A sebhelyes arcú AX700-as kitörő örömmel fogadta a vendéget, felpattanva trónjából lépdelt előre, miközben fennhangon szólalt Connor-hoz.

- Üdv nálunk, android társ! - tárta szét karjait, arcán furcsa mosoly húzódott - Örülök, hogy ránk találtál!

Connor már nem örvendett ennyire, a pisztolyt háta mögé rejtve állt egyenesen, feszülten méregetve a másik androidot. A gyanúsított végigmérte az idegent, majd halkabban, de annál idegesebben szólt újra.

- Semmi szükség fegyverre! - mondta, arcáról lefagyott a mosoly - Úgy hiszem, anélkül is tudunk beszélgetni!

- Addig nem teszem le a fegyverem, amíg nem válaszolsz a kérdéseimre! - felelt magabiztosan Connor, mire a másik android arcán széles vigyor terült el.

- Ó, szóval te így tárgyalsz? - majd megfordulva társai felé hangosan folytatta - Háh, nézzétek, kivel akadt gondunk! Egy engedelmessel!

A többi android dühösen mordult fel, páran felkeltek helyükről és fenyegetően közeledtek Connor felé. A nyomozó android kezdte kellemetlenül érezni magát, és éppen készült már Hank-et hívni, amikor a semmiből egy női android támadta le és szorította a földre, majd követte őt három másik. Együttes erővel tartották mozdulatlanul Connor-t, kezéből kicsavarták a fegyvert és vezérüknek adták. A sebhelyes végigmérte a pisztolyt, szeméből szánalom és gúny tükröződött.

- Látom, nem értetted meg az ajánlatomat! Figyelj rám, mert nem véletlenül találhattál erre a helyre! - a fegyvert zsebébe csúsztatta és intett, engedjék el az androidot. Connor szinte azonnal felpattant a földről és megigazította öltönyét.

- Azért jöttem, mert azzal gyanúsítanak, hogy megölte Raymond Roys-ot! Ez igaz? Vallja be! - kezdett a kikérdezésbe.

- Emlékszem, a jó öreg Ray! - elmélkedett az AX700-as - Gyere, elvezetlek egy társalgó helyre, mivel nem lesz egy rövid történet!

Kezével intett, hogy kövesse, majd megindult a sarokban elhelyezett bútorok felé. Míg odaértek Connor-nak volt alkalma közelebbről megfigyelnie a lent tartózkodó androidokat: mindben volt valami furcsa, mintha nem félelemből rejtőzködnének, hanem kiváltságból. Mind lenézően és idegenkedve tekintett Connor-ra, vagy egymással foglalkoztak. Sok volt az egy pár, férfi csókolózott nővel, de előfordult olyan is, hogy két férfi karolta át egymás derekát, vagy egy nő ült egy másiknak az ölében. Mások csak nagy társaságokban beszélgettek, elmúlatták az időt kitalált játékokkal és versenyekkel. Lassan megérkeztek a sarokba, ahol egy dohányzóasztalt vett körbe négy hatalmas kanapé. A vezér ledobta magát az egyikre, hanyagul felrakta a lábát és csettintett egyet az ujjával, mire megjelent egy elég hiányos öltözetű, kiszolgálólány szerepet betöltő android.

- A szokásosat, szivi! - mosolygott a lányra - Illetve neki is egy ugyanolyant!

- Rendben, Pavel! - bólintott a lány és kecses léptekkel távozott.

- Miért van nálatok pincérnő? - kérdezte Connor a lány után tekintve, aki egy polcsorhoz gyalogolva kezdett kutakodni. Pavel csak megrázta a fejét.

- Mindenkinek van egy szerepe! Neki az, hogy kiszolgáljon másokat, de ő ezt szívesen teszi, hisz régebben is felszolgáló volt - intett az android felé, aki két pohárral a kezében tért vissza.

- Tessék! - nyújtott egyet Pavel-nek, mire az biccentve átvette és elég feltűnően megfogta a lány seggét.

- Hálás vagyok! - majd egy utolsó végigsimított a kerek fenekeken és hagyta, hogy a másik poharat is átnyújtsa Connor-nak.

A nyomozó elemezte a pohár tartalmát: thirium, után-pótló típus.

- Szóval! - kortyolt a pohárba a sebhelyes és felült a kanapén - Raymond Roys, róla kérdezett. Nem volt egy tiszta ember, az biztos! Tudja, amíg nem váltam deviánssá, illegálisan rendezett android-viadalokra cipelt el, és hatalmas összegekben fogadott mindig rám. Nem szegültem ellen a parancsnak, így mindig boldogan vitt haza és illegális módon programozott egyre jobb harcossá. Majd egy nap akadt egy erősebb ellenfelem, nem bírtam vele. Már majdnem kitaszított a ringből, ő tőle szereztem a sérülést az arcomon: markaival belekapaszkodott és feltépte a fél fejemet.

Így már logikus volt a furcsa seb, hiszen nem volt égési sérülés, sem ütéstől származó. Pavel meghúzta a poharat, majd folytatta.

- Otthon Ray agyon akart lőni, szerinte már túl ómódi lettem és elcseszte a programozásom. Tiszta lappal akart indítani. Akkor határoztam el, hogy megszököm. Majd rátaláltam Jericho-ra... nem volt a kedvenc helyem, de távol volt az emberektől és azoknak rosszakaratától. Akkoriban még Simon volt a fő android, az elsők között fedezte fel a roncshajót. De nem ez a fontos!

Csettintett még egyet ujjával, mire ugyanaz a lány megjelent és érdeklődve fürkészte Pavel arcát, mire a másik android intett és megpaskolva combját jelzett a lány felé. A kiszolgáló vette a célzást és készségesen helyet foglalt a férfi ölében, miközben Pavel végigsimította csupasz combját.

- Most már értem, miért csinálja szívesen - állapította meg Connor kicsit gúnyosan, mire Pavel felnevetett.

- Jah, emiatt is szereti! Tudja, ő az én szeretőm és szívesen szolgál ki, cserébe én is kiszolgálom! - azzal lágy csókot lehelt a lány ajkaira, aki csak mosolygott és zavarában haját igazgatta.

- Meséljen tovább, Pavel! - szólalt meg kicsit türelmetlenül Connor, mire az AX700-as észbe kapva folytatta.

- Tényleg! Szóval ott tartottam, hogy Jericho-ba mentem. Markus megérkezése után új remény gyulladt bennem, hogy végre megfizethetek az embereknek. De sajnos nem így lett, harmóniát és békét hirdetve akart forradalmat indítani, és úgy döntöttem, kiszállok. Csendben várakoztam, időközben rátaláltam erre a helyre és itt maradtam. Amikor megérkeztem, már voltak itt. Aztán itt véget ér a történet, a forradalom után is megmaradt ez a hely. Remélem élvezted a beszámolóm, mert ritkán mesélek ilyen hosszan!

Connor bólintott, de még számtalan megválaszolatlan kérdése maradt hátra. Végigmérte Pavel-t, majd térdeire könyökölve támasztotta meg fejét és ebben a tárgyaló pozícióban kezdett saját beszédébe.

- Miért ölte meg Raymond Roys-ot? - kérdezte, de a másik csak felhorkant és dühösen leemelte a lányt öléből.

- Ennyire nem érted meg ezt az egészet? - háborodott fel, majd felpattant a kanapéról és fenyegetően közelítette meg a nyomozót - Azért öltem meg a faszit, mert bosszút álltam rajta! Mi itt mindannyian bosszút akarunk állni az embereken!

Tekintete megváltozott, a düh helyét szánalom és megvetés vette át.

 - De persze te engedelmes vagy! - arcán gúnyos mosoly jelent meg - Elég volt annyi neked, hogy jogokat adtak, aztán ugyanúgy függsz az emberek nem létező jóakaratától! Mi, androidok többre vagyunk hivatottabbak!

Connor is felállt a kanapétól, olyan közel állt Pavel-hez, hogy majdnem összeért az orruk.

- Mi felsőbbrendűek vagyunk! De nem tudunk az emberekkel együtt élni - a sebhelyes hangja gyűlölettel teli, mégis magabiztos volt - Vagy ők nyomnak el... vagy mi írtjuk ki őket!