A térdemre kell támaszkodnom, annyira elkap a nevetőgörcs. Joanie feje és az egész helyzet annyira vicces számomra, hogy egyszerűen alig bírom abbahagyni a nevetést. Milo csak mint aki jól végezte dolgát, fogja magát és elindul a ház felé, majd megáll az ajtónál és a falapnak támaszkodva megvárja, hogy a kábító nevetésből kijózanodva még egy utolsót szusszanjak, majd Joara pillantva elinduljak. Szegény Joanie még mindig le van döbbenve, nekem pedig olyan lelki békét ad a győzelem mámorító íze, hogy az valami eszméletlen. Mennyei! Végre nyertem ellene fiú-ügyben, és ezt hatalmas sikernek könyvelem el, tekintve, hogy a bulikban is mindig vontatóhajóként utat tört nekem a társasági élet kavargó vizein: én csak erőfeszítés nélkül siklottam mögötte. Mindig ez volt, most azonban nyertem, megütöttem a bordó inges főnyereményt.

- Haha - csak ennyit mondtam, majd győzelemittas tekintettel, önelégülten vigyorogva léptem Milo mellé. Micsoda időzítés! - apa kicsit piszkálni fog, nézd el neki. A bátyáim pedig egyenesen csesztetni fognak majd, idegesítőek lesznek, de bírd ki. Mélyre fognak ásni, de ne is foglalkozz velük, ne csodálkozz, ha a droggal vagy a túladagolással jönnek majd.

- Hm, biztató - nevet fel halkan, mire nagyra tárom az ajtót.

- Anya, apa, hiénák, megjött Milo - a bátyáimat nem véletlen hívom úgy, ahogy. Hiénák módjára kezdenek közeledni, még vihognak is a hatás kedvéért, bár Simon esetében ez hamar abbamarad.

- Te!?

- Te!? - ismétli el ugyanazt Milo, amit Sim. Nem csupán a hangnemből, de a gyilkos nézésekből is könnyű levonni a következtetést, miszerint Ők igencsak ismerik egymást. Mondhatnám, hogy "nos, egy gonddal kevesebb", de hogy őszinte legyek, az ismeretségük rettentő nagy negatívitást sugároz, így több a gond, mint kéne. - Simon. Hát persze, Simon Frey, hogy is nem esett le?

- A dupla "M" számomra mindig is a szánalom jele marad, Milo Malik!

- Haha - sétál el mellettem Joanie kuncogva, leutánozva kinti, gúnyos és szórakozott tettemet. Idegesen fordulok felé, kezeim ökölbe szorulnak és tanácstalanul meredek rezzenéstelen arcára. A gesztus csupán egy pillanat erejéig tart, másodpercek múltán kétségbeesve és segélykérően pislogok rá. Joa felsóhajt, majd a telefonjáért nyúl és feltehetőleg üzenetet kezd pötyögni.

Joanie: Amikor a bátyád még engem döngetett, mesélt valami Malik gyerekről. Egy időben nagyon jóba voltak, aztán a srác drogozni kezdett és megváltozott. Sim próbálta leállítani. A csaj, aki előttem hódolt be Simnek, szóval akivel előttem volt együtt, lefeküdt Miloval, miközben Simmel járt. Gondolom erre emlékszel, annyira nem is volt régen, hogy Simon annyira kibordult, hogy tökre elzárkózott mindenkitől.

Igen, valóban volt egy ilyen időszak és az ok, illetve a dátum is stimmel, ami őszintén meglep. Álmomban sem gondoltam volna, hogy Milonak bármi köze van a családomhoz és annak múltjához.

Joanie: És ja, Miloval azóta gyűlölik egymást. Sim próbált visszavágni kisebb-nagyobb sikerrel, bár az utóbbi ritkább volt.

Me: Aha, és most mit kéne tennem? Sim makacs, Milot pedig nem küldhetem csak úgy haza...

Joani: Haha.

Dühösen pillantok fel Joa vigyorgó tekintetére, majd a még mindig szócsatát vívó srácokra. Mielőtt közbeszólnék, anya jelenik meg.

- Hé, itt meg mi folyik?

Hamarosan vér, ha így folytatjuk, gondolom magamban, majd a felvillanó telefonomra nézek.

Joanie: Mivel Sim alapból makacs, így Miloval beszélj, hogy ne is figyeljen rá. Mint ahogy arra a Joanie nevű lányra se, tudod...

Me: Jó okom volt rá, hogy azt mondtam neki. Valljuk csak be, bárkit megszerzel, akit akarsz...

Joanie: Haha.

Ez kezd egész idegesítő lenni!

- Mils, beszélhetnénk..?

- Persze - előző nyomatékos hangjának nyoma sincs, gyengéden és kedvesen szól hozzám, majd követ az étkező felé. - a bátyád...

- Tudok róla - sóhajtok fel, majd megfogom a kezét. - figyelj, Sim és Den nagyon ritkán vannak itthon, az pedig még kevesebbszer esik meg, hogy szinte egyszerre jönnek haza apával. Szerintem tavalyelőtt volt utoljára, hogy csak úgy együtt voltunk öten. Tudom, hogy hatalmas a kísértés és kényszert érzel, hogy visszaszólj neki, de ne. Milo, ne, kérlek. Egy: rossz fényt vetsz magadra és a kapcsolatunkra a szüleim szemében. Kettő: ez egy családi-baráti vacsora lesz, nem valami verseny vagy háború. Szeretném, ha normálisan viselkednél, értve?

- Értve - mosolyogva ad egy puszit a homlokomra, majd együtt kimegyünk vissza a többiekhez.

- Na mehetünk? - kérdezi apa, miközben elegáns órájával bíbelődik. Nem látszik, ez benne az ijesztő: apa már el is kezdte a csipkelődést Miloval. Nem üdvözölte, nem mutatkozott be, csupán figyelmen kívül hagyta. Milo nem tudja, mi vár rá még az este folyamán...

_______

Jó későn hozom, meg elég rövid is lett, bár okom van rá: az új sztorimon dolgozok, egészen pontosan a Tizenegy hónap után c. könyvemen. Ha érdekel, nézz be nyugodtan❤️

2019. 02. 07.
Csütörtök

// 2019. 05. 14.
Kedd