Olyan kellemes az esőben sétálni.Sokan szaladtak,hogy ne ázzanak el,én azonban csak szépen lassan sétáltam a megállóba.
Szépen megáztam de nem zavart.Csak fáztam kicsit.A telefonomat kihalásztam a táskámból és megnéztem hátha jött valami.De semmi.Csak Valerie írt egy okét.
Ő nem keresett.Lehet okkal.Biztosan van valami.Úgy értem nem ér rá,vagy csak rám.Írni butaság lenne neki.Mit gondolna rólam?"Jajj ez a csaj nem tud leszállni rólam egy napig sem."
Egyáltalán gondolna bármit is?Sóhajtottam és felszálltam a megérkezett buszra.
Az útam nem volt olyan hosszú,mint amilyenre számítottam.Kicsit lelassúlt körülöttem minden,vagy csupán én lassúltam le.Ahogy hazaértem mentem is enni,már majd éhen haltam.Ahogy tele lettem siettem a szobámba és szépen elkezdtem tanulni.Hiányzott egy kicsit ez,örülök annak is,hogy ma nem kell mennem.
Vártam hátha ír...de nem tette.Ez elszomorított.Este aztán szépen befejeztem a tanulást,majd fürdés után lefeküdtem pihenni.
Lassan hajlani egy óra,de annyira nem tudok aludni.Lehet ma túlságosan energikus voltam...vagy csak zavar,hogy Harry nem keres engem.De meg kell értenem van magán élete,vagy mi fene.Egyáltalán én hova tartozom a listán?Tartozom valahova neki?
A telefonomon bekapcsoltam az egyik kedvenc zongora előadásom.A fejhallgatót most az először nem a fejemre tettem hanem a hasamra ami ismét nőtt egy kicsit.Remélem ez épp úgy az álmok legszebb világába repítik őt,mint ahogy engem...a legnyugodtabb szigetre.
Közben a telefont a kezemben tartottam.
Hirtelen felvillant a képernyő...üzenet tőle.Nem haboztam azonnal megnyitottam,hiszen szinte egész nap erre vártam.
Harry:Most mit csinálsz?
Én:Éppen az ágyban fekszek és zenét hallgatok.
Hisz én is hallom a dalt.Vártam,hogy válaszoljon de nem írt semmi többet.Mi a fene ütött ebbe a fiúba?A dallam ment tovább,mintha semmi sem történt volna.
Sajnos nem tudok kiigazodni rajta...majd eldönti,mit akar.Nem dönthetek helyette.
Kellemes és szinte már nyárias napsütésre ébredtem.Felvettem egy kényelmesebb ruhát meg a cipőmet.Az iskolába menetelve elővettem a telefonom és folytattam a zongora előadás hallgatását.Imádok ilyeneket hallgatni,egyszerűen erre tudok a legjobb és legnyugodtabb hangulatba maradni.Úgy lépkedtem az iskola kapuja felé,mintha csak táncolnék.
-Em!-kiáltott Nic és felém szaladt.
-Szia!-mosolyodtam el.Már alig vártam,hogy minden apró részletbe beavassam őt,de ez megtörtént.Ő csak tátott szájjal nézett rám és közben a dolgait pakolta elő a padra.
-Atyám!Akkor még szerencse,hogy ott hagytalak titeket.Ez olyan romantikus.Akkor most jártok?Ez olyan,mintha mindig is egymásnak lettetek volna teremtve.-ujjongott.
-Oh nem...nem járunk...tudod tegnap nem is írt nekem...csak este.De amikor válaszoltam,nem írt vissza.
-Biztosan rengeteg dolga van.Egyetemista.De szerintem szeret téged.
-Oh,bárcsak.De attól tartok,hogy neki nem vagyok több egy buta tizenhét évesnél.Akiről még azt sem tudja,hogy terhes.
-Mi?Nem mondtad neki?Te belezúgtál,ha ez nem fog neki tetszeni,a baba...akkor totál a földre zuhanhatsz.Ezt elbasztad.
-Tudom.Már rájöttem.Most mit tegyek?
-Beszélj vele.Mindenképpen.
-De,ha nem akar?
-Mit?Beszélni?
-Vagy találkozni...nem úgy néz ki,mint aki most annyira érdeklődne irántam.-sóhajtott és megrázta a fejét.
-Sajnálom.-simogatta meg a vállam.Sóhajtottam én is.
Való igaz,be kell látnom,hogy nem vagyok olyan lány,mint akikhez biztosan hozzá szokott.
Esetlen vagyok,tudatlan és olyan furcsa.De szeretek ilyen lenni.Igen szeretek egész este Chopint hallgatni,nem csak is hallgatok...hanem tényleg ezt hallgatok.Valóban szeretek hosszú sétákat tenni a réteken vagy csak álmodozni és feküdni a nap allatt.Nem gondoltam volna,hogy ez ilyen rossz dolog.Olyan vagyok mint egy antik váza,törékeny.Vagy akár a vadvirágok a nyári tájban...ha lehunyom a szemem él bennem ez a nyári táj.
Szomorú lettem és nagyon nem beszéltem aznap.
Nem volt kedvem.Úgy éreztem,hogy Harry csak egyet lát bennem a sok közül...alig ismer.Szinte semmit nem tud rólam és én sem róla...akkor most kik is vagyunk egymásnak?
Idegenek...

Drama is loading....
Vajon mi lehet Harryvel??🙊💌