EmotionVille lakosai abban a szerencsés helyzetben élnek, hogy nem kell olyan dolgokkal foglalkozzanak, hogy érzelmek, mert a technológia ebben a városban odáig nőtt, hogy már ezt is egy erre kihegyezett érzelemdetektor nevű eszköz végzi el az ember helyett. Az embereknek nincs idejük megérteni a saját érzelmüket, nem a lusta szó a legmegfelelőbb rá hanem inkább frusztráltá teszik őket ha nem tudják, hogy mérgesek-e jelenleg, vagy szerelmesek, vagy szomorúak, vagy boldogak. EmotionVille ebben is fejlettebb több hasonló városhoz képest. Sebastian Adams is ebben a szerencsés helyzetben van amikor is ebbe a városba született. Az élete könnyű, nem zökkenőmentes, de boldogan éli az életét. El sem tudja képzelni az életét úgy hogy az érzelmeit magának kell kitalálni mintsem ennek a ketyerének ami a kezén van.

Üdvözli önt a FEELDetector!

Az ön állapota: Boldog

Szokásos. Nem változott, és boldognak is érzi magát, tehát a FeelDetector működik. Szimpla program, de működik és ez Sebastiannak sokat jelentett, mert tudta hogy az élete a legnagyobb összhangban és rendben van. A munkájában ugyanúgy boldog volt, sokkal jobban odatette magát mert tudta, hogy boldogan az ember a legproduktívabb. Boldog emberekkel volt körülvéve. Mindenki ugyanazt érezhette amit ő is.

▪▪▪

Teltek a percek, az órák és Sebastian egyszer csak egy villámlásra lett figyelmes. Megrémisztette őt. Haza kellett mennie amíg csak tudott, a műszakja amúgyis 5 percen belül ér véget. Kocsiba pattant és haza hajtott. A villámlás hihetetlenül erős lett. Hallotta ahogy becsapódik és percenként talál el egy házat, majd egy másikat. Életbe nem látott ilyet. Szerencsére közel lakott a munkahelyéhez, végig az utat figyelte és éppségben hazaért.

Az ön állapota: Boldog

Sebastian nem érezte magát nyugodtnak, de gondolta a benne érzett biztonság, hogy otthon van erősebb és ez boldogságot jelez felé. A villámlás rossz előérzetet keltett benne, eddig ebben a városban semmi hasonló nem történt most meg hirtelen épp hogy megúzta élve. Akár életben van akár nem ő nem érezte boldognak magát?

- Milyen érzelem létezik még? – Gondolkodott. - Boldogság meg... – Nem jutott eszébe több. Talán azért mert éppen kopogtattak.
Sebastian kissé nehezen vette a fáradtságot hogy kinyissa az ajtót, de csak az ő mosolygós barátja volt Brian. - Brian? Micsoda meglepetés! Főleg ilyen időben, mi szél hozott?

- A vihar. Megölte a kislányomat. – Mosolygott.

- Úristen! – Sebastiannek le esett az álla. A kis Suzie akinek a keresztapja lett volna pár hete... végre fontosnak érezhette magát. A mosoly hamisnak tűnt Sebastiannak, mintha rá karcolták volna Brianra. - T-töltsek valamit esetleg, hogy jobb kedvre derítselek?

- Nem kell jobb kedvre deríteni. Boldog vagyok. Nem látod? – Emelte fel a karján lévő FeelDetectort.

- De hisz... meghalt a lányod Brian! Miért lennél boldog?

- Boldog vagyok. Annak is érzem magam. Végre meghalt az a rohadék. – Mosolygott. Kísértetiesen mosolygott. Bizar volt.

- Hogy mondhatsz ilyet Brian? Egy kislány volt, a te kislányod.

- Ezek szerint nem szerettem eléggé, mert boldog vagyok. A feleségem is boldog. Mindketten utálhattuk. – Mosolygott mintha természetes lenne. Az érzelem amit érzett nem, de ő miatta kezdte azt hinni, hogy az is.

- Ne mondj ilyet... csodálatos kislány volt.

- Boldog vagyok, a ketyere is annak mutatja. Nem így van?

Sebastian erre nem tudott válaszolni, mióta a Feeldetector a kezén van pontosan mutatja mindenkinek az érzéseit. Sebastian mindig boldog volt, de most frusztráltnak érzi magát, de az ő ketyeréjén se változott semmi. Mindketten boldogok voltak.

- Izé... tervezel temetést?

- Igen. – Mosolygott Brian. -  Szeretném ha eljönnél.

- Ott leszek. – Sebastian egy mosolyt csalt az arcára, de az egyből eltűnt. Fájdalmasnak érezte így megköszörülte a torkát és úgy válaszolt inkább. - Ott leszek.