- Gitározol? – mosolygott rám Betti, mire felnéztem rá.

Nem tudtam róla, hogy átjön, azt hittem, üres a hétköznap délutánom, ezért ja, épp a szobámban ültem a földön, a hátammal az ágynak dőlve, vibe-os, nem is tudom, mi jött rám, hogy gitározni akartam, de tény, hogy már vagy fél órája folyamatosan akusztikusoztam.

Jobb az, ha senkinek nem vallom be, hogy amúgy hiányzik a gitár.

De nem csak a gitár, amióta Bettivel vagyok és nagyjából vissza kezdtek zökkenni a dolgok a normál kerékvágásba, azóta egyre többször érzem meg, hogy mik hiányoznak a régebbi életemből, de rohadtul.

A régi csapatomnak meccse lesz jövő héten, magamtól is emlékeztem rá, nagy meccs, már akkor is készültünk rá, amikor még én is játszottam, de több volt csapattársam is külön mondta, hogy menjek már el, nézzem meg.

Még nem tudom, hogy akarom-e ezt amúgy.

Alapból is szar mostanában, nem tudom, mennyit rontanék vele.

- Ja – mondtam Bettire felpillantva, majd még lepengettem a megmaradt pár akkordot.

Betti mosolyogva becsukta az ajtót, majd a hajamat és onnan a kezét levezetve a nyakamat és a vállamat megsimogatva lehuppant mellém, miközben megpuszilt és lelkesen nézte, ahogy játszok tovább.

Nagyobb hatással volt rám ez az érintése, mint amire számítottam.

Betti és a gitár valahogy nem jön össze fejben, a gitár régi, Betti új, a gitár Liza, Betti Betti, ez így bevillant közben, és onnantól kezdve végig ezt éreztem, hogy ez két külön dolog, nem passzol, fura, szóval inkább leraktam a gitáromat, hogy a következő minimum két hétben hozzá se nyúljak és inkább Bettire néztem.

- Meguntad? – kérdezte Betti mosolyogva.

- Ja, már egy ideje játszottam.

- Pedig olyan ügyes vagy.

- Kösz – túrtam a hajamba elkapva a tekintetem.

- Add fel, Szöszke, soha nem leszel rocksztár – röhögtem el magam, mire Liza nevetve rámnézett.

Ekkor már vagy egy órája próbálkozott, nálam a szobámban, törökülésben a szőnyegen, hogy ő most meg fog tanulni gitározni, én próbáltam neki megtanítani az alapokat, cuki volt, de már ott meghalt a dolog, hogy nem tudta először, melyik irányban kell fogni a gitárt.

- Kár, pedig pont az akartam lenni – nevetett Liza, mire elmosolyodtam – Mi a különbség aközött, ha itt fogom le, vagy ha itt?

- Hogy más hangot játszol. Na jó, add ide. Nézd – vettem át tőle a gitárom, ő pedig egyből odaadta.

Mosolyogva, csillogó szemekkel nézte, ahogy magyaráztam neki, aranyos volt.

- Okés, mit szólsz, ha inkább te játszol nekem és nem én neked? – dobta fel vigyorogva, mire elröhögtem magam – Olyan ügyes vagy, imádom, ahogy játszol.

- Mit játsszak neked?

- Úúú, kérhetek én? – csillantak fel a szemei.

- Nyilván.

- Várj, ezt jól át kell gondolnom – gondolt bele fellelkesülve.

- Jaja. Életed lehetősége.

Liza nevetve rámnézett, mire magamban csak elmosolyodtam.

A világ leggyönyörűbb nevetése.

Eljátszottam neki egy-két számot, amit kért, az összeset, imádtam, amilyen lelkes lesz attól, hogy eljátszok neki pár alapból szar, érzelgős zenét, amiket széthallgat.

Liza közben bemászott mögém és hátulról megölelve hozzám bújt a vállamon pihentetve a fejét, mire mosolyogva megpusziltam.

- Mit szólsz, ha most idekötöm magam hozzád és így maradunk mindig? – dobta fel az ötletet, amikor befejeztem egy dalt.

- Nekem oké – röhögtem el magam, hátrapillantva rá.

- Viszont akkor minden nap gyakorolnod kell gitárt, mert minden nap meg foglak kérni, hogy játssz nekem.

- Megbeszéltük.

Vigyorogva jobban hozzám bújt hátulról, mint aki örül ennek a hírnek, hogy belementem, mire elnevettem magam.

- Nagyon szeretlek, Roli – mondta mosolyogva, tovább ölelgetve, mire felé fordultam, hogy rendesen vissza tudjam ölelni.

- Én is, Szöszke – pusziltam meg elmosolyodva.

- De ugye nem fogsz kiszeretni belőlem?

- Mondtam már, hogy nem fogok – mosolyogtam.

- Jó, csak ettől úgy félek egy csomószor, gondolj bele.

- Miattam nem kell félned, Szöszke.

Kiszerettem belőle, és beleszerettem egy másik lányba, akivel egyébként nyolcadik éve találkozom naponta, csak valahogy nem esett le, hogy bele tudnék esni.

Három tény, amire a büdös életben nem gondoltam volna, de már meg sem lepődöm.

Asszem tényleg beleestem, egyszerre új és deja vu ez az egész, de nem jellemző rám, hogy ilyeneken őrlődjek, szóval most is, miután leraktam a gitárom és egymásra néztünk, elmosolyodva az arcához nyúltam és megcsókoltam.

- Szeretlek, Roli - suttogta mosolyogva, ahogy elhajoltunk egymástól, mire elmosolyodva megcsókoltam újra.

Még az előtt, hogy ösztönből rávágtam, volna, hogy "én is, Szöszke".

Ő még csak nem is szőke amúgy. Lehet, soha többet nem is akarok beleesni szőke lányokba, mert fix, hogy Lizára emlékeztetnének, én meg mindent akarok, csak azt nem, hogy emlékezzek rá.

Azért kemény, hogy mindezek után, a jelenlegi helyzetekben is még mindig kísért néha.

Oké, nem annyira néha, de már nem ugyanúgy, akárhányszor eszembe jut, egyetértek magammal, hogy a legjobb döntés volt kilépni az életéből, és hogy most sokkal jobb az életem, mint az, ami még csak róla szólt.

Amikor még magamba voltam zuhanva miatta, mindenki azt mondta, hogy majd beleesek valaki másba, és el fogom tudni engedni - oké, beleestem másba és már nem a volt barátnőmbe vagyok szerelmes, de most így őszintén, kérdés magamnak, akkor is elengedésnek számít, ha eszembe jut még? Oké, nem pozitívan jut eszembe, de eszembe jut, akaratlanul, nem szeretem, a világon semmit nem dobnék el érte, ha beállítana, hogy visszajönne hozzám, gondolkodás nélkül hagynám ott, de tény, hogy a gondolataimba szökik még, emlékeztetnek rá dolgok, elengedésnek számít még, nem? Ez ahhoz fog vezetni, hogy egy nap felkelek és soha többet nem érdekel már semmi, ami vele kapcsolatos és nem fogok emlékezni rá, ugye?

Annyira rohadt jó lenne kimondani, hogy elengedtem Lizát.

Csak nem érzem úgy, hogy ezt ki tudnám mondani úgy, hogy közben azt érezném, hogy ezt full őszintén mondtam.

Pedig amúgy a világon semmire nem vágyom jobban most már, mint erre az érzésre.

Közben meg itt a barátnőm, annyival jobb, az életem is tőle, a hatása rám, kihúzott egy ritka szar korszakomból, pár nap leforgása alatt felkeltette a figyelmemet, február elején, most március közepe van és kimondhatom, hogy beleszerettem, száz gondolatomból kilencvennyolc ő, és jól érzem magam tőle.

Másfél hónap múlva lesz egy éve, hogy megismertem Lizát, és azóta körülötte forog az egész életem, eleinte, mert érdekelni kezdett, beleestem, szerelmesek voltunk, boldog voltam, aztán összetört, három hónapot végigszenvedtem miatta, magam alatt voltam, és még mindig kísért, egy évet rááldozni valakire, akire egy percet se kellett volna, azért kurva sok.

Szóval ja, Liza simán csak bassza meg, ennyit erről.

- Hallod, haver - mesélte Ákos, akivel szombaton összefutottam - Tegnap balhé volt.

- Kivel? - kérdeztem vissza elröhögve magam, olyan drámaian kezdett bele, nem bírtam ki.

- Volt csajoddal.

Erre egy pillanatra megálltam abban, ahogy az öngyújtómat vettem elő, majd ránéztem Ákosra, hogy mondja.

- Mondjam? - kérdezte Ákos.

A volt barátnőm, mint felmerülő téma kicsit leszívta a hangulatomat, úgyhogy hanyagul csak vállat vontam, majd közben rutinból rágyújtottam.

- Robi elé jött az edzése után, Liza meg rohadt ideges lehetett rá, mert egyből kikerülte és otthagyta, Robi utána ment először, de összevesztek, úgyhogy Robi lelépett, aztán nem sokkal később láttuk Lizát a csarnok mögött sírni.

Egy pillanatra Ákosra néztem, majd inkább elfordítottam a fejem és beleszívtam a cigimbe.

Ez így beindított bennem azért néhány érzést, amiket igyekeztem a cigifüsttel együtt kifújni magamból, majd kifejezéstelenül újra vállat vontam.

- Egészségére.

Ákos biccentett egyet, hogy ja, mondjuk megérti.

Egy pár másodpercig mindketten csak magunk elé néztünk, aztán felém fordította a fejét és megszólalt.

- Amúgy, te örülnél, ha szétmennének?

Erre csak feszülten elröhögve magam a hajamba túrtam.

- Leszarom, hogy mit csinálnak.

- Nem úgy nézel ki.

Ezt mondjuk be kellett látnom.

- Hát, ha szétmennek, akkor valszeg valami szart csinált valamelyik - vontam vállat - Nem azért, de bármelyik bassza el és bántja meg a másikat, nem fogom megsajnálni.

Ákos megint bólintott egyet, majd újabb csend után hozzátette:

- Liza karja amúgy full lila volt tegnap.

Na, erre azért felkaptam a fejem egy pillanatra, összehúzva a szemöldököm, de aztán szívtam egy újat és átgondoltam.

- Mindig tele van hatszázféle zúzódással.

- Mondjuk a sportja... - látta be biccentve.

- Ja.

- Oké, akkor semmi - engedte el a témát - Attól még sírt a csávó miatt.

Én meg miatta, baszdmeg.

Soha nem láttam Lizát rendesen sírni, egy-kétszer filmen, egyszer, mert elrontott valamit a versenyén, de úgy igazából, összetörten soha.

Zavart, hogy újabb érzéseket indított el bennem szimplán az, hogy megjelent a lelki szemeim előtt, ahogy sír amiatt a gyökér miatt, nem tudtam azt mondani, hogy leszarom, így járt, felbaszott, hogy ez jelent meg bennem, úgyhogy szó nélkül, magam elé nézve inkább csak megint beleszívtam a cigimbe.

Tönkretett, megutáltatott velem mindent, rühelltem miatta az életemet, élni se volt kedvem hónapokig, komolyan gondoltam arra, hogy én ezt feladom, elbaszott mindent, meg én is, haragudtam rá, minden okom meglenne, hogy elengedjem, hogy kiírtsam a gondolataimból, és mindezek után nem tudom őszintén azt kívánni neki, úgy reagálni arra, hogy megbántja az, akivel megcsalt, ahogy kellene, ami full jogos lenne, hogy ez van, Liza, te hoztad össze, meg is érdemled, baszdmeg, olyan érzést jelenített meg bennem ez az egész, amit rohadtul nem akartam, csoda, hogy felbaszott?

Ákossal csak egy pár órát voltam, és eredetileg hazamentem volna, de ahogy egyedül lettem, rájöttem, hogy most rohadtul nem akarok egyedül lenni, és így kötöttem ki a barátnőmnél.

Nem random leptem meg, írtam neki, hogy beugorhatok-e, belement nyilván, szóval bementem hozzájuk, az anyja beengedett, majd felmentem a szobájába.

Betti akkor épp fürdeni volt, úgyhogy levágtam magam a kanapéjára, és írtam anyámnak, hogy nyugodjon meg, ne számítson arra amiatt, hogy nem jövök haza, hogy öt országgal odébb beállva illegálkodom, a barátnőmnél vagyok, amit vagy elhitt, vagy nem, én tudom, hogy itt vagyok, mintagyerek vagyok, írtam haza, viszontlátásra.

Betti néhány perccel később jött vissza szobájába. Nedves volt a haja, egyenesen omlott a vállára, cuki pizsiben volt, póló-short kombó, majd ahogy észrevett, rám mosolygott.

Ez a csaj valami eszméletlen szép, de komolyan.

Nyár meg lehetne lassan, mert full jó alakja van, el se tudtam dönteni, mit nézzek meg rajta először, azta.

- Helló - mosolyodtam el, ahogy megláttam, visszaköszönve neki.

- Ugye nem várattalak meg nagyon?

- Ja, nem, elvoltam - vontam vállat, majd Betti mosolyogva lehuppant mellém az ágyára, mire átöleltem a derekát.

Elvileg már nem volt cigiszagom, erre azért ügyeltem. Nem mondta még ki, de levágtam már, hogy nem szereti a cigiszagot, meg úgy általában a cigit, és társait, nem véletlen, hogy amióta vele vagyok, kezd leszoktatni. Ma csak felidegelt a sztori a volt barátnőmmel, szóval belefutottam, ez van.

Ahogy megcsókoltuk egymást, Betti mosolyogva hozzám bújt, de annyira, hogy ezzel el is borított az ágyán, mire elröhögtem magam, de nem zavart.

Cuki csaj, és ha valakin, na, hát rajta fixen érzem, hogy szeret, ha nem mondaná, is tudnám.

- A te telefonod rezeg, vagy az enyém? - kérdezte Betti felemelve a fejét a mellkasomról, ahogy megszólalt az egyik.

- Szerintem az enyém, ha tippelnem kéne, anyám épp nem hiszi el, hogy veled vagyok - gondoltam bele szórakozottan.

- Küldjek neki bizonyíték-képet? - nevetett fel Betti.

- Bejönne, ha nem próbáltam volna már vagy hatszázszor átverni életem során "bizonyíték-képekkel" - pusziltam meg a homlokát röhögve, mire nevetve, rosszallóan megcsóválta a fejét, én pedig hátranyúltam a telefonomért és gyors rápillantottam az értesítésekre, hogy igazam van-e.

Az volt, úgyhogy ezen jót mosolyogtam magamban, és beszíveztem anyám szarkasztikus üzenetét, hát most akkor ne higgye el, nekem olyan mindegy, majd ennyi elég is volt a családból, oda se nézve átdobtam a telefonomat egyenesen a szoba másik felében lévő kanapéra, ott is maradt.

Mire jó, hogy labdajátékos voltam, első fejezet.

- Én szeretem anyukádat - jegyezte meg Betti kedvesen.

- Ő is téged, nyugi - néztem rá derűsen, miután gyors leellenőriztem, hogy nem pattant-e le a telóm a kanapéról.

- Tényleg? - csillantak fel a szemei.

- Mivel enyhén szólva jó hatással vagy rám...

- Pedig ne tudd meg, hogy paráztam tőle, hogy idegesítőnek tart.

- Nyugodj meg, soha nem fogod tudni úgy idegesíteni, ahogy én tudom - röhögtem el magam.

- Nem vagytok jó viszonyban? Pedig amikor ott voltam nálatok, úgy tűnt.

Mert anyám a legjobb színész, akit valaha láttam.

- Nem az, csak... - túrtam a hajamba, elkapva a tekintetem Bettiről, aki a mellkasomon pihentetve a fejét, végig engem nézett - Volt egy pár nézeteltérés az utóbbi pár hónapban, érted. De amúgy most már nem nagyon van gáz, ne értsd félre - tudtam le a témát valahogy kinyögve ezt a két mondatot, nem nagyon akartam megmagyarázni neki.

- Egy kicsit mondjuk tényleg mások vagytok - állapította meg Betti mosolyogva.

- Apámra ütöttem.

Betti mosolyogva nézett.

- Még nem tudtam nagyon beszélgetni apukáddal, de ránézésre is egyetértek.

Meg még sokan.

- Egyébként az én anyukám is szeret téged - mondta, csak úgy, olyan aranyosan, hogy szinte ösztönből öleltem át én is őt.

- Kajak? - röhögtem el magam meglepetten.

Liza szülei épphogy ismertek csak, de akkor is el kellett játszanom a "csak ismerősök vagyunk" szerepet, szóval barátnő szülei-témában nem nagyon vagyok tapasztalt.

Nem görcsöltem rá, nem azért, az emberekkel a legtöbbször jól kijövök, de nagyon nem gondolkodtam még azon, hogy hogyan nézhetnek rám.

- Hihetetlen, de te is jó hatással vagy rám - nevetett fel.

- Ez kell az önéletrajzomba.

- Mindenképp - nevetett.

Na, most már megdumáltuk, hogy kiről mit gondolnak a szülők, ez is megvolt, léptünk tovább témában.

Ahogy egy pár másodpercre csend volt, a hajamba túrtam, Betti pedig kedvesen nézett tovább.

- Szomorú vagy? Vagy valami baj van? - kérdezte a karomat megsimítva, mire rápillantottam.

A kérdésére zavartan elnevettem magam, majd rámosolyogtam, mert nem hiszem el, hogy ennyire cuki.

- Nem, nyugi.

- Vagy csak fáradt vagy?

- Fogjuk rá - adtam meg magam.

Fáradt az érzéseimtől, meg hogy ugyanaz a lány képes még mindig elbaszni a hangulatomat, amikor boldog akarok lenni, pontosítva.

- Szólj, ha tudok valamit csinálni, hogy jobban érezd magad - ajánlotta fel kedvesen.

A homlokom környékére támasztva az egyik csuklóm, lehunyva a szemem, elmosolyodtam.

- Cuki vagy, de jól érzem magam, nyugi.

Bújópozíciót váltott, most már rajtam feküdt, nem nyitottam ki a szemem, tényleg fáradt voltam, de nem zavartam benne, cuki, amikor ölelget, olyan chilles ez az egész, pont, amire szükségem volt.

Először csak az illatát éreztem meg egy picit intenzívebben, eszméletlen illata van, majd megéreztem a puha kis száját az enyémen.

Egy áldás a csaj.

Ahogy megcsókolt, olyan pont tökéletesen, meg még párszor, én is őt, csak úgy simán, beletúrt a hajamba, Istenem, imádom, amikor ezt csinálja, majd megéreztem a kis csókjait az állkapcsomnál, a fülem alatt, a nyakamon, aztarohadt.

Konkrétan örökre hagytam volna, hogy csinálja, olyan hatással volt rám, hogy még engem is meglepett.

A beszédkészségeimet ez után inkább hagytam, nem mondtam semmit, csak nemsokára mosolyogva visszahúztam magamhoz, a füle mögött a hajába túrva, gyengéden megfogva az arcát - jó hosszan megcsókoltam, hogy mindent érezzen, amit én most érzek vele kapcsolatban.

Nem sokszor éreztem még ekkora hálát senki iránt.

Egyre érzelmesebb lett ez az egész, annyira, hogy lassan hátradöntöttem az ágyán, majd felé magasodva csókoltam tovább, ő is engem, annyi mindent tudtam volna éreztetni vele, éreztettem is és ő is velem.

Az egyik lábát a derekam köré fonta, közelebb húzva magához, egyre jobban bejött, az egyik kezemmel mellette támaszkodtam, a másikat a felhúzott combjára vezettem, simogattam, a combját, a fenekét, Istenem, imádom az összes kis porcikáját.

Ahogy egyre hevesebben faltuk már egymást, éreztem, ahogy egyre gyorsabban veszi a levegőt, vert a szíve, az enyém is, majd ahogy egy pillanatra egymásra néztünk, egy összenézéssel egyetértettünk, én pedig ebben a pillanatban húzódtam lejjebb rajta, csókolgatva egy kicsit itt-ott, ahol jól esett, a nyakán, a derekán, a vádliját, a belső combját...

Ledobtam a pólómat, ő pedig megemelte a csípőjét, hogy le tudjam szedni róla a nadrágját.

Olyan feneke volt benne, hogy csoda, hogy eddig ellenálltam a kísértésnek.

Most már senki más nem volt a gondolataimban, csak ő.

Mozgott az egész mellkasa, ahogy minden egyes érintésemtől egyre gyorsabban kapkodta a levegőt, én pedig úgy voltam vele, hogy megérdemli, hogy kényesztgessem egy kicsit.

Konkrétan kedvem volt az összes lány közül a legboldogabbá tenni, mindent megcsinálni a kedvéért, hogy az egész Földön neki legyen a legjobb, ráadásul miattam.

Baszki, ilyenkor érzem meg, hogy tényleg beleszerettem, kérdés nélkül.

- Lazulj el - mosolyogtam rá derűsen, a csípőjénél simogatva, a szemeibe nézve megpuszilva közben a hasán, mire elnevette magát, amit csak mosolyogva néztem.

Imádom a nevetését, konkrétan a legboldogabbnak érzem magam, akárhányszor nevetni látom.

Mosolyogva csókolgattam tovább, közben a kezeimet is elindítva rajta.

Szinte éreztem, ahogy minden jól eltalált érintésem összerántja belülről, akármennyire is magában próbálta tartani, én viszont elmosolyogtam ezen.

Közben váltottunk pózt egy párszor, majd ahogy már túlvoltunk azon, hogy csókolgatunk, meg simogatunk, na, akkor asszem vágjunk bele rendesen, hátradöntöttem az ágyán, elég egyértelműen sugallva, hogy most már fejezetet váltanék, ő pedig vigyorogva hagyta, hogy fenntről lefelé végigfuttassam rajta az ajkam, megállva a csípőjénél, enyhe közreműködéssel a lába közé férkőzve.

Nem sokat húztuk egymás idegeit, megemelte a csípőjét, majd ahogy áthúztam a bokáján is a bugyiját, ledobva valahova, bele is vágtunk az élvezetesebb dolgokba.

Ismétlem magam, nem baj, de komolyan elveszi az egész eszem.

Rákulcsoltam az ujjaim az övéire.

Olyan rohadt puha kezei vannak, eskü fognám egész nap.

Beteg vagy nem, engem már az megvesz kilóra, ahogy szorította a kezem, ha eltörte volna se tűnt volna fel, lekötött minden más.

A szülei otthon voltak, oké, a ház másik felén, az ajtó zárva volt, az is lehet, hogy már aludni készültek, késő este, a házban is alig égett valami villany, meg hát alapból, nem minden szülő álma élőben végighallgatni, ahogy a lánya épp a barátjával, hát ja, én jövő héten leszek tizenöt, Betti majd csak nyáron, egy tizennégy éves, full cuki, ártatlan lány szüleit még hagyhatjuk a tagadási fázisban, amikor még győzködik magukat, szóval inkább végigsmároltuk az egészet, hogy elfojtsuk, amit lehet.

Olyan nehéz sóhajokat lehelt a bőrömre, hogy már attól eskü kirázott a hideg, a legjobb értelemben, aztakurva, a józan eszemnek annyi, tegyünk le róla, megvolt azért a hangulata, már kajak csak rózsaszirmok kellettek volna.

Hát, figyelj Betti, ha terhes leszel, akkor már úgy legyél, hogy mondhassuk azt, hogy legalább megérte, nem?

Meg mondjuk elég cringe bejelenteni a szülőknek, hogy na, hát pozitív, ez van, lefeküdtünk, satöbbi, aztán azt válaszolják rá, hogy "ja, hallottuk".

Oké, erről a terhesség-dologról annyit amúgy, hogy ha vagy harmincezerszer nem figyelmeztettek már az utóbbi fél évben, hogy óvatossan, védekezzek, satöbbi, akkor egyszer se, kajak mint egy életképtelen értelmi fogyatékosnak, mint ha nem tudnám, annyiszor végighallgattam ugyanazt, hogy szétmindenezve, álmomból felkeltve is vissza tudok mondani mindent.

(Aztán közben meg igazgatóiba kerültem azért, mert koton volt nálam. xd)

Szóval nyugi Betti, nem leszel terhes.

Attól még megérte.

Mondjuk visszatérve, nem tudom, mennyire bírna az anyja az után is, ha megtudná, hogy épp most basztam meg a lányát.

Na jó, asszem ebbe nem mélyedek bele jobban most már. xd

Végül egyébként maradtam Bettinél, ha már szombat van, most miért ne aludjak itt, még ruháim is vannak, meg azért megoldható, nem kell túlbonyolítani, Betti meg már jó álmos volt pár órával később, olyan tizenegy-éjfél körül, szóval akkor befeküdtünk az ágyába, én meg átöleltem.

Betti amúgy eszméletlen cukin alszik, ezt több alkalommal is alá tudtam támasztani.

- Jó éjszakát - mosolygott rám Betti álmosan csillogó szemekkel, mielőtt lehunyta volna a szemeit és valószínűleg egyből bealudt volna.

- Jó éjt - nyomtam mosolyogva egy gyors csókot a szájára.

- Biztos elférsz?

- Igen, nyugi - nevettem el magam, ezredszerre is megismételve.

- De tényleg csak tolj odébb, ha nem.

- Nem tollak sehova, elférek, nyugi már - röhögtem halkan.

- Jó, jó - nevetett fel - Takaród is elég van, ugye?

- Betti, kajak lefekszem a padlóra, ha még valamin görcsölni kezdesz - közöltem röhögve.

- Jó, na - fúrta a fejét a mellkasomba nevetve.

Mosolyogva belepusziltam a hajába.

Ahogy hozzám bújt és lehunyta a szemeit, szerintem abban a percben már aludt is, mire lepillantottam rá.

Tényleg szeretem, minden nap egyre jobban, baszki.

Anyám szokta mondani, hogy játszok a tűzzel, amíg meg nem égek, van benne valami, csakhogy én már megégtem hatszázszor, és még mindig játszom.

Hát, Anya, akkor asszem kijelenthetjük, hogy csak reménykedjünk, hogy most az egyszer nem fogok.

Vagy mit tudom én, miért filozofálgatok ezen?