A járat valóban szűk volt, alig fértek el benne, már szinte négykézláb másztak tovább a sötétben. Kétoldalt csövek futottak a földben, amik hirtelen megindultak lefele, ezzel egy-időben pedig a járat is egy létrába folytatódott. Nova megkapaszkodott a fokokon, és óvatosan indult meg a súlya alatt nyikorgó, rozsdás vaslétrán. Miután leért az aljára, leugrott a földre és ami a szeme elé tárult, elkápráztatta. Connor is követte a lányt, majd megpillantotta a kőből kirakott falakat és mennyezetet, ami olyan volt, mint egy boltív. A folyosó közepén kis patak csordogált, valószínűleg egy csatornában lehettek. A világítást lampionok adták, amiknek a vezetékei mind egy irányba futottak, talán egy közös áramforrás felé. Connor azonnal megindult a lámpásokat követve.

- Ezeket nemrég rakták fel, valószínűleg androidok tették! Gyere, kövessük! - majd gyors léptekkel egyre beljebb hatolt a csatornarendszerben. Nova felocsúdva bámulatából követte őt, miközben még mindig csodálattal tekintett ide-oda.

- Itt aztán nem találnak ránk az emberek! És ha mégis, hogyan akarnak támadást indítani azon a kis bejáraton keresztül? - mondta az elöl haladó Connor-nak.

- Ezt a csatornát elég könnyű megközelíteni, sokfelől vannak bejáratok! - lombozta le Nova lelkesedését az android - Az a szűk járat csak egy titkos bejáró volt, hogy nehogy észrevegyenek minket.

Nova felsóhajtott, utolérte az elég gyors androidot, majd gúnyosan jegyezte meg:

- Neked miért kellett most megszólalnod, "mindenttudok" uraság? - morogta csípősen, de a végén csak elmosolyodott, mire Connor is félmosolyra húzta a száját.

Lassan elértek egy elágazáshoz, ahol vagy előre, vagy jobbra lehetett menni, de mivel a lampionok jobbra vezettek, arra folytatták útjukat. A kis világítótestek egyre megsokszorozódtak, már nem egy oldalt, hanem mindkét falon lógtak lefele, ezzel is enyhítve az amúgy nyomasztó atmoszférán. Nova undorodva tekintett a mellettük lévő csatornavízre, ami ugyan kezdett elapadni, de még rendesen hagyott maga után undorító maradványokat.

- Kíváncsi vagyok, mi lehet ebben a gusztustalan lében! - morogta maga elé, de Connor túl komolyra vette, így letérdelve a csordogáló szennyvíz mellé belemártotta két ujját, majd a szájához emelte. Még mielőtt Nova felkészülhetett volna, az android egyszerűen belenyalt az ujján összegyűlt folyadékba, mire a lány sárga LED-del elfordította a fejét.

- Víz, állati maradványok, emberi ürü... - de mielőtt folytathatta volna, Nova rárivallt.

- Nem gondoltam komolyan! - szólt rá még mindig elfordított fejjel - Csak undorból mondtam, tudod, mint az emberek! Tudhatnád, hogy nekem másképp működik az AI-m! Amúgy is, ezután nem csókollak meg!

Igen, volt egy nagyon hasznos, egyben kellemetlen tulajdonsága, ami alapból tudata részét alkotta Nova-nak: undorérzet. Ezzel akarták a fejlesztők megakadályozni, hogy bemocskolja magát, így nem kellett sűrűn tisztítani. Persze, mint minden ilyen funkciót, ezt is könnyedén le lehetett volna kapcsolni, csakhogy Nova lezárta ezt a lehetőséget, miután deviánssá vált.

Connor letörölte a maradékot az ujjairól, majd a lány mögé sétált és hátulról átölelte. Nova még mindig nem fordult meg, de láthatólag megnyugodott. A férfi lassan elkezdte maga felé fordítani, majd szembe nézett vele, orruk majdnem összeért.

- Nem kell aggódnod! - mosolygott a még mindig a durcást játszó androidra - Te nem lehetsz beteg ezektől a dolgoktól! És a nyelvemről már rég lepergett a mocsok!

Nova végül megbékélt és adott egy lágy csókot Connor ajkaira, majd elszakadva egymástól tovább folytatták útjukat.

Elértek egy nagyobb helyiségbe, egy gyűjtőbe, ahova sok, kisebb csatorna futott be, belőlük csak csordogált a szennyvíz. A helyiség lampionokkal volt hangulatosra díszítve, itt-ott akadtak asztalok és székek, dobozok, sőt egy függönnyel elkerített rész is akadt. Androidok töltötték be a helyet, voltak, akik a fal tövében üldögéltek, mások az asztaloknál beszélgettek. Amikor beléptek, pár szempár rájuk szegeződött, de nem törődtek sokkal jobban a vendégekkel. Connor észrevette, hogy a legtöbb androidon már van piercing, hajuk különböző stílusokra volt vágva, és egyiken sem volt LED. Connor akaratlanul is a sapkája alá nyúlt a fénylő gyűrűhöz, melyet még nem volt alkalma eltávolítani. Nova-nak könnyebb volt, hiszen haja úgy volt oldalra fésülve, hogy soha nem látszódott a kis panel.

A függönyös helyhez érve óvatosan elhúzták a függönyt, mire Markus-t pillantották meg egy dobozon ülni, magába mélyedve. A két android érkezésére felkapta a fejét, majd látszólag felvillanyozódott Connor és Nova látványán.

- Örülök, hogy újra látlak titeket! - állt fel helyéről és elmosolyodott - Azt hittem, meghaltatok!

- Én is! - húzta félmosolyra a száját Connor, majd félrepillantott Nova-ra, aki boldogan ölelte át az android vezért, aki meglepetten simogatta meg a lány fejét.

- Azt hittem, vége a forradalomnak! - suttogta Markus-nak - Hogy itt a vég! De új reményt adtál nekünk!

Miután elváltak egymástól, Simon, Josh és North lépett a függönyök mögül be. A visszatért androidokat látva egyszerre meglepődtek, de meg is könnyebbültek. Bár szavakra nem volt idejük, ugyanis egy fontos dolog miatt látogatta meg a három android Markus-t.

- Visszaérkeztek a california-i küldöttek is, felállították az ottani android forradalom központját és visszatértek hatvanan! - közölte a hírt Josh, mire Connor elképedt.

- Szóval igaz - tekintett Markus-ra, aki csak bólintott Josh-nak az információkat hallva - Az egész államokban forradalmat szerveztek!

- Igen! - bólintott Markus - Ez egy sokkal nagyobb szabású forradalom lesz! Egyszerre, ugyanabban az időpontban az egész Egyesült Államokban felvonulások fognak zajlani! Egy-egy nagyvárosban több helyen hajtjuk végre a tüntetést.

- Azt a! - képedt el Nova az android szavait hallva, szemében csodálat és lelkesedés csillogott - És mikor lesz?

- Három nap múlva, pontban este tízkor! Az időzónák szerint egy időpontban! - válaszolt magabiztosan Markus - Már csak a california-iakra kellett várni, ők voltak a legutolsók!

- És hogy tartjátok a kapcsolatot? - kérdezett ekkor Connor - Bármilyen hálózatot lehallgathatnak!

- De nem a miénket! - mosolyodott el Markus - Nagy hasznot hozott nekünk most rA9, olyan hálózatot hoztunk létre, ami csak android sorozatszámmal működik, tehát nem hallgathatják le, hacsak nem kényszerítenek rá egy androidot arra, hogy mondjon el mindent.

A két android hallgattak, csodálattal nézték, mennyire kevés idő alatt milyen mértékben megszerveztek egy újabb forradalmat. Nova úgy hitte, ez rA9 műve, azzá teszi Markus-t, akivé válnia kell: az androidok megmentőjévé.

Most, hogy megvolt az új otthonuk, ahol biztonságban lehetnek, Connor Nova kezét fogva keresett egy magányos kis zugot, ahol kettesben lehetnek és beszélgethetnek. Végre van egy kis szabadidejük egymásra is, és így Connor még jobban megismerhette a lányt. Végül találtak egy magányosan álló dobozt, ahova ketten is leülhettek, és elég távol volt a főbb szociális csomópontoktól. Connor elhelyezkedett, ezután Nova is leült az android mellé, szorosan hozzá simult, fejét vállára hajtotta, miközben a férfi átfogta a derekát. Békés pillanat volt ez, távol az emberektől, egy új világ születésekor. Érezték, hogy most tényleg sikerülni fog, sem az emberek nem számítanak rá, sem pedig Conan nem tudhat róla. Még egyszer már nem tudja bemérni, az biztos, sikeresen kikapcsolta a nyomkövetőt.

- Mit szeretnél csinálni, ha már szabadok leszünk? - kérdezte hirtelen Nova lágy hangján, miközben maga elé merengett.

- Hát... - vonta el a szót Connor elgondolkodva - Még sosem gondolkodtam ezen. Eddig fel se vetettem annak a lehetőségét, hogy megtörténhet. És te?

- Én sokat mennék Amber-hez - felelt a lány - Segítenék neki a lelki problémáiban, azután pedig csak azért látogatnám, hogy ne hiányozzak neki. Lenne egy házunk, és mi ketten összeköltöznénk!

Ekkor Connor-ra pillantott, aki ugyanúgy kíváncsisággal hallgatta az androidot. Így folytatta:

- Elmennék más országokba, akár olyan helyekre, ahol nincsenek androidok! Lenne egy munkám, amiért fizetnének, és te is biztos dolgoznál! - mosolyodott el újra, mire Connor helyeselt.

- Igen, ez egy egész jó jövő! - simított végig a lány haján - De a legfontosabb: ha szabadok leszünk, együtt maradunk örökké! Meg persze én is meglátogatnám néhanapján Hank-et!

Nova felkuncogott, majd arca elkomolyodott és Connor szemeibe meredt. Connor vidám tekintete is szertefoszlott, helyette valami más jelent meg tekintetében. Kezét összeérintette Nova kezével, a bőr eltűnt kézfejeikről és egyes pontokon kéken kezdtek izzani. Újra megosztották egymás érzéseit, és Connor szinte maga előtt látta gondolatait a lánynak. Szerette őt Nova, és ő is viszontszerette. Még mindig érdekes volt visszagondolnia régi önmagára, aki bármit megtett volna, csakhogy teljesítse a küldetését. Még mindig érezte, ahogyan először rácsatlakozott a lány, az érzések, amiket megmutatott akkor neki, a félelem, bánat, kétségbeesés. Akkor tudta meg, mik is ezek, de jelentésüket közelről sem ismerte. Azon a napon eldöntötte: akar valaki lenni! Tudni akarja, mik ezek az érzések!

És nem bánta meg. Szeretett deviáns lenni, bár üldözték őket, és csak hiba volt az emberek szemében, olyan dolgokat ismert és tapasztalt meg, amiket amúgy nem tehetett volna.

A szerelmet.