~Aine szemszöge~

Ugyan az az álom...Ugyan az kísért éjjelről-éjjelre. Látom, ahogy egy erdőben vagyok és érzem, ahogy a meleg könnycseppek legördülnek arcomon. A következő pillanatban ordítva térdelek a földre, miközben egy furcsa fény kerít körbe. Nevezhető az már a testemben túltengő erőnek, mely csak arra vár, hogy kitőrjön. Pár pillanattal később ez be is következik, s egy rózsaszín fényoszlopként emelkedik ki testemből az ég felé, majd...

Megszólal az ébresztőm. Mindig pontosan ugyan ennél a résznél. A nevem Kirisaki Aine és tizenhat éves vagyok. Testvéreim nincsenek, és egy ideig a nagyapámmal éltem, de sajnos már az egész háza az én tulajdonom... Azt a helyet, ahol születtem a nő akit a mostohaanyámnak kellene szólítanom kisajátította magának, engem kitaszítva onnan.

Az otthonom valami régi király kastélya volt egy kis területtel, amit magáénak tudhatott. Különös módon, apám egyenesági leszármazottja volt ennek az embernek, így hát őt illette a kastély. Itt ismerkedett meg édesanyámmal. Apám elmondása szerint, a leggyönyörűbb nő volt, aki csak az udvarban dolgozott. "Akárcsak egy angyal." Ahogy ő fogalmazott.

Körülbelül hat éves koromban édesanyám korai halált halt, az életem pedig szinte gyökeresen megváltozott és szinte teljesen értelmetlenné vált nélküle. Egy apa mire gondolna egyből a gyászévek után? A gyermekének anya kell. Persze a gyász lassan felemésztett belülről, hiszen egy szülő elvesztése kegyetlen fájdalom nem csak egy kisgyereknek, hanem mindenkinek. Viszont ennek ellenére mégsem voltam teljesen magányos. Tudtam, hogy anya vigyáz rám, mindig és örökre. Emellett amikor tudtam, minden időmet a barátaimmal töltöttem.

Nem dicsekedhettem több száz baráttal, de nekem ez így is tökéletesen elég volt. Elég volt az a három ember, az a kettő fiú és egy lány, akivel képes lettem volna egész életemet eltőlteni. A lány neve Kayano volt, akit én előszeretettel becéztem Ka-channak, a fiúkat pedig Nagisának és Karmának hívták, akiknek szintén adtam egy becenevet olyan fiatalon. Nagisát Nagi-channak neveztem el, Karmát pedig Ma-kunnak hívtam.
Ma-kuntól kaptam egy számomra nagyon kedves nyakláncot, amin volt egy medál egy vörös kristállyal, amit semmi pénzert nem adtam volna senkinek, és mindig rajtam volt.

Mind a négyen megfogadtuk, hogy mindig együtt leszünk...De sajnos nem így lett. Egészen nyolc éves koromig minden jól ment, majd az apám hirtelen meghalt. Azt hittem beleőrülök a fájdalomba mindkét szülőm elvesztése után, de ez csak hab volt a tortán. Az a nő egyszer csak gondolt egyet és azt mondta
"Egy nemes nem barátkozhat a pornéppel. El vagy tiltva tőlük. És megparancsolom, hogy szabadulj meg attól a nyaklánctól." Képtelen voltam tovább tűrni szavait, sírva felszalattam a szobámba és becsaptam az ajtót, ő pedig természetesen követett.

Azt mondta ez nem nemeshez illő viselkedés, ezért kitagad a palotából és a nagyapámhoz kell költöznöm. Nyolc éves fejjel csak úgy eltilt a barátaimtól és kitagad az otthonomból. Gyűlöltem. Azóta is ég bennem a düh, ha az arcára vagy a szavaira gondolok.

Miután a nagyapámhoz kerültem a tizenhatodik születésnapomig, azaz egy hónappal ezelőttig minden rendben volt. Viszont három nappal a szülinapom után a nagyapám meghalt. Így most teljesen egyedül vagyok. A nagyapám halála után mindenét rám hagyta, és még egy iskolába is beiratott. Viszont mindezt leszámítva...Belehalok a magányba és ürességbe, amit hátra hagyott.

Az iskola neve Kunugigaoka középiskola, ahol ma lesz az első napom. Elvileg már csak a legrosszabb osztályban, az E-osztályban volt hely a számomra, de engem nem igazán zavart, hiszen végre normális életet élhetek.

Már amennyire normális életnek nevezhető az enyém a képességemmel. Igen, képesség...Néha áldás, néha átok. Ha aludni térek, előfordul, hogy egyes esetekben álom helyett a jövőt látom, és ha valami rossz dolog történik vagy valami szomorú dolog ér, a szemem elkezd rózsaszínen ragyogni, így ha szomorú vagyok nem tudom elrejteni azt az ég világon senkitől. Ritkább esetben az is előfordulhat gondolom valami mellékhatásként, hogy csak egy erősen nyilaló fájdalmat érzek a fejemben és rossszabb esetben ettől el is ájulok.

═══ •『 ♡ 』• ═══

Lassan realizáltam, hogy ideje felkelnem különben elkések az első napomon, ami a legutolsó dolog lenne amit valaha kívánnék. Gyorsan felpattantam az ágyamból és az asztalomhoz siettem, amire már előre ki volt készítve az egyenruha, melyet az iskola küldött.

Felvettem a nyakláncommal együtt, majd megcsináltam a hajamat, elkészítettem és megettem a reggelimet, majd indultam is. Az iskola főépületéhez odatalálni nem volt nehéz, viszont fogalmam nem volt róla, hogy onnan merre kell mennem az E-osztály épületéhez.

Megálltam egyhelyben és egy kicsit kétségbe esve néztem körbe. Őszintén, halvány lila gőzöm sem volt mit kéne csinálnom. Abban a pillanatban egy hosszú szőkehajú és egy rövid narancssárga hajú lány ment el mellettem, és ahogy ott álltam pont hallottam, hogy pont az E-osztályról beszélgetnek.

"E-elnézést.."-Futottam oda hozzájuk.
"Az E-osztályba jártok? Véletlenül meghallottam hogy arról beszéltek és-"
"Igen, oda járunk"-Szakított félbe mosolyogva a szőke hajú lány.
"Miért kérdezed?"-Folytatta rám nézve.
"Ma lesz ott az első napom, de fogalmam sincs, hogy merre kéne mennem az épülethez."-Mondtam kicsit zavarodott mosollyal.

Erre a szőke hajú lány a nyakamba ugrott.
"Egy új osztálytárs, ráadásul milyen aranyos!"- Mondta mosolyogva, miközben összeborzolta a hosszú barna hajamat, majd az előttem álló narancssárga hajú lány felnevetett egy kicsit, és kinyújtotta felém kezét.

"Szia, Hinano vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek."-Mondta kedvesen mosolyogva.
"Sziasztok, Aine vagyok. Én is örülök."-Mondtam én is mosolyogva, miközben kezet ráztam Hinano-channal.
"Én Rio vagyok, remélem jó barátok leszünk."-Mondta mosolyogva a szőke hajú lány, azaz Rio akivel úgyszint kezetráztam, majd elindultunk a hegy irányába, az E-osztály épülete felé.

Útközben egyszercsak Hinano-chan megszólalt.
"Aine-chan a nyakláncod egyszerűen gyönyörű, alig bírom levenni róla a szemem."-Mondta mosolyogva.
"Köszönöm, még régen az egyik gyerekkori barátomtól kaptam."-Válaszoltam neki.

"Ohó, csak nem egy kis gyerekkori szerelem?"-Kérdezte gyanakodva Rio-chan.
"N-nem, semmi ilyesmiről szó sincs."-Válaszoltam egy kicsit elpirulva.
"Akkor miért pirultál el?"-Kérdezte engem oldalba bökve Hinano-chan.
"É-Én nem is!"-Néztem rá.
"Ahhaa"-mondták nevetve mind a ketten.

Jó rendben, be kell vallanom, lehet, hogy kiskoromban tetszett nekem Ma-kun, de az már nagyon régen volt és kitudja, hogy mennyit változott azóta na meg persze, hogy egyáltalán hol van.

"Meg tudnánk állni egy percre? Szomjan halok."-Mondta Rio-chan, aki akkor már meg is állt és kutatott a táskájában az innivalójáért.
"Oh, persze. Bocsi."-Válaszoltam.

"És volt más gyerekkori barátod is?"-Kédezte a még mindig táskájában kutató Rio.
"Igen, összesen három gyerekkori barátom volt, két fiú és egy lány."
"Áh megvan!"-Jegyezte meg Rio-chan, amikor megtalálta az üdítőjét.

"Emlékszel még a nevükre?"-Kérdezte kíváncsian Hinano.
"Természetesen. Szeretnéd tudni?"-Néztem rá mosolyogva.
"Eléggé kíváncsi vagyok."-Mondta egy kicsit kíváncsian mosolyogva.
"A lányt Kayano Kaedének hívták, de én csak Ka-channak becéztem, az egyik fiút Nagisa Shiotának hívták, akit Nagi-channak hívtam, és végül akitől a nyakláncot kaptam, Akabane Karmának hívták, akit én csak Ma-kunnak neveztem mindig."-Mondtam kicsit lehajtott fejjel szinte egy szuszra, s mire befejeztem a mondatot Rio-chan kiköpte a szájában lévő vizet. Megtörölte az arcát, majd Hinano-channal egymásra néztek.
"Baj van?"-Kérdeztem kicsit aggodalommal nézve rá.
"N-Nem, minden rendben van."-Válaszolta Rio-chan.

"De ezt inkább mi kérdezhetnénk Aine-chan. A szemed. Mi a fene történt?"-Kérdezte meglepve Hinano-chan, mikor észrevette a rózsaszínen ragyogó szemeim.

"Oh, a fenébe.."-Sóhajtottam.
"Egy nagy titkot mondok most el nektek"-Mondtan.
Majd elmeséltem nekik a képességeimet.
"Ez nagyon....MENŐ!-Kiáltott fel Rio-chan.
"Aine-chan, ez...ez nagyon fura, viszont egyben rettentően érdekes is."-Mondta Hinano.

Észre sem vettük, de beszélgetés közben megérkeztünk az épülethez.
"Üdvözlünk az E-osztályban Aine-chan!"-Kiáltotta el magat Rio-chan.
"Örülünk hogy itt vagy."-Mondta mosolyogva Hinano-chan, majd kedvesen megölelt.

"Van még feladatod mielött órára jönnél?"-Mondta ismét Hinano-chan.
"Oh, igen, meg kell keresnem az osztályfőnököt. Annyira meglepődtem, mikor megláttam egy képen az igazgatónál."-Mondtam kicsit nevetve.

"Rendben, akkor elkísérünk a tanárihoz."-Mondta Rio-chan, miközben megragadta a karomat és már húzott is be az épületbe.