-Nos,Mr.Styles felébredt.-mondta mire a szívem zakatolni kezdett és a mosolyom óriási lett.-Magát emlegeti,be tudna jönni?
-Persze,azonnal.
A telefont letettük.Willt felkeltettem és átvittem a szomszédhoz.Már azonnal feküdt is vissza aludni a kis barátjával az élen.Én meg szaladtam a kórházba.Az orvos most nem tudom hol van de nem is érdekel,csak Harry érdekel.Sietősen mentem az ismerős folyosón.Ahogy beléptem a szobába megpillantottam őt ahogy az ablakon néz kifele miközben az ágyban ül.
Nagy mosollyal néztem őt.Hirtelen rám nézett és ő is elmosolyodott.Oda szaladtam és szorosan átöleltem ahogy ő is engem.Éreztem ahogy egy könnycsepp is legördül.Aztán még egy és még egy.Hangosan sírni kezdtem miközben szorosan öleltem őt és beszívtam az illatát.
-Annyira szeretlek!Úgy hiányoztál Harry.-Suttogtam könnyeimet nyelve.
-Nagyon szeretlek kicsim,ne sírj mert én is fogok.-mondta rekedt hangon,eltoltam és nagy puszikat nyomtam az arcára.Vigyorogva fogadta őket.
-Kicsim,mi történt aznap?
-Mindenre emlékeztem Em.Vagyis emlékszek.Az anyámat mentem számon kérni....annyira haragszok.-morogta.-Jól összevesztünk és én autóba szálltam.Mérges voltam ő meg hívogatott.A lényeg,hogy elveszítettem az autó felett az uralmam.Csak...annyira,érted az anyám képes volt erre.
-Elolvastam a leveleket....láttam a képeket.Mindenre emlékszek.Nekem is balesetem volt.Te voltál az utolsó akivel beszéltem.
-Tudom.Az anyám elmondta nekem.Szánalmas...képes volt utána oda menni hozzád....örült annak,hogy te balesetet szenvedtél.Arra nem is gondolt,hogy Will van a hasadban.Azt le se szarta.Annyira kibaszott pipa vagyok.-Fogta meg a kezem és csak úgy köpte a szavakat.Megértem,hogy mérges.
-Már itt vagyunk.Semmi nem választhat minket el.Semmi!-néztem rá rezenéstelen arccal.
-A halál sem Emilia.Annyira szeretlek.-mosolygott.
-Én is téged.Hoztam neked ruhát.-mosolyogva bólintott.A táskámért nyúltam és kihalásztam a kényelmes holmit.A kezébe nyomtam.Ő közben felkelt és rám emelte tekintetét.
-Nem tudok levetkőzni egyedül.Most levettek az infuzióról,de ez a szar branül benne van még a vénámba,nagyon fáj.Segítesz?-hevesen bólogatni kezdtem és a pólója végébe akasztottam az ujjam.Lassan felhúztam és levettem róla,közben végig figyeltem nehogy fájdalmat okozzak neki.Biztosra veszem,hogy full vörös vagyok...de mintha ezer éve nem érintkeztünk volna,a bőre forró és puha,mint mindig.Elnézve fogyott de még mindig az én kis plüss macim.Magamhoz vettem a másik lazább pólót amit hoztam és feladtam rá.A nadrág következett ő pedig már nagy vigyorral az arcán nézett engem.Oh Harry tudom mire gondolsz...Gyerünk Emi,légy báor kislány és vedd csak le.Fejet rázva akasztottam az ujjam a nadrágja szélébe és lehúztam róla miközben ő lerugdosta magáról.Kuncogva vettem kézbe a melegítő nadrágot.
-Pont melegítőt?
-Uhum.-kuncogtam vörösen.Az ágyra ült én meg ügyesen feladtam rá miközben felállt,hogy felhúzhassam.Mikor kész lettünk rá néztem.
-Nagyon zavarban vagy.-nevetett fel.Hangja hallatán csak egyre nagyobb vigyorom lett.Átöleltem és egyre jobban megnyugodtam.-Sajnálom,hogy egyedül voltál.Sajnálom,hogy át kellett élned ezeket.
-Minden rendben.Már itt vagy.-bújtam szorosabban hozzá.Bólintott és szorosan tartott.A hajamba csókolt.
-Soha nem hagylak el Emilia.Te vagy a kezdetem és a végzetem.
-Tudom.Te is nekem szerelmem.Mikor baleseted volt....utána sokat mentem az egyetemre...láttalak más lánnyal...és...
-Ohh Em....-sóhajtott.-Annyira sajnálom.-sóhajtott.
-Ne sajnáld.Nagyon szeretlek.-néztem a szemébe újra a könnyeimet nyeldesve.
-Hé!Semmi baj szívem.Én is szeretlek.Nagyon.-letörölte a könnyeim és újra átölelt.-Alig várom,hogy haza menjünk.Will?
-A szomszéd vigyázik rá,nekik van a kislányuk.
-Ja az a pici az ovis kislány.
-Uhum.
-Will odáig van.
-Szerintem is.-nevettem fel.Az orvos még bejött és megvizsgálta Harryt.Szerencsére már kutya baja,néhány vizsgálatra még majd be kell néznie de minden rendben van.Vettem neki ennit meg mindent és egész este ott ültem mellette.
-Hogy jöttél össze azzal a csávóval?
-Vonzottak a rossz fiúk.Tudjuk,hogy miattad.Na mindegy...ez az a csávó volt aki leszólított egyszer a klubban,hogy szép vagyok.Egy kávézóban futottam össze vele.Elhívott randizni.Aztán...ott ragadtam.Vágytam valaki szeretetére.
-Értem.-sóhajtott.-Hülye szemét,újra megverném.De...ahh...felcsesz.
-Nem kell édes.Na és a rüfke?
-Nem tudom ki volt.-nevetett fel.-Nem emlékszek rá.De rád igen te kis csalfa.
-Mi?
-Tényleg jártál ott.Emlékszek elvittelek a buszhoz.-elmosolyodtam és a mellkasára tettem a fejem.-Em....akkor sérültél meg?-bólogatni kezdtem mire szomorúan nézett rám.-Veled akartam menni....csak....azt mondtad...vagyis a szavadból az jött le,hogy van pasid és jaa...nem emlékeztem,hogy én vagyok az.Tetszett a kis érdeklödő fejed.Azt hitted nem szurtalak ki azonnal?
-Nem baj.Könnyű volt nagy pocakkal.
-Kis csalfám.Mmm nem az fogott meg benned.-kezdte simogatni a hajam.-Csak tudtam,hogy ismerős az arcod.De ha most vissza gondolok,jó kis csaj voltál te nagy pocakkal.-felnevettem és megsimogattam az arcát.
-Az anyádat utálom.
-Ne aggódj,én is.-nevetett fel.-De Will hisztis lesz,ha nem találkozhat a mamával.
-Majd megérti.-bólogatni kezdett.
-Nem vagy fáradt?-suttogta.
-Nem vagyok és te?-néztem rá.Felnevetett.
-Nem szívem,napokat aludtam.Éber vagyok.Ha most otthon lennénk akkor....jobban tudnálak szeretgetni.Aztán,ha haza megyünk.Úgy megszeretgetlek,hogy egy...-befogtam a száját a sajátommal.
-Azt sejtettem.De nem vagyunk otthon.Nyugi van.
-Nagy kár.-nézett körbe.-Pedig...egyedül vagyunk.
-Harrehhh neeeem.Itt nem.-ráztam a fejem.Felnevetett és megpuszilta a szám.
-Úgy is nemsokára kiengednek.Gondolkodj,hogy hova költözzünk.-csókolt meg hosszasan én meg közelebb húztam jelezve,hogy adjon még ebből a szerelmes csókjából.
-Ne költözzünk.Megtaláltuk egymást a legjobb barátnőmmel és nem messze lakik.Valahogy kitaláljuk az életünket.Nem akarok előre tervezni már.Minden nap számít.
-Jaaaa emlékszek rá.Kiosztott egyszer.Jó szívem.Minden nap számít.
-Igen.-nevettem fel.Majd elmosolyodtam.-Mindvégig te voltál az.
-Mindvégig én leszek az Em.-simított végig az arcomon.Lassan egyre kábábban pislogtam,kuncogott egyet majd a fejemet kezdte simogatni.Nem tudom melyik szeretlek közben aludtam el,de a sokadik után elfogott az álom.Reggel a napra ébredtem.Erősen besütött.Harryre néztem aki a hajam simogatta.Nem is aludt?Persze,hogy nem.Mondta is...Én hülye.
-Jó reggelt szépségem!-mosolyodott el.
-Jó reggelt édes.-vigyorogtam.-Semmit nem aludtál.
-Nem életem,nem vagyok fáradt csak nézni akartalak.-felegyenesedtem és egy csókot nyomtam a szájára.-Az orvos nemsokára jön.Szerinted mikor mehetek haza?Haza akarok menni.
-Nem tudom szívem.
-Szeretnék már otthon lenni.
-Én is szeretném,ha otthon lennél velünk.-fogtam meg a kezét.Az orvos bejött én meg arrébb mentem.Harryt vizsgálni kezdte.Közben én őt néztem.Annyira boldog vagyok.Ő és én örökké együtt lehetünk már.Nem lesz többé semmi ami elénk áll.Mindent megoldunk együtt,mint ahogy mindig tettük.Az orvos gyorsan végzett és hálistennek mindent rendben talált.Harry izgatottan tette fel a kérdést.
-Haza mehetek akkor?
-Nos minden rendben....igazából saját felelősségre haza engedem!De egy pár hétig csak pihenjen és ne csináljon megterhelő dolgokat.Ha bármi baj van azonnal hívjanak fel.
-Rendben.-mosolyogtunk mindketten.Ameddig ő öltözött én addig a papírokat vártam a pultnál.Ahogy kikaptuk őket vissza mentem a szobába ő már a táskát fogta amibe egy pár ruhát hoztam neki.
-Na megkaptam.
-Okés,én meg összepakoltam és megcsináltam az ágyat.-felnevettem és bólogatni kezdtem.-Nem is mondtam milyen csinos vagy.-vigyorodott el.-Pedig Emilia...te aztán kurva csinos vagy.
-Naaa....menjünk.Zavarban vagyok.-kuncogni kezdett és a kezem megfogva indultunk ki a kórházból.Nem engedte,hogy elvegyem azt a kis táskát amit hoztam neki.Pedig erősködtem.Persze ő makacsabb.
-Szerencse,hogy nem messze lakunk.Sétáljunk.Minden pici percet ki akarok használni veled.
-Jól van.-mosolyogtam.Kézen fogva sétáltunk.Kezdtem úgy érezni magam,mint régen.De belém hasított valami...nem lakunk közel és gyalogolunk.Nem akarom,hogy félnie keljen a vezetéstől vagy bármitől.
-Olyan jó levegőn lenni és nem a négy fal között.-pillantott le rám.
-Igen szerelmem,amúgy az autód?
-Ja Liam elvitte valahova.Nem izgat.Felőlem szét is törheti.-motyogta.Bólintottam.-Majd...idővel veszünk valami családi megbízható autót.
-De az a kocsi volt a mindened.
-Nem.
-De,meg a motorod.
-Nem Emilia.Te vagy a mindenem.Akkor,most és örökké.

Jó éjszakát mindenkinek ,remélem tetszett!💝💝💝