"Kétségbeesve próbáltam az ajtó felé lépkedni, de az egyetlen dolog amit éreztem fájdalom volt, ahogy a fejem koppant a mosdó padlóján..."

~Karma szemszöge~

'Az a rohadt Asano... Ha még egyszer hozzáér Ai-hoz, tuti megfojtom... Várj mi..? Miért gondolok így Ai-ra...?''-Gyorsan megráztam a fejem, hogy visszatérjek a valóságba.

Percek teltek el és Aine már furcsán túl hosszú ideje volt bent a mosdóban, így minden "Jújj lányok mosdója, ne menj be te perverz állat!" figyelmeztetést kivertem a fejemből, s kezem már éppen a hideg kilincset fogta, mikor egyszer csak az ajtó kinyilt és Aine lépkedett ki rajta.

"Minden rendben?"-Kérdeztem tőle.
"Persze, miért ne lenne?"-Kérdezett vissza mosolyogva még akkor is, ha arca teljesen sápadt volt.
"Nem nézel ki túl jól."-Fogtam meg állát gyengéden, hogy közelebbről is megtekinthessem arcát.

"Bunkó. Ilyet nem mondunk egy szegény, ártatlan lánynak."-Nevette el magát kicsit, majd ellökte a kezem arcától.
"Inkább menjünk vissza mielőtt elkezdődik az óra, rendben?"-Mosolygott rám úgy, mint még senki soha.

'Nem, ez nem igaz... Volt valaki... De ki?...'- Ekkor egy kislány mosolygós arca villant fel a fejemben, könnyekkel a szemében. A sok kérdés egy pillanatra köddé foszlott, s csak egyetlen egy vette át helyüket.

'Ki vagy te, Kirisaki Aine?...'

Ismét megrázva a fejem, az összes összezavaró gondolatot megpróbáltam elfelejteni egy kis időre, inkább visszamentem Ai-val a terembe, ahol már Koro-sensei és Karasuma-sensei várt minket az osztály többi tagjával.
"Örülök, hogy végre megtiszteltek minket a jelenlétetekkel. Üljetek le."-Mondta Karasuma-sensei, majd gyorsan a helyünkre siettünk. Nekem mégis csak egy dolgon járt a fejem ahogy leültem.

Próbáltam helyrerakni az érzéseimet.

'Nem értem mi történik velem... Mióta elvesztettem az eszméletem az összes gondolatom teljesen összezavarodott... Valami furcsa kapocs köt össze engem és Aine-t... És ami fontosabb... Nem szeretem őt, hisz nem is ismerem. De akkor mi lehet ez az érzés? Nem tudom róla levenni a szemeimet, mert olyan érzelmeket kelt bennem, amik olyanok mintha már éreztem volna őket, pedig biztos nem.

Mi történik velem? Miért akarom megvédeni? Vele aludtam. Megcsókoltam, ha csak egy pillanatra is... És úgy érzem meg akarom tenni újra és újra... És úgy érzem a következő alkalomkor amikor lehetőségem lesz rá, meg fogom tenni... Nem értem mi történik...'-Végül ahogy ránéztem Ai-ra, teljesen elvesztem a gondolataimban.

~Aine szemszöge~

'Még mindig fáj a fejem az előbbi dolog miatt... Nem értem mi történhetett...'-Hátra pillantottam, hogy láthassam Ma-kunt, viszont ő pont rám nézett és szemkontaktust váltott velem, majd kissé elpirulva elkapta a tekintetét.
'Vajon miért pirult el? Vajon mire gondolhatott?'-Én is elpirultam kicsit, majd inkább koncentráltam arra, amit Koro-sensei mondott.

"Szóval, egy fontos hírt hoztam nektek, melyen az elkövetkezendő egy héten fogtok dolgozni. Az igazgató kihírdetett egy versenyt, amin a győztes osztályt egy kirándulással ajándékoz meg, mely két hónap múlva lesz megrendezve. Egy csodával határos módon megengedte, hogy mi is részt vegyünk a versenyen. Egy előadást kell megcsinálni, melynek fő témája a szerelem, szóval arra kérlek titeket, hogy álljatok párokba és adjatok elő valamit. Ez egy-két embernek igazán könnyű feladat lesz."- Nézett rám és Karmára.

"Mint ahogy előbb említettem, egy hetetek van. A diáktanács elnöke és az igazgató is meg fogja nézni az előadásotokat, szóval hozzátok ki a maximumot magatokból, hisz tudom, hogy képesek vagytok rá. Most válasszatok magatoknak párt, elkezdhettek dolgozni az ötleteteken."-Fejezte be, majd mindenki párokba állt. Nem túl nagy meglepetésemre, de annál nagyobb örömömre Ka-chan és Nagi-chan egy párba álltak. Így már majdnem csak nekem nem volt párom...

"K-Karma-kun, lennél a párom?"-Hallottam meg egy hangot a hátam mögül. Nem mertem hátra fordulni, hisz megismertem azt a női hangot. Mintha az idő teljesen megfagyott volna, ahogy az előbb említett illetőnek a válaszára vártam. Nem akartam, hogy mással legyen párban.

"Sajnálom, de..."- Hallottam, ahogy feláll a helyéről, majd valaki két kezét a vállaimra tette.
"Nekem már van párom, szóval nem lehetek veled."-Akkora megkönnyebbülést még életemben nem éreztem. Ma-kun engem választott párjaként és ez nagyon boldoggá tett. Ahogy hozzám ért egyből ötletek sugároztak a fejembe. A kész előadás összerakódott.

"Ka-chan! Nagi-chan! Gyertek és hozzatok egy jegyzetfüzetet!"-Álltam fel a helyemről hírtelen, ezzel kissé meghúzva a lábam, ami miatt egy halk szisszenés jött ki számon.
"Hé, jobban is vigyázhatnál!"- Ragadta meg karomat határozottan, mégis gyengéden Karma, hogy ne essek el.
"S-Sajnálom csak... Támadt egy nagyon jó ötletem... Segítenél kimenni? Majd ott elmondom mi is az, hisz nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre."-Mosolyogtam rá kedvesen, mire mintha ismét kissé elpirult volna.

Ka-chan kérdően nézett Koro-senseire, aki egy bólintással jelezte, hogy menjünk csak.
Karma segítségével végül kiértünk az udvarra, ahol egy körbe leülve elmeséltem nekik az ötletem.

"Te jó ég Ai-chan..."-Mondta Ka-chan.
"I-Igen?"-Kérdeztem attól tartva, hogy talán nem tetszik neki.
"Ez elképesztő!"-Kiáltott fel Nagi-chan.
"Ezzel tuti megnyerjük a versenyt!"-Folytatta Kayano, én pedig egy kérdő pillantással fordultam Karma felé.

"Mit gondolsz?..."-Kérdeztem.
" Én...Csak...Nem találok szavakat. Szép munka."-Simogatta meg lágyan a kézfejemet azzal az imádnivaló kisfiús mosolyával, viszont pár pillanattal később elpirulva abba hagyta.

"Mi van veled Karma? Nem ez az első, hogy elpirulsz Ai-chan miatt. Csak neeem~?"-Kérdezte Nagi-chan, mire Karma mégjobban elpirult.
"Hagyd abba Nagisa! Ezt már megbeszéltük. Semmi ilyesmiről nincs szó..."-Kezdte el a földet bámulni.

Fájt. Nagyon fájt. Régen ő volt a mindenem, de most olyan volt, mintha semmim se lenne. Volt, de mégsem. Olyan volt, mintha a régi Karma be lenne zárva, mint egy madár a kalitkába és nálam lenne a kulcs, hogy kiengedjem, de mégsem tudom hogy hol kéne keresnem...

"Sajnálom..."-Suttogtam lehajtott fejjel, majd rózsaszín szemeimet többé visszafoghatatlannak érezve, könnyeimmel küszködve néztem szemeibe. A szemekbe, melyekből hiányzott az a régi csillogás. Könnyeim lassan lefolytak arcomon, majd csak halványan elmosolyodtam.

"Ezt nem kellett volna látnod... Ha van bármi kérdésed később elmagyarázom. Ka-chan, el tudnál kísérni valahová kérlek?"-Pillantottam az előbb említett lányra, aki csak bólintott egyet, majd bementünk az épületbe, ahol én egyből a földre zuhantam.

"Ai-chan?"-Nézett rám megrémülve Kayano.
"Jól vagyok csak... Fáj..."-Mondtam nagy fájdalmak közepedte, melyet a hasamon éreztem. Kissé felhúztam a felsőm, mikor megláttam, hogy a tegnapi jel ismét megjelent.
" M-Mégis mi ez??"-Kérdezte teljesen megrémülve a zöld hajú lány.
"E-El fog múlni! Ne aggódj!"-Mondtam, de a kétségbeesésemet és a késszúráshoz hasonló fájdalmat amit éreztem nem tudtam leplezni. A könyeim potyogtak, látásom egyre homályosabb lett.

" Karma..."-Suttogtam még utolsó lehelletemmel, nyakláncom szorongatva, majd a világot teljes sötétség borította be.

*~*~*

Egy teljesen fehér helyen ébredtem.
Ahogy körbenéztem mindent fehérség borított be, semmi más.

"A menyország?"-Kérdeztem magamtól, miközben felálltam a földről. A lábam nem fájt, még csak a sérülés sem volt rajta. Egyszer csak a távolból halk sírás halladszódott. Lassan elindultam a hang irányába, keresve, hogy mégis honnan jöhet. Mivel minden teljesen fehér volt, így csak a hallásomra bízhattam magam.

Ahogy sétáltam, a távolban megpillantottam egy nagy ketrecet, vagy pontosabban, inkább kalitkát. Ahogy közeledtem a sírás egyre hangosabb lett. Mikor odaértem a kalitka zárt ajtajához, megpillantottam az az előtt ülő, zokogó kisfiút.

"Miért sírsz?"-Gugoltam le elé, mire ő rámnézett kisírt, mégis gyönyörű szemeivel.
"Egy néni bezárt ide... Nem akarok itt lenni..."-Szipogta.
"Miért zárt be? Valami rosszat csináltál?"-Kérdeztem.
"Nem tudom... Én csak látni akartam az én Ai-mat."-Potyogtak könnyei továbbra is.

És ekkor felismertem...

"H-Hogy hívnak?"
"Akabane Karma vagyok...Te ismered Ai-t? Tudod, hogy jól van-e?"

'Ez a kisfiú itt Karma elzárt emlékei... '

"Ne félj Akabane-kun. Ai jól van, csak nagyon hiányzol neki. Azt mondta biztos benne, hogy hamarosan újra találkoztok."-Nyúltam be a rácsok között, lágyan megsimogatva vörös haját.

"Ai...Ai..."-Kezdte el imételgetni lehajtott fejjel, mire elkezdtem lassan kinyitni szemeimet. A világosság eltűnt, ehelyett Ma-kun arcát pillantottam meg magam előtt, ahogy engem szólítgat.

"Kar...ma..."-Nyögtem ki nehezen, mire ő megkönnyebbülten sóhajtott egyet, majd szorosan magához ölelt.
"Engem szólítgattál... Azt hittem már magadhoz sem térsz... Nagisa mindent elmondott az erőddel kapcsolatban... Miért nem mondtad előbb? Akkor jobban vigyáztam volna rád!"-Mondta, még mindig szorosan ölelve magához.

"Már jól vagyok, ne aggódj... Minden rendben lesz..."-Húzódtam el egy kicsit, hogy szemébe nézhessek.
Ahogy ezt megtettem ő gyengéden megsimogatta az arcom, melyhez lassan elkezdett közelíteni.

'M-Megint...? Na ne...'

Egyre csak közeledett és közeledett, majd mikor éppen megcsókolt volna...

"Ai-chaaan!"-Hallodtam meg a folyosó végéről felénk rohanó Ka-chant, aki megkönnyebbülve térdelt le mellénk Nagi-chan kíséretében.
"Annyira örülök, hogy jól vagy."-Sóhajtott egy nagyot, majd folytatta.
"Koro-sensei már keresett minket, vissza kéne mennünk. Elég jól vagy ahhoz?"-Kérdezte.
" P-Persze. Menjünk."-Pillantottam Karmára, aki csak ismét kissé elpirulva bólintott, majd visszavitt a terembe.

Ezután semmi érdekes nem történt. A nap gyorsan eltelt, nem beszélve az egész hétről. Ka-chan és Nagi-chan minden nap átjöttek Ma-kunék házába, hogy megtervezzük az előadást és a díszletet, meg is csináljuk azt és el is próbáljuk az egészet. A lábam nagyon gyorsan gyógyult, ennek köszönhetően végül már a saját lábaimon haladva is képes voltam próbálni, még akkor is, ha csak lassan.

Mivel a lábam már jobban volt vissza akartam költözni a saját lakásomba, de Akane és Karma is ragaszkodtak ahhoz, hogy maradjak, így nem volt más választásom, maradtam Karma mellett. Szó szerint.

Az előadás előtti este is mellette voltam. Egymásnak háttal feküdtünk, majd egyet sóhajtva mindketten megfordultunk, emiatt pont egymás szemeibe néztünk.

A pillanatok szinte megálltak, ezt a csöndet pedig Karma édes hangja törte meg.

"Te sem tudsz aludni?"-Kérdezte még mindig szemeimbe nézve.
"Nem... Eléggé izgulok a holnap miatt."-Válaszoltam, mire lágyan összekulcsolta ujjainkat.
"Nem lesz semmi baj. Egy csodálatos ötletet találtál ki, amit csodálatosan megterveztünk és elpróbáltunk. Az egész előadás elképesztő lesz, hála neked. Szóval aludj, nincs mitől félned. Majd én megvédelek."- Mosolyodott el egy kicsit, ezzel teljesen megnyugtatva.
"R-Rendben... Szép álmokat, Karma."-Bújtam közelebb hozzá.
"Szép álmokat, Ai."-Mondta, majd végül sikeresen elaludtunk.

Az iskola főépületében már az egész színpad kész volt, viszont a mi díszleteinket majd az előadásunk alatt vittük fel.

"Izgulok..."-Mondta remegő kézzel Kayano.
" Én is, de ne félj, hisz annyiszor elpróbáltuk, nem lehet semmi baj."-Próbálta nyugtatni a lányt Nagisa.
"Nem bírom! Miért izgulok én ennyire?? Sosem szoktam izgulni!"-Mondta fel-alá járkálva Karma.
"Nyugi! Nem lesz semmi baj, Karma!"-Próbáltam nyugtatni.

"Már hogy ne lenne baj! Elő fogunk adni valamit egy egész iskola előtt! Ez mégis hogy ne lenne-..."-Egy puszi csattant Karma arcán. Egy általam adott, elhallgattatására szánt puszi.

"Baj..."-Fejezte be mondatát.
"Nem lesz semmi baj. Én végig itt leszek, oké? Majd én megvédelek."-Mosolyogtam rá, mire ő teljesen csendben bólintott egyet, majd elsétált és leült.

"Egek, még nem láttam ilyen idegesnek. Mégis mit terveztek csinálni azon a színpadon?"-Lépett mellém Rio.
"Majd meglátod."-Kacsintottam rá.

"Aine-chan!"-Hallottam meg egy felém közeledő hangot.
"Asano-kun!"-Köszöntöttem őszinte boldogsággal az arcomon.
"Olyan jó látni, hogy jól van a lábad."-Mosolygott rám.
"Igen, jól volt, ameddig meg nem jelentél."-Vágta fejéhez Rio-chan.
"Hé! Én igen is örülök Asano-nak, oké? Ne öljétek már egymást kérlek."-Néztem Rio-ra, majd Asano-ra.

"Hát, vannak lehetetlen dolgok, Aine-chan. Na de mindegy , csak azért jöttem, hogy sok szerencsét kívánjak az előadásotokhoz. Én nem veszek részt a versenyen, de mint a diáktanács elnöke, az első sorból foglak figyelni titeket. Itt leszek és támogatlak!"- Ölelt meg, majd el is engedett.
"Na de most mennem kell, hisz kezdünk! Sok sikert!"-Azzal el is futott, hogy leülhessen.

"Nem értem miért vagy vele ilyen kedves."-Mondta undorodva nézve abba az irányba, amerre Asano futott.
"Amikor ide kerültem a nagyapám sokszor áthívta őket, hogy ne legyek magányos. Asano egy lelki támasz volt a számomra és az is marad. Nem tudja pótolni őt semmi. Persze nem azt kérem, hogy legyetek barátok, csak mert mi azok vagyunk." -Tettem kezem vállára nyugtatásképp.

"Ha kérnéd sem lennénk azok. De mindegy, elfogadom ahogy érzel, csak nehogy Karma féltékeny legyen."-Vigyorgott rám.
" T-Tessék? Féltékeny? Mégis mire?"-Mondtam elpirulva.
"Mindegy-mindegy. Felejtsd el."-Nevette el magát.
"Ne nevess, hanem mond el!"-Kiabáltam még jobban elpilrulva.
"Ne kiabálj, mert kezdődik, butus."-Ültetett le maga mellé kuncogva.

A jobbnál jobb előadások lezajlottak, majd az igazgató felment a színpadra.
"Kedves résztvevők! Mint tudjátok, ez alkalommal az E-osztály is lehetőséget kap, hogy meg mutassák mit tudnak. Pont emiatt nem várunk túl sok jót, nem igaz?"-Viccelődött.

" Bunkó."-Suttogta Rio-chan.
"Na de hagyjuk a viccelődést a végére. Kezdjük is az első párossal!"-Mondta, majd lejött a színpadról.
Így ment ez a végéig. Az osztálytársaim előadták a nagyszerű előadásukat, majd az igazgatő felment bejelenteni a következőt, miközben viccelődött.

"És végül... Az utolsó csapat!"

Karma odalépett mellém és megfogta a kezem.
"Koro-sensei azt üzeni, hogy hozzuk vissza az E-osztály becsületét, mutassuk meg mit is tudunk, és..."-Ekkor rám nézett.
"Bárhogy is sül el, a nagyapád büszke lesz rád."-Fogta a kezem kicsit szorosabban.

Erre a mondatra a szívem kihagyott egy ütemet...

'Nagyapa...'

"Mutassuk meg, hogy az E-osztályban az "E" nem az elveszettet jelenti, hanem az elképesztőt!"-Néztem barátaimra.

"Az utolsó csapat, mely négy tagból áll! Talán csak így tudták összehozni azt a kapacitást, amire két ember lenne képes."-Nevetett.

"Az utolsó csapat, melynek tagjai Akabane Karma! Shiota Nagisa! Kayano Kaede! És Kirisaki Aine! Na mindent bele E-osztály!"-Karma fogta az egyik kezem, a másikat pedig Nagi-chan, az ő kezét pedig Ka-chan fogta, így indultunk el, majd lassú léptekkel átvettük az igazgató helyét a színpadon...

Sziasztok drágaszágaim!

Hát ez a nap is eljött. Olyan hosszú idő után, végre lett egy kis ihletem, hogy folytassam ezt a könyvet is. Az, aki még mindig olvassa, annak nagyon hálás vagyok, hisz ez rengeteget jelent nekem! Sokszor voltam úgy, hogy abba hagyom a könyveimet, de aztán eszembe jutottak azok a csodálatos emberek, mint például Sayato01 és JoReki akik mindig is bennem tartották a lelket ahhoz, hogy nem adhatom fel csak úgy. Nagyon szépen köszönöm nektek, hogy annyi mindenben segítettetek.

Na, ez nagyon átment lelkizősbe itt a végére. Na de mindegy is már. 😂 Mindenkinek nagyon szépen köszönöm. ❤❤

A következő fejezetig:
Sayonara, drága FanGrelljeim ❤