" "Rendben, akkor elkísérünk a tanárihoz."-Mondta Rio-chan, miközben megragadta a karomat és már húzott is be az épületbe."

Kissé gyorsabban mentünk be az épületb, mint amire számítottam, és arcra is estem volna, ha valaki el nem kap.

"E-elnézést!"- Mondtam, miközben gyorsan hátraléptem és ekkor észrevettem, hogy ki is kapott el.

"Ko-Koro-sensei! Elnézest kérek."- Hajoltam meg.
"Semmi baj. Biztos te vagy Aine-san. Már vártalak, Nyufufufu."-Mondta nevetve Koro-sensei.
"Készen állsz az iskolakezdésre?"-Kérdezte rám nézve.
"Igen Sensei! Már nagyon izgatott vagyok."-Mosolyodtam el egy kicsit.

"Hinano-san, Rio-san, ti nyugodtan menjetek előre a terembe, nekünk még el kell intéznünk egy-két papír. Majd követünk titeket, mikor becsengetnek."
"Rendben Sensei!"-Mondták szinte egyszerre.
"Szia Aine-chan! Órán találkozunk."-Köszöntek el mindketten.
"Sziasztok"-Integettem nekik, majd Koro-sensei kíséretében elmentünk a tanáriba.

A papírok kitöltése után ott vártunk míg becsöngetnek, én viszont minden egyes másodperc elteltével egyre jobban izgultam, amit Koro-sensei is észrevett.
"Nyugodj meg Aine-san, nincs mitől tartanod."-Tette a csápját (vagy mit) a vállamra.
"D-De Sensei...Mi van ha nem fognak kedvelni?"-Kérdeztem félénken.
"Ne aggódj, kedvelni fognak. Lehet, hogy nem mindenki, de a többség egészen biztosan."-Válaszolt kedvesen.

*Becsengetés után*

"Aine-san, ideje indulnunk."-Nézett rám.
"R-Rendben."-Majd el is indultunk is a terem felé.
Amikor odaértünk Sensei megszólalt.
"Aine-san te várj meg itt."
"Rendben."-Válaszoltam, majd ő be is ment a terembe.

~Rio szemszöge~

Mikor Koro-sensei bejött a terembe Hinano-val egymásra néztünk. Mind a ketten nagyon vártuk, hogy Aine-chan-t végre megismerje mindenki, és persze azt is, hogy megtudja, a gyerekkori barátai itt vannak. Vagyis nincsenek. Nagisa, Karma és Kayano sem voltak ott a teremben.

"Jó reggelt Sensei!"-Mondta mindenki egyszerre.
"Jó reggelt! Menjetek ki az udvarra, ma ott tartjuk az órákat, mivel be kell mutatnom valakit."-Mondta, mire mindenki összepakolta a felszereléseit és elindult kifelé.

~Aine szemszöge~

Figyelmesen hallgattam, ameddig Koro-sensei beszélt, ezután félre álltam az ajtóból, mert ha kijönnek rajta tuti eltarolnak, amit inkább nem kockáztatok meg. Végül kinyílt az ajtó és Koro-sensei jött ki először a teremből, aki fel is kapott, és kiszáguldott velem az udvarra, majd amint kiértünk le is tett.

"Aine-san nagyon remélem, hogy itt jobban fogod bírni a bemutatkozást, mint bent a meleg teremben. Ameddig a többi diák ideér szinte kötelességemnek érzem, hogy megkérdezzem hogy érzed magad jelen pillanatban. Most nem fáj a fejed? Jól érzed magad? Nem lenne jó ha már az első napon elájulnál."-Nézett rám.
"Sensei, ezt mégis honnan tudja? És mi mást tud még rólam?"-Kérdeztem meglepődve, hisz fogalmam sem volt róla, hogy tud rólam akármit is azon kívül, hogy a diákja vagyok.
"Jó barátok voltunk a nagyapáddal és ő nagyon sokat mesélt nekem rólad. Na jó, ha őszinte akarok lenni akkor igazából mindent elmesélt."
"Maga....ismerte a nagyapámat?-Kérdeztem meglepődve.
"Igen...Nagyon jó ember volt. Mindent megtett volna a szeretett unokájáért."

Ekkor elkeztek kijönni az épületből a többiek.
"Ha szeretnéd, később még beszélhetünk erről."-Jelentette ki kedvesen Koro-sensei.
"Rendben."-Mosolyogtam rá a legőszintébb mosolyommal, miközben letöröltem egy az arcomon lefolyó könnycseppet.

"Fiatalok! Ide gyertek!"-Csápolt nekik Koro-sensei.
Mindenki felénk nézet, s el is indultak, és ekkor már láttam, hogy máris sugdolóznak. Nagyon izgultam. De valami elképzelhetetlen módon. Mikor mindenki odaért én mindenkit óvatosan végigmértem őket, majd Rio-chan megnyugtató tekintetét pillantottam meg. Olyan volt mintha azt mondta volna

-Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.-

Ezzel a tudattal vettem egy mély levegőt, majd ránéztem Koro-senseire, ezzel tudatva vele, hogy készen állok, ezután a sensei megszólalt.

"Most, hogy mindenki ideért bele is kezdek. Mint láthatjátok, érkezett egy új osztálytársatok, kérlek mutatkozz be."-Nézett rám a mondandója végén.
Ismét vettem egy mély levegőt, majd a jó első benyomás érdekében mosolyogva kezdtem bele.

"Sziasztok. Kirisaki Aine vagyok, 16 éves, és már nyolc éve ebben a városban élek, de családi okok miatt még csak most irattak be az iskolába. Egyedül élek, és sajnalatos módon, mar nincs senki, aki vigyazzon rám...De mindettől eltekintve, remélem jó barátok leszünk."-Ránéztem a mellettem álló polip szerű lényre, ezzel jelezve hogy kész vagyok.

"Van valakinek kérdé-"-Kettő diák kiabálva futott felénk, ezzel félbeszakítva Koro-senseit. Gondolom elkéstek, de ezt persze ő nem hagyta szó nélkül.
"Gyerekek, ha nem fekszetek le időben aludni este, nem tudtok felkelni reggel."-mondta kicsit gúnyos hangsúllyal a hangjában.
"Hát így kell megtisztelni az új osztálytársatokat? Hogy aznap amikor érkezik pont elkéstek?"-Folytatta.

Mind a ketten rám néztek. Nagyon ismerősek voltak, de nem jutott eszembe honnan. Az osztály teljesen csendben figyelte az eseményeket. Az előttem álló kettő osztálytársam közül a zöld hajú lány észrevette a nyakamban lógó vörös nyakláncot, majd megszólalt.
"A-Az nem lehet....-Majd ránézett a mellette álló kék hajú fiúra.
"Nagisa-kun, nézd a nyakláncát."-Mutatott a nyakamban lógó ékszerre.

"Szerinted...lehetséges?"-Nézett rá értetlenül a fiú, mikor ő is észre vette a nyakamban lógó ékszert.
"Nem tudom..."-Mondta a lány, majd rám nézett.
"Ai-chan....Te vagy az?"-És ekkor beugrott...Hogy nem jutott hamarabb eszembe? A szemeim teljesen könnybe borultak, s úgy néztem rájuk.
"Ka-chan? Nagi-chan? Ti vagytok azok?"-Kérdeztem, s ekkor már éreztem, hogy a könnyeim lefolynak arcomon, s észrevettem, hogy már Ka-chan is elkezdett sírni, szóval teljesen biztos lettem benne, hogy ők azok.

"Igen, mi vagyunk!"-Mondta Nagi-chan. Nem is kellett nekem több, mondatára odafutottam és a nyakukba ugrottam.

"Úgy hiányoztatok! Annyira sajnálom ezt az egészet!"- Zokogtam, miközben egy kicsit szorosabban öleltem őket.
"Nem a te hibád volt, hanem azé a szörnyeteg nőé!"-Mondta Nagisa Kayano helyett is, mivel ő nem tudott beszélni a zokogás miatt, s közben már mind a ketten szorosan visszaöleltek engem. (Igen, az osztály többi tagja még mindig csak bámult minket, viszont most párosult hozzá egy 'Mi a rák van most itt' nézés is.)

Ekkor eszembe jutott, hogy valaki hiányzik.
"Nagi-chan, hol van Ma-kun?"-Távolodtam el egy kicsit és rápillantottam.
"N-Nos ő.."-Kezdte el a földet szugerálni.
"Ugye nincs baja? Mondd, hogy az a nő nem tett vele semmit..."-Néztem rájuk aggodalommal telt tekintettel.
"Sajnos nem tudunk a legjobb hírekkel szolgálni..."-Mondta a már beszédképes Ka-chan, majd folytatta.

"Az a nő kitörölte a veled kapcsolatos emlékeit. Viszont ne aggódj teljesen jól van, csak ő az "iskola rossz fiúja", szóval direkt késik."- Mondta a sok új információt, amit én alig bírtam feldolgozni.

"Ma-kun nem emlékszik rám? Az nem lehet...."-Néztem le a földe.
"Sajnálom Ai-chan. Viszont Karma mindig megemlíti, hogy úgy érzi, mintha elfelejtett volna valami nagyon fontosat, és teljesen üresnek érzi magát belülről."-Mondta Nagi-chan ismét becsatlakozva a beszélgetésbe.

És ekkor megláttam...Éppen felénk közeledett, de látszott rajta, hogy nagyon nem sieti el a dolgot.
Mikor elég közel ért mondott egy j
kedvtelen "Jó reggelt"-et, majd pacsizott Nagi-channal, ezután megakadt a szeme rajtam, s odajött hozzám.

"Szia, Akabane Karma vagyok, biztos új vagy."- Mondta, majd kinyújtotta a kezét egy kézfogásért, amit szinte egyből viszonoztam is.
Erre az egész osztály megszakította a csendes pillanatokat és elkezdett kiabálni.

"Mi a franc? Karma hogy-hogy ilyen kedves vagy egy lányhoz? Csak nem szerelem volt első látásra?"-Kérdezték gúnyolódva, viszont Ma-kun eléggé csúnyán nézett rájuk, ezért abbahagyták.
"Semmi ilyesmiről nincs szó, csak szerintem fontos az első benyomás."-Mondta nekik.
Elengedtem a kezét, majd bocsánatkérésképp meghajoltam(Japán szokás) és odamentem Ka-chanhoz.

"Ka-chan, megtudnád mutatni merre kell menni a mosdó felé?"-Direkt Ma-kunnak háttal álltam meg, hogy ne lássa lefolyni készülő könnyeimet. Viszont vele ellentetben Ka-chan észre vette, s beleegyezésképp bólintott egyet, megfogta a kezem, majd elindultunk egyenesen az épület felé.