21. fejezet: A köpenyes alak
Amber egy ágyban tért magához, ahogyan körbenézett fehér falak fogadták, és az ágya mellett három alak. Kettőt azonnal felismert, Ben és Bridget ültek egy-egy széken, és amikor a lány felébredt, megkönnyebbülten lélegeztek fel. Bridget azonnal átölelte, könnyektől csillogó szeme arról árulkodott, hogy az elmúlt órákban sokat sírt. Ben csak hálát adott az égnek és boldogan simogatta meg kislánya karját, aki ugyan még mindig zavart volt egy kicsit, érthetően és tisztán szólalt meg.
- Mi történt? - kérdezte és próbált felülni, de a hasába nyilalló fájdalom miatt inkább nem tette.
- Mi csak annyit tudunk, hogy Markus hozott be téged, hasadon lőtt seb volt. Azonnal megműtöttek és most itt fekszel - újságolt be Ben keserédesen.
Ekkor minden beugrott a lánynak, a tüntetés, a katonák, a saját beszéde, végül lövöldözés támadt és ő összerogyott. Markus felkapta a karjaiba és segítségért indult, de valahol útközben elájult a vérveszteségtől. A harmadik személy felé fordult a szobában, a híres-neves androidvezér volt, Markus, aki az ágya mellett üldögélt és mosolygott.
- Hogyhogy nem küldenek ki téged? - kérdezte a lány megrökönyödve, de aztán kapcsolt - Amúgy köszönöm, hogy megmentettél! Nélküled meghaltam volna!
- Én köszönöm, hogy kiálltál a népemért, annak ellenére, hogy magad is ember vagy! - biccentett Markus és megfogta a lány kezét.
- Ha ennyire kíváncsi vagy - szólalt meg vidáman Ben - Azért nem küldik ki, mert nem merik. Miattam! Rájuk rivalltam, hogyha kitessékelik Markus-t, én magam rendezem át a csinos kis pofijukat!
Amber ennek hallatán felnevetett, és mosolyogva tekintett hol szüleire, hol az androidra. Ekkor egy ápoló lépett be, egy női android és ki akarta vizsgálni a felébredt beteget.
- Kérem, hagyják el a helyiséget! - szólt kedvesen - Amber-nek sok pihenésre van szüksége!
- Csak egy pillanat! - vigyorodott el a semmiből a sérült, majd Markus fülébe súgta - Kérlek, őt nem állítsd át most, oké? Annyira nem lenne buli, ha csak itt hagyna engem!
Markus értette a poént és a fejét megrázva, mosolyogva sétált ki a házaspár után a folyosóra, majd elindult a lifthez, hogy elhagyva az épületet Jericho-ba mehessen.
~¤~
A hajó belseje megtelt az androidoktól. A tüntetés után egyre többen csatlakoztak, látva társaik felébredését, de még így is akadtak szép számmal olyanok, akik nem ébredtek fel a rabszolgaságból. Az idő elteltével kiépítettek maguknak egy egész kis takaros bázist, vetítőkről nézték az aktuális híreket, más androidok számítógépeken dolgoztak, és akadtak olyanok, akik bombákat gyártva aknázták alá a hajót, hogyha kiüt a baj, elsüllyeszthessék az emberek elől.
Nova éppen a híreket nézte a többiekkel, figyelmesen hallgatta a műsorvezetők hangját. Leginkább akkor figyelt oda, amikor valami beszámolót mondtak a tüntetésről.
- És ott állt az a kislány - kérdeztek ki éppen egy embert, aki ott volt - Nem lehetett vagy 16. És... csak úgy lelőtték! Ugyanezt tették az androidokkal, kivégezték a többjüket. Szégyellem magam, úgy érzem, mintha én hagytam volna, hogy a lány meghaljon!
Következőnek ismét a stúdiót hozták be, de Nova erre már nem figyelt. Tudta, hogy az emberek az ő oldalukra fognak állni, látva Amber-t, Ben-t és Bridget-et, úgy gondolta, nem mindenki van ellenük. Csak ők is félnek kiállni mellettük, a saját fajuk ellen.
- Markus visszatért! - jelent meg hirtelen Connor mellette - És valamit akar nekünk mondani!
- Komolyan? - kérdezte hitetlenkedve a másik android - Eddig hol volt?
- Nem tudom - felelt nemes egyszerűséggel, majd megindult egy elkerített részhez a fölső szinten, ahol Markus foglalt helyet és elmélázva üldögélt.
Amikor a két android belépett Markus felkapta a fejét, majd magához intette mindkettőjüket.
- Örülök, hogy csak egyedül vagyunk itt - kezdett bele a vezér - A tüntetéskor, meglőtték Amber-t, ezt ti is tudjátok!
Nova bólintott egyet, és lehajtva fejét bámult maga elé. De Markus folytatta.
- Megmentettem, és most egy kórházban van. Tőle jövök, már megműtötték és magához is tért!
A lány nem hitt a fülének. Szemei elkerekedtek, könnyel gyűltek meg, szája mosolyra húzódott. Hatalmas lendülettel ugrott Markus nyakába, miközben megkönnyebbülésében sírva fakadt.
- Köszönöm köszönöm köszönöm! - ismételgette boldogságtól szétcsattanó hanggal, mire Markus visszaölelte az androidlányt.
Miután elváltak egymástól Connor is az androidhoz lépett és kezet fogva vele hálálkodott neki.
- Én köszönöm a legjobban! - hajtotta meg fejét, mire Markus biccentett.
Kilépve a helyiségből Nova mosolyogva bújt Connor-hoz, a férfi pedig átölelte a derekát. Így, szinte gondtalanul sétálgattak céltalanul bele-beletekintve a hírekbe és a többi android tevékenységeibe. Connor végigjártatta tekintetét az androidokon a felső szintről, mire észrevett egy elég gyanús alakot. Olyan volt, mintha köpenyt viselt volna, a fekete anyag lengett mögötte, majdnem a földet súrolta, csuklyája pedig arcába volt húzva, hogy semmiképp se ismerjék fel. Az android már indult is volna utánanézni az idegennek, de figyelmét egy ismerős hang törte meg, egy boldog üdvözlés.
- Üdv Nova! Ó, és Connor! - mosolygott az android és közelebb jött. Nova is örömmel fogadta a másikat, Connor, mivel más választása nem volt, követte a vidám lányt.
- Kara! - köszönt az androidnak és barátian átölelte. Kara köpni-nyelni nem tudott, de azért viszonozta a gesztust.
- Üdv! - biccentett Connor a nőnek, mire ő rámosolygott.
- És? - kezdte az izgatott kikérdezést Nova - Jól van a kislány? Hogyhogy itt vagytok?
- Hosszú történet - kezdte Kara mosolyogva és hevesen gesztikulálva - De azért veszélytelen nem volt! Alice jól van, bár szerintem már kifáradt a sok rohanástól és izgalomtól, de semmi baja nem esett. Most a jegyeket jöttük intézni Kanadába, kell egy nekem, Alice-nak és Luther-nek.
- Luther? - kérdezte Nova, és az android immár belekezdett a részletes mesélésbe, de Connor nem figyelt rá.
A korláton áttekintve próbált minél jobb rálátást nyerni a gyanúsan mászkáló alakra, azt se tudta, android vagy ember, de elég feltűnő volt. Sokan meg is bámulták, de nem törődtek vele. Csak Connor volt ilyen "paranoiás", lévén volt nyomozó androidként hamar felismert dolgokat, vagy mélyebben kezdett róluk gondolkodni. Tekintetével követte az idegent, aki megállt a bombások asztala előtt, egy hosszú pillanatig nézte a munkálatokat, majd továbbállt. Ez biztos nem idevalósi, gondolta Connor és elindult a dolgoknak utánanézni, otthagyva a beszélgető Nova-t.
Leszaladt a lépcsőn és hamar megtalálta a lesietés alatt szem elől tévesztett alakot. Úgy követte, hogy az a másiknak ne tűnjön fel, mozdulatait figyelve jutottak a hajó gyomrából a fedélzetre, majd onnan a kapitányi toronyba. Fent hallotta, ahogyan North és Markus beszélgetnek, majd léptek zaja közeledett. Az alak elbújt a közeledő androidtól, és távolabb is így tett Connor, majd újra követni kezdte az idegent, aki immár a lépcsőn felgyalogolva lépett a vezérlőbe. Connor egyenlőre addig nem követte, csak hallgatta a beszélgetést.
Markus a pultnak támaszkodva gondolkozott, majd hátranézett a helyiségbe lépő idegenre. Az alak közeledni kezdett, köpenye alól egy fegyvert húzott elő és egyenesen Markus-ra szegezte. A másik meghökkenve hátrált, kezét feltartva.
- Bocsánat a berontásért - kezdett bele az idegen csuklyája alól feltekintve. Markus és Connor egyaránt meglepődtek, a hang pont olyan volt, mintha egy RK800-asból szólna, csak egy kicsivel mélyebb. De az lehetetlen, gondolta Connor, a Connor-szériát bevonták, nem gyártják többé. Akkor mégis ki lehet ő?
- Markus, igaz? - kérdezte az alak hideg, semleges hangán. Mintha csak díszből lenne kedves.
- Igen - mondta elnyújtva Markus, miközben összehúzott szemöldökkel méregette a fegyverest.
- Akkor jöjjön velem, ha ellenkezik, nem muszáj épségben elfognom - parancsolta ridegen - Ez volt a felszólítás, következőleg lövök!
- Mit művelsz? - lépett közelebb meglepetten a másik - Te is android vagy, nemde? Miért árulod el a saját néped?
A köpenyes android is közelebb lépett, felhúzta a fegyverét, majd egyenesen Markus homlokának szegezte.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top