(S/n)

Dipper udvariasan próbálta kitárni előtted az ajtót, de mivel a keze éppen tele volt a bőröndöddel, így a lábával rúgta be a Kalyiba bejáratát, és azzal is támasztotta ki az ajtót.

- Jaj, hagyd csak, nem fontos előreengedned - bizonygattad, de Dipper lovagiasan ragaszkodott hozzá, hogy te menj be előbb.

Így hát, mivel láttad, hogy a fiú mindjárt megszakad a bőröndöd alatt, gyorsan beslisszoltál a Kalyiba ajtaján.

Mikor körbenéztél, megállapítottad, hogy a hely pont úgy néz ki, amilyennek egy hamisítványokkal teli turistacsalogatónak lennie kell. Mindenféle vacakkal volt tömve az üzlet, ráadásul a különböző haszontalan szuvenírek mellett olyan horribilisen magas árakat hirdető cédulák fityegtek, hogy nem akartál hinni a saját szemednek. A faház belseje ettől eltekintve barátságos volt, világos, és tágas - de biztos voltál benne, hogy az életben nem vásárolnál ott semmit.

- Milyen... érdekes hely - jegyezted meg óvatosan, mire Dipper nevetve bólintott, míg megtörölte a bőröndöd cipelésétől verejtékező homlokát.

- Ha az érdekes alatt azt érted, hogy pofátlanul félrevezető, akkor igen, valóban az.

Elmosolyodtál a kijelentésen, és tétován Dipperre pillantottál.

- Nos, akkor mi a probléma? Mi a baj azzal, hogy itt akarok dolgozn...

- Dipper, jól látom? Ez egy lány? Melletted? És még nem rohant el? - szakított félbe egy csodálkozó lányhang a hátad mögül.

Megpördültél, és szembetalálkoztál Dipper kiköpött másával, rózsaszín pulóverbe és térd fölé érő szoknyába bújtatva. A kettejük között lévő csekély különbséget csak a lány hosszú, barna haja, nőiesebb vonásai, és a termete jelentette. Ám mindezektől eltekintve azonnal kitaláltad, hogy ha a lány nem Dipper ikre, de minimum a testvére volt: hajszíne egy az egyben olyan volt, mint Dipperéé, és mogyoróbarna szeme is pont ugyanolyan kíváncsian csillogott.

Dipper melléd lépett, és kissé zavarba jőve Mabelre nézett.

- Mabel, ő itt (S/n). (S/n), ő az ikerhúgom, Mabel - mutatott be titeket egymásnak.

- Szia! - köszöntél a lánynak, de annál jobban meglepődtél, mikor Mabel vidáman eléd szökkent, és mind a két kezével megragadva úgy megrázta a kezedet, hogy majdnem kicsúszott a vállad a helyéről.

- Borzasztóan örülök, hogy megismerhetlek, (S/n)! - biztosította talán túlságosan is vidáman Mabel, és csöppet sem diszkréten, felváltva suhant át a pillantása hol rád, hol Dipperre.

- Öhm... én szintúgy - hebegted zavartan, mire Mabel csak küldött feléd egy újabb vigyort.

- Na és, mondd, a bátyámhoz jöttél, igaz? - kérdezte tőled fülig érő szájjal.

Egy jelzőlámpát is megszégyenítő sebességgel váltott át az arcod égővörösbe, és igyekeztél valami értelmes mondatot kinyögni, de Dipper szerencsére a segítségedre sietett:

- (S/n) dolgozni jött ide, Mabel.

Mabel sokat tudó vigyorral vizsgált titeket.

- Vagy úgy... dolgozni! Értem - mondta Mabel nagyot bólintva. Nagyon nem tetszett neked a hangsúlya.

- Nem érted, Mabel? (S/n) dolgozni jött a Kalyibába - nyomta meg Dipper is a szót, de valahogyan egészen másképp hangzott ez az ő szájából.

Mabel arcáról hirtelen eltűnt a mindentudó mosoly, és a csodálkozás vette át a helyét.

- Ja! Ó! - szólt, és kissé lebiggyesztette a száját.

- Igen. Ó - bólintott sötéten Dipper.

- Elmondaná valaki, hogy mi ez az egész? - kérdezted idegesen. Nagyon zavart, hogy rébuszokban beszélnek körülötted, és az ikrek sokatmondó pillantásokat váltanak egymással.

- Nos, nézd, (S/n), az a baj, hogy... - kezdett bele Dipper a magyarázkodásba, de a húga beléfojttota a szót:

- Soos, a Kalyiba tulajdonosa elment nyaralni, az ideiglenes pénztárosunk sincs itt, és csak mi vagyunk ketten a Kalyibában. Mától két hétig ki se nyitnánk - tájékoztatott téged mindezt elhadarva Mabel.

Azon nyomban megállt benned az ütő.

- Szóval akkor nincs itt a főnök, csak ti? És zárva van az üzlet? - ismételted meg Mabel szavait lefagyva.

Az ikrek bólintottak.

- De hát a busz, ami visszavisz a városba, csak egy hét múlva jön ide először... - makogtad ledöbbenten.

- A szüleid nem tudnak érted jönni? - kérdezte Dipper.

Megráztad a fejed.

- Nyaralni mentek ők is pár hétre, míg én itt dolgozom... vagyis azt hitték, hogy dolgozom - egészítetted ki keserűen.

A fejedet fogva meredtél magad elé. Egy eldugott kisvárosban voltál, ismeretlenek között, egy bőröndnyi ruhával és tökéletesen elzárva az otthonodtól.

Az otthonod...

- Hogyan megyek így haza? - suttogtad magad elé összetörten.

A csendet Mabel lábának ideges dobbanása törte meg a padlón.

- Jaj, ugyan már, nem kell elmenned! - jelentette ki Mabel határozottan, mire felkaptad a fejed.

- Nem?

- Nem! - vágta rá Mabel. - Maradj nálunk, amíg nem jön érted a buszod! Úgyis unatkoztam volna Dipperrel, mert ő biztosan egész álló nap valamit olvasott, vagy a Kalyiba körül lebzselt volna...

- Hé! - tiltakozott Dipper, majd egy pillanatra megállt, megvonta a vállát, és hozzáfűzte: - De igaz.

- Na látod! Nem kell elmenned! Itt maradsz velünk egy hétig, és majd együtt szórakozunk. A szüleid pedig hadd pihenjenek, ilyenekért ne zavard meg őket. Meglátod, jól fogunk mulatni együtt - kacsintott Mabel.

- Én pedig megmutathatom neked Gravity Fallst... persze, csak ha gondolod - fűzte hozzá Dipper is elpirulva.

Letörölted a kicsordulni készülő könnycseppet a szemedből, és tekintetedet felváltva kaptad ide-oda Dipperre és Mabelre.

- Ez komoly? - kérdezted meghatottan.

- Hát persze! - nevetett rád Mabel. - Majd keresünk neked valami kényelmes helyet, ahol alhatsz, de ha gondolod, akkor neked adhatom az ágyamat, és majd én alszom a kanapén...

- Jaj, dehogy, nem kell! - hárítottad el a felajánlást, és hálásan néztél az ikerpárra. - De nagyon-nagyon-nagyon köszönöm!

- Ugyan már, semmiség! - nevetgélt Mabel, és barátságosan átölelt téged. Kissé megszeppentél ettől a gesztustól, és mikor Mabel elengedett, Dipper is biztatóan finoman megveregette párszor a válladat. Mosolyogva pillantottál rá, mire a srác azonnal elpirult.

Mabel összecsapta a kezeit, és a tenyerét dörzsölgetve feléd fordult.

- Mondd, éhes vagy? Mert ha ebédelni szeretnél, van még egy kis maradék tojásrántotta a hűtőben, ma reggel csináltam...

- Én a helyedben nem tenném - súgta neked oda halkan Dipper, mire nevetve bólintottál. Annyira megkönnyebbültél, hogy lesz hol aludnod, hogy úgy érezted, mintha egy kamion méretű kő gördült volna le a szívedről.

Az egész város hirtelen sokkal barátságosabbá vált a számodra most, hogy nem dolgozni, hanem nyaralni jöttél ide.

Talán végre valami jó is történhet veled ezen a nyáron...

- Akkor először megmutatom neked a szobádat, (S/n). Ha nem akarsz ágyat cserélni, akkor azt hiszem, aludhatsz Ford szobájában, nem, Dipper?

***

Dipper

Miután Dipper nagy nehezen fölcipelte a bőröndöt a lépcsőfokokon (egy életre megutálta a bőröndöket), (S/n) még vagy százszor köszönetet mondott neki és Mabelnek Ford ajtaja előtt.

- Komolyan, fogalmam sincs, hogy mihez kezdenék nélkületek - mondta végül, és hálásan mosolygott, amitől Dippernek valamiért összerándult a gyomra, és egyre csak azon kapta magát, hogy ég az arca.

Ezen persze az sem segített, hogy Mabel egész idő alatt lopva rásandított, valahányszor (S/n) elmosolyodott, vagy pedig csak szimplán ránézett. Sőt, Dipper a húga sajátos, "látom ám, hogy mi folyik itt"- mosolyától még inkább elvörösödött. Dippert belül szétvetette az ideg. Egyszerűen falra mászott attól a vigyortól!

Nem tehetett róla, rendben?! Dipper magában bosszankodva vette észre, hogy képtelen nem elpirulni, akárhányszor (S/n) rápillant.

De hát ez teljesen érthető volt... hiszen attól a pillantástól mindenkinek szaltózna a gyomra.

Dipper próbált megálljt parancsolni a gondolatainak, míg a végén úgy rázta már a fejét, mint egy legyeket hessegető ló.

Fogalma sem volt, hogy mi ütött belé, de szeretett volna minél hamarabb kigyógyulni belőle. Pláne a szüntelen elvörösödésből!

Miután Mabel megmutatott mindent Ford szobájában, ő és Mabel hagyták, hogy (S/n) kipakoljon a bőröndből, s mind a ketten mosolyogva kihátráltak az ajtón.

Pontosabban, ő mosolygott. Mabel inkább okoskodva vigyorgott mellette.

- Abbahagyhatnád ezt - jegyezte meg sötéten Dipper, mikor Mabel becsukta Ford szobájának ajtaját. Dipper nekidőlt a folyosó falának, és ingerült tekintettel mérte végig a húgát.

- Mégis mit? - kérdezte Mabel, és egy újabb vigyort villantott rá.

Dipper morcosan összefonta a mellkasán a kezét, és szúrós pillantást vetett rá.

- Jó, jó, befejezem - legyintett beletörődve Mabel.

- Köszönöm...

- Jaj, Dipper, de hát hogyan tudnám már abbahagyni?! Wendy óta nem volt senki, aki megmozgatott volna benned valamit...

- De ő már rég elmúlt, Mabel. Különben, Wendyt csak nagyon kedveltem, és csak tizenkettő voltam...

- ... erre elpakolok a konyhában, és mire végzek, te egy lánnyal jössz vissza! Hát mi ez, ha nem csoda?!

- Halkabban, Mabel! - pisszegte le a húgát Dipper, és félve az ajtó felé pillantgatott.

- Látod, pont erről beszélek! - Mabelnek szemmel láthatóan nagyon nehezére esett levenni a hangerőt. Derűsen hunyorgó, barna szemében Dipper látta, hogy húga legszívesebben az egész világnak szétkürtölné hogy ő sze...

Ugyan már, ez egészen egyszerűen képtelenség! Hiszen csak ma látta őt először. Ez lehetetlen!

- Valld be, tesó, ez a lány jóval többet jelent neked, mint amennyire itt megjátszod nekem! - vigyorgott Mabel, és ujjával játékosan bökdösni kezdte Dipper oldalát. - Valld csak be, bátyó!

Dipper riadtan megrázta a fejét.

- Ez nevetséges, Mabel! Ma találkoztam vele először az életemben. Gondolj csak bele, ez nem lehetsé...

- Gondolkodni, gondolkodni! - ismételte gúnyosan Mabel. - Bah!

- De Mabel...

- Szívügyekben nincsenek gondolatok, Dipper. Ideje lenne néha kikapcsolni azt a zseniális agyadat, és használni ezt itt! - Mabel a mutatóujjával erősen megbökte Dippert a bal bordáinál. Ujjával egy pontra mutatott, valahová, ahol a szíve lehetett.

Dipper szótlanul bámulta testvérét, néha lenézve a mellkasára, és oldalra döntött fejjel szemlélve azt a helyet, ahol Mabel ujja hozzáért.

Hiába mond bármit is Mabel, ez lehetetlen. Tudná, ha bármi hasonlót is érezne! Végtére is, nem álmodozik (S/n) titokzatosságáról, a hajáról és... és a gyönyörű, csillogó (sz/sz) szemeiről... meg a mosolyáról...

A kételkedés bizonyára kiülhetett az arcára: Mabel mélyen felsóhajtott, és megcsóválta a fejét, míg gondterhelten Dippert nézte, majd így szólt:

- Klassz srác vagy, Dipper. De tényleg. A veszélyek és a kalandok helyett elkezdhetnél végre rendes életet élni. Igazán megérdemelhetnél egy igazi kapcsolatot. - Mabel ismét felsóhajtott, és két kezét szomorkásan Dipper vállára helyezte. - De ha folytonosan elzárkózol az emberek elől, ha örökké csak agyalsz és tervezgetsz, ha néha nem nyitod ki a szívedet - nos, akkor sosem fogja senki sem megtudni, hogy milyen klassz srác is vagy te igazából, Dipper.

Azzal Mabel libbenő hajzuhatagával elvonult Dipper mellett, és magára hagyta a fiút kavargó gondolataival, és még inkább kavargó érzelmeivel.

***
(S/n)

Az este aznap mintha túl korán jött volna el. Épphogy csak körbenéztél a leendő szállásodon, s a nap máris hanyatlóban volt a fenyőfák mögött. A sárgás-rózsaszínben játszó égboltot lassan készülte meghódítani a mély kékség, és pislákolva felbukkantak a legelső csillagok.

Épp elrendezkedtél Ford szobájában, és pihenésképp lehuppantál az ágyra egy picit, mikor is kopogás ütötte meg a füledet.

- Gyere! - szóltál át az ajtón, mire az lassan kitárult, és Dipper lépett be rajta.

- Ó, szia! - tűrted a hajadat a füled mögé.

- Szia, (S/n) - köszönt Dipper is, és lesütött szemmel végigsimított a tarkóján. - Nem zavarlak?

- Nem, dehogy, gyere - mondtad, és a tekinteteddel kíváncsian követted Dippert, ahogyan az ágyhoz lép, és lassan leereszkedik melléd.

- Mit szólsz a szobához? Tetszik? - érdeklődött Dipper. Nem kerülte el a figyelmedet, hogy beszéd közben a pulóvere sarkát morzsolgatta az ujjai közt.

- Igen, nagyon szép. Érdekes ez a faház. Olyan zegzugos.

A fiú beleegyezően bólintott, és elmosolyodott.

- Képzeld, még bácsikánké volt - mesélte Dipper. - Ő építtette a Kalyibát. Nagy felfedező volt.

- Felfedező?

- Bizony - bólintott Dipper, de nem mondott többet, amivel alaposan felkeltette a kíváncsiságodat.

- És... pontosan mivel foglalkozott a bácsikád? - Kíváncsian vártad a választ, mire Dipper vonakodva rád pillantott.

- Hát tudod, nem igazán szabadna beszélnem róla...

- Ó, értem - mondtad csalódottan, és kissé lehajtottad a fejed.

(H/sz) tincseid közül láttad, hogy Dipper mosolyogva megcsóválja a fejét, és vidáman rád sandít.

- Oké... mivel egy darabig itt maradsz a Kalyibában, gondolom előbb-utóbb úgyis rájönnél magadtól, szóval elmondom... - adta be Dipper a derekát, mire diadalmasan felkaptad a fejed, ám erre a mozdulatra Dipper fontoskodva felemelte a mutatóujját, és gyorsan hozzátette: - De ezt ne nagyon hangoztasd ezt mások előtt, oké? Pláne ne a városon kívül - megesküdtünk róla, hogy nem mondjuk el senkinek.

Fogalmad sem volt, hogy mivel érdemelhetted ki Dipper bizalmát, de nem is nagyon érdekelt akkor. Csak közelebb hajoltál hozzá, és vártad, hogy végre befejezze a ködösítést.

Dipper suttogóra fogta a hangját, és így szólt:

- A bácsikám paranormális jelenségek után kutatott - Dipper nagy levegőt vett, és hozzáfűzte: - Ahogyan én is.

Hüledezve hajoltál el Dippertől, és felvont szemöldökkel végigmérted őt.

- Mármint a rendellenes, nem létező dolgok után? Mint az egyszarvúk? Vagy a törpék?

- Pontosan - bólogatott nagy komolyan Dipper. - És ezek nagyon is léteznek.

Nem akartál hinni a fülednek. Megráztad a fejed, és úgy néztél Dipperre, mintha megpróbálnád rajtakapni a hazugságon. De a srác mogyoróbarna tekintete olyan őszintén csillogott, és olyan komoly hangon szólalt meg, hogy egy pillanatra elfelejtettél kételkedni a szavaiban.

De csak egy pillanatra.

- Ne már! - szóltál hitetlenkedve. - Azt állítod, hogy a bácsikád egyszarvúkat hajkurászott ebben a kisvárosban - és te is?

Dipper felnevetett. Sosem hallottad még nevetni, de rögtön jobb kedvre derültél a hangja vidám dallamosságától, és te is halványan elmosolyodtál.

- Nem teljesen, de így is lehet értelmezni - kacsintott rád mosolyogva.

Egyszarvúk és törpék? Itt? Gravity Fallsban? Minél többet agyaltál rajta, annál képtelenebbnek hangzott az ötlet, hogy ebben az unalmas, a térképeken rajta sem lévő, jelentéktelen kisvárosban szabadon rohangálnának a különböző misztikus lények, és senki sem tud róla!

- Ne haragudj, Dipper, de én ezt nem hiszem el - ráztad a fejed.

Arra számítottál, hogy a fiú megsértődik, de ehelyett Dipper egy pillanat alatt levetkőzte a zavartságát, és abbahagyta a pulóvere sarkának a birizgálását. Feléd fordult, és rátámaszkodott a térdére, majd kíváncsian végigmért téged tetőtől talpig, mint aki egy érdekes kihívással találkozott.

- Szóval nem hiszel nekem? - kérdezte bujkáló mosollyal.

Óvatosan megráztad a fejedet, ám erre Dipper csak szélesen elmosolyodott.

- Pedig Gravity Falls mélyén lapul a paranormálisság sava-borsa. Én már csak tudom - bizonygatta a fiú. - Szerinted miért élt meg a bácsikám régebben a turistáknak eladott vackokból? A városban lévő igazi furcsaságok után készítette a hamisítványokat. Nagy forgalma volt. Az emberek szinte szomjaztak a rejtélyekre...

- Várj, a bácsikád nem kutatással foglalkozott? - szúrtál közbe egy kérdést diadalmasan. Azt hitted, most végre rajtakaptad Dippert a hazugságon, ám a srácnak úgy tűnt, mindenre van kész válasza:

- Az Ford bácsi volt. Az ikertestvére, Stan bácsi a Kalyibát vezette évekig. Most mind a ketten anomáliák után nyomoznak szerte a világban.

- Na ne már!

Dipper egyre csak bólogatott.

- Bocs, Dipper, de hiszem, ha látom - jelentetted ki összefonva a karjaidat, de ez Dippert egy csöppet sem zavarta, sőt; közelebb csúszott hozzád, és szélesen mosolyogva így szólt:

- Te tényleg nem hiszel nekem - állapította meg nagyvidáman, mintha roppantul szórakozna azon, hogy kételkedsz az egyszarvúk létezésében.

Megráztad a fejed, erre Dipper suttogóra fogva a hangját közelebb hajolt hozzád, és mélyen a szemedbe nézett, mintha csak egy titkot készülne elmondani.

- Megmutathatom neked, ha gondolod. Bebizonyíthatom, hogy ez a város tele van rejtélyekkel és titkokkal - súgta, és mérhetetlen kalandvágy csillant a szemében.

- Hogy érted?

Dipper elgondolkodott egy pillanatig, majd felcsillant a szeme, mint akinek valami zseniális ötlet jutott az eszébe.

- Mit szólnál hozzá, ha elmennénk egy amolyan... rejtélykeresésre? - Dipper hangja egyre izgatottabbá vált.

- Rejtélykeresésre? - kérdeztél vissza kételkedve, de Dippert még ez sem kedvtelenítette el:

- Arra ám! Az erdő tele van furcsaságokkal. Biztos vagyok benne, hogy találunk valami érdekeset, ha egyszer elindulunk.

Furcsaságok az erdőben... Nos, egy hasonló furcsasághoz már neked is volt szerencséd.

Nagyot nyelve gondoltál arra a különös, háromszög alakú, cilinderes szoborra a fák takarásában, amit éppen aznap reggel láttál. A mellkasodat valami egészen kellemetlen, ám ugyanakkor felpezsdítő érzés járta át a szoborra gondolva.

Történt valami akkor, mikor megpillantottad azt a szobrot. Valami furcsa... szinte már természetfeletti.

Úgy érezted, hogy muszáj lesz utánajárnod.

"Az emberek szinte szomjaznak a rejtélyekre." Talán mégsem akkora képtelenség, amit Dipper állít...

- Na, mit gondolsz, (S/n)? Lenne hozzá kedved? - tudakolta Dipper, és egyre csak mosolygott.

Elgondolkozva figyelted Dippert. A fiú tekintete úgy ragyogott, mintha csak előrébb hozták volna a karácsonyt. Nem lett volna szíved nemet mondani neki. Meg különben is, ott volt az a háromszög-szobor...

Beletúrtál a hajadba, és kifújtad a levegőt. Egy próbát végül is megér a dolog. Ki tudja, lehet, hogy Dippernek igaza lehet...

- Na jó, legyen - adtad be a derekad.

- Szuper - bólintott vidáman Dipper, és a tettvágytól hajtva felpattant az ágyról. - Mit szólsz a holnap reggelhez? Akkor jó, ha elindulunk?

Némán rábólintottál, és te is fölálltál az ágyról.

- Akkor ezt megbeszéltük - mosolygott rád Dipper. - Csak annyit kérnék, hogy ezt ne igazán hangoztasd Mabel előtt, oké?

- Miért?

- Mabel mostanában nem... nem szívleli a titkokat. Szerinte veszélyes az erdő, vagy mi - Dipper megvonta a vállát, de a tekintetedre gyorsan hozzátette: - De nyugi, nem lesz semmi bajunk, csak sétálnánk az erdőben, megnéznénk pár régi helyszínt... ennyi volna az egész. Nem lesz semmi baj. Vigyázok rád.

Erre a mondatra meghökkenve elmosolyodtál, mire Dipperből is egy pillanat alatt kiveszett a korábbi magabiztossága, és dadogva hozzáfűzte:

- Vagyis, izé én n-nem vigyázok rád... mármint, dehogynem, p-persze, csak nem úgy... vagyis, még szép, m-megvédelek, ha történne bármi veszélyes dolog, de úgysem fog, szóval... na, szóval igen - fejezte be esetlenül a srác, hol rád, hol a padlóra pillantgatva, és idegesen morzsolgatta a pulóvere sarkát. Ismét.

Oldalra döntött fejjel figyelted Dipper pirosló arcát, szemébe hulló, barna tincseit, és zavartan lesütött szemeit, mire ellágyulva elmosolyodtál.

- Értem, Dipper - nyugtattad meg őt, és a vállára tetted a kezed. - Szívesen elmennék veled holnap reggel kirándulni.

A fiú hálás mosolyra húzta az ajkait.

- Meglátod, jó lesz - bizonygatta Dipper. - Amúgy, Mabel mondta, hogy hamarosan elkészül a vacsorával. Ha gondolod, akkor menjünk le.

- Persze, mehetünk - bólintottál.

Mind a ketten az ajtó felé indultatok, és Dipper - miután udvariasan maga elé engedett - becsukta maga mögött Ford szobájának ajtaját.

Meglehetősen fáradtan meneteltél Dipperrel az oldaladon a konyha felé, és képtelen voltál elnyomni egy ásítást. Alig vártad, hogy végre visszamenj a szobádba, és álomba zuhanhass.

Azonban fogalmad sem volt arról, hogy azon az éjszakán egy szemhunyásnyit sem fogsz aludni.