Könnyes szemmel csuktam be a bejárati ajtót és összefont kezekkel, szapora léptekkel igyekeztem a szobám felé. Mintha menekülőre fogtam volna a dolgot: kettesével szedtem a lépcsőfokokat, majd csalódottan csuktam be a szobám ajtaját. Az ágy szélére ültem, onnan pillantottam a sötét éjszakába. A hófehér függöny békés táncot járt, miközben a szellő belekapott a selyem anyagba. El sem hiszem, hogy bedőltem ennek az idiótának. Elhittem, hogy tényleg vacsorázni fogunk, hogy jobban megismerhetem. Több mint negyven percet vártam a sötétben a padon ülve. Elmondhatatlanul nagy csalódást és keserűséget éreztem. A szívem mélyén imádkoztam, hogy jelenjen meg és tényleg tiszteljen meg egy vacsorával, de én hülye ott ültem egyedűl és vártam, hogy eljöjjön. Összekuporodtam és a térdemre hajtottam a homlokom. Kettőnk közül én voltam az, akit régen bántottak és mindent elvettek tőlem, és én hülye esélyt akartam adni annak az embernek, akinek a szenvedésem köszönhetem. Bár már túl tettem magam rajta, és az emlékek már nem fájnak annyira, az mégis tény, hogy az önbizalmam és az érték amit magamról gondolok, eltűnt. Nem számítottam arra, hogy hazudik nekem, arra pedig végkép nem, hogy nem fog eljönni a vacsorára, amire egyébként ő hívott meg. Keserű könnycseppek gyűltek a szemembe és a korgó hasamra helyeztem a kezem. Mivel éhes voltam, megkockáztattam azt, hogy lemegyek a konyhába. A hajamat kontyba a fejem tetejére fogtam és lesétáltam a lépcsőn. A lépcső végén a megszokott aranyozott kerek asztal volt található, amin egy kristálypohár volt, kevés alkohollal. Mivel előbb ez nem volt itt, a nappali felé sétáltam és földbe gyökerezett lábakkal megálltam a bejáratnál. A puha kanapén Aaron ült és pislogás nélkül nézett maga elé. Az ajkam elé tettem a kezem, a hideg kirázott és nagyokat pislogtam, hogy befogadjam a látványt. Szeme mellett lila bevérzett monokli volt, a bordáján az ingje átázott egy nagy vérfolt miatt. Nem mertem közelebb lépni hozzá, inkább könnyes szemmel néztem őt. Néztem, hogy kicsit előre hajol, az üvegért nyúl és beleiszik. A szívem hevesen dobogott, nem értettem, hogy mi történt vele.

- Mi olyan érdekes? - mély hangon szólalt meg. A hangneme egyenlő volt azzal, mintha egy kutyához beszélt volna. Nem válaszoltam, csak csalódottan fontam keresztbe a kezem.

- Nem nézel ki túl jól! - mutattam az ingen található vérfoltra. - Ennek köze van ahhoz, hogy nem jöttél el a vacsorára?

- Nem tartozok neked magyarázattal - az üveget a kezében tartotta, lassan felállt és bicegve felém sétált. Aaron valóban nem nézett ki jól. Sápadt volt, az arca sebes, a véres folt pedig nagyobb lett az ing felületén. Én távolabb léptem, mert lassan elsétált mellettem és a lépcső felé igyekezett.

- De j...jól vagy? - néztem végig rajta. Nem válaszolt, csak feltette a kezét, hogy hagyjam rá a dolgot. Szomorúan néztem végig a ruháján, ami feszült a fenekén, az ingjén ami a nyakánál ki volt gombolva, ezért kiemelte arany láncát. Végig néztem a haján, ami szépen a homlokába tapadt. Ez a férfi... olyan hatással volt rám, amivel eddig nem találkoztam. Sebezhető és gyenge volt, emellett férfias és nagyon jóképű. Minden nő képes lenne ölni egy ilyen férfiért, egy jóképű, gazdag emberért, aki mindent megad neki. Én nem tartoztam közéjük, de aggódtam érte, ezért mellé álltam. - Viccen kívűl, de tényleg nem nézel ki jól!

- Ha mégegyszer megkérdezed, Istenre mondom, hogy olyat csinálok veled, amit még én is megbánok! - ez annyira felbosszantott, annyira rosszul esett, hogy azonnal felsétáltam a lépcsőn. Eredetileg beakartam menni a szobámba, de nem tartottam jogosnak a felháborodását, ezért a lépcsőn állva vissza fordultam hozzá és elkiabáltam magam.

- Egyszer már bántottál, te rohadék! Nem tudnál új dolgot mutatni! - hangos kiabálásomra megszorította a korlátot, sziszegve megrázta a fejét, arca kipirult és elnevette magát.

- Tudod mi a probléma angyalkám?! - nézett végig rajtam, majd széttárta a kezét. - Az, hogy teszek rá, hogy mit mondasz! Örülnöd kéne, hogy biztonságban vagy! Minden reggel arany tálcán viszik a reggelit a szobádba, én ez neked tényleg nem elég? - biccentette oldalra a fejét. Nem válaszoltam, csak megráztam a fejem. Nem csalódtam benne, mert olyan szintén gyűlölöm, hogy csalódni sem tudok ebben a férfiban.

- Nem én akartam, hogy ez így legyen! - mutattam magamra. - Még mindig haza akarok menni, de te fogva tartasz, mintha egy kutya lennék!! - tártam szét a kezem tanácstalanul.

- A biztonságban tartás és a fogva tartás között is sok különbség van! Hálásnak kéne lenned, hogy védem azt a csinos fenekedet! - a szavai egyenesen a szívem mélyére hatoltak és csak jobban fájt az, amit mondott nekem. Tegnap reggel gyengéd és udvarias volt velem, de most rideg és azt hiszi, hogy neki van igaza, pedig észre sem veszi, hogy valóban fogságban tart engem. Végleg elveszítettem az önuralmamat. Egy olyan dolgot csináltam, amit eddig soha, de bár ne tettem volna meg. Összehúzott szemekkel lesétáltam a lépcsőn és egyenesen a mellkasát kezdtem el ütögetni és könnyes szemmel kiabálni, hogy engedjen el.

- Nincsen jogod ehhez! Nincsen jogod fogva tartani! - csak ütöttem és ütöttem. Kezem néha a meztelen mellkasát érintette...érintés...meleg...a kezem megállt és könnyeim közt néztem, hogy bőrünk találkozik. Ő nem válaszolt, nem pislogott, csak a mellkasán pihenő tenyeremre pillantott. A bőre melege, a meztelen bőre csábított és bár tagadtam...megérintettem a férfit, akinek a szenvedésem köszönhetem. - Mik ezek a sebek? - ujjamat félre húztam és a vékony hegekre néztem. Ő csak engem nézett, ő sem akarta elhinni, hogy megérintettem.

- Az elején mondtam neked, hogy én nem fogok hozzád érni - üveges tekintettel a szemembe nézett, utána a mellkasán pihenő tenyeremre. Soha nem éreztem magam még ilyen közel hozzá. Éreztem a szíve dobogását, hogy ütemtelen és heves. Nem tudtam, hogy mi történik köztünk, mintha egy láthatatlan láncot hoztam volna létre. - De te megérintettél...- ő akkor sem nyúlt hozzám, csak a szemembe nézett. Tudtam, hogy hibát követtem el, ezért elvettem a kezem, bár jobban vágytam a bőrének meleg érintésére ami felkeltette a figyelmemet.

- M...mert haragszok rád - fontam össze a kezem.

 - Biztos vagy te ebben? - suttogta, miközben az arcát fürkésztem. Nem tudtam, hogy mit válaszoljak, nem akartam magam elárulni, miszerint zavarba hozott engem. Érintés... egyetlen érintése képes mindent megváltoztatni? Pár nappal ezelőtt biztos voltam abban, hogy undorodom ettől a férfitól, de valami megváltozott. Nem tudom, hogy mi ez az érzés, számomra megfogalmazhatatlan, de a szívem mélyén úgy éreztem, hogy talán nem is olyan rossz ember. Legalább a látványa mindent elárul.

- Már miért ne lennék?!

- Makacs lány vagy, ugye tudod? - sóhajtotta, és láttam az ajka szélén megjelenő apró vigyort.

- Ne mosolyogj, hallod?! - tettem fel a kezem fenyegetően. Ő csak a fejét rázva tovább szórakozott rajtam és azon, hogy sikerült zavarba hoznia engem.

- Hozzám értél! Tudod, hogy ez előre lépést jelent? - kicsit közelebb hajolt, bár láttam a tekintetében a fájdalmat. -Tudod, hogy egy érintés két ember között mire is képes? - húzta össze a szemét. - Tudod, hogy mit indíthat el?

- A fejedet is beütötted, vagy mi a bajod? - szórakoztam rajta.

- Vicces vagy, Ariana! - biccentette oldalra a fejét. - Bár úgy érzem, hogy az érintésed orvosság is lehet a számomra! Nem szeretnél még egyszer a mellkasomhoz érni? - ekkor széthúzta az inget a mellkasán és szembe találtam magam a gyönyörű, vonzó bőrével. A bőrét kicsi tetoválások fedték, olyan vonzó volt, hogy legszívesebben végig pusziltam volna. Próbáltam nem kimutatni, de valóban csábított arra, hogy érjek hozzá, hogy ujjaimmal érzékeljem a bőre melegét, hogy engedjek a kíváncsiságnak. Elvarázsolt az arany lánc, ami kiemelte a meztelen nyakát, mégjobban csábított a libabőr, ami megjelent rajta. Legjobb megoldásnak azt találtam, ha inkább kinevetem őt.

- Vicces vagy! Nem vagy te Isten, hogy csurgassam utánad a nyálam! - léptem hátra egy lépést. - És komolyan mondom, hogy máskor nem fogok hozzád érni! - tettem fel az ujjam fenyegetően.

- Ahogy szeretnéd, Ariana! - ekkor a lépcsőn felém sétált, mellém állt és kicsit közelebb hajolt hozzám, hogy jól halljam azt amit mondani fog. - Mivel megigértem, hogy én nem érek hozzád...megvárom, hogy te magad kérd - suttogta, amitől libabőr futott végig a testemen. - Én pedig kivárom ezt a pillanatot!

- Nem lesz ilyen pillanat! - fordítottam egyenesen felé a fejem, amire nem számított, ezért a pupillája kitágult a közelségem miatt. Aaron csak bólintott, majd szép estét kívánt nekem és felsétált a lépcsőn. Én ott maradtam tanácstalanul, miközben a történteken gondolkoztam.