Túl nagy csend telepedett rám.Nem volt kedvem beszélni...csak kattogott az agyam...egy boldog pillanat mindenre gyógyír?Hogyan lehet minden egyszerűbb?Harry az iskola után először hozzám vitt,hogy átöltözhessek,ilyesmi.Aztán pedig hozzá mentünk.
-Túl csendes vagy.-suttogta Harry.-Láthatóan az étel sem érdekel.Mi történt?-nyúlt át az asztalon,hogy megfogja a kezem.
-Semmi.
-Valaki bánt az iskolában?Mondd meg ki az,hoénap már lehet nem ébred fel.-nevetett fel mire elmosolyodtam.Ha tudná,hogy mi áll a dolgok háttere mögött ő sem mosolyogna így...
-Csak tudod,elmennék valahova.Mit szólnál ha elmennénk mondjuk...múzeumba?-lehet nem kellett volna ezt mondanom,mert olyan hirtelen kezdett el fuldokolni szegény,hogy a hátát kellett ütögessem a végén.-Harry jól vagy???
-P-persze.-kezdett nevetni.-Huhh.-húzta meg a vizet.-Szóval múzeum.
-Mi a baj vele?-ültem vissza a székre.-Egyébként jobban főzöl,mint gondoltam.
-Vannak dolgok amiket jobban csinálok.-kacsintott.Szem forgatva mosolyogtam rá.-De a múzeum olyan unalmas Emilia...
-Én is unalmas vagyok Harry.
-Oh dehogy.Nem.Te nagyon izgató,akarom mondani izgalmas vagy.-Újra nevetni kezdtem ahogy ő is.-Jó majd elmegyünk kulturálódni is egyszer.Ígérem.-bólogatott.
-Jó.
-Ma viszont,elmehetnénk valahova,ami tudom,hogy tetszeni fog.Bízz bennem.
-Bízom benned.-fogtam meg a kezét.Evés után egy pár dologgal a kezében jött oda hozzám.Segítettem neki az autóhoz vinni ezeket.Fogalmam sincs mi a terve,de érdekel.Minden érdekel amit kitalál.
Újabb csendélet.Kedvelem ezeket a csendeket vele.Ő átkarol én átölelem a karját.Csak megyünk,mintha nem tartoznánk sehova.Teljes az árvaság.A magány súlyai között evezünk,de nem teljes magányság.Olyan szép így minden pillanat.Az ablak lehúzva...a nap lemenőben.Látom a fákat elsuhanni,velük suhanok én is.Olyan békés.Nem tudnék ennél békésebbet.Néha lopva Harryre néztem aki tudta,hogy figyelem mert vigyorogva pillantott rám.Rajongásom ennél egyszerűbben,már nem tudnám kifejezni.Ő van és én is vagyok...valahogy úgy mi vagyunk.
A szép fákat már nem láttam.Üres pusztaság váltotta fel.Hamarosan a tengerpartra érkeztünk.Az angol part a legszebb,legalábbis számomra.Én igen kedvelem.
Az autóból kiszálltunk majd ő a csomagtartóhoz lépett és kivette belőle a pokrócot
-Kezd hűvös lenni.Nehogy megfázz nekem.-terítette rám mire elmosolyodtam.
-Köszönöm.
-Ugyan.-karolt át és elindultunk sétálva a kissé kavicsos parton.A nap már alig volt fent.Kettesben hagyott minket.-Szeretek ide jönni.Olyan,mintha a világ végén lennénk.Nem?
-De.Felemelő,elgondolkodtató...mikor szoktál ide járni.-öleltem át a derekát.
-Mikor időm engedi.Mostanában nem voltam.De szép hely.-fordult velem szembe.
-Tényleg az.-bólogattam.Kicsit közelebb húzott a vízhez és a másik pokrócot leterítette.
Olyan közel ültünk le egymáshoz,hogy egy kisebb borsó sem fért volna már el.De nem engedtem volna,hogy bármilyen apró dolog megakadályozza,hogy ennyire közel legyek hozzá.Talán sosem voltam senkihez sem ilyen közel.Olyan érzés mikor a folyó szét széled...aztán újra összeér.Pillanatok egyike...
A nap elhagyta hát az eget.Látszott a távolban a Kompok fénye.
-Úgy elmennék velük.
-Hova mennél?-ölelt jobban magához.
-Nem tudom...messzire.Valahova ahol sosem jártam.-kuncogtam fel.
-Hát elmegyünk majd.Jobb később,mint soha.-nézett le rám.
-Tudom.-néztem a szemébe.Csak úgy csillogtak ami megmosolyogtatott.A gyomrom liftezett...a szívem a torkomban dobogott.Akár a gyors vonat...Csak egy picit kéne előre dőljek és akkor az ajkaink találkozhatnának.Az orrunk éppen ismerkedik.Érdeklődve néztem az arcára,engem kémlelt.Szeme cikázott a szám és szemem között,egyik keze az arcvonalamnál pihent.Picit előrébb dőlt,ahogy én is.Ajkaink súrolták egymást.Éreztem,hogy kapkodja a levegőt.Olyan lenyűgöző pillanat...Egy picit még közelebb jött,így egy picit én is.Immáron teljesen eggyé váltunk.A puha ajkai ízlelgették az enyémeket.Olyan végtelennek tűnt a csókunk,mint az egész Óceán.Gyengéden csókolt,megannyi érzelemmel.
Lassan elvált és a szemembe nézett.Teljes zavaromban néztem rá.Elmosolyodott és megsimogatta az arcom.
Nyakába kulcsoltam a kezem és szorosan átöleltem.El sem tudnék képzelni tökéletesebb embert és kijelenthetem,hogy teljesen belezúgtam.
Szóval akkor...ez volna az érzés amiről milliók beszélnek.Ez a rózsaszín világ.A rózsaszín ezer árnyalata.
Szinte illata van és hangja is.Egy halk dal,ami felcsendül.Ezt a dalt zongorán játszák,ha enni kéne...akkor habbal ennék.Szóval a szerelem az olyan,mint a halk romantikus dallamok egyike és a legédesebb torta szelete.
Most már nem vagyok annyira árva,sem.

NEW.NEW.NEW.NEW.

Új könyv olvasható,a profilomban megtaláljátok Easy címen.

Szép estét mindenkinek.🖤