ment a munkából, kicsit később, mint az újonc Nova. Elhatározta, nem megy rögtön a házukhoz, hanem bemegy egy ékszerboltba és megveszi Nova-nak a legszebb gyűrűt, amit ott talál. Pár perc gyaloglás után be is nyitott a kis üzlet ajtaján, az eladó barátságosan köszönt neki és azonnal segítségére sietett.

- Segíthetek valamiben? - kérdezte a férfi, mire Connor bólintott.

- Igen! Jegygyűrűt szeretnék venni, de nem túl csicsásat - az eladó máris vezette a megfelelő pulthoz, és az üveg alól kivett két tálcányi gyűrűt, mind aranyak és ezüstök voltak.

Connor számára nehéz volt a választás, először azért is, mert soha nem került még ilyen helyzetbe. Életében először kellett valamit úgy kiválasztania, hogy az az adott embernek tetsszen, így megpróbálta Nova helyébe képzelni magát, hogy biztos a megfelelő gyűrűvel kérje meg kezét. Szeme hirtelenjében megakadt egy aranykarikán, egyszerű, mégis szép, fényesen csillogott a lámpa alatt, ám valahogy Connor egyszerűnek találta, és az arany túl rikító szín Nova kezére. Az ezüstök között kezdett kutatni, míg minduntalan visszatért egyhez.

A gyűrű ezüst volt, nem túl széles, nem túl keskeny, három kő volt rajta, egy nagy, két oldalán két kicsi. Tökéletes, gondolta Connor, nem feltűnő, de elég szép. Biztos tetszeni fog Nova-nak.

- Ezt kérem! - mutatott az ékszerre, mire a férfi mosolyogva bólintott.

- Remek választás - azzal berakta egy kis zacskóba, majd bevitte a pénztárgépbe - 20 dollár lesz.

Az pont jó, bólintott Connor, úgyse ad ki nagyon pénzt ékszerekre, így ki is fizette a gyűrűt, mégpedig kézrátétellel a terminálra. Pislogott is párat az eladó, valószínűleg teljesen emberinek nézte Connor-t és meglepve állapította meg, hogy egy android. Nem baj az, úgyse számít már! Az android még kifizetett egy tokot is a gyűrűhöz, egy bordó, egyszerű tartót, aminek borítása rövid-szőrös tapintású volt.

De még most sem ment haza, hanem felhívta Nova-t és úgy döntött, megvicceli a gyanútlan lányt és beriasztja az őrsre. Hamar fel is vette a diszpécser hangját,egy párszor már tanulmányozhatta a férfi hangját és ismeretlen számról tárcsázta Nova-t.

- Halló? - szólalt meg a vonal másik végéről a lány.

- Nova nyomozóval beszélek? - kérdezte a mély, rekedtes férfihangon. Nova felismerte azt és helyeselt.

- Igen, én vagyok!

- Kaptunk egy nagyon fontos ügyet, egy gyilkosságot, és szeretnénk, ha most azonnal bejönne az őrsre!

- Rendben...milyen gyilkosság? - kérdezte a lány elvont hanggal. Connor gondolkozott, tegye, ne tegye? Aztán úgy döntött, ráhozza a frászt az androidra, így is nagyobb lesz a meglepetés.

- Connor nyomozót szolgálat közben lelőtték, rendőrrel szemben elkövetett szándékos emberölés. Minél fontosabb lenne megoldani az ügyet!

Hallani lehetett, ahogyan Nova hangja elhal, aminek hatására csak mosolygott a férfi. Már alig várja, hogy lássa a meglepett arcát.

- Értem, köszönöm...azonnal indulok, szép estét! - mondta elhaló, remegő hangon, amitől egy kis bűntudata támadt Connor-nak, majd megszakította a vonalt.

Az őrsön várakozott, haja szokásosan lenyalt volt, inge rendezett, háta mögött összekulcsolva a kezei. Senki sem volt már az épületben szinte, egyedül ácsorgott az asztalok között, míg nem meghallotta, ahogyan nyílik a biztonsági ajtó és belépett az irodába Nova, arca zaklatott és rémült volt. Tekintete a középen álldogáló Connor-ra tévedt, amitől lesokkolt, majd megindult és a férfi nyakába vetette magát.

- Ilyet többé ne csinálj! - mondta Nova mérges, egyben megkönnyebbült hangját - Azt hittem, meghaltál!

- Tudom-tudom! - nevetett kínosan Connor és elvált a lánytól - És bocsánat! De attól függetlenül nem véletlen hívtalak ide!

Féltérdre ereszkedett, háta mögül előhúzta a kis dobozkát, majd felnyitotta, láthatóvá téve ezzel az ezüst gyűrűt. Nova megint lesokkolódott, teljesen elvörösödött fejjel nézte az előtte térdelő androidot, aki csak annyit kérdezett tőle:

- Drága Nova-m, leszel a feleségem?

A lány lassan észhez tért, könnyek gyűltek szemében, majd meghatódva bólintott.

- Igen! - kiáltotta örömében és a földről feltápászkodó Connor nyakába ugrott, ismét.

Sokáig ölelték egymást, szorították a másikat, mintha elveszíthetnék egymást. Ezután Connor heves csókba invitálta Nova-t, ajaki finoman és puhán helyezkedtek a másik android ajkaira, kezével közrefogta a kerekded arcocskát. Nova karjaival a férfi nyakába kapaszkodott, belemarkolt a mindig tökéletes, selymes hajfürtökbe és testével Connor testének simult.

Most már semmi sem választhatja el őket! Örökké együtt lesznek, mint férj, és feleség.

Abban a pillanatban Nova volt a világ legboldogabb androidja. Mert nem csak szerelmes volt, hanem tudta...

Úgy élhet végre, mint egy igazi, élő-lélegző ember!

VÉGE

Köszönöm szépen a visszajelzéseket, a vote-okat, a kommenteket, vagy egyáltalán azt, hogy beleolvastatok a könyvbe. Nagyon nehezen váltam meg ettől a történettől, de előbb-utóbb minden véget ér, és szerintem ez a fejezet volt az a pont, ami egy lezárásnak nevezhető. Ez a történet nagyon a szívemhez nőtt, élvezettel írtam minden fejezetét, és amikor ötlethiányban szenvedtem is, a ti lelkesedésetek vitt engem tovább. Még egyszer hatalmas köszönet nektek, olvasóknak, mert mit ér a könyv, ha senki sem nézi?

Most hát engedjük el ezt a könyvet, közösen, hagy ússzon tovább az árral, hagy okozzon másoknak is örömet olvasnia ezt, mert én ezért szeretek nagyon könyvet írni: másoknak örömet okozni!

Hát itt a búcsúzás ideje! Nya-chan voltam, sziasztok!