Minél gyorsabban be akartam érni az épületbe, hogy senki se lássa mennyire rosszul érintett ez az egész. Viszont volt egy bökkenő. Ka-chan előtt már régen sem tudtam titkolni semmit. Most sem fog menni, Ka-chan egyszerűen teljesen kiismer engem. Bár nem is állt szándékomban eltitkolni előtte akarmit is.
"Ai-chan..."-Nézett rám aggodalommal telt tekintetével.
"Ka-chan...Ma-kun nem emlékszik....Tényleg nem..."-Néztem le szomorúan a földre.
"Nyugodj meg...egészen biztos emlékezni fog, csak ne add fel!"-Fogta meg a kezem ismét.
"Nem emlékszik....Nem emlékszik...Nem emlékszik..."-Ismételgettem a szavakat egymás után, szinte teljesen elveszve a gondolataimban.

"Ai-chan! Gyerünk! Térj észhez, ne add fel! Nálad van a nyaklánc amit adott, így-"-Hirtelen félbeszakította mondatát.
"Mi a baj, miért hallgattál el?"-Néztem rá.
"Karma-kun miután elfelejtett azt mondta egy nyaklánccal álmodik szinte minden este, amit egy lány mosolyogva tart a kezében, de az arcát szinte sosem látja, vagy ha mégis, valami miatt reggelre teljesen elfelejti. Azt is mondta úgy érzi az a nyaklánc a kulcs ahhoz, hogy emlékezzen arra amit, vagy akit elfelejtett."

Elővettem az eddig ruhámba rejtett vörös nyakláncot.
"Azt mondod ez a nyaklánc rejti Ma-kun emlékeit?"-Néztem hosszasan az ékszerre.
"Nem vagyok benne teljesen biztos, de amit mondott eléggé ezt bizonyítja."
"Lehet van esély arra, hogy Ma-kun emlékezzen rám..."-Virult ki teljesen az arcom.

"Oh Ai-chan, látom a képességed nem veszett el az évek alatt."-Nézett rám, s nem értettem miért, de Ka-chan mosolygott.
"Képesség?...Oh, már megint a szemem, igaz?"
"Igen. Mindig is szerettem ezt a képességedet. Annyira hiányoztál Ai-chan...és nem csak nekem, Nagisa-kun is folyton arról beszélt amikor még együtt játszottunk az udvarban és, hogy mennyire hiányzol neki."
"Nekem is nagyon hiányoztatok"-Léptem közelebb hozzá, s öleltem meg szorosan.
Megmostam az arcom, és mikor már egy kicsit lenyugodtam elindultunk vissza az udvarra.

Mindenki beszélgetett a másikkal, nevetgéltek, viccelődtek. Én persze természetesen Ka-chant követtem, aki ahhoz a körhöz ment oda, ahol Nagi-chan volt, és ott volt még Hinano-chan, Rio-chan, egy másik lány, és Ma-kun is. Mikor odaértünk leültünk Nagisa mellé, és szinte abban a pillanatban Rio-chan kérdezősködni kezdett.

"Jól vagy Aine-chan? Minden oké? Nem vagy rosszul?"-Kérdezte kicsit aggódva.
"Jól vagyok Rio-chan, csak...csak..."-Nem tudtam mit is kéne válaszolnom. Ránéztem Ma-kunra, de nem akartam, hogy a szemem megint elkezdje amit szokott, ezért inkább visszafordultam Rio-chan felé és úgy válaszoltam.

"Csak egy kicsit elszédültem, ezért bementem megmosni az arcom"-Erőltettem magamra a leghamisabb mosolyom, hogy ne látszódjon, hogy egy kicsit sem igaz amit mondtam.
"Tényleg, Nagisa-kun honnan ismeritek Kirisaki-san-t?"-Kérdezte Ma-kun.

'Kirisaki-san'...Sosem hívott így...Ő volt az egyetlen aki mindig csak simán Ai-nak hívott, még akkor is, ha mérges volt rám.
"Gyerekkori barátok vagyunk."-Válaszolta Nagi-chan a legtermészetesebb módon, hisz ez volt az igazság.
"Gyerekkori barátok? Akkor én miért nem ismerem? Hiszen mi is gyerekkori barátok vagyunk, akkor találkoznom kellett volna vele."-Nézett ránk egy kicsit összezavarodva.

"N-Nos..öhm..az.."-Próbált volna Ka-chan kinyögni valamit, de ötlete sem volt mit is kéne mondania. Kétségbeesetten rámnézett hátha tudok neki segíteni valahogy.
Itt volt az alkalom...ahol nem mondhattam igazat.

Ma-kunnak magától kell emlékeznie.

Nem mondhatom el neki én, hogy 'Hé gyerekkori barátok vagyunk, és adtál nekem egy nyakláncot, ami valószínüleg az emlékeidet rejti.' Most komolyan...Mennyire hülyén hangzana...Nem tudtam mit tenni, ki kellett találnom egy hazugságot...Gyorsan...

"Nos..."-Kezdtem bele
"Én...egy nap kiszöktem a kastélyból, és egyenesen a városba mentem. Röviden, mivel egy kicsit drágább ruhát viseltem könnyen rájöttek honnan is jöttem, így néhány eléggé erős alkohol szagú férfi bekerített és el akartak kapni, de ekkor jött egy kisfiú és elkezdte őket dobálni kövekkel és hasonló dolgokkal. Pár perc elteltével csatlakozott hozzá még egy kisfiú és egy kislány is. Ez a két kisgyerek volt Nagi-chan és
Ka-chan. Ahogy a férfiak elmentek, a másik kisfiú olyan gyorsan ahogy megjelent, olyan gyorsan el is tűnt. Ezután még párszor találkoztam Nagi-chanékkal a városban, és haza is vittem őket a kastályba, de apám halála után..."-Le néztem a földre, majd kicsit elkezdtek potyogni a könnyeim.

"A mostohaanyám megtiltotta hogy találkozzak velük, azzal az indokkal, hogy nem méltó hozzám, ha velük töltöm az időm...Én természetesen egy kicsit sem éreztem így, de ő mégis megtiltotta és azt mondta, hogy még azon a héten oda kell költöznöm a nagyapámhoz. Ezután nem találkozhattam velük, viszont egy nap az a kisfiú, aki megmentett, eljött meglátogatni. Együtt kiszöktünk a kastélyból és elmentünk a közeli cseresznyefához, ami épp akkor virágzott. Nagyon sokat beszélgettünk, de hamar elérkezett az este, és a világ sötétbe kezdett borulni. Nekem indulnom kellet volna haza, de mielőtt elindultam volna azt mondta

-Találkozzunk holnap ugyanitt.-

És én ekkor elmondtam neki, hogy nagyon messze kell költöznöm. Ebbe a városba ahol most vagyunk. Ekkor olyat láttam, amit nem hittem hogy valaha is látni fogok.

A kisfiú elkezdett sírni. Alig tudott beszélni a zokogástól, de nagynehezen mégis sikerült kinyögnie amit akart. Miközben beszélt már az én könnyeim is lefolytak, mert azt mondta

-Ai, ha ezt a kezdetektől fogva tudom sokkal több időt töltök veled...Bárcsak visszaforgathatnám az időt...Emlékszel arra a napra, amikor azok az emberek el akartak rabolni téged? Én akkor éreztem valamit. Nagyon sok embert megkérdeztem, hogy mit is jelent, mivel ötletem sem volt, hogy mi is az, amit érzek, de minden jel arra mutat, hogy én...aznap beleszerettem abba a kislányba akit akkor megmentettem.-

Ekkor én odafutottam hozzá és szorosan megöleltem miközben már mind a ketten hangosan zokogtunk.
Amikor végre hajlandó voltam elengedni azt mondta

-Tegyünk egy ígéretet. Ígérd meg, hogy sosem felejtesz el.-

-Ígérem. Te is ígérd meg.-Mondtam neki.

-Én is ígérem.-Mondta ő is egy kicsit nosolyogva, majd elővett egy nyakláncot a zsebéből.

- Tessék. Anyukámé volt, de ő odaadta nekem, hogy adjam oda annak a lánynak akibe szerelmes leszek. Ez majd mindig emlékeztetni fog rám.-Elfogadtam a nyakláncot, majd kiszedtem a hajamból a szalagot és rátekertem a csuklójára.

-Ai..Sosem felejtelek el. Ígérem. Még találkozunk...
Szeretlek.-

Ezután...Soha többet nem találkoztunk."-Fejeztem be a kis sztorit, melyben szinte a teljes igazság szerepelt, majd körbenéztem a mellettem ülő barátaimon.
"R-Rio-chan? Te sírsz?"-Néztem meglepődve a szőke hajú lányra.
"N-Nem...Nem sírok"-Mondta, mikozben próbálta eltakarni az arcát.
"Hazug."-Mondtam mosolyogva, majd odamentem hozzá és megöleltem.
"Ne sírj Rio-chan. Nincs semmi baj."-Mondtam neki kedvesen, miközben még mindig öleltem őt.
"De hát ez olyan gonosz...Főleg, hogy elfe-"Hirtelen befogtam egy kicsit a száját.
"Nincs baj...Azt mondta emlékezni fog. Megígérte. Én pedig bízom benne."-Mosolyogtam rá egy kicsit.
Ekkor Ma-kun megszólalt.

"Ez a sztori...Nem tudom honnan, és nem pont így, de nagyon ismerős, sőt amikor kisebb voltam kaptam egy rózsaszín szalagot egy kislánytól. De már nem emlékszem ki volt az."-Mutatta fel azt a kezét amire még mindig rá volt tekerve a szalag.

"Ez furcsa. Pedig eddig nem is találkoztunk."-Válaszoltam, hátha kiveri a fejéből minden ehhez kapcsolatos gondolatát.
"Tényleg, Okuda-san te még be sem mutatkoztál Kirisa-"
"Aine"-Szakítottam félbe. Azt nem kérhetem tőle, hogy Ai-nak hívjon, mint régen, azzal viszont az Aine-vel semmi gond sincs.
"Tessék?"-Nézett rám teljesen meglepődve.
"Nyugodtan hívj Aine-nak"-Mondtam mosolyogva.
"Rendben"-Majd ő is elmosolyodott egy kicsit.

'Az a mosoly...Mennyire hiányzott'-Gondoltam, viszont kicsit későn realizáltam, hogy elpirultam.

"Aine? Jól vagy? Mintha piros lenne az arcod."-Jött közelebb és kezét a homlokomra tette, amitől még vörösebb lettem.
"Te jó ég, nagyon meleg a homlokod. Megyek hozok neked valami innivalót."-Fordult a másik irányba és készült elindulni.
"Karma, te részeg vagy, vagy lázas?-Mondta Rio-chan.
"Egyik sem, miért?"-Nézett a szőke lányra.
"Mert törődsz valakivel...Ohh..csak nem...Karma szerelmes?"-Vigyorodott el Rio-chan.
"Ezt most verd is ki a fejedből Rio."-Mondta ridegen Ma-kun.
"Most pedig, ha nem baj elmegyek azért az üdítőért."-Folytatta, majd elindult, én pedig csak szótlanul figyeltem az eseményeket.

"Aine-chan jól vagy?"-Kérdezte Hinano-chan.
"Persze, hogy jól vagyok, csak az a hülye zavarba hozott."-Mondtam nevetve.
"Hülye, mi? Hogy beszélsz te a jövőbeli férjedről?"-Kérdezte piszkálódva Rio-chan, én pedig persze teljes mértékben zavarba jöttem.

"N-Nem a f-férjem"-Dadogtam teljesen elpirulva.
"Hát igen, MÉG nem az, de elintézzük hogy az legyen."-Kacsintott rám Ka-chan.
"És azt is hogy emlékezzen rád"-Folytatta Nagi-chan.

Ekkor odalépett hozzám az a lány aki ott ült mellettünk.

'Basszus..Elfeledkeztem arról, hogy ő is itt van, és nem tud semmiről sem...'

"Okuda Manami vagyok. Ö-Örülök, hogy megismerhetek, Aine-san..Ve-velem jönnél egy kicsit?"-Kérdezte egy kicsit elpirulva.

'Milyen aranyos...'
"Persze Okuda-san. Srácok egy pillanat és visszajövünk"-Néztem a többiekre, majd felkeltem a földről és elindultunk.

Már pár perce sétáltunk anélkül, hogy bármelyikünk egy szót is szólt volna.
Kicsit furcsa volt az egész út, hisz egyre beljebb és beljebb mentünk az erdőbe.
"Öhm..Hívhatlak Okuda-channak?"-Kérdeztem tőle.
"Persze"-Mondta kicsit ridegen.

'Egy kicsit rossz előérzetem van.'

"Okuda-chan, Hova megyünk?"-Néztem rá.
"Majd megtudod."-Folytatta még mindig ridegen.

'Oké, mostmár nagyon rossz előérzetem van.'

~Karma szemszöge~

'Eléggé különös lány ez az Aine. Aranyos, viszont egy kicsit furcsa. Nem tudom mi ütött belém. Úgy érzem törődnöm kell vele. Valami miatt úgy érzem, hogy gondoskodnom kell róla, hogy vigyáznom kell rá...Mi ez valami mágia? Úgy érzem mintha ismerném, de mégsem tudom ki ő. Ki lehet ő? Honnan jött? Miért olyan ismerős? Miért csak ő jár a fejemben? Miért nem tudok másra gondolni? Csak ezek a gondolatok járnak a fejemben, és az, hogy látnom kell őt.. Minél hamarabb.'

Ezekkel a gondolatokkal a fejemben siettem vissza a többiekhez, viszont mikor odaértem nem láttam Aine-t és Okudát sem.

'Ajjajj ez nem lesz így jó...'

"Hol van Aine?"-Néztem körbe.
"Elment Okudával"-Válaszolta Hinano.

'Tudtam..Jajj ne..'

"Hová mentek?"-Kérdeztem egy kicsit idegesen.
"Nyugi Karma, csak beszélgetnek, ráadásul Okuda lány, így nem veheti el sem a barátnőd, sem a szüzességét."-Nevetett egy kicsit Rio.
"Nem ismeritek annyira Okudát mint én, ő nem olyan mint aminek mutatja magát. Valószínüleg mivel Rio azzal viccelődött, hogy szerelmes vagyok Aine-ba Okuda valószínüleg rohadt nagy féltékenységi rohamot kapott. Ilyenkor képes akár megölni valakit! Aine hatalmas veszélyben van! Szóval azt kérdeztem HOVA MENTEK?"

"Te jó ég Ai-chan ekkora bajban van?"- Kérdezte Nagisa-kun.
"Az erdő felé mentek"-Mondta Hinano.
"Nekem már megvan Ai-chan telefonszáma, felhívhatom?"-Kérdezte Kayano.
"Nem biztonságos ha telefonálunk, mert akkor Okuda meghallja miről beszélünk és azonnal végez Aine-val. Add ide a telefonod, írok egy üzenetet neki."-Mondta, majd Kayano odaadta a telefonját én pedig megírtam az üzenetet.

~Aine szemszöge~

Egyre beljebb sétálunk az erdőben és egyre nyomasztóbb volt az egész. Hirtelen kaptam egy üzenetet.
"Okuda-chan, nem baj ha válaszolok?"
"Nem, csak nyugodtan"-Mondta rám sem pillantva.
Megnéztem ki írta az üzenetet.

'Ka-chan? Vajon mit akar?'

'Már értem miért volt rossz előérzetem...'

Alig tudtam abbahagyni a beszélgetést, egy kés landolt előttem.
"Azt hitted csak úgy átengedem neked Karmát? NAGYON ROSSZUL HITTED!"-Elkezdett futni felém, felkapta a kést, majd megvágta vele az arcom és a jobb kezem.

Annyira nem volt mély sérülés, de még így is éreztem, ahogy a vérem lefolyik az arcomon és a kezemen.

Megint el akart találni a késsel, de elkaptam a csuklóját és egy erős mozdulattal a földre löktem majd futni kezdtem, de nagyon gyorsan. Elkezdtem arra rohanni, amerről jöttünk, de még így is eltévedtem... Egyetlen lehetőségem maradt. Előkaptam a telefonom és gyorsan írtam Ma-kunnak.

"AINE! AINE!"-Hallottam meg, ahogy Karma a nevemet kiabálja. Nem volt messze így elindultam felé.

Tettem amit Ma-kun mondott. Csak futottam és futottam követve hangját vissza sem nézve. Viszont ekkor...

Üdv drága fangrelljeim💜💜

Hát végre itt van a következő fejezet, remélem ez is elnyerte a tetszéseteket😍😍 Nagyon köszönöm a sok bíztatást és a rengeteg cuki kommentet, nagyon boldoggá tettek, és nélkülük nem biztos hogy megszülethetett volna ez a rész. Imádlak titeket💜💜 Bocsi hogy ilyen sokaig kellett várni, de nem volt ihletem😅 Remélem a következő rész hamarabb jön.
Azt hiszem csak ennyit akartam.
További szép napot/estét/reggelt Drága fangrelljeim💜💜😍

Ui: Bocsi az Okuda fan-oknak, de szerintem megértitek hogy ez miért így van😁 Ne kövezzetek meg légyszi🙏😂💜