\Pietro\

Bucky kiáltására ébredtem. Mi történhetett? Gyorsan átsprinteltem a szobájába. Az ágyán ült, s a takarót szorongatta.

- Mi történt? - kérdeztem.
- Csak... Csak egy álom volt - motyogta Buck. Leültem az ágy szélére, ám hirtelen Steve rontott be a szobába.
- Baj van? - kérdezte aggódva.
- Csak álmodtam - felelte Buck. Kezdett megnyugodni, de még mindig remegett.
- Mit láttál?
- Egy temetőben voltam, a szüleink sírjánál. Aztán jöttetek ti, egy koporsóval. Az mondtátok, hogy én öltem meg a húgomat, mert le akart lőni téged - fordult felém.

Nem tudom, hogy mit tegyek. Hallani is szörnyű, nem átélni.
- Ez nem fog megtörténni - mondta Steve. - Minden rendben lesz, s élve hozzuk haza Evelynt.

De mi van akkor, ha ez tényleg a jövő...?

💫💫💫

\Loki\

A tehetetlenség az egyik legveszélyesebb érzés, mert a cselekvésképtelenség óriási űrt teremt, fekete lyukat, mely minden energiát magába szív.

Szörnyű volt látni, hogy egy üres test lesz belőle. Hogy minden kedvesség, érzelem, emlék kiárad belőle. Hogy egy gyilkos lesz.

Mikor majdnem megölte Tonyt, engem itt hagyott, ami egy kicsit rosszul esett. Remélhetőleg csak azért, mert azt hiszi nem vagyok elég erős.

És, ha nem bízik benned? Ha gyanakodni kezdett, vagy észrevett valamit?

Minden rendben lesz, nem fogok lebukni.
- Minden rendben? - kérdezte Thor a fülesen keresztül.
- Persze. Miért?
- Mert tíz perce állsz a tükör előtt a semmiért - felelte Thor. Hallottam a hangján, hogy vigyorog.

Vajon hol lehet Evelyn? Ma még egyszer sem láttam. Talán az erkélyen van, hisz mindig ott nézi a naplementét. És igazam lett.

- Milyen különös - mondtam halkan. - Egy gyilkos, aki a naplementét bámulja... Ez is bizonyítja, hogy még neked is van szíved.

- Persze, hogy van. Különben nem élne - morogta a fülesbe Tony.

- Attól, mert ezt a jelenséget nézem, még nem kell arra gondolni, hogy vannak érzéseim, meg ilyenek - mondta Evelyn. Az ujjai között egy főnixes medált forgatott.

- Szép a medál - mondtam, miközben mellé léptem. - Kitől kaptad?
- Nem tudom - érkezett a halk válasz. - De nem jelent nekem semmit - mondta Evelyn, majd ledobta a földre, és elment.

Lehajoltam az ékszerért, majd zsebre tettem.
- Sajnálom - motyogtam a csapatnak.

💫💫💫

\Evelyn\

„Kik ezek?" S mi bús csöndben belépünk.
Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk
S hervadt, régi rózsa-koszoruinkat
A víg teremben némán szerte-szórjuk.

Miért fájt, amikor a medált eldobtam? Miért járt át a félelem? Mik ezek az érzések? Mi ez az egész?!

Mikor a lánc kihullott az ujjaim közül, úgy éreztem, mintha a lelkem egy darabja is vele zuhanna. Egy megfoghatatlan érzés kerített hatalmába, mintha az a medál fontos lenne. Ám csak egy röpke pillanat volt, szinte azonnal tovaszállt. Ám a lelkem mélyén ott hagyott valamit. A szűnni nem akaró érzést, miszerint egy igazán fontos tárgyat taszítottam el magamtól.

Ám hiába kutattam az emlékeim, semmi használhatót nem találtam arra, miért támadt meg ez a különös, megfoghatatlan érzés.

Szinte öntudatlanul felkaptam egy pulcsit, majd a kijárat felé vettem az irányt.

- Hová mész? - kérdezte Loki.
- Csak a friss levegőre - feleltem gyorsan, majd kiléptem az ajtón.

A táborunk New York északi részén van, de elég messze a várostól ahhoz, hogy az emberek ne gyanakodjanak. Azt hiszik, hogy egy lepukkant gyár van itt.

Olyan tíz perc alatt be lehet jutni a városba, onnan meg arra mész, amerre szeretnél. Egyre beljebb értem, s így lett egyre nagyobb tömeg, körülöttem.

Ahogy csendesen sétálgattam az emberek között, egy ismerős alakot véltem felfedezni. Mintha már láttam volna ezelőtt.

Ő is észrevette, hogy figyelem. Kerekre nyílt a szeme a csodálkozástól.
- E-evelyn? - kérdezte halkan.
- Ki vagy te? Honnan tudod a nevem? - kérdeztem vissza.
- Hát nem ismersz meg? Bucky vagyok.
- Nem ismerek semmilyen Buckyt - feleltem. A szemeiben csalódottság és szomorúság különös egyvelege csillogott.

- Miért a Hydrával vagy? Miért teljesíted a parancsaikat? Te nem ilyen vagy!
- Honnan veszed? Nem is ismersz engem!
- Jobban ismerlek, mint hinnéd.

💫💫💫💫💫💫💫💫💫

Hela!

Sajnálom, hogy csak most érkezett a rész, s hogy ennyire rövid, de nyaralni voltam.

Most viszont újra itt vagyok, a részek pedig érkezni fognak.

A Hydra legyen veletek!