'Tettem amit Ma-kun mondott. Csak futottam és futottam követve a hangját vissza sem nézve. Viszont ekkor...'

Viszont ekkor megbotlottam valamiben és hasra estem. Ez még nem is lett volna akkora baj, ha nem üldöz egy Yandere szerű emberi lény. Már késő volt. Okuda belevágta a kését a lábamba.

Próbáltam hátrálni, de Okuda csak közeledett felém, miközben a tekintetét egy pillanatra se vette le rólam.

'Ő most..tényleg megfog ölni? De komolyan? Anya..apa...nagyapa...Itt jövök..'-Gondoltam magamban, miközben a szemeimet behunytam és fogaimat összeszorítottam.

Meg sem mozdultam, csak vártam, hogy vége legyen, de semmi sem történt. Már másodperc eltelt, de még mindig semmi. Kinyitottam a szemem, és ekkor láttam, hogy Karma előttem áll ökölbe szorított kézzel, és farkasszemet néz Okudával.

"Ha még egy ujjal is hozzá érsz, levágom azt, és esküszöm megetetem veled."-Mondta ridegségen Ma-kun.

"Már épp eleget ártottál. Húzz vissza az iskolához, és ma még csak rám se nézz Okuda! Szerencsétlen lány még csak ma jött az iskolába és nem is ismer engem! Mégis hogy feltételezhetted, hogy engem akarna? Ne legyél már idióta!"

"Takarodj az utamból Akabane! Annyit küzdöttem, nem fogom hagyni, hogy ez a csaj csak úgy egy nap után máris meghódítson!"

Ekkor Okuda megindult felénk és támadni akart volna, de Karma gyorsabb volt, így hasbaütötte a lányt, aki ettől elájult. Lefektette a földre és odafutott hozzám.

"Aine! Most azonnal ide kell hívnunk Bitch-senseit vagy Karasuma-senseit! Ők tudják hogyan kell ellátni a vérzést egy ilyen súlyos sérülesből!"-Mondta, majd előkapta a telefonját és már hívott is valakit.

Én hátradőltem a földre és egyre jobban kezdtem pánikolni. Nagyon nehezen kaptam levegőt, és a folyamatos égető fájdalom a combomban csak fokozta a félelmemet. Nem hallodtam hangokat, olyan volt, mintha bedugult volna a fülem, és a latásom is elhomályosodott.

Karma letette a telefont, közelebb jött hozzám és megfogta a kezem...

'Ha ezt túlélem, és Ma-kun emlékezni fog, az ilyen dolgai miatt nyakon vágom egy tankönyvvel..vagy kettővel...esetleg hárommal...'-Gondoltam magamban.

Azzal semmi baj sem volt, hogy megfogta a kezem, sőt nagyon örültem neki. Viszont az nagyon fájt, hogy nem emlékszik.

Éreztem, hogy a szemeim rózsaszín fenybe borulnak, ezért behúnytam azokat. Ekkor egy képet láttam. Egy kép villant be az elmémbe, melyben a folyosón sétálok, erre Ma-kun a falhoz lök, kezeit a vállamra teszi, egy kicsit közelebb hajol, majd megszakad a kép.

'Vajon mi lehetett ez?'-Ennél többet nem tudtam gondolkodni rajta, mert Ma-kun kezdett el szólongatni.

"Aine! Aine! Ne csukd be a szemed hallod?! Ne pihenj! Ha becsukod a szemed lehet többet nem nyitod ki, de ha meghalsz esküszöm megöllek!"

"Miért? Miért gondoskodsz ennyire rólam? Miért érdekel mi van velem? Még csak nem...nem is...ismersz..."-Majd megeredtek a könnyeim. Már sehogy sem tudtam visszafogni a szemeim ragyogását.

Ekkor hangokat kezdtem el hallani.
"Akabane-kun mégis mi történt?!"-Kérdezte Irina-sensei, akivel korábban már találkoztam.

"Most nincs idő elmagyarázni, gyorsan el kell látni Aine sebeit!"-Kiáltotta Karma egy kicsit kétségbeesve.
"Kirisaki-chan tudsz mozogni?"-Nézett rám a szőke nő.
"Bitch-sensei, mégis hogyan tudna?! Erre most nincs időnk!"

"Jól van-Jól van. Nyugodj meg Akabane-kun. Emeld fel óvatosan, és menjünk vissza az iskolához."-Mondta Irina-sensei, majd Ma-kun felemelt a karjaiba.
"Manami-channal mi legyen?"-Kérdezte.
"Hagyjuk itt. Ez a büntetése...Egyenlőre."-Ez egy kicsit ijesztő volt. Karma szemeiben gonosz, szadista fény csillogott.

Ezután elindultunk. Már szinte alig voltam magamnál, de nem akartam se elájulni, se elaludni, hisz...

Karmának isteni illata volt.

'Örökké tudnám érezni. Annyira megváltozott...Mostmár nem az a cuki kisfiú aki volt, most már inkább...Helyes? Jól néz ki? Talán ezek a megfelelő szavak rá.'

N-Na, de persze senki se értse félre. Nem vagyok szerelmes Ma-kunba.

Ekkor nedvességet éreztem meg az arcomon. Felnéztem Karmára és láttam, hogy az ő könnyei potyognak az arcomra. Megemeltem a kezem és letöröltem a könnyeit.

"Ne sírj Karma-kun. Nincs okod rá."-Majd elmosolyodtam.

"Ai..."-Ahogy ezt kimondta a szemeim tágra nyíltak.

'H-hogy hogy hívott?'

"T-tessék?"-Néztem rá teljesen meglepődve.
"Áhh bocsi, csak egy apró nyelvbotlás volt. De ahogy látom, téged nem zavar, ha így hívlak."

"N-nem, nem zavar."-Mondtam egy kicsit elpirulva.
"Akkor nem gond, ha így hívlak? Szerintem aranyos és illik hozzád"-Mosolyodott el.

'Ai'
'Huh? Mi ez a becenév Ma-kun? Ugye tudod, hogy az Ai szerelmet jelent?'
'Igen, tudom. Mostantól így foglak hívni, mert szerintem aranyos és illik hozzád.'

A könnyeim csak úgy folytak le egymás után.
"A-Ai? Mi a baj? Nem tetszik?"-Nézett rám egy kicsit elkeseredve, mint egy szomorú kisgyerek.
"D-De tetszik...Imádom"-Vigyorogtam, miközben a könnyeim még mindig folytak le az arcomon.

Ekkor hirtelen nagy szél csapott meg minket.
"Koro-sensei! Segítsen!"-Kiálltotta az engem tartó fiú.
"Már felesleges Karma-kun..."
"Hogy mi?!"-Pillantott le rám félelemmel telt tekintetével Karma, de ekkor már a lábam be volt kötözve és a vérzés el volt állítva.

"Ai-chaaaan!!!"-Hallottam Ka-chanék kiabálását egyre közeledni, míg végül odaértek hozzánk.

"Sajnálom!"-Mondta az engem szororosan ölelgető Kayano.
"De Ka-chan...Nincs mit sajnálnod, hisz nem a ti hibátok."-Mosolyogtam rá.

"Nem kellett volna hagynunk, hogy csak ketten menjetek!"-Folytatta.
"De nem tudhattátok. Nincs semmi baj."-Mondtam még mindig mosolyogva, megsimogatva a lány fejét.

"Umm...Karma-kun...Mostmár letehetsz.."-Néztem a még mindig engem tartó Karmára, mikor Ka-chan elengedett.
"Ez esélytelen."-Vágta rá egyből.
"M-mi? Miért?"-Kérdeztem tőle teljesen meglepődve.
"Mert ezzel a sérült lábbal esélytelen, hogy meg bírj állni nem, hogy sétálni tudj."

"Ai-chan..inkább fogadj szót neki. Nem akarod látni milyen, ha ideges...Na meg még azt, hogy mire képes akkor..."-Mondta Nagi-chan egy kicsit megijedve.

"Csak nem olyan ijesztő."-Válaszoltam vállat vonva.
"De."-Vágta rá egyszerre Ka-chan, Nagi-chan és még Irina-sensei is.
Én csak kérdőn néztem Karmára, aki önelégülten vigyorgott.

"Kezdek félni tőled."-Mondtam neki.
"Megesik az ilyen."-Nézett rám, majd mind a ketten hangos nevetésbe kezdtünk.

"Negyed másodperc és vissza jövök, szólnom kell a többi diáknak egy gyülekező miatt."-Mondta Koro-sensei, majd el is tűnt egy pillanatra.

"Itt is vagyok. A bejáratnál lesz a gyülekező 5 perc múlva. Ne késsetek. Még te se Karma-kun."-Nézett a vörös hajú fiúra.
"Naaa Sensei, nem értem miért csak engem emel ki a többi név közül."-Nézett rá ártatlanul.

"Reménytelen vagy."-Mondtam neki.
"A többiek már hozzá szoktak."-Kuncogott egy kicsit.

'Milyen aranyos...Nem tudom elképzelni róla a rosszfiús viselkedést. Egyszerűen csak...Túl aranyos...'

"Na jól van gerlepár, indulnunk kell."-Kacsintott ránk Rio.
"R-Rio-chan!"-Néztem rá egy kicsit elpirulva.
"Én csak azt mondom, amit látok."-Vigyorodott el.
"Megint kezdi..."-Sóhajtott Ma-kun.

Nem is folytatta tovább a beszélgetést, Karma megindult a bejárat felé még mindig engem cipelve.

"Miért törődsz velem ennyire?"-Néztem rá.
"Nem tudom. Úgy érzem ezt kell tennem. Olyan ismerős vagy, de mégsem. Olyan...ahh...Teljesen össze vagyok zavarodva."-Sóhajtott.

"Semmi baj. Nem kell megerőltetned magad. És nem is kell törődnöd velem, ha nem akarsz."-Mosolyogtam rá.

"Nem ez...öhmm...ez nem nyűg nekem..Nem vagyok olyan ember, aki szeret törődni másokkal...de te egy kivétel vagy ez alól...Ha az okát tudnám..."-Kezdte el a földet bámulni.

Ezután pár pillanatig csendben voltunk, de egyszer csak Ma-kun térdre zuhant, engem letett a földre és a fejéhez kapta kezeit.

"Karma...kun?"-Néztem rá aggódva nem tudva mi a fene történik.
Az arca, mely eltorzult volt a fájdalomtól, fokozatosan visszaváltott normálissá.
"Jól vagy? Mi történt?"-Kérdeztem aggodalommal telt hangon.

"Nem tudom, egyszer csak eszembe jutott valami, de aztán jött a fájdalom, és most teljesen elfelejtettem. Mégis mi a franc történik??"-Ütött a földre.

'Csak nem...Emlékezett?'

Ezután, mint ha mi se történt volna újra felemelt és odamentünk az épületünk bejáratához. Már mindenki ott volt és várakozott, kivéve Okudát.

"Na végre a szerelmesek is ideértek."-Mondta Koro-sensei.
"Sensei maga is kezdi?"-Nézett rá dühösen Karma.

"Most nem ez a lényeg. Azért hívtalak ide titeket, mert mint hallottátok, hogy Okuda-san megtámadta Aine-sant. Ebben a helyzetben van egy aprócska gond."

'Mi lesz itt? Előre félek...'

"Aine-san egyedül él, és mint láthatjátok, egyedül nem tud járni."

'Ajajj...'

"Szeretném a segítségeteket kérni. Kellene egy olyan fiú, aki vállalná hogy gondoskodik Aine-sanról, ameddig meg nem gyógyul."

'Na ne szivass...'

"Én vállallom."-Szólalt meg szinte azonnal Ma-kun.

'Ez most komoly???'

"Rendben akkor-"
"Na de sensei!"-Kiabált Rio-chan.
"Biztonságos Karmára bízni? Ismétlem, KARMÁRA?"-Mutatott a vörös hajú fiúra.
"Ezt vegyem sértésnek Rio?"-Nézett a lányra Karma.

"Veheted annak is, de nem hiszem, hogy jó ötlet a szerelmére bízni, még a végén szűztelenítve jön vissza ide szerencsétlen lány."-Jelentette ki Rio, amitől én teljesen elpirultam.

"Oh ja és azt is vegyük figyelembe, hogy ez az egész helyzet azért alakult ki, mert Okuda azt hitte, hogy Aine-chan belezúgott Karmába. Mi lesz akkor ha megtudja, hogy együtt laknak?"-Folytatta.

"Ugyan, nem harapok"-Vigyorodott el, majd egy kicsit megharapta a fülem.

"H-h-Hé! K-Karma mégis mi a fenét csinálsz??"-Pirultam el teljesen, és miközben kapálóztam, amitől majdnem kiestem Karma kezéből, de szerencsére megtartott, én pedig átkulcsoltam a kezeim a nyaka körül.

'Hosszú lesz ez így...'

"Látja Sensei?!"-Nézett a "polipra" Rio.
"Karma okos gyerek. Tudja, hogy nem tehet semmi rosszat, és ha ketten mennek el innen, akkor nem jöhetnek vissza többen."-Mondta, Ma-kun pedig szokásához híven csak önelegülten vigyorgott.

"Oh Rio és visszatérve, Ai-nak nem kell félnie többet Okudától, mert nem hagyom magára. És Okudát is megnevelem...Ha kell erőszakkal..."-Mondta.

'Te jó ég Karma olyan mint egy kisördög. Most rendesen a fejére tudnám képzelni az ördögszarvakat.'

"Ai? Neked megfelel?"-Kérdezte rám pillantva.
"É-Én..Umm..Rendben...Benne vagyok..."-Sóhajtottam.
"Ezaz"-Mosolyodott el édesen Karma.

'Mi ez a hangulat ingadozás nála? Alig tudok kiigazodni rajta. De egy biztos. Nagyon hiányzott és boldog vagyok, hogy végre láthatom. Viszont valami aggaszt...Az a fejfájás...Vajon volt már máskor is ilyen eset nála?'

"Ja és még valami.."-Folytatta Koro-sensei
"Valaki elmenne Okuda-sanért az erdőbe? Csak zárjátok ketrecbe vagy nem tudom, mert gondolom még eléggé dühös."

Erre mindenki hangos nevetésbe kezdett. Végül Sugino-kun és Isogai-kun elvállalták, hogy vissza hozzák Okuda-chant az iskolához.

Viszont ami érdekes...Hogy Karma egy pillanatra se volt hajlandó letenni engem.

A nyaklánc a nyakamban pedig egyre erősebben és fényesebben csillogott. Szinte már világított.

Na hát helló drágaszágaim!😍😂 Ez is rég volt már, nemde?
Végre volt ihletem és meg tudtam írni ezt a marhahosszú fejezetet. Nagyon remélem hogy tetszett😊 Azt mondtam sietek, erre ilyen sok kihagyás van a részek között..Én patkány! De hát a jóhoz nekem idő kell😅
Na vajon milyen bonyodalmak lesznek még? Főleg most, hogy Ai-channak Karmával kell egy házban laknia😈 Na hát ez hamarosan kiderül.

Hamarosan hozom a következő fejezetet, addig is:

Sayonara, drága FanGrelljeim❤❤