( Hali! Nehéz volt eldönteni, hogy haladjunk tovább a storyval mert volt egy nagy tartalmi hiba, ami miatt töröltem az előző részt. Most meghoztam a folytatást, remélem nem zavarlak össze titeket vele, de szerintem fáradt voltam és elfelejtettem, mit írtam az előző részekhez. Azért remélem, hogy tetszeni fog ez a rész! )

Még mindig sok hatása alatt voltam. Nem tudtam elhinni, hogy Aaron ártatlan. A tudat, hogy igazságtalanul került börtönbe, mérhetetlenül szétszakította a szívemet. Hatalmas bűntudatot és fájdalmat éreztem, hiszen én küldtem börtönbe. Azon a napon az én szavam győzedelmeskedett. Akkor úgy gondoltam, hogy megkapta méltó büntetését. Viszont most minden változott. Tönkretettem Aaron életét. Elvettem tőle nyolc évet. Hogy fogom ezt feldolgozni? Képes leszek túltenni magam azon, hogy ártottam egy ártatlan embernek? A fejem fájt és remegett a kezem. Muszáj volt leülni a kanapéra, mert úgy éreztem, hogy bármelyik percben elájulhatok. Aaron...nekem köszönheti a szenvedését. Úgy küldtem rácsok mögé, hogy egy ujjal sem ért hozzám. Hogy miért hiszek neki? Mert már tudom, hogy mikor hazudik és mikor mond igazat. Úgy éreztem, hogy az életem fenekestül felfordult. Hol boldog voltam, hol pedig szomorú. - Istenem... - hátra túrtam a hajam, miközben előre pillantottam. - Az lenne a legjobb, ha haza mennék - hátra biccentettem a fejem, közben összefontam magam előtt a lábamat.

Fájdalom.

Bűntudat.

Kín.

Minden percben szorult a mellkasom és liftezett a gyomrom. Nem tudtam feldolgozni azt, amit tettem. Káosz keletkezett az életemben, amit nem tudtam se megállítani, se le lassítani. Sodródtam az árral, míg végül teljesen összezavarodtam. Ami végérvényesen is összetörte a szívemet az Marco halála volt. AZt hittem, hogy rosszul hallok. Szorult a tarkom és fájt a mellkasom. Lehetetlen. Elképzelni nem tudom, hogy ez megtörtént.

Ekkor nyílt a bejárati ajtó. Emlékszek, hogy azt hittem, hogy Aaron lép be rajta, ezért azonnal felpattantam. Igazam volt. Aaron lépett be az ajtón, de nem egyedül. Szapora léptekkel siettem az ajtó felé, de amint előre pillantottam, a lábam földbe gyökerezett és úgy álltam meg, mintha valaki halálosan megfenyegetett volna. Aaron háta mögött Marco Díjaz lépett be az ajtón. Könnyes szemmel végignéztem rajta, miközben suttogva testvéréhez beszélt. Marco Díjaz jelenléte miatt megfagyott a vér az ereimben. És miközben én kínok között temettem el az emlékét és a nyolc év alatt új életet kezdtem, addig ő egy perc alatt felborított mindent és eszembe juttatta az időt, amit sírba temettem. Az időt, amikor találkoztunk, amikor kezét nyújtotta felém, hogy bemutatkozzon. Emlékszek, hogy akkor egy ártatlan fiú volt, egy fiatal férfi, aki túlságosan hamar lett szerelmes. Én egy lány voltam, aki nem tudott ellenállni neki, aki szerelmes lett a férfiba, de mielőtt a szerelmük beteljesülehetett volna: minden romjaiba dőlt.

Fájdalom.

Kín.

Könnycseppek.

Tönkre tettem Marco életét azzal, hogy ellöktem magamtól. Utáltam a férfiakat, utáltam őt is. Ő szeretett, a szíve csak értem dobogott, de én rettegtem és védtem magam. Féltem a fájdalomtól, attól, hogy valaki újra bántani fog. Egyszerű életem volt. Marco mellettem volt. Szerettük egymást és terveztünk. Nagy dolgokat terveztünk. Az esküvő napján lett volna kapcsolatunk első éjszakája. De azon az éjszakán mindent elvettek tőlem. A földbe tiportak. Megfosztottak mindentől. Attól, hogy Marcoé legyek, hogy a szerelmünk beteljesedjen. Nem bíztam benne, hogy nem bíztam senkiben se.

Most, hogy itt áll nyolc évvel a történtek után, úgy éreztem, hogy bármelyik percben elkiabálhatom magam. Marco Díjazra tökéletesen illik a "fiúból férfi lett" kifejezés. nem hasonlított Aaron Díjazra. Marco lazább volt, de izmosabb és veszélyesebb. Tudtam és éreztem, hogy hatalmas csak nőtt az utóbbi időben. Fájdalmas volt szemtől szembe állni vele, a szívem ismételten apró darabokra tört, de próbáltam talpon maradni. Felemeltem a fejem és könnyeim közt közelebb sétáltam hozzá.

Ő volt az első szerelmem.

Ő lett volna az első...

- Szia - a hangom halk és vékony volt. Nem lepődtem meg magamon, a bátorságom teljesen elszállt. Nem tudtam, hogy mit keresett itt, ezért üveges tekintettel pillantottam Aaronra, aki pontosan tudja, hogy mi volt köztünk, mégis képes volt idehozni a testvérét.

- Szia, Ariana - Marco nem nézett végig rajtam, inkább a szemembe fúrta tekintetét. Ismertem a tekintetét, tudtam, hogy mire gondolt. - Aaron majd elmondja, hogy miért vagyok itt - fekete táskáját a vállára dobta, a mozdulat közben kirajzolódott az izma és megfeszültek az erek a karján.

Férfi.

Izom.

Férfiasság.

Mert ő volt Marco Díjaz.

- Szép estét neked - amikor elsétált mellettem, megcsapott az illata, amit nyolc éve nem éreztem. Pillanatok és emlékek jutottak az eszembe. A saját emlékeinkben fulladoztam, miközben ő csak lazán elsétált mellettem. Miért vagyok még mindig itt? Miért nem megyek haza?

Otthon...

- Sajnálom, de nekem haza kell mennem - mielőtt Aaron válaszolhatott volna, kinyitottam magam előtt az ajtót és kiléptem a friss levegőre, hogy észhez térjek. Úgy éreztem, hogy bármelyik percben megfulladhatok, hogy teljesen ez emlékek rabjává fogok válni. Azt hittem, hogy Aaron Díjaz emlékétől félek. Azt hittem...

De nem.

Marco Díjaz és az iránta érzett szerelem rabja voltam. Ez ilyen egyszerű.

- Ariana! Várj egy kicsit, kérlek! - Aaron utánam lépett, majd a lépcsőn megfogta a kezem. Ujjait a csuklóm köré fonta, miközben próbáltam összeszedni a gondolataimat. Kezdetben Marco mutatta be nekem a testvérét, aki akkor csak Marco testvére volt. Aaron Díjaz akkor vált fontossá a számomra, amikor szabadulása után bebizonyította, hogy létezik szerelem, ami a hamuból születik újjá.

- Nekem ez egy kicsit sok! Mit keres itt, Marco? - mutattam a bejárati ajtó felé, miközben próbáltam visszafojtani a könnyeimet. - Te ide hoztad a régi szerelmemet? - bármennyire is láttam rajta, hogy fájt neki a kérdésem, túlságosan mérges és csalódott voltam ahhoz, hogy visszafogjam magam. - Elfelejtettem őt! - mutattam a szívemre. - Neked köszönhetően a múltam része lett! Egy olyan része amit eltemettem mert megmutattad, hogy tényleg létezik az igaz szerelem - mutattam kettőnkre könnyes szemmel. - De most ide hoztad a férfit, akit te segítettél elfelejteni! - ráztam a fejem könnyes szemmel. Aaron rezzenéstelen arccal fürkészte az arcomat. Érezte a súlyát annak amit tett, de nem mondott semmit, helyette felsóhajtott.

- Marco azért van itt mert megtámadták őt a lakásán - suttogta, mire elkerekedett szemekkel az ajkam elé helyeztem a kezem. - Mindegy, hogy hova ment volna, mert megtalálták volna! Nem lett volna biztonságban! Ez az egyetlen biztonságos hely! Ez az egyetlen esélye - pillantott a magas kőfalak felé, miközben nagyot nyelve megráztam a fejem.

- Miért támadták meg?

- N...nem tudom - tártam szét a kezét. - De Ariana - lépett közelebb, majd a fülem mögé tűrte az egyik hajtincsét. - Azt hiszem, hogy az lesz a legjobb, ha egy kis időre elengedlek - az arcomat fürkészte, miközben összeráncoltam a szemöldökömet. - Menj haza! - suttogta a fejét rázva. - Négy testőrömet fogom utánad küldeni! Így biztonságban lehetsz a nővéreddel - simította meg az egyik hajszálamat.

- Ezt azért csinálod, hogy távol legyek Marcótol? - léptem hátra egy lépést. Aaron oldalra biccentette a fejét, kezét pedig csípőre helyezte. - Annyira ragaszkodtál ahhoz, hogy maradjak itt, mert az ellenségeid ide nem mernek bejönni - mutattam a talaj felé. - Most pedig azt kéred, hogy menjek haza?

- Mert nagy dolog közeledik Ariana! - tárta szét a kezét kiabálva. - Maffia, pénzmosás, kokain, fegyverek...minden amit el tudsz képzelni ebben a mocsok világban! - rázta a fejét könnyes szemmel. - Azt akarom, hogy biztonságban legyél - nyomott egy puszit a homlokomra. - Nem szeretnék arra gondolni, hogy ha...ha esetleg bejönnek ide, akkor amikor bántanak téged! Menj haza, utánad küldöm az embereimet, és garantált, hogy egy hajad szála sem fog görbülni - emelte meg az államat, hogy a szemébe nézzek.- Tudom, hogy ez így túl sok, de bíznod kell bennem! - rázta a fejét suttogva, miközben szaporábban vettem a levegőt.

- Bízok benned, csak a világban nem bízok - léptem hátra egy lépést és széttártam a kezem. - Aaron, nekem ez túl sok! Pihenésre van szükségem - miközben átgondoltam a történteket, rájöttem arra, hogy rengeteg dolog van, ami miatt szeretem Aaront, de szintén sok dolog van, ami gátat szab a kapcsolatunknak. Nem tudom, hogy elég erős leszek ahhoz, hogy kibírjam azt, ami jönni fog. - Nem tudom, hogy mi történt pontosan, de oldjátok meg! - tártam szét a kezem könnyes szemmel. Miközben a szemébe néztem, végig néztem rajta és bólintottam. - Old meg és nagyon vigyázz magadra, mert, ha ennek vége, akkor szeretkezni akarok veled - nyeltem egyet, miközben ő tenyerébe temette arcát és bólintott.

Hát akkor...jöjjön, aminek jönnie kell.