Napról napra nehezebben jártam. Fogalmam sem volt, mi történhetett velem, de megriadtam.
Ahogyan te is.
Már magam sem tudom, kit akartam azzal megnyugtatni, hogy megkérdezzem, lennél-e a barátnőm. Egyszerűen megnyugtatott az a tény, hogy magam mellett tudhassalak, barátnőmként.
Így, hát megtettem. A barátnőm lettél.
Sírni tudtam volna a boldogságtól és, ahogy emlékszem, te is közel voltál a síráshoz.
De hiába történt meg mindez, te akkor is aggódtál.
Láttam a szemeidben azt a bizonyos csillogást.
Féltél.
Én is féltem, de nem tehettem mást