'Kifutok egy házból, egyenesen be az erdőbe.
A forró könnyeim áztatják az arcom, testem rózsaszín fényben ragyog.

Egyre beljebb és beljebb futok, majd egy kisebb tisztásra érve a térdeimre rogyva ordítok.

Érzem, ahogy az erő áramlik a testemben, és egyre jobban csak elő akar törni.

Érzem, hogy nem tudom tovább megfékezni, utat engedek a testemből kiemelkedő fényoszlopnak.

Zokogok. Ordítok, de senki sem hallja.
Kivétel egy valakit.
Közelebb lép, a nevemen szólít.'

'Aine...'

Sikítva riadok fel álmom fogságából, mely szinte már kísért engem. Hirtelen felülök, ekkor erős fájdalom hasít megsebzett lábamba, viszont ezzel nem törődve kezdtem el zokogni. A kétségbeesettség, félelem és összezavarodottság sűrű ködként szállt le rám és úgy éreztem ez az érzés sosem fog már eltűnni.

Körbenéztem a sötét szobában, mely egy másodperc töredéke alatt fényességbe borult, ahogy kinyílt az ajtó. A szemek, melyeket megpillantottam haraggal és gyilkos vággyal, de mégis aggodalommal néztek vissza rám. A szemek tulajdonosa dühösen ledobta telefonját íróasztalára, majd odasietett hozzám és leült mellém az ágyra.

"Ai..."-Mondta kicsit elkeseredett és aggodalommal telt hangon.
"Mi történt?"-Kérdeztem meggyötörve, könnyeimet tűrve, ahogy lefolynak az arcomon.
"Egy bizonyos valakinek az éjszaka közepén támadt kedve tárgyalni. Ha szemtől szemben lettünk volna tuti megölöm..."-Sóhajtotta, miközben a bal kezét ökölbe szorította.

Egyik kezemet felemelve, elkezdtem végigsimítani vörös haján, hátha nyugtatásom sikeres lesz, s úgy kezdtem el beszélni hozzá.

"Ki volt az?"-Kérdeztem még mindig haját simogatva.
"Az most nem fontos. Megszakítottam a hívást mikor meghallottam a sikolyodat...Mi történt?"-Nézett rám.
"Csak egy rossz álom...Ne aggódj miatta. Most már minden rendben lesz..."-Öleltem magamhoz szorosan, viszont ekkor érzékeltem egy apró gondot. Az utóbbi időben már rájöttem, hogy szemeim nem szeretnek kooperatívak lenni...A szobát egy halvány-rózsaszín fény kezdte el beborítani, amit Karma is észre vett. Becsuktam a szemeimet és eldöltem az ágyon.

"Mennyi az idő?"-Kérdeztem szemeimet szorosan csukva tartva.
"Fél három múlt, úgyhogy aludnunk kellene."-Feküdt közel hozzám és karolt át szorosan.

Erre a mozdulatára egy fura érzés kerített hatalmába.
'Mi ez? A szívem...olyan hevesen ver...Karma illata...az ölelése...Túl tökéletes...A világ túl kegyetlen...Tudom, hogy ez nem tarthat örökké, és lehet...hogy Karma sosem fog emlékezni.'-A könnyeim ismét lefolytak, viszont most nem az álom miatt. Realizálódott bennem a tudat, hogy egyszer annak a pillanatnak vége szakad, hogy nem tarthat örökké, hogy...

El fogom veszíteni Karmát.

Ezt nem nevezném szerelemnek. Inkább félelemnek, vagy inkább rettegésnek attól, hogy elveszítek valaki számomra nagyon fontos személyt.

Egyszer csak meghallottam az ébresztőóra hangos, fülsüketítő és idegesítő hangját. Nem tudom mikor aludhattam el, de hogy őszinte legyek, szinte majd' meghaltam, mikor szemeimet kinyitottam.

Karma egy szál alsóneműben állt szekrénye előtt és kereste ruháját. Próbáltam becsukni szemeimet, de a női akarat mégis csak erősebb volt, s rávett arra, hogy ha csak egy kicsit is, de megfigyeljem a testét és minden apró kis mozdulatát.

Ha nem lett volna elég, hogy amikor ruhában van akkor is eléggé az orrvérzés szélén van az ember, de alsóneműben...Mindene tökéletesen látszódott. A szívem ismét hevesen vert, de megpróbáltam alvást színlelni, mert mégis milyen helyzetet hozott volna, ha észre veszi, hogy meglesem öltözködés közben.

Felvette a zokniját, nadrágját, majd nagy elkeseredésemre az ingjét is.

Várj, mi?

Szóval felvette ingjét, majd mellém lépett és ébresztgetni kezdett.

"Ébresztő Ai, el fogunk késni..."-Mondta a reggeli álomittas hangján. Óvatosan kinyitottam a szemeimet, melyek abban a pillanatban szemkontaktust váltottak az ővéivel.

Megdörzsöltem szemeimet, majd lassan felültem.
"Jó reggelt"-Mondtam neki mosolyogva. Ő nem válaszolt, csak közelebb jött, bal kezét végigsimította hátamon, jobb kezét pedig a combomon.

"Mit csinálsz?"-Kérdeztem tőle teljesen elpirulva, s kicsit összezavarodva.
"Megerőszakollak."-Válaszolta olyan hangsúlyjal, minta az egy teljesen normális, mindennapi dolog lenne.
"Nem fogsz."-Mondtam neki, mert őt ismerve tudom, hogy nagyon szeret másokat megviccelni.
"Vagy mégis?"-Nézett rám egy perverz mosollyal az arcán, majd eldöntött az ágyon kezeimet szorosan lefogva.

Ijedt tekintettel néztem szemeibe, ő pedig egyre közelebb és közelebb jött hozzám. Karma arca nem úgy festett, mintha tényleg viccelt volna. Az arckifejezése most egy kisfiú arckifejezése volt, aki épp az első csókjára készül. Szemeit gyengéden becsukta, halványan, de még így is észrevehetően el volt pirulva. Ajkai vészesen közeledtek az enyémekhez, és egy tökéletes pillanatban...

Elröhögte magát.

"Sajnalom Ai, de kíváncsi voltam a reakciódra. Őszintén, ahogy eddig megismertelek, arra számítottam, hogy felpofozol vagy valami ilyesmi."-Mondta még mindig nevetve, majd közelebb hajolt fülemhez.

"Kellemeset csalódtam. Így ha tényleg meg akarlak erőszakolni tudni fogom, hogy nem fogsz annyira ellenkezni. Bár az nem erőszak, ha mindkét fél akarja."-Mondta, majd lágyan megfújta a fülem, amitől kirázott a hideg. Ezután egy önelégült mosoly kíséretében felvett karjaiba és levitt az étkezőbe, ahonnan láttam a konyhában tevékenykedő Akane-t.

"Jó reggelt."-Köszöntünk neki szinte egyszerre, miközben Karma leültetett az étkezőasztalhoz.
"Nektek is jó reggelt. Mindjárt kész a reggeli, utána segítek Aine-channak felvenni az egyenruháját."-Mondta, majd befejezte az utolsó simításokat a reggelin és odahozta nekünk, mi pedig jó gyerekek módjára csendben elkezdtünk enni.

Mikor befejeztünk, Akane elkísért a tegnapi szobába, ahol átöltöztem, s segített felvenni az egyenruhámat.

'Olyan hasztalannak és bénának érzem magam...Még egy ruhát sem vagyok képes felvenni egyedül...'-Néztem magam elé egy kicsit szomorúan.

"Ai, indulnunk kell!"-Hallottam meg Ma-kun hangját. Gyorsan még a szobában felvettem a cipőm, amit Akane hozott be nekem.
"Kész vagyok!"-Válaszoltam neki, majd bejött a szobába és ismét felemelt.
"Ne vigyelek el titeket? Tudom, hogy Aine könnyű, mint egy tollpihe, de egész úton egy embert cipelni még neked is megerőltető lenne."-Nézett fiára, aki csak sóhajtott egyet, majd bólintott.
"Rendben, akkor ma kocsival megyünk."-Mondta, majd elindultunk kifelé a házból.

Mindannyian beültünk a kocsiba, majd elindultunk a nem túl hosszú, de annál unalmasabb úton. Végig az ablakon bámultam kifelé, de eközben éreztem valaki tekintetét magamon, ami nagyon frusztráló volt egy idő után.
Egész hamar odaértünk, és szinte azonnal megpillantottam a türelmetlenül várakozó Rio-t, Hinano-t és Kayano-t.

Karma kiszállt az autóból, majd segített nekem is.
"Köszi, hogy elhoztál minket Akane."-Mosolyogtam rá, majd becsuktuk az ajtót, és elindultunk barátaink felé.

"Jó reggelt."-Köszöntem nekik mosolyogva, majd ők is ugyan így tettek.
"Hol van Nagi-chan?"-Néztem körbe egyik legjobb barátomat keresve.
"Nagisa-kun már rég előre ment és ránk vár."-Mondta Kayano mosolyogva.
"Szóval indulnunk kéne, de előtte..."-Mondta Rio-chan, majd közelebb jött.
"Ugye nem csinált veled semmit ez a perverz?"-Súgta a fülembe.
"Nem, dehogy is."-Mosolyogtam rá.
"Csak megerőszakoltam."-Válaszolta Karma ördögien mosolyogva, Rio-chan pedig lesokkolódva nézett rá.
"Ne nézz rám így Rio, csak vicceltem."-Kezdett el nevetni, Rio-t pedig egy sötét aura vette körül.

"Fuss."-Mondta, Karma letett Kayano és Hinano mellé majd elkezdett futni. Tudom, Karmát szinte lehetetlenség legyőzni, de abban a pillanatban a legjobb döntés az volt, ha fut. Mi csak nevetve néztük, ahogy elkezdenek futni az iskola irányába, amikor Hinano-chan megszólalt.
"Umm...Az rendben van, hogy ez nagyon vicces volt...de most, hogy Karma nincs itt, hogy fogjuk Aine-chan-t eljuttatni az iskolához?"-Kérdezte ránk pillantva.
"Oh a fenébe..."-Néztem le a földre, majd Ka-chan a kezét vállamra helyezte.
"Van egy tervem. De ahhoz egy kicsit beljebb kell mennünk az erdőbe, hogy senki se lássa."-Mosolyodott el egy kicsit, majd rá és Hinano-ra támaszkodva elindultunk. Mikor kicsit beljebb értünk Kayano-chan megállt.

"Koro-sensei!"-Kiálltotta el magát, de nem történt semmi.
Nagyot sóhajtva nézett szét.
"Abban reménykedtem, hogy ez működni fog...Hát akkor B.terv...Puding!"-Kiálltotta el magát ismét, mire egy erős szélfuvallat csapott meg minket, s megpillantottunk egy sárga alakot.

"Tudtam, hogy ez működni fog."-Kacsintott egyet, majd Koro-senseire nézett.
"Sensei! Karma előre futott és nem tudjuk Ai-chant eljuttatni az épületig! Tudnál nekünk segíteni?"-Nézett rá kedvesen.
"Mindig szívesen segítek a diákjaimnak Kayano-san. De érzem van egy kis puding a táskádban nyufufufu..."-Nézett Kayano-chanra a sensei a lány pedig csak sóhajtott.

"Később megeheti Sensei..."
"Rendben!"-Majd Koro-sensei megragadott minket és hirtelen az iskola előtt termedtünk.
"Köszönjük Sensei!"-Mosolyogtam rá, majd Hinano és Kayano segítettek bemenni a terembe, ahol leültem a helyemre. Éppen csak helyet foglaltam, de Nagisa és Sugino odajöttek beszélgetni.
"Jó reggelt Aine-chan!"-Köszöntek.

'Olyan kedves itt mindenki...'-Mosolyodtam el egy kicsit, majd én is köszöntem nekik.
"Jó reggelt Nagi-chan, Sugino-kun. Nem láttátok Karmát és Rio-chant? Remélem Rio még nem ölte meg szerencsétlent."-Nevettem el egy kicsit magam, majd hirtelen kivágódott az ajtó, és a piszokkal borított Rio-chan lépett be rajta.

"Hol van az az idióta?"-Nézett körbe a teremben, majd elindult az asztalomhoz. Én lassan felkeltem és segítettem neki leporolni a ruháját.
"Mi történt?"-Nevettem el egy kicsit magam látva, hogy még mindig dühös egy kicsit.
"Karma. Karma történt! Az az idióta át futott valami bokrokon, én meg követtem, de aztán elvesztettem, úgyhogy feladtam és inkább idejöttem, remélve, hogy itt van és kibelezhetem, de nincs itt."-Nézett körbe a teremben ismét.

"Semmi baj Rio-chan, egyszer úgy is ide kell jönnie. És akkor te várni fogod."-Veregettem meg a vállát kicsit kuncogva, viszont ekkor elvesztettem az egyensúlyom és elkezdtem hátrafelé zuhanni, míg valaki el nem kapott. Segített újra stabilan állni, és ekkor megláttam ki volt az...

"O-Okuda-chan?"-Néztem rá teljesen meglepődve, ő pedig a földet bámulta.
"A-Aine-san...Szeretnék bocsánatot kérni...Nem tudom mi ütött belém tegnap, de semmi nem lett volna elég jó indok arra, amit tettem és meg is értem, ha sosem fogod megbocsátani, hiszen te egy elképesztően kedves és aranyos ember vagy, és tudom, hogy soha semmit nem tennél, ami ártana bárkinek is...B-Bocsánat Aine-san!"-Hajolt meg még mindig a földet bámulva.

Közelebb lépkedtem hozzá, még akkor is, ha már majdnem üvöltöttem a fájdalom miatt, de mikor közelebb értem elértem, hogy egyenesen álljon és szorosan megöleltem.

Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg hátba szúrna, vagy esetleg még több fájdalmat okozna. Vakon meg bíztam benne, annak ellenére mi történt...

És milyen jól döntöttem.

"A-Aine-san?"-Mondta egy kicsit meglepődve.
"Nem haragszom Okuda-chan. Hogy is tudnék haragudni...Tudom, hogy egy nagyon kedves lány vagy, és mindenkinek vannak rossz napjai. Nem volt a legjobb első benyomás, de kezdhetjük új lappal, és nem kell aggódnod amiatt, hogy esetleg haragszom rád, vagy gyűlöllek téged, hisz ez nem igaz."-Mosolyodtam el egy kicsit még mindig őt ölelve.
"Sajnálom..Sajnálom..Sajnálom.."-Ölelt vissza szorosan és kezdett el zokogni, én pedig nyugtatásképp elkezdtem simogatni a fejét.

"Nem akarom megzavarni ezt a romantikus pillanatot, de beszélnem kellene Aine-channal."-Hallottam meg egy hangot a hátam mögül, mire hátra fordultam.
"Asano-kun?"-Néztem rá teljesen meglepődve, hiszen ötletem sem volt, mit keres ő az E-osztály épületénél.

"Csak egy kis ajándékot hoztam neked."-Mosolygott rám, majd elindult felém, de Rio-chan elé lépett.
"Mégis mit gondolsz, mit csinálsz Asano? Remélem nem felejtetted el, hogy az E-osztály miattad és az apád miatt lett ide száműzve, most meg csak így besétálsz ide?"-Nézett rá egy kicsit dühösen Rio-chan.
"Ha az E-osztály nem lenne tele selejtekkel, élén veled Rio, akkor nem kellene itt lennie."-Nézett rá gyilkos tekintettel a lányra.
"Ugyan-Ugyan Rio, csak vicceltem."-Mosolygott rá, de Rio nem bírta visszafogni magát, meg akarta támadni Asano-t, viszont Kimura-kun és Hiroto-kun lefogták őt, így nem tudott tenni semmit.
"Eresszetek! Esküszöm megölöm!!"-Próbált kapálózni és kiszabadulni Rio-chan, de nem sikerült neki.
"Elég legyen Rio! Ha megtámadod azzal nem jutsz semmire! Nyugodj meg!"-Mondta neki Hiroto-kun, mire Rio leállt a mozgolódással és egy nagyot sóhajtott.

Asano közelebb jött hozzám, s a kezembe adott egy doboz csokit.
"Tessék Aine-chan, én készítettem."-Mosolygott rám, mint egy ártatlan kisgyerek.
"K-Köszönöm Asano-kun, ez igazán kedves tőled..."-Pirultam el egy kicsit.
"Nincs mit Aine-chan. Na, de én most megyek is, még rengeteg dolgom van!"-Integetett, majd futott volna ki a teremből mosolyogva, de ekkor neki rohant valakinek.

"Vigyázz hová lépsz Akabane!"-Nézett rá dühösen, majd félrelökte és elhagyta a termet.
"Mekkora egy idióta..."-Sóhajtotta Karma, majd bejött a terembe és leült a helyére.

"Azt tudtam, hogy a fantáziád mocskos, de most még kívülről is az vagy."-Kezdtem el leporolni ruháját.
"Hát...bokrok közé menekültem Rio elől, és ott minden tiszta kosz volt."-Sóhajtotta.

Mikor kész lettem ruhája porolásával egy kicsit eltávolodtam tőle.
"Ki megyek a mosdóba."-Mondtam Kayano-ra nézve, majd elkezdtem nagyon lassan botorkálni a terem ajtaja felé.
"Mi a fenéért mennél te egyedül?"-Nézett rám Karma meglepődve, majd felállt a helyéről.
"Te most futottad körbe az iskolát. Háromszor. Inkább ülj le és pihenj."-Mondtam neki.

"A nagy francokat."-Mondta, majd felemelt és kivitt a lány mosdóhoz, ahová lassan bementem és a csapnál megmostam az arcom, mert úgy éreztem magam, mint aki bármelyik pillanatban elaludhat.

'Karma és Asano miért vannak ennyire rosszban?... Azt hiszem nagyon utálják egymást...'-Sóhajtottam, majd indultam volna vissza Ma-kunhoz, viszont ekkor a fejem elkezdett fájni, s erős szédülés kerített hatalmába.

Kétségbeesve próbáltam az ajtó felé lépkedni, de az egyetlen dolog amit éreztem fájdalom volt, ahogy a fejem koppant a mosdó padlóján...

Sziasztok drágaszágaim❤❤

Ez a rossz Hanako-chan már kb. november óta nem folytatta ezt a könyvet, ejnye-ejnye. Remélem elnyerte a tetszéseteket ez a fejezet, és azt is, hogy nem lett túl szörnyű😅 Sajnálom, hogy ilyen ritkán vannak részek minden könyvemből, de hát ömm...Volt kedvem, de nem volt kedvem írni. Igen tudom, ez nagyon hülyén hangzik...Szóval bocsánatot kérek... De azért remélem még mindig szerettek annyira, mint én titeket😅❤

Megpróbálok sietni a következő fejezettel, addig is,

Sayonara drága FanGrell-jeim❤❤