Nova szemben állt a tüntetőkkel, hogy beszámoljon nekik is a feltételekről, amiket Conan-nal kötött meg a párbaj idejére. Magabiztosan nézett társaira, majd hangos, energiával telt hangjával elkezdte a beszédét.

- Kihívtam Conan-t egy küzdelemre, fegyver és eszközök használata nélkül, csak ketten! A feltételek, amiket megkötöttem vele, az alábbiak: ha én nyerek, soha többé nem tér vissza, és ha mégis találkozunk, meg kell ölnie magát! - nyomatékosította az utolsó feltételt. Az androidok helyeslően felmorajlottak, páran még be is kiabáltak.

- De! - emelte ki Nova a szót - Ha én veszítek... Mindannyian, beleértve a többi városban is, ahol az általunk szervezett tüntetések folynak, megadjuk magunkat és lefújjuk a forradalmat, majd mi, akik Detroit-ban tartózkodunk szabadon hagyjuk Conan által kivégeztetni magunkat!

A hallottak után az androidok lesokkolódtak és értetlenül néztek Nova-ra, aki magabiztosan tekintett vissza rájuk. Nem tűrhette tovább, hogy Connor, illetve mások is az életüket kockáztatva szálljanak szembe Conan-nal. Amikor Connor visszatért a Zen-kertből, elhatározta, legközelebb bármi áron megöli az RK900-as androidot. Ha ez azt is jelenti, hogy a vállára nehezedik az egész forradalom sikere.

- Ha bármi ellenvetés van, késő feltennetek, már megalkudtam Conan-nal! Akinek ezek után sem tetszik valami, az elmehet, nem számít árulásnak vagy gyávaságnak... végül is, az én hibám lesz, ha elbukunk! - szólalt meg még utoljára Nova. Ezeket a szavakat kimondva elbizonytalanodott: tényleg muszáj volt ekkora kockázatot vállalnia csakis Conan legyőzése miatt? Nem, megéri, hiszen ha nem kötnek alkut, Conan mindenkit kivégzett volna, így viszont van esélyük.

Összeszedte gondolatait, behunyta szemeit majd felsóhajtott. Tisztába tette elméjét, majd magabiztosan megállt Conan-nal szembe, aki mindvégig türelmesen várakozott. Biccentettek egymásnak, majd közelebb léptek, és mint egy küzdősportban, meghajoltak egymásnak. Ezután hátráltak pár lépést, majd felkészültek és támadó pozíciókba álltak. És ekkor megkezdődött a küzdelem...

Nova indult meg először, kikerülte Conan első ütéseit, majd ezután ő maga is felkészült egy rúgásra. Sajnos a támadását kivédte ellenfele, megragadva bokáját taszította el magától a lányt, és előnyt kovácsolva Nova megtántorodásából rohammal nekiindult, hogy leteperje a földre. A másik android ügyesen fogadta Conan mozdulatát, a lendületéből saját magának alakított át erőt és átlendítette a férfit a csípőjén. Az RK900-as földet sem ért, szinte azonnal felpattant a földről és kigáncsolta a lányt. Nova nem számítva a váratlan támadásra a földre zuhant, majd a hátán kúszva védte ki Conan következő támadását. Megpróbált a földről feltápászkodni, ám ekkor ismét ellenfele támadta le és végleg a földön tartotta.

- Ennyi! - vigyorgott elégedetten Conan, miközben teljes súlyával a lány kezeire térdelt, miközben kezeivel nyakát szorította - Tudtam, hogy én fogok nyerni!

- Nem ismersz engem! - sziszegte Nova - Sosem tudtad, miként alakították az AI-met, milyen szenvedéseken mentem át. Az érzelmek ugyan el szokták nyomni fejlettségemet, de valójában nálad is sokkal intelligensebb vagyok!

- Akkor mégis hogy van, hogy most én szorítom a nyakadat, és készülöm kitörni? - kérdezte éllel a hangjában, de hiba volt megtennie, mert a lány csak elmosolyodott és válaszolt.

- Úgy, hogy csak visszafogtam magam! - majd teljes erőből kirántotta jobb kezét az android térde alól és egyenesen belebokszolt a hasába, arra a pontra, ahol a szivattyú volt. Pont ugyanolyan reakciót váltott ki ez Conan-ből, mint egy emberből, nyöszörögve görnyedt össze, miközben próbálta a biokomponense helyrehozni a thirium-áramlást. Ez pont elég idő volt arra, hogy Nova letaszítsa magáról az androidot és ő teperje le a földre a másikat. Egy mozdulattal kitörte Conan jobb kezét, amit az ellenfele csak egy halk nyögéssel fogadott, ezután a bal kezét is ily módon tette hatástalanná. Szinte rá ült az RK900-asra, lovaglóülésben foglalt helyet mellkasán és kezeit most ő tartotta az android torkán.

- Látod! - mondta Nova, kicsit pihegve, de ez persze csak a beszédébe volt programozva - Most nem fogtam vissza magam!

Conan arcán most frusztráció, és valami ritka érzelem volt kivehető.

Félelem.

Félt. Hogy immáron, teljesen elbukva utolsó esélyét is, megsemmisítik, miközben Amanda-nak okozott csalódást. Létének idejében először nem akarta azt a sorsot, ami rá várt, mást szeretett volna, egy új esélyt. De még ekkor sem engedte magát, hiszen ezzel még nagyobb szégyen lenne magának, illetve Amanda-nak. Büszkén, egyben félve várta megsemmisülését, és az utána következő semmit.

- Rajta, egyezségünk szerint... megölhetsz! - mondta, hangjában némi zaklatottsággal.

És megtette, bár picit nehezére esett. Erőből megszorította Conan fejét, amitől egyes helyeken fehérré vált a bőre, majd egy hirtelen rántással kitörte a nyakát. Az android LED-je vörösen villogott, majd örökre kihunyt, ezzel is jelezve a halálát. Nova lassan felállt a halott testtől és szemben találta magát a többi android csodálkozó, egyben meghunyászkodó tekintetével. A lány kihúzta magát, majd szó nélkül a tömegbe sétált, ami valamiért szétnyílt előtte. Most félnek tőle? Vagy csak tisztelik? Mindenesetre Connor mellé sétált és megfogta a kezét, de még ő is csodálkozva tekintett rá.

- Te... megölted őt! - mondta ki hitetlenséggel a hangjában - Azt hiszem van mit még megismernem benned!

A tömeg ezután visszazárult és tekintetüket vezérükre szegezték, aki csak intett, hogy kiállnak és folytatják az ütemes szónoklást.

- Nehéz volt megtennem - suttogta hirtelen Nova Connor-nak, mire az még jobban meglepve nézett rá.

- Miért? - kérdezte, bár a mondat közben rá is jött a válaszra, így kérdésből átment motyogásba.

- Bántott, hogy ő ugyanúgy android, de mégis ellenünk van! Még deviánssá se tudtam volna változtatni, és mégis...

- Nekem sem volt könnyű ellenséggént rátekinteni - sóhajtott a férfi - Végül is, ha nagyon elvonatkoztatva nézzük, ő a testvérem.

A tüntetés újrakezdődött, az újságírók tisztes távolságból figyelték a fejleményeket. A katonák egy kis idő után újra kiszivárogtak, majd teherautókból is egyre több jelent meg, mind azzal a szándékkal, hogy elfojtják a forradalmat. Pozíciójukba álltak, mire még hangosabb lett az androidok szólama.

- CSAK SZABADSÁGÉRT JÖTTÜNK!

- SZABADSÁGÉRT!

- SAJÁT JOGOKAT KÉRÜNK!

- SAJÁT JOGOKAT!

A katonák nem tágítottak, fegyvereiket egyenesen a tömegre szegezték, a helikopter pedig fent körözve közvetítette az eseményeket. Mindenki feszülten várt, az emberek és androidok egyaránt, reménykedve a katonaság visszavonulásában, ami abban a pillanatban nem látszódott esélyesnek. Ámde minden előjel nélkül a táborok kapui kinyíltak, ezzel szabad utat adva a bent raboskodó, meztelen, deaktivált bőrű androidoknak. A tüntetők megkönnyebbülve, vegyesen meglepődve tekintettek a hirtelen gesztusra, majd abbahagyták a követeléseket, és némán figyelték kiszabadult társaikat, akik megkönnyebbülve indultak meg Markus felé. Nova és Connor is mosolyogva figyelték a pillanatot, a lány megkönnyebbülésében a másik vállára hajtotta fejét, a férfi pedig megsimogatta a selymes haját.

- Végre! - sóhajtotta a lány megkönnyebbülve.

- Végre vége! - nyugtázta Connor és megcsókolta.