-Kisasszony?-a fejem fájdalma erős.A szemem nehezen nyitottam ki.Hol vagyok?
-Mmm...hol vagyok?-sosem hallottam a hangomnál rekedtebbet.Mi történt?
-Emlékszik valamire?
-Nem.-ráztam a fejem.A szemem sikeresen kinyitottam.A fénytől csak jobban sajogni kezdett a fejem.A fehér falak borzalmasak.
-Hogy érzi magát?-a férfi belevilágított a szemembe.
-Szarul.
-Sejtettem.-nevetett fel.-Fáj a feje?
-Nagyon.Hol vagyok?
-Kórházban.
-Mi?Miért?-próbáltam felülni de nem sikerült.
-Nyugodjon meg Emilia.
-Mi történt?
-Nyugodjon meg kisasszony.-Bólintottam.A férfit halványan láttam csak,ezért grimaszba ment át az arcom.-Három hete egy busz baleset történt,maga is rajta volt.Megsérült nagyon csúnyán,a baba jól van.Nem csináltunk semmit,mert korai lett volna beavatkozni ezért vártuk,hogy felébredjen.
-Nem látok jól.
-Tessék?
-Nem látok jól,alig látom magát.Homályokat látok.
-Nos....igen...megsérült a feje és a trauma miatt egy ideig nem fog látni.
-Mi?De várjon!Milyen baba?-a fejem fogtam és próbáltam ki találni csak azt,hogy ki vagyok és azt is,hogy ez az alak milyen babáról beszél.
-Kisasszony,maga hat és fél hónapos terhes.-elképedve meredtem magam elé.Hogy mi?
-Micsoda????
-Nyugodjon meg.Nem emlékszik semmire?
-Nem!
-Semmi baj,el kell végezzünk egy pár vizsgálatot.A nevelőjét beküldöm.-nagyjából láttam,hogy kimegy.Egy pár perc múlva két homályos alakot pillantottam meg.
-Emili!Semmi baj,itt vagyok.-a nevelőm hangja.
-A kisasszonyt megvizsgáljuk még.Mindjárt vissza jövök.-az alak újra kiment.
-Terhes vagyok?
-Igen.Az orvos elmondta,hogy nem emlékszel.Terhes vagy.Nekem csak annyit mondtál el mikor már a nőgyógyásszal is beszéltünk,hogy egy véletlen dolog az egész meg valami buliról beszéltél.-motyogta.Buli?Mi ez az egész?
-Biztos csak kamu.Nem vagyok terhes.-éreztem ahogy a kezemet megfogja és a hasamra teszi.Valami megmozdult bennem.
Mi történik velem???Újabb mozdulat.Elképedve fogtam a hasamat.Terhes vagyok.Kitől?
-Kitől???
-Mi?Nem tudom,hogy kitől.-motyogta a nevelőm.-A családot is értesítettem a balesetedről.Kedvesek és azt mondták majd benéznek.
-Mi?Milyen család?
-Akik majd a babádat ideiglenesen örökbe fogadják.
-Oh...-sóhajtottam.-Nem szeretném.
-Sajnos Emilia ezt muszáj.-sóhajtottam és simogatni kezdtem a hasam.Bennem van egy pici baba....és nem lehetek az anyukája.Az orvosok megvizsgáltak és valami kiesésről beszéltek.Még epilepsziám is lehet ettől.Nem emlékszek semmire sem,de nem is akarok.Lehet jobb...fájna a baleset pillanata.Ott feküdtem és csak egy valami kezdett derengeni....táncoltam?Pénzért?Mi?
Napokat töltöttem a kórházban,nem láttam rendesen.Bejött az a család is.A nő hangja ismerős volt de nem tudom ki az.Az ő lánya lesz a baba úgy nevezett anyukája....ezt már kimondani is fáj.Éppen velük sétáltam lent a kertben,illetve ők vezettek engem.
-Majd látogathatom a babát?
-Persze.-mondta a lány.
-Nem biztos,hogy ez jó ötlet!-motyogta az anyukája.
-Ugyan anya,az ő gyermeke.
-Ezzel befolyásoljátok a kisbabát.
-Dehogy.Nyugodtan látogathatod.-bólintottam.A telefon csörgése zavarta meg a csendet.
-Bocsánat.Lenyomtam.-mondta Anne.
-Ki volt az anya?
-Lényegtelen.Kísérjük fel Emit a szobába aztán menjünk.
-Rendben.
Vissza kísértek a szobámba és hamar távoztak.Az ágyambam ültem és gondolkozni kezdtem.Ki vagyok én pontosan?Nem tudom kik a barátaim,nem tudom mit szeretek.Borzasztó volt így kelni,semmire sem emlékszek.
Ez egy új esély valamire vagy csak valami más kezdete?Fogalmam sincsen.Mikor kiengedtek a kórházból a szobámban nézelődtem.Semmi nincs kirakva és minden egyszerű,bár magam is eléggé egy egyszerű személyiség.A látásom teljesen rendben van már.Örültem is neki.Féltem,hogy megvakulok.Kiderült,hogy az iskolát is online csinálom.Nem mintha zavarna.Jól dolgozok itthonról is.Egy cetlit találtam az asztalomon amin volt egy telefonszám és egy név,mikor felhívtam valami klubról beszélt az ürge és,hogy én ott dolgoztam.Ez még nekem is rémlett utána,csak táncoltam és ennyi.A sötétség akkoriban,mintha a nyomomban lett volna az érzés...libabőrt okoz.Többre nem emlékszek....de úgy érzem nem is akarok.Oka van ennek...mint mindennek.Az év vége hamar eljött.Ötöst kaptam a legtöbb tantárgyból.Eközben teljesen elvontam magam a társadalomból,nem voltak barátaim...nem mintha emlékeznék rájuk.Nem volt senkim.Hosszú időket töltöttem a kertben és a háta mögött húzodó mezőn is.Olvastam és rajzoltam.Csak a baba és én voltam.Ő az egyetlen akire számíthatnék,de még tőle is megfosztanak.Húzni akartam a hónapokat,azt akartam,hogy sose kelljen a kórházban mennem...nem akarom,hogy elvegyék.Sajnos az élet nem ilyen kegyes.Szeptember közepén hajnalban kezdödtek a fájások.Azonnal kórházba vittek engem és hívták a családot is.A baba új anyukája bent volt velem,hogy támogasson.Sosem akartam,hogy megtörténjen ez....de mikor a baba megszületett az egész világ új értelmet nyert számomra.Az első két nap csak a miénk volt,ahogy a harmadik is.A negyedik napon megfosztottak tőle...minden boldogságomtól megfosztottak.Üres maradtam és fájt mindenem.Szültem egy babát akit elvettek és még a nevéről sem dönthettem.Voltam,mint egy cafat hús akit odébb dobtak,a babával két hetente egyszer találkozhattam de persze az anya tejért eljöttek.Fejnem kellett,akár egy tehén...az utolsó amire vágytam szánalmas kis életemben az egy csoda.De csodák nem léteznek.Önsanyargató életemben csak az életem vége boldogított kicsit.
Egy és fél év telt el pontosan.Will nemsokára két éves lesz,engem pedig felvettek az egyetemre.A kisfiam volt az egyetlen dolog ami életben tartott.A pasim egy idegbeteg állat én pedig követem,mint egy pincsi.Miért kedvelem a rossz fiúkat??Miért nem egy jó fiút kaptam?
Most,hogy kollégiumban fogok lakni végre nem kell azon aggódjak,hogy ittasan haza jön és megver....vagy valami...Nem mondanám,hogy sokkal érettebb vagyok,de talpra esett lettem.Az élet megnevelt.Sosem volt mellettem senki szóval ez az ami jár nekem.Már nem sok van hátra....Will az enyém lesz és felköltözünk Londonba.Bizony,és soha többé nem kell aggódni.Utálom a nevelő családját.Kedvesek voltak....de azóta Anne folyton azzal zaklat,hogy nem vagyok anyának való és hagyjam a fiam náluk.Nem.Biztos,hogy nem.A kisfiam hasonlít az álmaimban látott fiúra.Néha álmodok vele.Szeretek vele álmodni,nem vagyok egyedül olyankor.Az arca nem mindig tiszta....sőt...de tudom,hogy olyan akár egy angyal.Szomorú,hogy a barátommal nem jövök ki jól....szakítanék,ha tudnék.De mivel ő nála laktam...és mert új esélyt kért...na meg persze nem is merek...nem megy ez könnyen.Céltalan az életem.De ez van.Az első napom az egyetemen és én már is késésben vagyok,nem szokásom de megváltoztam.Hanyag lettem.
Szinte szaladtam az emberek között,mikor meghallottam a nevem.
-Igen?
-Emilia?-kérdezte egy igen helyes fiú.
-Honnan tudod?-nevettem fel és közelebb mentem.Ez egész vicces.A fiú engem kémlelt a barátaival az élen.Hát a baráai ritka furcsa emberek.Ismerősek,mintha találkoztunk volna valahol....de hol?Miért tudja a nevem?Ki ő?
-Hát egy ilyen gyönyörű lánynak a nevét kitalálom.-Mosolygott.Gyönyörű mosoly és kedves is....gyilkos kombó.Bár nem ismerem...de úgy érzem,hogy van valami benne.Olyan....fura
-Emilia Richards.-mosolyogtam mint egy gombóc....komolyan odáig vagyok...pedig csak annyit tett,hogy megszólalt.
-Harry Styles.

Mindenkinek kellemes nyári szünetet!💞💕💋💌