- Mikor jöttök haza? – kérdezte Anya, amikor Ricsivel másnap indultunk volna.

- Nem tudjuk – válaszoltam mindkettőnk helyett.

- És egyáltalán hova mentek? – tette fel a második kérdést – Kikkel lesztek?

- El, haverokkal.

- A „haverok" elég sok mindenkit takarnak, az „el" pedig még többet, ezzel nem sok választ kaptam.

- Edzéstársak – rendeztem le röviden – A környéken – pontosítottam.

- És mikor jöttök? – kérdezte Anya újra.

- Nem tudjuk – mondta Ricsi, megismételve engem.

Reméljük, minél később.

Útközben Ricsi és én különváltunk, ő ment tovább, én meg bevártam Lizát a hév-megállóban. A szülei egyébként mindenhova viszik kocsival, de ide nem hinném, hogy megkérte őket.

Ahogy leszállt a hévről, odasietett hozzám, és megöleltük egymást.

- Sziaaa – bújt hozzám.

- Szia, Szöszke – nyomtam egy puszit a homlokára, majd ahogy tovább öleltem, megsimítottam a haját.

Amikor elléptünk egymástól, vigyorogva lábujjhegyre állt előttem, mire mosolyogva átöleltem a derekát és megcsókoltam, jó hosszan, kiélveztem, hogy mivel már kimentek az emberek a megállóból, csak ketten voltunk, és ő is, a hajamba túrva csókolt meg engem, te jó ég, nem is tudja, mennyire imádom ezt.

- Szeretlek – suttogta a számra mosolyogva.

- Én is téged, Szöszke.

Fasza lett volna előre tudnom, hogy ez volt az utolsó ilyen, őszinte alkalmunk.

Máshogy álltam volna hozzá.

- Olyan para volt az egyik bácsi a héven – mesélte Liza, amikor kézenfogva sétáltunk a pesti utcákon, amerre a többiekkel beszéltük meg – Soha többet nem megyek hévvel, inkább gyaloglok.

- Nyugi, majd szerzek jogsit illegálisan és legközelebb elhozlak – ígértem meg mosolyogva.

- Azzal a kocsival, amit kinéztél?

- Jaja.

Egyszer elmagyaráztam neki, milyen kocsit akarok, amit persze nem értett, de megkért, hogy tanítsam meg majd az „alapokat" az ilyen „autós dolgokból", hogy értse, egyelőre ott tartunk, hogy a diesel nem a „benzinek" alkategóriája, viszont legalább már fejest ugrani vízbe megtanítottam.

Cserébe tudom, hogy van az angolspárga, amikor szemben vannak, meg a francia, amikor oldalt, tizenháromszor tizenhárom négyzetméter a versenyterület az rg-ben, és pontlevonás, ha kilátszódik versenyen a melltartópánt, asszem, lényeg, hogy teljesen képben vagyok.

Amikor kézenfogva megérkeztünk a többiekhez, utolsókként, konkrétan az összes haverom, mint a filmekben, esküszöm, egyszerre fejezték be a dumálást és kapták felénk a fejüket.

Hát ja, keltett egy kisebb feltűnést a barátnőm, jó csaj, jól néz ki, cuki, meg már alapból be lett promózva és mindenki kíváncsi volt rá.

- Sziasztok – köszönt Liza mosolyogva, úgy mindenkinek általánosságban.

- Helló – köszönt vissza Ákos mindannyiuk nevében, majd a többiek is köszöngettek külön-külön.

Ezután gyorsan letudtuk a bemutatást, igen, ő a barátnőm, Liza; Liza, ők a haverjaim; pontpontpont, mindenki örül mindenkinek, jaj de jó, aztán nemsokára továbblapoztunk ezen.

Egy parkban voltunk, a haverjaimmal már rég kifigyeltük, szerencsére alulértékelt park, alig vannak itt, emiatt nem is olyan lepusztult (mi pusztítjuk le kábé), full jó hely, chilles, el lehet lenni.

Esküszöm, ha valaki fotózni akarna, fákat, növényeket, meg ilyen idilli dolgokat, főleg tavasszal, még ilyenekből is halál jókat lehetne csinálni. Oké, nyilván mi nem szoktunk fotózni, csak ezt egyszer így megjegyeztem.

Na jó, kezdenek túl random megjegyzéseim lenni, le kéne állnom.

Az egyik padnál dumálgattunk, poénkodtunk, Ákosnak volt JBL-e, úgyhogy azon is hallgattunk zenét közben, szokásos, egyedül annyi, hogy most nem piáltunk egyáltalán, valószínűleg Liza miatt nem jutott eszébe senkinek, helyette Zotya hozott vagy egy raklap energiaitalt, az anyjának van egy vendéglátós helye, szóval tele van random Hell-ekkel, Monster-ekkel, meg egy csomó más piával, csávó néha Xixo-s pólóban alszik, meg Unicum-os kulcstartója van, elég komoly, szóval általában ő hozza nekünk a piákat, mindenfélét.

Egy valamit nem hozott, ásványvizet, ami alapból senkinek nem tűnt volna fel, csak Liza kérdezte, hogy valakinél van-e, nem volt, szóval Liza felállt, hogy gyorsan elszalad és vesz magának egyet, pár perc.

- Merre van errefele közel valami bolt? – kérdezte.

- Megmutatom, gyere – ajánlotta fel Robi.

Amúgy felajánlottam volna én is, hogy elmegyek vele, de Robi gyorsabb volt, nekem meg nagy kifogásom nem volt vele, mennek két utcát, visszajönnek, legalább Liza nem lesz egyedül.

Amikor Liza és Robi elmentek, elsőre Zotya szólalt meg.

- Jó csaj – mondta mosolyogva.

- Az – értettem egyet őszintén, utána pillantva.

De még mennyire az.

- Köszönöm, hogy eljöhettem – mondta Liza kedvesen, amikor már mind elindultunk, én pedig elkísértem a hévvel, hogy ne egyedül menjen.

- Ne nekem – mosolyodtam el.

- Szerinted unszimpatikus voltam?

- Nem, dehogy. Mindenki bír – nyugtattam meg mosolyogva – Cuki voltál.

- Biztos? – bizonytalanodott el – És egyébként rosszul se néztem ki? Mármint, tudod, szerettem volna, ha a haverjaid úgy ítélnek meg, hogy nem csúnya a barátnőd – tette hozzá.

- Gyönyörű vagy, Szöszke, miért ítélne csúnyának bárki? – nevettem el magam értetlenül.

- Akkor jól néztem ki? – szökdécselt izgulva.

- Persze – mosolyogtam rá, majd megfordítottam a dolgot – És, amúgy azonkívül, hogy nem tartanak ásványvizet, vélemény? – kérdeztem jókedvűen, riporteresen egy láthatatlan mikrofont odatartva elé.

- Nagyon jófejek – mosolygott vissza rám – Tényleg. Rendesek voltak. Még vízért is eljöttek velem – nevette el magát – Mármint, csak Robi, de érted. Mindenki szimpi.

Hát, mondjuk be is fenyítettem őket, hogy legyenek normálisak.

Miután elköszöntem Lizától, átmentem az ellentétes hévmegállóba, és visszautaztam vele oda, ahol felszálltam, onnan meg haza.

- Roli, képzeld – huppant le mellém Lotti, a húgom, amikor nyugiban csak vacsorázni akartam volna a konyhában Instázás közben, mire muszáj voltam kikapcsolni a telefonom és ránéztem – Nem tudom ezt a kérdést – rakott le elém egy rejtvényt, mire elröhögtem magam.

Oké, egy, ezt miért kell úgy kezdeni, mint ha valami szuperizgi történetet akarna elmesélni, kettő, nem értem, miért engem talált meg ezzel, három, ne már, rejtvény, most komolyan?

- Nem én vagyok a Google, ne már – nyöszörögtem, még el se olvasva a kérdést.

- De idősebb vagy, segíííts.

- Mi szállt meg, hogy rejtvényt fejtesz amúgy?

- Nem tudom, találtam, és kedvet kaptam hozzá. Akkor ne olvasd el, mondom én a kérdést.

- Ne kímélj – sóhajtottam fel.

- Árvacsalánfélék családjába tartozó növényvirág, fűszernövényként, teaként, illóolajként is hasznosítják. Kilenc betű.

- Mit tudom én.

- A negyedik betűje „e", hátulról a második „l".

- Na jó, mutasd – vettem el tőle a rejtvényt sóhajtva, hogy lássam, így hallásból esélyem se volt, így legalább láttam a keresztben lévő szavakat – Levendula – mondtam végül, csak mert így random beugrott.

- Tényleg – esett le neki, majd beírta – Kösziii – vigyorgott.

Legjobb, ezután ott maradt velem, hátha valamit nem tud még.

- Amúgy csak szerintem tök jó szó az, hogy „levendula"? – gondolt bele Lotti – A hangzása.

- Nem tudom, Hugi – próbáltam pattintani a témát – Igen, valszeg csak szerinted – válaszoltam meg végül, mire felnevetett, majd rámnyújtotta a nyelvét.