Másnap elakartam menni a boltba, hogy találkozhassak veled, de késtem.
A fiúk megtudták, hogy veled találkozom mindig, ezért megtiltották, hogy ismét elmenjek, hiszen ezzel a karrierünk és téged is veszélyeztetlek.
Amikor a fiúk nem figyeltek már rám, elszöktem.
Fel sem tudod fogni, mennyire vártam már, hogy lássam a gyönyörűszép szempárt, amivel rendelkeztél. Életemben nem láttam olyan varázslatos íriszeket, mint a tiéid.
Amint, megláttam kissé feszült éned, elmosolyodtam.
Tudtam, hogy engem kerestél tekinteteddel, de ezzel nem törődve, elindultam a narancsokhoz és gondosan telepakoltam a leszakított zacskót.
Láttam, ahogy szemeid rám vezeted és dermedten állva figyeled minden mozdulatom.
Rád pillantottam boldogan csillogó íriszeimmel, majd hirtelen ötlettől vezérelve megindultam feléd. Annyira hallani akartam már a hangod, hogy szinte belepusztultam. Így, hát maszkom levéve álltam meg közvetlen előtted.

- Szia. - köszöntem rekedt hangon, amit te mindig is szerettél.

- JeongGuk.. - szólítottál eredeti nevemen, minek hallatán szívem egy nagyot dobbant.

Szélesen elmosolyodva vettem ki egy narancsot a zacskóból és tenyeredbe tettem.
Nem válaszoltál.
Helyette elsírtad magad. Megijedtem, azt hittem, hogy valami rosszat tettem és látva, hogy a könnyeidet hullajtva néztél fel rám, elszomorodtam.

Nem szeretem, ha sírsz.
Kérlek, ne sírj többet!