Nem helyes...

Nem helyes!

Ne tedd! Nem, nem, nem nem nem nem...

NEM NEM NEM

NEM NEM

NEM

Hank a legjobb barátom. A társam! Mit ér a világ emberek nélkül? A világ sohasem lesz tökéletes!

Pavel hazudik

És҉ a҉k҉k҉o҉r҉ m҉ég҉i҉s҉ k҉i҉ m҉o҉n҉d҉ i҉g҉a҉z҉a҉t҉?T҉a҉l҉án҉...

T҉E҉E҉E҉E҉E҉E҉E҉E҉E҉?

Önmagával viaskodott. És leeresztette a fegyvert. Nem érte meg, nem éri meg! Pavel lehet, csalódott lesz, de inkább él egy tökéletlen társadalommal telt világban, mint egy diktatórikus rendszerben, ahol mindenhol béke van és tökéletesség.

Inkább megtart egy barátot, mint hogy feláldozza.

- Nem! - szólalt meg magabiztosan Connor, visszaadva a fegyvert Pavel-nak - Ha lett volna valaha egy emberi barátod is, tudnád, miért nem. De te csak megveted őket, pont ugyanúgy, mint ahogyan az emberek tették velünk!

- FOOGD BEE! - kelt ki önmagából Pavel és beleürítette az egész tárat Connor testébe. Az android tehetetlenül esett össze, testéből szivárgott a thirium és alig percei lehettek hátra a teljes leállás előtt.

- Connor! - kiáltott kétségbeesetten Nova és zokogni kezdett.

- Megkínozlak, a fejedbe mászok, ha kell, szemed láttára kínzom meg Hank-et, ölök meg egy tucat embert, hogy végre megértsd! - sziszegte a sebhelyes és még egy jó nagyot belerúgott Connor testébe - Egyenként tépem le a testrészeidet, kezdve most a karoddal!

Egy elegáns mozdulattal lepattintotta vállból Connor karját, nem hagyva mást hátra, csak csatlakozókat és műanyagot. Hank hátán felállt a szőr, meghűlve tekintette végig társának kínzását, aki a földön kúszva próbált menekülni.

- Ebből elég! - szólt egy mély hang a tömegből, majd előlépett egy android - Pavel, hagyd csak rám, nem érsz vele semmit, ha meghal!

- Igaz-igaz! - pihegte a sebhelyes és megnyugodva állt fel a földről - Gondoskodj mindhármukról! Holnap folytatjuk!

A tömeg oszolni kezdett és az idegen android felkapta a fűből a már eszméletét vesztett androidot, míg két másik rakodómunkás android Hank-et és Nova-t vezették utána. Azaz csak a hadnagyot, a lányt még mindig húzni kellett.

~¤~

Lassan felnyitotta szemeit, egy asztalon találva saját magát. Szemeivel körbenézett, mire egy ismerős, sőt, hozzá hasonló arc nézett vissza rá, kezében egy tabletet tartva. Conan nézett vissza rá, szemöldökét összehúzva mélyült el feladatában. Amint észrevette, hogy Connor magához tért,rögtön letette az eszközt.

- Ezek szerint működött - mondta szokásos hideg hangján, de már kevésbé barátságtalanul, mint régebben - Örülök, hogy nem haltál meg!

- Mit...keresel itt? - nyögött fel és kezével felkönyökölt...volna, ha lettek volna karjai. Meg úgy lábai. Magyarul deréktól lefelé minden hiányzott, plusz még a kezei.

- Tudom, hogy az egyezségünk szerint meg kellene most ölnöm magam, de kérlek... - Conan arckifejezése megváltozott, szemei bánatot tükröztek - Amanda nem akart leállni. Újabbat gyártottak belőlem... aztán ő maga eltűnt. Nem tudom, hogy örökre-e, de végre szabadnak érzem magam. És nem akarok meghalni!

Az asztalon fekvő android eleresztett egy mosolyt és tovább követte Conan mozgolódásait, aki műszerekkel próbálta ellenőrizni Connor állapotát, és keresett szoftveres, illetve hardveres hibákat.

- Komolyan belém ürítette a tárat - szólalt meg az RK800-as, mire a másik bólintott.

- Igen - befejezte az utolsó ellenőrzést és az androidhoz fordult - Mindkét karod, lábad, a szivattyúd, és még pár biokomponens le lett cserélve, illetve helyre hoztam összesen 164 rendszerhibát és újraírtam pár hibás kódot.

- Mennyi ideig voltam kiütve? - fordította oldalra a fejét, majd nagy meglepetésére Hank-et pillantotta meg a fal tövében, leláncolva, szájában még mindig azzal a fura dologgal.

- Fél napig? Nova nagyon aggódott érted! Vagy háromszor kellett újraaktiválnunk téged és négyszer mentettem meg a memóriádat, szóval eléggé bepánikolt.

Hank valószínűleg figyelt a beszélgetésre, de ignorálta azt, fejét elfordította és egyenesen a padlót bámulta. Connor ezt észrevette, de nem tette szóvá, valószínűleg nincs valami jó formában a hadnagy. Halkabbra fogva a hangját szólt Conan-hez.

- Miért álltál Pavel oldalára? - kérdezte hangjában némi csalódottsággal.

- A világ legostobább androidja lennék, ha elfogadnám akár egy beszédét is ennek a szemétnek! - hördült fel az RK900-as - Csak kémkedni jöttem, az FBI-nak dolgozom, úgy döntöttem, hozzájuk állok. Elég előrehaladott nyomozásban voltak egy bizonyos "új android forradalom" ügyben, és megtalálták a legfőbb központjukat itt, ebben az erdőben, jó messze Detroit-tól.

Conan elsétált a sarokban lévő egyik dobozhoz, egy gyönyörű, fehér fémládához, és a zselés bélésből kiemelt két hófehér lábat, illetve kart, majd Connor mellé helyezte őket. Először a bal kézzel kezdte, vállnál felpattintotta az új végtagot, mire az RK800-as azonnal felismerte a komponenst és konfigurálta. Pár másodperc múlva már mozgatni is tudta ujjait, csuklóját, majd könyökét is. A jobb kéz is ilyen simán lett felhelyezve, így a fekvő android már fel tudott könyökölni, és jobban körbetekinteni a szobában.

- Milyen hely ez? - kérdezte a semmiből Connor, mire Conan megállt a bal láb felhelyezésének mozdulatában.

- Konténerek. Ők hozták, nagyon szervezettek voltak. Markus-sal ellentétben nem kellett a forradalommal foglalkozniuk, ellopták, ami kellett, felépítették és hagyták, hogy a figyelem végig Jericho népén maradjon - időközben csípőben felhelyezte a férfinak a lábát, ami azonnal egyeztette szintetizált bőrét Connor-éval és beleolvadt a testébe.

Miután minden végtagja a helyére került, felállt az asztalról és lábaira ereszkedett. Még nem tudott tökéletesen járni, meztelen talpával érintette a hideg követ és majdnem elvesztette az egyensúlyát. Ám a hibák azonnal kiküszöbölődtek, a végtagok beálltak a megszokott működésbe és Connor teste is kezdte visszanyerni szintetizált bőrét. Csakhogy ez azért volt kellemetlen, mert az android anyaszült meztelen volt.

- Valami ruha? - pillantott a helyzetet természetesen kezelő Conan-re, mire a másik odaadott neki egy adag ruhát.

- Ezeket vedd fel, a régiek már lyukasak és piszkosak voltak.

Amint felöltözött egy fekete pólóba és szürke farmerba, visszaült az asztalra és tanácstalanul meredt maga elé. Aztán megpillantotta a még mindig kiláncozott Hank-et és felsziszegve szólt az RK900-asnak.

- Ereszd el Hank-et! Kérlek! - nézett rá, de az csak megrázta a fejét.

- Megölnék, ha valamit csinálna! - mondta tárgyilagosan és összeszedte műszereit.

- Nem igaz! - pattant fel az asztalról és félrepillantott a hadnagyra - Igaz, Hank! Nyugton és csöndben maradna, nemde?

Hank a hirtelen megszólítástól azt se tudta, fiú-e vagy lány, értetlenül pislogott az androidra, aki eleresztett egy bánatos mosolyt. A férfi elfordította fejét, rosszul viselte, hogy így bántak vele az androidok. Connor végül megfogta Conan vállát és maga felé fordította, bizalmasan a szemébe nézve állt meg szembe vele.

- Engedd el! Nem lesz semmi, de nem bírom így nézni! - sziszegte immár ingerültebben fogai között, mire a másik android engedelmesen sóhajtott és egy kulcsot vett elő zsebéből.

A kulcs segítségével felnyíltak a zárak és a vaslánc elengedte Hank elgémberedett és kisebesedett végtagjait. A hadnagy először meglepődött, majd felpattant és a fura tárgyat kitépve szájából rontott volna Conan-nek, de Connor megállította.

- Ne tegye, Hank! Ő most már jó! Olyan, mint én! Az FBI-nak dolgozik - nyugtatgatta a férfit, de az nem tágított.

- Honnan tudod, hogy nem hazudik? Ha?! - sziszegte, de Connor megrázta a fejét.

- Nem tudhatom, de egyedül benne bízhatunk! Megállította Pavel-t és megmentett engem a biztos megsemmisüléstől. És most Önt is kiszabadította!

Hank ugyan még mindig ellenszenvesen tekintett az egykor legnagyobb ellenségükként számon tartott androidra, arra, aki megerőszakolta Amber-t és többször megpróbálta megölni Connor-t. Végül beadta a derekát és bólintott.