Talán szerelmes vagyok ebbe a fiúba, talán nem. Lehet csak a vágy. Nem éreztem még ilyet. Mikor rá gondolok, akaratlanul megemelkedik a pulzusom, elönt a forróság, a szívem kalapál. Boldog vagyok, most az vagyok. Ilyen se volt még.

Vajon milyen az, ha viszont szeretnek? Vajon Ő tényleg szeret? Lehet sose tudom meg. Belefájdul a fejem, ha ezen gondolkodom.

Gondolat menetemet a csengő hangja zavarta meg, remélem Drew az, vagy pedig Ő, Chris és a bátyja, és nem egy most átbasztunktudjukhollaksz "hadművelet".

A sötét barnára festett faajtóhoz léptem, majd kinyitottam. Hál' istennek Drew volt az.

- Szia, mehetünk? - simogatta meg óvatosan kezem.

- Öhmm - hirtelen nem találtam szavakat, barna haja oldalra fésülve, nem abban a ruhában volt amiben suliban, hanem egy fekete ingbe és egy sima sötét színű nadrágban. - Igen, csak felveszem a cipőm. - gyors visszafutottam a cipős szekrényhez, majd kivettem belőle sötétszürke sportcipőm. - Amúgy- kezdtem bele mondandómba. - hova vagy így kicsípve?

- Ma fogja Peter és Chris elmondani a kapcsolatát anyáéknak. - húzta mosolyra száját.

- De én- - nem hagyta befejezni mondani valóm. Kezemnél fogva maga után húzott. - Drew, be kéne zárnom az ajtót.

- Jah, tényleg. - majd elengedte kezem. Várjunk, most jut eszembe, ajtók. Hogy jutott be a bejárati ajtón, ha le van kódolva? Lehet egy öreg néni beengedte? Vagy elmondtam neki? Mindegy is. Gyorsan kulcsra zártam az ajtót, és futásnak eredtem. Lefele futottam a lépcsőn mire megbotlottam. Vártam a becsapódást, de két erős kéz megfogott. Felnéztem, majd Drew igéző tengerkék szemeivel találtam magam szemben.

- Jól vagy? - kérdezte meg, majd én előrébb léptem és így már tudtam magamtól állni.

- Igen, minden rendben. - pirultam el, mint egy szűz kislány. Igaz már nem vagyok szűz, na meg lány sem. De hát, úgy nézhettem ki.

- Biztos? - nézett végig rajtam. - Ha nem vagyok itt és nincsenek ilyen reflexeim, baszki betört volna a fejed. - nézett rám aggódóan.

- De - kezdtem bele mondandómba - jól vagyok.

Ő csak megrázta fejét, majd megfogta kezem, és lementünk a kocsihoz. Chris és Peter ült bent. Épp egymást falták, az ajtó nyitódását se vették észre, ezért Drew megnyomta a dudát, mire mindketten felugrottak. Rémült arccal néztek ránk.

- Ugye nem élveztetek el ijedtetekbe?! - kérdezte a fiatalabbik Hemmings. - Mehetünk, vagy béreljek nektek szobát? - erre csak mind a kettő elfordult. - Ülj be. - mutatott az üres anyósülésre.

Megkerültem az autót, majd beültem. Drew elindította a motort, és elindultunk. Úgy 3 perc alatt a palotához hasonlító házukhoz értünk. Kicsit félve, de csodálva szemléltem meg. Próbáltam nem feltűnő lenni, de nem nagyom jött össze. A fiú odalépett hozzám, majd megsimította hajzuhatagom. Rám mosolygott, majd intett a fejével, hogy menjek be. Az ajtót őrök nyitották ki, mikor beléptem a házba, leesett az állam. Minden modern volt, fehér falak, magas mennyezet, azt hittem hirtelen, hogy egy luxus szállodában vagyunk. Minden tele örökkel, a szolgák sürögtek, forogtak.

- Nick erre. - majd megfogtak ismét kezem. Egy gyönyörű ebédlőbe vezetett utunk. Elengedte kezem, majd köszöntötte szüleit Pete-tel együtt. Chris és én, csak álltunk mögöttük.

- Peter, bemutatnád a lányt? - kérdezte édesapja.

- Apa, - kezdett bele mondatába, de nem nagyon ment neki. Öccse vállára tette kezét, majd bólintott egyet. - Ő... nem lány. - a szülők kikerekedett szemmel néztek fiúk felé.

- Ez mégis mit jelentsen? Valami hímkurvát mertél a házamba hozni. - ordított rá apja. Azt nem hímringyónak szokták mondani? Szerintem de, de nekem aztán nyolc.

- Ha Chris egy kurva szerinted, akkor igen.

- Mi? Milyen Chris? Azt akarod mondani, hogy Christopher Ross-ra gondolsz? - Ross? Chrisnek Ross a vezetékneve? Mi van? - Abba a családba mindenki buzi?

- Hogy érted, hogy mindenki? - kérdezte Drew.

- Tudod, Arnoldnak van még egy fia. Aki úgy szint meleg. - Arnold? Várj Chris Arnold fia? - Chris is olyan gyerek mint az, annak valami Nick a neve. - ez most rólam beszél?

- Ez hosszú történet. Ne menjünk bele. - mondta Chris, viszont én tudni akartam miről beszélt az előbb a fiúk apja.

- Én viszont tudni akarom. - csattantam fel.

- Te meg ki a jó faszom vagy? - kérdezte mogorván az apa.

- A nevem Nick Ross. - nyomtam meg a Ross nevet. - Üdvözlöm.

- Oh, még egy buzi a lakásomba. Nyugtass meg Drew, hogy te nem-

- De igen. - vágott apja szavába. - Én szeretem Nicket, bárki bármit mond. - majd ezzel szívéhez kapott és összeesett.

▪▪▪

Már vagy 2 órája itt ülünk a kórházba. Drew-t még vizsgálják. Nem akarom elveszíteni. Vajon mi lehet a baj.

Robert Hemmings - az apa - fel-alá járkált. Nem a fia miatt aggódott, hanem a család hírneve miatt.

Gondolat menetemből az orvos zökkentett ki. Odalépett a szülőkhöz, majd félrehívta Őket. Az anya szája elé kapta kezét, majd sírni kezdett. Mi csak félve néztünk feléjük.

Az apa odajött elém, majd elkezdte mondandóját.

- Ez mind miattad történt. Elegem van a Ross családból. Tönkreteszi az enyémet. Ha a fiam meghal, beperellek és lecsukatlak a picsába. - ezzel kirohant a kórházból. Hemmings asszony csak a széken ült és sírt.

Most miattam történt minden? Nem, nem akarom. Nem veszíthetem el. Odamentem az orvoshoz, és megkérdeztem mi történt Drew-val, mi baja. Mire a doktor csak annyit felelt, Syncope cardialis. Ha jól tudom, akkor ez egy szívbetegség.

- Ugye gyógyítható?! - kérdeztem ismét a dokitól. - Meglehet menteni ugye?!

- Már túl késő. Nem sok esélyt látok a túlélésre. - tette kezét vállamra. - De a remény hal meg utoljára.