Connor kivezette Nova-t a szobából és elindultak ahhoz a helyiséghez, amiben fogságban tartották őket. Gyors léptekben szelték a konténereket, mire hirtelen zajongás támadt, majd ordítozás.

- MÉG EGY LÉPÉS ÉS FEJBE LÖVÖM! - hangja olyan volt mint Connor-ré, csak mélyebb. Nova így is megtorpant, szemei elkerekedtek és lesokkolva hátrált a másik android mögé.

- Ugye ez nem Conan? - nyöszörögte, Connor pedig kelletlenül bólintott.

- De, segített nekem, megmentette az életem és kiszabadította Hank-et és engem!

A következő kiáltás másodperceken belül következett, de ezután már síri csönd támadt.

- ÁLLJATOK MEG! HALLGASSATOK RÁ! - Pavel volt az, nem tudni miért, de mintha valakinek igazat adott volna, így Connor és Nova a hangforrás irányába siettek.

A látvány, ami szemük elé tárult, sokkoló volt: Conan egy fegyvert tartott Pavel fejéhez, Hank-et pedig egy késsel fenyegették, úgy vezették be. Teljes csönd honolt, egyik android sem volt hajlandó kockáztatni Pavel életét, illetve az sem akarta elveszíteni a sajátját. Amikor Conan megpillantotta Nova és Connor párosát, némiképp megkönnyebbült.

- Legalább ti jól vagytok! Menjetek, van egy autó a parkon kívül! Vigyétek Hank-et is! - azzal jelentőségteljesen a sebhelyesre pillantott, aki bosszúsan ugyan, de bólintott.

- Engedjétek el a szánalmas férget! - morogta megvetéssel a hangjában, mire a férfit fogva tartó android erőszakosan Connor-ék elé taszította őt.

- És a többi embert is! - tette hozzá szigorúan az RK900-as, mire Pavel szeme elkerekedett.

- Arról nem volt szó, Conan! - háborodott fel - Csak Hank a tiétek! A többi a miénk!

- Hogy a f@szba vagy képes úgy beszélni az emberekről, mint tárgyakról? - mordult fel Hank, de csak egy megvető pillantást kapott vissza.

- Úgy, ahogyan régebben ti rólunk!

Csönd telepedett mindenkire, senki sem mert szólni. A hadnagy összekaparta magát, feltápászkodott a földről és leporolta gatyáját, míg Conan egyre fenyegetőbben közelítette a pisztoly csövét Pavel halántékához. Pár pillanattal később a sebhelyes őrülten elvigyorodott és nevetni kezdett.

- Ti annyira nem láttok át ezen az egészen! - nevetett - Ha bármilyen módon bántasz engem, azok az emberek mind meg fognak halni!

Connor és Nova lesokkolódtak, Hank-nek pedig meghűlt a vér az ereiben és végigborsódzott a háta. Soha nem volt dolga még ilyen esettel, pedig tapasztalt volt. Egyszerre volt tanácstalan és elszánt, dühös és bűntudattal telt. Az elmúlt napok élményei borzalmasak voltak, soha nem látott annyi kegyetlenséget és lelketlenséget, mint Pavel-ban.

- Oké! Eleresztelek! Mi megyünk! - egyezett bele az RK900-as, mire Hank felháborodott.

- Mi a f@sz?! - kiáltott fel - Csak úgy itt hagynád azokat az ártatlan embereket ennek az őrül pöcsnek a birtokában?

- Hank, hagyjad! - próbált hatni Connor a férfira, de az csak megrázta a fejét.

- Tudod mit? - Conan felé bökött mutatóujjával, úgy folytatta - Ez a gép semmit sem változott! Ugyanaz a lelketlen, küldetéseket teljesítő masina, aki akkor is volt, amikor hidegvérrel megerőszakolta Amber-t.

A levegő fagyossá vált, Pavel élvezte, hogy veszekedést robbantott ki, Nova helyeselve bólogatott, viszont Connor meglepődve tekintett a hadnagyra. Bárhogyan is próbálta tagadni, Connor számára Conan olyan volt, mint egy testvér, bármennyire is különbözött gondolkodásuk, egymásból születtek: Connor nélkül nem lenne Conan, illetve a Conan modell tervezése nélkül sem valósult volna meg az RK800-as prototípus.

- Tudom, hogy akkor milyen voltam - hajtotta le fejét Conan - Ugyan nem tudtam megbánni tetteimet, érzem, nem cselekedtem helyesen... és bocsánatot szeretnék kérni! De igaza van: nem változtam. Ugyanaz vagyok, mint régen, se jobb, se rosszabb.

Nem engedte el Pavel-t, még szorosabban szorította magához és a pisztolyt erősen halántékának nyomta.

- Tudom, hogy nem akarsz meghalni - sziszegte a sebhelyesnek, miközben egyre közelebb hajolt hozzá - Te elengeded azokat az embereket és idevezeted őket...én cserébe sértetlenül eleresztelek! A szavamat adom... ha te is.

Pavel még körbepillantott, ugyan szemében gyűlölet égett és legszívesebben a világ végégig csak kínozta volna azokat az embereket és Conan-éket, megadva magát sóhajtott fel.

- Legyen! A szavamat adom!

Conan ígérete alapján eleresztette a sebhelyest, aki rögtön olyan messze távolodott a másik androidtól, amennyire csak tudott és kezével intett, hogy hozzák elé a rabokat. A többiek engedelmesen indultak ahhoz a konténerhez, ahol az emberek tartózkodtak és alig negyedóra múlva mind a harminc ember Pavel előtt térdelt, lebilincselt kézzel.

- Engedjétek őket! - szólt az AX700-as, mire az összes rabról levették a láncokat, mire azok megszeppenve és félve álltak fel a földről, majd Hank felé indultak, az egyedüli embernek kinéző személy felé. Miután az összes elraboltat biztonságban tudhatta, Conan felemelte a pisztolyt és Pavel-ra szegezte, aki először lefagyott, majd őrületes düh ült ki arcára és ordítozni kezdett.

- TE ALATTOMOS SZEMÉT, NEM VAGY JOBB EZEKNÉL, UGYANOLYAN VAGY, MINT ŐK! AZT ÉRDEMLITEK MIND, HOGY LASSÚ HALÁLLAL HALJATOK!

Ordítva megindult a pisztolyt tartó android felé, de az csak lábával eltaszította támadóját. Pavel megtántorodott és majdnem a földre zuhant, Conan a lehetőséget kihasználva pedig a többieket maga előtt vezetve indultak a másik irányba, ki a kijárat felé.

A harminc ember mind egy tömegként futottak, élükön a megmentőikkel, Hank-kel, Connor-ral, Conan-nel és Nova-val. A lány szótlan volt, kicsit rosszkedvűen szaladt párja mellett, szigorúan az utat nézve. Hamarosan kiértek egy turistaösvényre, amin el lehetett indulni a nagy parkolók felé. Sejtették, hogy ez a sok ember nem fog beférni egy kocsiba, így Connor félrepillantott Conan-re és lelassítva gyors-gyaloglásba, kérdezett erre rá.

- Mégis hogy fogjuk ezt a sok embert visszavinni? - mondta tanácstalanul - Nincs térerő, hogy hívjak bárkit is!

- Megoldottam - felelt egyszerűen a másik és előhúzott egy jeladót - Vészhelyzeti jeladó, aktiválva kisugározza a koordinátáimat és az FBI csatornáján leküldni ezeket.

Hamarosan elérték a parkolót, az emberek megnyugodtak és immáron lassú gyaloglásban közelítették meg az emberi civilizáció első jeleit. Sokan utólag Hank-hez sétáltak és hálájukat fejezték ki, sírva borultak lába elé, mások csak megkönnyebbülve ültek le és néztek körbe, de akadtak olyanok is, akik még mindig rettegve a veszélyektől egy csoportban álltak menekülésre készen.

Nova-nak végre volt lehetősége Conan-nel beszélni, komoran sétált a nála nagyobb androidhoz és egyenesen szemébe nézett.

- Volt egy ígéreted! - sziszegte hűvösen, szemében gyűlölet izzott - Azt mondtad, megölöd magad, ha újra találkozunk! Így volt, nem?!

Conan arcán egy pillanatra rémület suhant át, nagyon ritkán történt vele ilyesmi, de ugyanez volt Connor-nál is, amikor ugyanígy rákérdezett.

- Tudom... de... - dadogta, egyszerűen nem talált a szavakat.

- Mit de? - kérdezte ingerülten Nova - Bántottad Connor-t, Amber-t! AMBER-T!

- Sajnálom, parancsra kellett minden áron a küldetésemet teljesítenem... - arcán kezdett kétségbeesés rajzolódni, de a lány nem tágított.

- Dehogy sajnálod! - ordított rá és agresszívan meglökte - Semmilyen érzelem nincsen benned! Semmi!

- Nova, állj le! - próbálta óvatosan megközelíteni Connor a lányt, de az csak eltolta magától.

- Nem változtál, mi? Egy szörnyeteg vagy! Nem bírlak androidnak nevezni téged, mert sértő ez a mifélénkre nézve! Te tényleg csak egy gép vagy, egy robot, karokkal és lábakkal! - dühében belebokszolt Conan hasába, aki erre összegörnyedt. Pár pillanat múlva össze is szedte magát az RK900-as, szemében bánat tükröződött, de arcvonásait egyenletesítette.

- Bárcsak mondhatnám, hogy megbántam, hogy bűntudatom van! Hogy sajnálom teljes szívemből! - félrenézett zavartságában - Bárcsak mondhatnám, hogy megváltoztam...de nem tudok. Valóban nincsen bennem...semmi. Nem érzek semmit, csak ürességet. Nem tudom megtapasztalni a szeretetet, az együttérzést, a bűntudatot. És nem is leszek képes rá. Engem így alkottak meg, hiába küzdök, erősebb az egyik felem, mint a másik. Volt egy nap, amikor elhatároztam, megpróbálok megküzdeni ellene...borzalmas volt. Utána csak nagyobb üresség maradt.

Nova meglepetten hallgatta Conan szavait, elszállt belőle a harag és helyette sajnálat és bűntudat volt.

- Ezeket sem szabadott volna mondanom...most csak erősödött az a felem - újra a régi, hűvös, megfontolt Conan lett és egyenesen a lány szemeibe nézett - Remélem, már érted. Változnék, de nem tudok. Nekiveselkedek, de mindig elbukok, és ilyenkor kezdődik elölről. Semmi értelme, sose leszek erősebb, így feladtam. Akkor se próbáltam küzdeni ez ellen, fel se merült bennem. Amber-hez is úgy nyúltam, hogy közben nem éreztem mást, mint a semmit. Connor-t is így akartam megölni...mert ezt mondták nekem.

A végére a hangja is teljesen rideg, szinte már érzéketlen lett, de ennek ellenére Nova lendületből átölelte az androidot, magához szorította, miközben fülébe suttogott.

- Te bocsáss meg nekem! Nem tudtam, hogy neked milyen ez. Hogy te így látod az egészet!