Tegnap jöttünk haza, rohadt jól elvoltunk végig, úgyhogy ennek örömére ma már mehettem suliba, éles kontraszt.

Mondanám, hogy para volt, hogy fogalmam se volt, miből hol tartunk, mármint tananyagokban, de nem mondom, egyrészt, mert leszarom, másrészt meg az utóbbi sok hónap után az lenne para, ha tudnám.

- De mit csináltatok egyáltalán ennyi napig ugyanott? – érdeklődött Betti, akivel egyik szünetben kiültem az udvaron valami padra.

Konkrétan szünetenként kérdezgetett az elmúlt hétről, egy idő után nem tudtam már eldönteni, hogy cuki, hogy ennyire kíváncsi, vagy creepy.

- Nemtom, volt egy ilyen élményfürdő része, ott elvoltunk, kajáltunk, filmet néztünk, dumáltunk, ilyenek – zártam rövidre.

- Az jó – bólogatott – És hogy aludtatok? Ez csak egy ilyen hotelszoba-szerűség volt, vagy...?

- Hotelszoba volt, ja.

- Háromágyas? Gondolom, akkor volt egy külön ágy, meg egy franciaágy, már amennyi hotelben voltam eddig...

Ahogy ezt megkérdezte, leesett a baja, hogy mire irányult mind az eddigi hatmillió kérdése, ahogy pedig levágtam, csak kínosan elnevettem magam és ránéztem.

- Betti, nem csaltalak meg sehogy, eszembe se jutott, nyugi már, de tényleg.

- Oké – kapta el a tekintetét.

Nem tűnt úgy, mint aki ezzel lenyugodott.

- Komolyan nem, már vagy hatszázszor mondtam, de még az előtt is, hogy elindultunk volna egyáltalán – tettem hozzá, megerősítve.

Vagy nyolcezerszer hangsúlyoztam, hogy Eri ovis korom óta barátom, mint ha a húgom lenne, írni-olvasni együtt tanultunk, baszki, végig, egész héten tájékoztattam a barátnőmet, írtam neki, felhívtam, ahogy azt akarta, hogy megnyugodjon, ötmilliószor megígértem neki, mondtam, hogy bízhat bennem, rohadt jó, hogy ezek után se hisz nekem.

- Jó, oké, értem!

- Akkor oké – hagytam rá feltéve a kezeimet.

Továbbra se úgy nézett ki, amivel már nem tudtam mit csinálni, úgyhogy inkább felálltam és megkérdeztem, hogy jön-e vissza a suliba, nem akart, valakit nagyon meg kellett keresnie, mondom, oké, és ezzel én viszont leléptem.

Konkrétan egész nap került, nap végére már kezdtem kiégni ezen az egészen, úgyhogy tanítás után a sulitól kábé egy utcányira beértem, és félrehívtam, hogy beszéljünk már.

- Nem kerüllek, Roli, csak suli volt, és dolgom is – magyarázta, mire felvonva a szemöldököm, elröhögtem magam, ez annyira rossz kamu volt, hogy még ő is érezte, úgyhogy elkapta a tekintetét.

- Betti, komolyan, ha van valami, akkor mondd – közöltem egyszerűen – Mondd, hogy mi zavar.

- Nem is tudom, a barátnődként mondjuk, hogy egy másik lánnyal töltöttél végig egy hetet? – nevette el magát kínosan.

- Ja, meg az utóbbi tíz évemet, mondom, hogy barátok vagyunk, ő, Ricsi, meg én, ezen a héten se ketten voltunk, csak velünk jött, mert a haverunk ezer éve.

Betti magába fojtva mindent, elfordította a fejét.

- Nem csaltalak meg – nyomatékosítottam ötezredszerre – Nem vágom, mire gondolsz ilyenkor, hogy lekaptam a medencében, vagy hogy lefeküdtem vele, vagy mi? Kajak nem tudom, szóval avass már be, hogy mi a problémád. Ott volt Ricsi is végig, ha nekem nem hiszel, kérdezd meg őt, de komolyan.

- Ugye azt tudod, hogy a megcsalás nem a smárolásnál kezdődik? – nevette el magát zavartan.

- Vágom a megcsalást, nyugi.

Ha valamit, azt rohadtul vágom.

Betti először nem mondott semmit, csak elkapta a tekintetét.

- És most utoljára mondom, hogy nem csaltalak meg – közöltem egyszerűen.

- Hogy aludtatok? – kérdezte, csak úgy.

Hitetlenül elröhögve magam, körbenéztem, ilyen nincs, baszki.

- Mikor hogy, volt három ágy, volt kanapé, ahogy jött, de most kajak ezen...? – rökönyödtem meg.

- Aludtatok együtt?

- Nem együtt, Betti, egymás mellett, baszki, ha úgy jött ki, de ha most ezen fogsz pattogni azok után, hogy...

- Hogy fürödtetek, hogy öltöztetek...? – kérdezett tovább, ami csak eszébe jutott.

- Ugye most csak szivatsz?

- Elég komolyan kérdeztem – nevette el magát kínosan.

- Oké, Betti, tudod mit, nyugi, egymás után fürödtünk, és nem egymás előtt dobtunk le mindent magunkról, mint a normális emberek, ő sem előttem kezdett vetkőzni, nem bámultam meg, nyugodj meg, de amúgy továbbra is ötéves korunk óta barátok vagyunk, a családjaink is jóban vannak, tíz év alatt számold csak ki, hányszor aludtunk már egy helyen, nyaraltunk együtt, aludtunk egymásnál, komolyan mindent fel kell sorolnom? És továbbra sem ketten voltunk, nem csak az én haverom, Ricsi is velünk volt, Eri lenne komolyan az utolsó csaj, akire valaha féltékeny lehetnél, de ezt is mondtam hatezerszer, van még valami egyértelmű dolog, ami nem tetszik és meg kell magyaráznom, vagy most már leszállhatunk a témáról?

A barátnőm továbbra is csak maga elé nézett, majd ahogy ezt végig mondtam, megtörölte a szemét és rámnézett.

- Miért beszélsz velem ilyen támadóan?

- Én vagyok a támadó? – nevettem el magam kínosan.

- Úgy beszélsz velem, mint ha hülye lennék!

Oké, kiderült, mégsem értek a nőkhöz, komolyan fogalmam se volt, hogy erre most mégis hogyan reagáljak, szóval elvitatkoztunk egy darabig, a végére már úgy voltam vele, hogy felmondok, be is könnyezett közben, nem vágtam az egészet, aztán valahogy elváltunk és mentünk mindketten haza.

- Kajak kicsapta a hisztit Eri miatt? – értelmezte Ricsi, amikor otthon elmondtam neki, hogy mi volt.

- Ja – röhögtem el magam kínosan.

Jó régen volt bármilyen veszekedésem kapcsolaton belül, nem nagyon hiányzott az érzés.

Aztán végül este ráírtam, meg bocsánatot kértem a semmiért kábé, nem nagyon értettem, hogy miért, de tudtam, hogy maga alatt volt, azt meg nem akartam, szóval ja. Fasza dolgok ezek.

Ezután lementem kajáért a konyhába, ahol összefutottam a szüleimmel.

Arra számítottam, hogy ilyenkor, este már mindenki lekötötte magát valamivel, és nem lesz senki a konyha környékén, de hát ja, a terveim a családommal kapcsolatban soha nem arról voltak híresek, hogy bejönnek.

Anyám melegszenyákat sütött, szóval a szüleim együtt várták, hogy süljenek már meg a sütőben (igazából egyáltalán nem azért van melegszendvicssütőnk, hogy ott süssük őket, miért is gondoltam ezt?), közben dumálgattak, elpoénkodtak egymással, meg ilyenek.

Már két hónapja, hogy kibékültek, de azért néha még fura.

Amikor beértem a konyhába, Anya akkor vette ki a tepsit a sütőből a szenyákkal, apámnak kapásból adott is kettőt egy tálcán, aki aztán dobott egy puszit Anya arcára, majd bement meccset nézni.

Gondoltam rá, hogy én is nézem, de én már lejátszottam fejben, és arra jutottam, hogy fix kikapunk, szóval nem volt sok kedvem végig is nézni.

Mindenesetre ahogy apám kiment a konyhából, Anyával maradtam ketten.

- Kérsz? – kínált meg Anya, ahogy a tepsiről leszedte a melegszenyákat.

- Hány embernek sütöttél? – röhögtem el magam, ahogy végignéztem a tepsin.

- A fiú tesóid alapból betermelnek vagy három embernyi adagot.

Oké, ott a pont.

Alapból amúgy nem volt ötletem, hogy mit egyek, de ha már anyám random csinált egy ipari mennyiségű vacsit, adta magát, szóval vettem el.

- Minden rendben? – kérdezte Anya engem fürkészve, mire ránéztem, majd csak vállat vontam.

Bírtam volna, ha ejtjük a témát azzal, hogy nem válaszoltam, de ez se jött össze.

Anya fürkészett még egy darabig, majd miközben elrakott valami edényt, megszólalt.

- A barátnőddel van baj? – érdeklődött kedvesen, amire nem volt pofám bunkón válaszolni, szóval csak kínosan elnevettem magam – Összevesztetek?

- Kiborult – vontam vállat, rövidre zárva a témát.

- Mit csináltál?

Erre feszülten elnevetve magam, ránéztem.

- Semmit, de kösz a bizalmat.

- De min borult ki akkor? – zavarodott össze Anya.

A világon semmi kedvem nem volt ehhez a beszélgetéshez, ezelőtt tíz perccel kértem bocsánatot a magába zuhant barátnőmtől a semmiért, mert szarul éreztem magam attól, hogy szarul érzi magát miattam.

- Egész nap került, mert szerinte megcsaltam – mondtam kellemetlenül, leginkább az utolsó szótól.

- Miért, megcsaltad egyébként? – kérdezte óvatosan, mire feszülten elröhögtem magam és felé kaptam a fejem.

- Nem, Anya, de mi lenne, ha nem feltételeznéd rólam a mai nap után te is?

- Csak megkérdeztem – védekezett Anya – És nem lehet, hogy csak máshogy értékelitek a témát, és ami neked még belefér, neki...

- Nem csaltam meg – szakítottam félbe nyomatékosítva, fokozatosan egyre jobban kiborulva a témától.

Mindig jó érzés, amikor a saját anyám csak azt tudja feltételezni rólam, hogy valamit én baszhattam el és én voltam a megbízhatatlan gyökér, aki észre se veszi, ha megbántja a barátnőjét.

- De akkor miről feltételezi? Mármint, valamiről nyilván, nem a semmiből találja ki, és félre ne érts, elhiszem, hogy nem léptél félre, de Betti szemszögéből... - folytatta Anya tapintatosan, mire kínosan beletúrtam a hajamba.

- Erikára találta ki, a szülinapi hét miatt. Mondtam neki, hogy Eri mióta a barátom, hatezerszer azt is, a hét előtt és után is, hogy ő az utolsó lány a világon, aki miatt aggódhatna, nem felejtettem el egyik nap se, megnyugtattam, mindent csináltam, nem én basztam el, akkor se, ha csak ezt tudod elképzelni, Anya.

- Nem mondtam semmi ilyet, Roli.

- Aha – nevettem el magam kínosan – Nem tudom, miért találta ki full random, hogy nem lehet megbízni bennem, ráadásul Eri miatt, ez akkora faszság, de tényleg. És tudod mit, Anya, szarul is esik, komolyan.

Anya erre először nem mondott semmit, de ismerem anyámat, van az a típusú hallgatása, amikor érzed, hogy amúgy tudna mit mondani, nem is titkolja, hogy tudna, csak nem teszi, úgyhogy ránéztem, hogy oké, ne kíméljen, mondja.

Jól láttam át rajta, mert egyből érezte, hogy hagyom, hogy mondja, úgyhogy miközben felvette a kardigánját, őszintén megszólalt.

- Nem te vagy a legkevésbé zűrös srác, Roli, mindketten tudjuk és ő is tudja, az osztálytársad nyolc éve, a legmélyebb ponton voltál, amikor észrevettétek egymást, most már együtt vagytok lassan két hónapja... a zűrös fiúk nem mindig számíthatnak osztatlan bizalomra, kisebb mellettük a biztonságérzet, ne csodálkozz ezen.

- Oké, hívjunk zűrösnek, de Bettinek rohadtul semmi oka nem bízni bennem.

- Jó, ezt te tudod, de neki honnan kéne ennyire biztosan?

- Anya... - túrtam a hajamba feszülten elnevetve magam – Konkrétan pár nap alatt kezdett érdekelni, összejöttem vele, amikor nem akartam senkivel, javulok a kedvéért, komolyan, mindent kimutatok neki, próbálok jó lenni hozzá, mindenre rávesz, egy dolgot nem tudna felhozni, hogy miért ne bízhatna meg bennem.

- Figyelj, azért hónapokig szó szerint folyamatosan csak azon voltál, hogy azt csinálsz, amit akarsz, tettél magasról mások jelzéseire, szabályaira, csak a saját fejed után mentél, kizárva mindenkit, eljátszva sokak bizalmát, hiába nem volt akkor még Betti ilyen értelemben az életedben, ismert akkor.

- Miatta változtam meg, Anya – nevettem el magam kínosan.

- Attól még volt egy ilyen korszakod, nem tűnik el csak úgy, nyom nélkül.

Na, nem mondod komolyan.

- De Betti ellen nem csináltam soha semmi... - magyaráztam tovább a hajamba túrva, de Anya félbeszakított.

- Mennyire avattad be az előtte lévő történetekbe?

- Összeesne szívinfarktusban, ha mindent tudna, de lehet már annyitól is, ha csak elkezdek mesélni.

- Értem, bizalom elnyerése lányoknál, második fejezet, ne zárd ki. Ha nem tud rólad eleget, bizonytalan lesz, kérdései lesznek, saját maga próbál rájönni a dolgokra, és higgy nekem, hogy az nem lesz kellemesebb, mint ha csak őszinte vagy hozzá és érzi, hogy bízol benne.

- Ja, aztán ki is ábrándul egyből. Nincs miért nem megbíznia bennem és azt feltételezni, hogy megcsaltam az ötévesen megismert legjobb lány barátommal, meg olyanokon pattogni, hogy hogyan aludtam vele és Ricsivel egy hotelszobában, hogyan öltöztünk, meg ilyen rohadt abszurd faszságokon, Anya.

- Beszélj vele.

- Negyed órája kértem tőle bocsánatot a semmiért, hogy ne legyen magába zuhanva.

Anya erre rámnézett, és esküszöm, hogy elmosolyodott magában, pedig amúgy semmi poén nem volt ebben.

- Akkor tényleg fontos lehet neked – állapította meg mosolyogva, miközben átment a konyha másik felébe.

- Nem mondod – dünnyögtem magam elé, ahogy utána néztem.

Új infókat kérek, köszi.