- 30 -

- Szóval, te és egy másik lány együtt lennétek egy hétig? – értelmezte Betti, amikor két nappal később mondtam neki, hogy jövő héten nem leszek – Ricsivel – tette hozzá.

Ja, mondjuk azt nem kalkuláltam bele a tervbe, hogy mit fog ehhez szólni a barátnőm, akkor is, ha Erika az utolsó lány a világon, aki miatt valaha is aggódhatna.

- Nyugi, Eri a haverunk, öt éves korom óta jóban vagyunk.

- Aham – kapta el a tekintetét az ajkaiba harapva.

Nem nagyon jött be neki, de aztán megnyugtattam, asszem, és belement ő is, szóval jövő héten cuccoltunk, felpattantunk hárman egy vonatra és mentünk is.

- Biztos nem akadt ki nagyon? – kérdezte Eri, miközben feldobta a táskáját a vonat bőröndtartójára, majd lehuppant az ablak mellé a helyére.

- Nem, nyugi, ledumáltam vele – ültem le én is Erivel szemben, egyszerre Ricsivel, aki Erika mellé ült, és a mellettem lévő ülésre rakta a lábát.

Vagy hát ahogy ezt így kimondtam, nem voltam benne teljesen biztos, hogy azért nem ellenkezett, mert belenyugodott, vagy mert nem akart pattogni, de reméltem, hogy az első, mert tényleg nem volt min aggódnia, belegondolni is röhej.

Vonat után taxiztunk, reméltük, hogy jó helyre jöttünk, de valszeg igen, mert nem raktak ki a szállásról.

A szobában volt három ágy, egy francia, meg egy külön, de nem bonyolítottuk túl, majd mindenki fekszik valahova, nem otthon vagyunk, hogy fix helyeket találjunk ki.

Ahogy bementünk a szobába, Eri alapból elfeküdt a franciaágyon, keresztbe, hassal beledőlt konkrétan, közölte velünk, hogy az övé, haha, lófaszt, Ricsivel leszedtünk onnan és beraktuk a kádba. xd

Aztán, ha már van ilyen wellness-cucc, benéztünk, hogy milyen.

- Kinyírlak álmodban, baszki! – sikította el magát Erika, miután Ricsi fogta és bedobta a jéghideg medencébe, ami alapból arra van, hogy az emberek szaunázás után „jót tesz a vérkeringésnek" szöveggel mazochistáskodjanak.

- Ró volt – mutatott rám Ricsi vigyorogva.

- Akkor téged!

- Nem én voltam, nyugi már – röhögtem el magam.

- A vízimentő volt – biccentett Ricsi a csávóra, aki egy medencével odébb ült.

- Jaja – bólogattam szórakozottan.

- Hagyjatok már – nevetett fel Erika.

- Az a csávó meg téged bámul – mutattam valamerre poénból, egy darab ember nem volt ott, de Eri azért automatikusan odafordult, mire Ricsivel egyszerre felröhögtünk.

- Nincs ott senki, csesszétek meg – nevetett fel Erika.

- Rossz irányba nézel – vigyorgott Ricsi, mire Eri unottan ránk nézett.

- Ott van pedig – erősítettem meg jókedvűen.

- Tuti fel akar szedni – bólintott Ricsi.

- Nézi a segged – tettem hozzá suttogva, vigyorogva.

- Ja, most is – pillantott Ricsi valahova random, mire magamban mosolyogva Erire néztem.

- Víz alatt van a seggem, idióták – röhögött fel Eri.

- Szexi búvárszemüvege van – lökte be Ricsi, mire felröhögtem.

- Te hülye vagy – nevetett fel Eri a tenyereibe temetve az arcát.

- Amúgy, eddig poénkodtunk, de kajak néz ott egy csávó – mutattam egy harmadik, full random irányba, mire Eri odafordult, mi meg Ricsivel egyből kiröhögtük.

- Na jó, basszátok meg, mindketten meghaltok!

- Ne fenyegess – röhögött Ricsi.

Erika kiúszott hozzánk és kitolta magát a medence szélén.

- Úúú, hot – vigyorogtam a legjobb lányhaveromra, de csak addig, amíg Eri oda nem jött hozzánk egyből, szétázva – Jól nézel ki – röhögtem el magam.

Eri először Ricsit akarta belökni a medencébe, de ahogy odalépett hozzá, hogy belökje, Ricsi ugrott magától, húzva magával Erikát is, berántva a hideg vízbe megint.

- Aztakurva, ez tényleg hideg – nézett rám Ricsi a medencéből röhögve.

- Na nem mondod??? – jött fel Eri a víz alól, fröcskölt rá párat, majd a medence széléhez úszott megint.

- Állj bosszút, gyereee – mosolyogtam rá szórakozottan.

- Mégegyszer megszólalsz, Roli... - tolta ki magát Erika nevetve.

- Uhh, a végén még beoltasz, kemény lesz – vigyorogtam, miközben Eri odajött hozzám.

A medence mellett álltam, háttal a víznek, már érdekelt, mi a haditerve.

Erika egyből lökdösni kezdett hátra a mellkasomnál, szerintem azt hitte, hogy miatta megyek hátra, aztán hogy ne rúgjam pofán, odébb léptem egyet és ugrottam egy hátraszaltót a vízbe.

Ahogy feljöttem a víz alól, Erika felnevetett.

- Miért kell mindig flexelned valamivel?

- Na, ugorj be te is – úsztam oda hozzá mosolyogva.

- Nem, kösz, elvagytok így is, mentem szaunázni – vigyorgott ránk Eri.

Na, erre Ricsivel konkrétan egyszerre jöttünk ki a medencéből, mire Erika már nevetve felsikítva kapta a karját maga elé, aztán már dobtuk is vissza, utána meg beugrottunk mi is.

Erivel alapból úgy barátkoztam össze, hogy eltörte a karomat focilabdával oviban, ezért rávettem, hogy szegjen velem szabályt és szökjön ki velem, meg Ricsivel az oviból, ami miatt egy csomó ideig hárman voltunk a sarokban, meg ilyenek, ez volt kábé tíz éve, azóta annyiszor szivattuk már szét egymást, hogy már fura lenne, ha csak úgy normálisan barátkoznánk amúgy. xd

Este vacsiztunk, járt kaja helyben ehhez az egész élmény-cuccoshoz, jó volt, kár, hogy majdnem kitiltattuk magunkat az ebédlőből (xdd), aztán este lementünk valami kisboltba egy utcával odébb, vettünk pár dolgot, majd bevágtuk magunkat hárman a nagyágyra, kaja-pia-elf, minden volt, és beraktunk valami filmet.

- Közös streak? – vette elő a telefonját Eri, aki amúgy hason feküdt az ágyon, Ricsi egész végig pakolta odébb a lábait, hogy ne az arcában legyen, én meg az ágytámlának dőlve ültem valahogy, és épp Bettinek válaszoltam.

Napközben azért nagyjából figyeltem a telómat, hogy ha ír a barátnőm, viszonylag normális gyorsasággal tudjak neki visszaírni, hogy kiengeszteljem, megnyugtassam, satöbbi.

- Megjelöllek titeket, jó? – kérdezte Eri, miután csinált valami képet, nem nagyon figyeltem, hogy milyet, meg mikor, mivel ugye épp a barátnőmnek írtam.

- Nyomjad – dobott be Ricsi egy chipset a szájába, majd lenyúlt az ágy mellé és felvett egy üveg vodkát – Bontsam? – nézett ránk.

- Mehet egy kör – vontam vállat.

- Ejnye – vigyorgott Eri.

- Hagyjál már, múlt héten veled voltam piálni, azóta másnapos vagyok – röhögött fel Ricsi.

- De akkor lelkizzünk már – fordult meg Erika, átülve törökülésbe velünk szemben.

- Miről? – néztem rá röhögve.

- Van egy csomó témám, Betti, Liza, Rebi, Szabi...

- Négyből négy off, engedd el – közöltem.

- Azt se tudom, ki az a Szabi, tényleg off – gondolt bele Ricsi szórakozottan.

- Eri crusha – mondtam, miközben kikapcsoltam a telefonom.

- Látod, ő tudja – mutatott rám Eri vigyorogva, Ricsire nézve.

- Csak mert velem akartad féltékennyé tenni egy hónapja – röhögtem fel.

- Nebasz – nézett rám Ricsi röhögve.

- Ja, fél óráig csinálta Eri ugyanazt az instasztorit.

- Mondjuk az a gáz, hogy valószínűleg az összes lány féltékenyebb lett tőle rám, mint Szabi Rolira – látta be Erika.

- Amúgy igen – értettem egyet szórakozottan, majd beleszívtam valamelyik elfbe, ami a közelben volt.

- De gáz vagy – röhögött Ricsi Erire nézve, mire Eri egyből megdobta egy párnával.

Amíg elharcoltak, közben még írtam egyet pár haveromnak, majd közben becsörgött anyám, gondoltam rá először, hogy nem veszem fel, de aztán úgy voltam vele, inkább most letudom a dumálást vele, mint később, szóval kimentem az erkélyre, mint ha nyugodt környezetben lennék és felvettem.

- Helló Anya – köszöntem be a telefonba, miközben becsuktam az erkélyajtót magam mögött és leültem valami székbe, amit találtam.

- Felvetted, vannak még csodák.

- Ja, durva – értettem egyet dünnyögve, majd mondjuk először átszaladt a fejemen, hogy most amúgy rágyújthatnék, de inkább ejtettem a témát.

- Jó, nem cseszegetlek, na – nevetett fel Anya – Csak kérdezni akartam, mert utoljára akkor hallottam felőled, amikor elindultatok, hogy minden rendben van-e, sikerült-e eljutni a szállásra, nem volt-e semmi probléma, jól vagytok-e...

- Most őszintén, Anya, nyugi amúgy, jól vagyunk, de szerinted zajlott már le valaha ilyen telefonbeszélgetés úgy, hogy nem azt mondta valaki, hogy igen? – gondoltam bele elröhögve magam.

Anya felnevetett.

- Értem az utalást, csak tudod, megkíséreltem érdeklődni – mosolygott – Mit csináltatok ma?

- Anya, komolyan, erre a kérdésre akárhányszor válaszolok, vagy kamu, amit nem veszel be, vagy őszinte, az meg soha nem jön be.

- Jogos, inkább hagyjuk, csak azt mondd, hogy tényleg minden rendben van-e, és hogy rendben is lesz.

- Minden oké, nyugi. Tudod, hogy én vagyok a felelősségteljes a családban – raktam fel a lábam az erkély korlátjára szórakozottan mosolyogva magamban.

- Aha – nevetett fel Anya – Reménytelen helyzetben vagyok, de azért kötelességemnek érzem a lelkedre kötni, az iskolai teendőknek járjatok utána, hogy ne maradjatok le annyira.

- Ezen ne aggódj, most is a kötelezőket olvassuk újra épp.

- Haha.

- Tudod, így beosztottunk minden napra egy tantárgyat, holnap matekozunk, holnapután kémia...

Mondjuk, ha a piakeverés kémiai kísérletnek számít, alkohol, meg minden, akkor annyira nem is kamuztam nagyot.

- Na jó, ne folytasd – állított le anyám nevetve – Lehet be kéne érnem annyival, hogy amíg hiányzol a suliból, nem tudod kirúgatni magad.

Ezen jót röhögtem.

Kezdem bírni anyámat. xd

- A pohár félig tele, Anya... – vigyorogtam.

- Oké, Roli, azt hiszem, rólad, meg a megtöltött poharakról inkább ne beszéljünk.

Amúgy megértem apámat, mármint anno, hogy felszedte, anyám alapból eskü jó arc, de azért lassan letettem, és inkább mentem vissza tesómékhoz.

Jó kis hét lesz ez.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top