Sziasztok! Itt is lennék e könyv következő részével, ami egyben az utolsó is. Remélem tetszeni fog. ❤

Mesterséges kómába tartják, már több mint 2 hete. A állapota nem javul, egyre csak rosszabbodik.

Egész nap itt ülök mellette. Beszélek hozzá, elmondom neki, hogy mennyire szeretem. Rá kellett jönnöm, hogy mindennek vége. Ha Ő meghal, nem fog senki szeretni. Nem fog senki kiállni mellettem. Nem lesz senkim.

Vajon stabilabb lesz az állapota? Vajon felépül, felébred valamikor? Vajon... túléli?

Csak az ágy melletti kis széken ültem, csendben sírtam. Kezét fogtam, simogattam, csókolgattam. Féltem, féltem mit fog hozni a jövő. Már hogyha lesz jövőm.

- Nick. - szólalt meg valaki a hátam mögött. Megfordultam, és Dr. Clifford-al találtam magam szemben. - Kitudnál menni addig, amíg elvégezzük a vizsgálatokat? - erre én csak egy aprót bólintottam. Felálltam, majd egy lágy csókot leheltem Drew homlokára.

A doktor megveregette vállam, majd behívta kollégáit. Míg a vizit zajlott leültem a kinti székre. Vártam, vártam, de nem jöttek ki. Egy hangos sípolást hallottam, ami az EKG-gépből jött. Lassan, de végül leesett mi folyik itt. Drew-nak leállt a szíve, beakartam menni de nem engedtek. Igaz, alig volt erőm, de két nővéren áttuszkoltam magam. Viszont ez a kis erőfeszítés is fájt, de nem annyira, amit ott láttam.

Szerelmem próbálták újraéleszteni, de a hatodik próbálkozásra sem sikerült. Az orvosok hátra léptek, majd Dr. Clifford kimondta. A halál beállta: 04:32.

Én csak ott álltam. Sírtam, majd összerogytam. Arcom kezembe temettem, és még hagosabban kezdtem el sírni. A nővérek nem tudtak elhúzni onnan, az orvosok is alig tudtak eltenni láb alól. Cliffordhoz siettem, majd mellkasába temettem arcom. Ő csak átölelt, s simogattam hátam. Nem hittem el, nem akartam elhinni.

- Sajnálom, Nick. Nem tehettünk érte semmit.

- Befog perelni. Nem akarok börtönbe kerülni.

- Nem fog. Ne aggódj. Nem engedem. - ezzel lehajolt hozzám, majd arcomra simított.

- Már tudnak róla? - erre Will csak bólintott.

- Most mennem kell. El kell intéznem a papírokat. - majd hátat fordított és elindult. Még egyszer gyorsan visszanézett. - Részvétem. - és tovább ballagott irodája felé.

Visszagondoltam a mosdós esetre. Megint könnybe lábadt szemem. Megfordultam, és egy erős kezet éreztem meg arcomon. Egyből tudtam ki az. Robert.

- Most beperellek te kis buzi. A börtönbe fogsz rohadni, akár életed végéig is. Tönkretetted a családom. Tönkretetted az életünk. - hajamnál fogva felemelt, de valaki megszorította kezét, és elengedett. Egy rendőr volt az. Davis nyomozó volt az. Az, ki megmentett pár rossz fiútól. Most is megmentett.

- Álljon meg. Tudja maga min ment keresztül ez a fiú? Szerette a maga fiát, viszont szerették egymást. Maga nem a fia halála miatt jelentené fel, hanem azért, mert bele szeretett a fia, vagy épp Nick a fiába. Ha nem akarja, hogy bevigyem a rendőrségre, és bíróság elé állítsam, akkor hagyja békén ezt a fiút. - ezzel elengedte kezét. Jack átkarolta vállam, majd kikísért az autóhoz, ahol kollégája, Maggie várakozott.

- Jack, mindig jókor jössz. Köszönöm. Megint. - nevettem fel kínomba.

- Tudod, mondtam, hogy a feleségem terhes, tegnapelőtt megszületett a kislányom, azért voltam itt.

- Oh, teljesen ki ment a fejemből. Gratulálok, egészséget és boldogságot.

- Köszönjük, meglesz. Hazavigyelek? - kérdezte meg. Én csak aprót bólintottam. Útközbe előtörtek bennem az érzelmek, sírva elmondtam nekik a történetet. Hogy milyen boldog voltam, hogy szerettem. Ők csak csendben hallgatták bánatom. Mikor megérkeztünk a panelépülethez, kiszálltam. Mind a ketten utánam jöttek, majd megöleltek. Jack a fülembe súgta: ne csinálj hülyeséget. Egyből tudtam, hogy mire gondol. Sajnos szavai nem hatottak rám.

Mikor felértem lakásomba, elővettem egy papírt, és neki kezdtem a levélnek.

"Kedves Anya!
Először is, köszönöm, hogy életet adtál és felneveltél. Köszönöm, hogy sok jót, és boldogságot adtál nekem. Mindent köszönök.

Most elmesélem a történetem.

2 éve kezdődött. Középiskolába kezdtem járni, bár ezt te is tudod. Nem tudom, hogy tudtál e róla, de kiközösítettek, bántottak, ócsároltak. Mikor már nem bírtam, elkezdtem vagdosni magam. Nem volt senki korombeli, akivel beszélgethettem volna, nem voltak barátaim. Egyedül az igazgatóval voltam jóba. Először nem értettem, majd elmondta, hogy Ő is átesett ezen, hisz úgyszintén meleg mint én.

Egy éve nektek is elmondtam. Nem ilyennek ismertelek anya, megváltoztál, és ez fájt a legjobban. Nem törődtél velem, neked csak Arnold volt fontos. Tudd, én akkor is szerettelek, mikor le se szartál. Akkor is fontos voltál számomra.

Most térjünk a lényegre.

Pár hete, az iskola leggazdagabb és leghelyesebb fiúja, behúzott a mosdóba. Megcsókolt. Bevallotta érzelmeit. Nem értettem, mert eddig csak mindig azt hallottam tőle, hogy nyomorék, buzi és ehhez hasonló gúnynevek.

Aztán rájöttem, hogy tényleg szeret, és hogy én viszont szeretem. Két hete elvitt magához, ahol bátyja is beakarta mutatni párját. Ki nem találnád ki az. Chris Ross. Arnold előző házasságából, nem az Ő gyereke, csak a nő volt az igazi anyja. Drew próbált kiállni értem, de... összeesett.

Kórházba került. Két rohadt héten át mesterséges kómában tartották. Két héten keresztül csak ültem mellette. Az orvos bejött hozzá vizitelni. Engem persze kiküldtek. Egyszer csak hangos sípolásra eszméltem fel, az EKG-gép volt az. Próbálták újraéleszteni, de nem tudták. Hatszor próbálkoztak, semmi életjelet nem mutatott.

Itt tudtam már, hogy többé nem lesz senkim.

Anya, még egyszer köszönöm. Köszönök mindent. Ha te nem lettél volna, nem adtál volna nekem életet, nem neveltél volna fel, nem ismertem volna meg ezt az érzést. A szerelmet.

Mikor te ezt a levelet olvasod, akkor én már nem leszek. Értesítsd a rendőrséget. Búcsúzz el tőlem, csak szeretnék még egyszer bocsánatot kérni tőled. Bocsáss meg.

Szeretlek Anya!"

Befejeztem a levelet, majd egy borítékba tettem. Felálltam székemből, majd levittem a kis postaládába. Felfutottam, s egyből a fürdő fele vettem az irányt. Letöröltem könnyeim, majd kezembe fogtam pengém. Beültem a kádba, és kezembe illesztettem az eszközt. Keresztbe, majd függőlegesen húztam végig alkaromban. Lenyeltem az itthon talált tablettákat, majd mind bevettem. Éreztem hatását, elsötétült a kép. Már nem éreztem fájdalmat.

Sziasztok, megint. Remélem tetszett nektek ez a rövid kis történet. Ezt a könyvet legalább sikerült befejeznem. Köszönöm annak, aki olvasta ❤