Jimin szemszöge. 

Yoongin itt ül a kanapén melletem, majd felteszi a kérdéseit. 

-Ki volt ő neked? - biccent a fejével Jungkook képe felé. 

-Ő… őő volt az első igaz szerelmem! - Válaszolok neki lesütött fejjel, és szemeimbe könnyek gyűlnek az emlékektől. 

-Értem és most hol van? - faggat tovább. 

-Meghalt miattam, mert hülye voltam. Egy kis butaság miatt összevesztünk, és egy autó elé szaladt. És… és elütötte a szemem láttára. - zokogok fel az ominózus nap gondolatára. 

-Shh… nyugodj meg Jimin. - ölel meg, majd kezdi simogatni hátam. Lassan eltol magától, és próbál a szembe nézni kisebb-nagyobb sikerrel. 

-Chim be kell valamit valljak! - jelenti ki eréjesen. 

-Tessék? - kérdezek vissza félve. 

-Szóval nem is tudom hol kezdjem. Szóval először csak... egy fogadás voltál. De… -nem tudta befejezni, mert a szavába vágtam. 

-Micsoda?? Én csak egy fogadás voltam neked? Azt mondtad, hogy szeretsz! Akkor ezek szerint ez sem volt igaz? 

-De hallgas meg… 

-Nem! Hagyj menj el most! - kiabálom felé a szavakat könnyeim el küszködve. 

-Nem megyek el Chim, amíg meg nem hallgatsz! - ekkor felpattanok ültő helyemből, és kifelé kezdtem szaladni a házból. Amint kiértem szaladni kezdtem az utcán végig a sós cseppek áztatták arcomat, így homályosítják el szememet. Majd hirtelen fékcsikorgásra leszek figyelmes, majd hatalmas fájdalom nyilal végig az egész testemen.
Majd minden sötét lesz. Nem érzek már semmit.