- Sajnos az utóbbi hónapokban sok volt a feszültség a családban, a férjem és én nagyon rossz viszonyban voltunk, majdnem elváltunk, ami nyilvánvalóan a gyerekekre is hatással volt – mondta Anya az igazgatói irodában - Rolandot különösen rosszul érintette a dolog, legnagyobb sajnálatomra, emiatt sajnos az írásbeli felvételi sem úgy sikerült, mint amennyi kitelne belőle. A körülmények áldozata lett.

Hát ja.

Anyám mindig jól hazudott.

Nem is tudom, hányszor mosott már ki mindannyiunkat a családból, ezer féle helyzetből, esküszöm, Oscart kéne neki adni, eszméletlen a nő.

Nagyjából egy hónapja már, hogy megtudtuk a felvételi eredményeket, meg hogy ki akarnak rúgni – esküszöm, hogy javul az életem azóta, úgy kábé minden tekintetben.

Otthon egészen kezdem elviselni a levegőt, oké, mondjuk azért ha nem muszáj, nem keresem az agyfaszt, de javul a dolog, esküszöm, igazgatóiba se kerültem, mindegy az, hogy miért, mert jó vagyok vagy mert annak tűnök, plusz azért elég sokat dob az életemen, hogy pár hete összejöttem Bettivel, aki tényleg jó hatással van rám.

Most éppen a szóbeli időszakban vagyok, jártam már egy-két helyen, ahová valami csoda folytán behívtak szóbelizni, ma épp valami művészetis suliban voltam.

Én és a művészetek, Jézus Isten.

Valószínűleg csak azért hívtak be, mert ránéztek a nevemre, oké, ide járt két tesóm, abból az egyik a full kitűnő, szorgalmas, mintadiák nővérem, illetve ránéztek anyáméra, aki zeneiskolai tanár, vagy mit tudom én, fogalmam sincs, hogy jött egyáltalán szóba, hogy behívnak, fix, hogy mindenki ezerszer jobb felvételit írt, mint én.

Na mindegy, szóbeliztem egyet, Anya kérésére flexeltem azzal is, hogy gitároztam hét évet, igaz, hogy abbahagytam, mert idén szartam az egészre, de azt nem kell tudniuk, ma meg volt valami beszélgetés az igazgatóval, amire anyám előszedte a legjobb színészi képességeit és szemrebbenés nélkül előadta a legkeményebb kamukat, amiket valaha hallottam tőle.

Mindez arról szólt nyilván, hogy valahogy berugdosson ide és meggyőzze az igazgatót, hogy azért annyira nem vagyok sötét, mint ami a felvételimben van, mert az alapján kábé adhatnám fel az összes gimis álmomat (amim nincs mondjuk), csoda, hogy kijártam a nyolcáltalánost és egyszer se buktam vissza.

Minden elismerésem Anyának, nagyon kitartóan próbálja helyrehozni, ami elbaszódott úgy négy hónapon át.

Amúgy Ricsi is ide jött szóbelizni, valószínűleg ide jövünk mindketten gimibe, eléggé úgy tűnik, hogy Anya nyert és valahogy bepréselődtem ide, Ricsi meg jön velem.

Ez a suli arra lesz jó, hogy négy éven át emlékeztetni fog, hogy ezt az évet nagyon elbasztam, négy éven át nézhetem a szomszéd sulit, ahova alapból menni akartam és négy éven át megállapíthatom, hogy rohadtul nem vagyok idevaló, de mindegy, legalább valahova bejutok valszeg.

Amúgy Betti is felvételizett ide, de ő máshova is, nem biztos, hogy ide jön.

- Jössz, Ró? – kérdezte Ricsi, amikor Anyával elindultak, hogy lelépjenek haza.

- Bevárom Bettit – mondtam végigpillantva az aulán.

- Utána hazajössz? – kérdezte Anya.

- Nem tudom.

Anya tovább nézett rám, elég utalóan, hogy válaszoljak, mert amúgy addig fog ott állni és nézni, amíg nem mondok valamit.

- Írok majd – válaszoltam végül.

- Rendben – bólintott Anya.

Szóval egyedül maradtam ebben a suliban.

Gondoltam, hogy leülök itt valami padon, vagy ilyenek, de annál azért jobban taszított, szóval pár perc után inkább kimentem és a suli előtt vártam be a barátnőmet.

Egész hamar végzett.

Ahogy kiért a suliból, odamentünk egymáshoz, majd megöleltem.

- Neked hogy sikerült? – kérdezte Betti, majd ahogy egy kicsit elengedtük egymást, lábujjhegyre állt, én meg megcsókoltam.

- Mindenkit lealáztam. Laza volt – mosolyogtam szórakozottan, mire elnevette magát.

Maradjunk annyiban, hogy annyira tényleg nem vagyok sötét, kábé semmit nem készültem, mégis összehoztam valahogy.

- Neked? – kérdeztem vissza.

- Szerintem jó lett. Kicsit para volt az egyik tanár, de aztán valahogy meglett.

- Ki ijesztett meg? Megverem.

Betti felnevetett.

- Ilyen ősz hajú, idősebb bácsi volt, tök bozontos szemöldökkel, pfúú, elég szigorúnak tűnt.

Lehet, azt tudom is, ki, valami Krédics, vagy ki, tesóim meséltek róla.

- Figyelj, lehet nyugdíjba megy – vigasztaltam derűsen.

- Mondjuk ránézésre mehetne.

- Hoppá, oltáska.

- De tényleg.

Végül nem mentem haza, írtam Anyának, hogy ma nem fogok hazamenni, barátnőmnél leszek, szóval felmentem Bettivel hozzájuk.

Bírom Bettiék házában, hogy Betti szobája full el van szeparálva mindenkitől, van egy nővére, aki kolis, itthon sincs, szóval nem nagyon zavar senki. A szüleivel találkoztam párszor, cuki anyukája van, lelkes, apukájával sokat nem beszéltem, de nincs vele bajom, mondjuk nem is miattuk mentem át hozzájuk.

- Maradsz itt ma, vagy haza szeretnél menni? – kérdezte Betti, amikor már a szobájában voltunk.

Kábé olyan hat-fél hét lehetett, egy ideje már itt voltam, jól elvoltunk, hülyültünk, még valami videókat is megnéztem vele, kajáltunk, fel se tűnt, hogy megy az idő, ekkor pedig épp az ágyán ültem, keresztben, a falnak nekidőlve a hátammal, ő pedig az ölemben ült velem szemben.

Erre a kérdésére rápillantottam.

Basszus, annyira cukin néz ki, és én ezt olyan egy hónappal, vagy másféllel ezelőtt még nem vettem észre, tiszta vak vagyok, esküszöm.

Pár hete a barátnőm csak, amit mondjuk eleinte kicsit óvatosan fogadtam, amikor beszélgetni kezdtünk, még sok volt bennem az aggály ezzel kapcsolatban, találkozgatni kezdtem vele sulin kívül, de néha még ódzkodtam a tudattól, aztán ahogy teltek a napok, azt vettem észre, hogy elvagyok.

Mármint, egészen jól vagyok.

Betöltött valami űrt az életemben, ami azelőtt annyira pokollá tette a napjaimat, még most is érzem néha, hogy valami hiányzik, de ez nem Bettihez köthető, csak mostanában kezdem megérezni, hogy rohadtul megváltozott az életem.

Mindent felrúgtam az utóbbi hónapokban, kábé.

A tényt viszont, hogy Bettivel vagyok, megszerettem, okés a dolog, a hetek alatt elengedtem a volt barátnőmhöz kapcsolódó aggályokat, mert Betti rohadtul nem Liza.

Ezt eléggé bírom benne.

Az érzéseim is mások valahogy. Ebben se Liza.

Lizát megláttam és néhány nap alatt bármilyen óvatosság nélkül beleestem, nem zavart, hogy szerelmes leszek, még élveztem is, mert ő is pontosan ugyanúgy szeretett belém, pár nap után összejöttünk, minden full gondtalanul, mi baj lehet belőle, bele se gondoltam.

Bettivel kapcsolatban először azért ellenkezni akartam, az utolsó dolog volt, amit akarhattam volna, hogy megint kötődni kezdjek valakihez, nem akartam megint belekeverni magam abba, amit egyszer már eljátszottam, nem voltam hajlandó az első pillanattól kezdve beleugrani ebbe az egészbe „lesz, ami lesz" alapon, eldobni mindent, felforgatni az egész életemet, pedig amúgy ez sokkal jellemzőbb rám, most is csak egy darabig bírtam, de legalább volt egy szakasz, amíg életemben először mérlegeltem valamit az érzéseim ellenére, amik szokás szerint belobbantak egyik napról a másikra.

Nem szokott foglalkoztatni, hogy mi mekkora veszélyt jelenthet, hogy mi lehet belőle, életemben kábé először figyelmeztettem magamat, hogy amúgy haver, tanulni kéne az előzőből; ez egészen addig ment, amíg nem kezdtem el megérezni, hogy oké, viszont kezdem jól érezni magam, ez más, jó lesz ez, továbblépni akarok az exemen, nem hozzá hasonlítgatni mindent utána, szóval leszarom, akkora hülye úgy se leszek megint, dobjuk el az eszünket újra, mi gáz lehet?

Az, hogy most, hogy ránéztem a barátnőmre, tudatosult, hogy esküszöm, kajak jól érzem magam.

Jobban kötődök hozzá, már most, mint amennyire azt terveztem, de ő is hozzám, ez meg így oké, nem?

- Ezt úgy értettem igazából, hogy örülnék, ha maradnál, de... - tette hozzá Betti zavartan, halványan mosolyogva egy hajtincsét tekergetve, mire elmosolyodtam és ugyanazt a tincset a füle mögé tűrtem.

Magamtól nem mindig veszem észre, hogy ezt csinálom azokkal a lányokkal, akiket szeretek, csak akkor kezdett tudatosulni, amikor mondták, hogy imádják, ahogy eltűröm csak úgy a hajukat, és amúgy belegondolva alátámasztom, ha szerelmes vagyok, akkor csinálom ezt ösztönösen.

Ez így valahogy tudatalatt megy, vagy mit tudom én, de most, hogy leesett, hogy ezt csináltam, csak úgy, magamban lenyomtam egy párszavas káromkodást, amiről én se tudtam eldönteni, hogy milyen hangulatban jelent meg bennem.

- Nem sietek sehova, nyugi – mondtam elmosolyodva.

- Akkor jó – vigyorodott el Betti, majd visszahajolt hozzám, hogy tovább csókolózzunk, amit amúgy emiatt a párbeszéd miatt szakítottunk meg.

Azért ilyenkor jó, hogy be volt zárva az ajtaja, bár annyira belemerültünk, hogy lehet az se tűnt volna fel, ha bejönnek a szülei és végigbámulnak minket.

Terpeszben ült az ölemben, olyan közel húzódott hozzám, amennyire tudott, a hajamba túrt, én elengedtem rajta a kezeimet, simogattam a derekán, a hátán, a fenekén, ami jól esett, az egész rohadt jó volt, megcsókoltam, ő is engem, aztán megint, megint és megint, a világon senki nem zavart minket, aztán ahogy egy kis szünetet tartottunk, elhajoltunk egymástól.

- Ez furán fog hangzani, de... - szólalt meg halkan, mire ránéztem – Örülök, hogy együtt vagyunk. Hogy veled lehetek. Érted – kereste a szavakat őszintén, zavartan mosolyogva.

Erre elmosolyodtam. Ez rohadt aranyosan jött ki élőben, megvett vele.

- Ez csak ilyen kis őszinteség-roham volt – tette hozzá zavartan elnevetve magát.

- Nekem is az lesz, figyelj – néztem rá mosolyogva – Felkészültél?

- Teljesen – mosolygott.

Tippem sincs, mi vitt rá, hogy kimondjam neki, mármint, ő eddig elég sok mindent kimondott már nekem, tudom, hogy szeret, már nem most kezdtem érdekelni, ő több dolgot is bevallott már, én viszont eddig még nem tudtam kimondani ilyeneket, de most úgy voltam vele, hogy basszus, rendbehozza az életem, ki kéne.

- Eskü szeretlek.

Betti akaratlanul elmosolyodott.

Ezt már több, mint negyed éve senkinek nem mondtam ki, ki se ejtettem ezt a szót, érdekes érzés volt.

- Én is szeretlek, Roli – mosolygott rám Betti.

- Akkor jók vagyunk – láttam be derűsen, mire elnevette magát.

- Igen – nevetett, majd visszahajoltunk egymáshoz, hogy folytassunk mindent ott, ahol abbahagytuk.

Rohadt jó volt az egész.

Ahogy csókolóztunk, full érzelemből, amióta Bettivel vagyok, megint mindenbe visszaszöktek ezek az érzelmek, nemsokára hátradöntöttem az ágyán, nem is gondolkodtam, csak úgy ösztönből, mert nem tudtam betelni vele, és úgy tűnt, hogy neki is ugyanez.

Beletúrt a hajamba, tudja, hogy imádom, ahogy ezt csinálja, én pedig, ahogy megcsókoltam újra, megsimítottam a kezét, ettől meg egyből libabőrös lett. Édes Istenem.

Csak egy pillanatra próbáltam nem elveszíteni a fejem, amíg egy kicsit elhajoltam tőle, mielőtt még ennél is jobban belevesznénk a dologba.

- Meddig akarsz elmenni? – kérdeztem alig elhajolva a szájától, így ő is az enyémre suttogva válaszolt.

- Te?

Halványan elmosolyodva néztem rá, hogy leessen neki.

Nem tudtam betelni vele, többet szerettem volna belőle, tényleg akartam, de valahogy úgy, amit szintén jó ideje éreztem utoljára.

Kitört belőlem az összes létező érzés, amit iránta éreztem, és egyszerűen csak valami beindult bennem, hogy ezt rohadtul egyértelművé akarom tenni.

- Oké – suttogta mosolyogva, mire meglepetten ránéztem – De... tudod, nekem te vagy a...

- Nem lesz gáz, nyugi. Figyelek rád.

- Akkor, azt hiszem, átugorhatom azt a kérdést, hogy neked első vagyok-e – gondolt bele elnevetve magát.

- Mindegy az – mosolyodtam el, mire ő is mosolyogva rámnézett.

Visszahajoltam hozzá, a szájához, olyan szája van, te jó ég, esküszöm, megőrülök tőle, az egyik legpuhább száj, amit valaha csókoltam, nem csoda, hogy imádom, ráadásul az illata is, vagy ahogy érinteni tud...

Csoda, hogy napról napra egyre jobban közelítek ahhoz, hogy úgy konkrétan beleessek?

Istenem, komolyan tudatni akarom vele.

Legszívesebben az összes kis porcikáját végigcsókolgatnám.

Oké, kinyírt a csaj, ennyit rólam.

A nyaka környékét kezdtem csókolgatni először, majd felhúztam a pólója alját, hogy egy kicsit belevonzzam a dologba és csak puszilgattam, simogattam, ahogy jött, és jól jött, mert körülbelül az első másodperctől kezdve olyan libabőrös lett, meg úgy vert a szíve, egyre gyorsabban vette a levegőt, nem csoda, hogy ha kényszerítenek, se szívesen álltam volna le már.

Mielőtt lekerült volna róla a pólója, én is ledobtam az enyémet.

Megszoktam, hogy ezután egyből minden lány bámulni kezd.

Hát ja, őszintén, télikabátban is üvölt rólam, hogy sportolok.

Sportoltam.

Mit tudom én.

Mindenesetre a csajok és én együtt imádjuk a külsőmet.

Betti a szájába harapva elvigyorodott.

- Nem is mondtad, hogy ilyen kockáid vannak – vigyorgott.

- Nem akartam lelőni a poént – mosolyogtam szórakozottan, majd egy újabb csókot nyomtam a szájára.

Közben a pólója alatt simogattam már, puszilgattam, minden másodpercben többet szerettem volna belőle, az egész lány összes kis négyzetmilliméterét, nem is feltétlen a testét akartam, őt magát, a testén át, ez mondjuk elég faszságnak hangzik, az is, ez van, majd lehúztam róla a pólóját, figyelve rá, mert semmit nem akartam úgy, hogy neki nem jön be, az volt a cél, hogy minden bejöjjön neki, hogy jó legyen neki, mindez full ösztönből.

Amikor lekerült róla a pólója, még mielőtt engedtem volna a kísértésnek, hogy végigpillantsak rajta, a szemébe néztem. Elpirult, fixen elpirult, rohadt aranyos, fel se tűnt, hogy mosolygok.

- Bocsi, nem vagyok valami... - szólalt meg zavartan, magán felejtve a mosolyát – Biztos kevésbé lapos lánnyal is voltál már – nevette el magát zavartan a fejét fogva.

Halványan rámosolyogtam.

- Tökéletes vagy, nyugi.

De komolyan amúgy.

Durva, hogy Lizára is ezt mondtam régebben, tökéletesnek tartottam, hibátlannak, a legtökéletesebb angyalnak, szerintem mindenki egyet is értene ezzel, aki látná, csak egy percre is, aztán tessék.

Ha ő volt a tökéletes, így utólag, asszem ez a szó eléggé félre lett értelmezve.

Bettihez amúgy fogalmam sincs, hogyan és pontosan milyen érzések kötnek, hogy lett ez az egész, de tény, hogy a vége ugyanaz lett.

Istenem, kezdek beleesni.

A különbség Liza és Betti között, hogy Liza felforgatta az életemet, Betti meg helyrerakja, innentől kezdve akkor ki is a tökéletesebb?

Full más az egész, és mégis full ugyanolyan.

És eszméletlen gyönyörű.

Ahogy végigpillantottam rajta, akaratlanul elmosolyodtam, nem értem, mi baja van magával, egy csoda, és erre ráerősítve mosolyogva ráhajoltam, hogy csókolgassam egy kicsit, végig a felsőtestén, ahogy adja magát a dolog.

Hamar belevonzottam az egészbe, mindketten belevesztünk, ő is letepert engem, én is őt, először meglepett amúgy, de bejött, rohadt jól csinált mindent, eszméletlen volt.

Aztarohadt.

- Kajak lefeküdtél Bettivel? – esett le a tesómnak, amikor másnap estefele Ricsivel ketten vártuk a rohadt hidegben azt a retkes villamost, lekéstük az előzőt, fasza volt, mindegy, addig dumáltunk, meg jelnek vettük, hogy várni kell vagy tíz percet és rágyújtottunk – Kajak lefeküdt veled a Betti? – gondolta át elröhögve magát, mire én is felröhögtem.

- Jaja – biccentettem szórakozottan, majd kifújtam a füstöt.

- Jó vagy.

- Tény – mosolyogtam jókedvűen.

- De amúgy, oké, jártok, de... mit tudom én, elvesztettem a fonalat ott, amikor még Liza volt.

- Én is, tesó. Fogalmam sincs – vontam vállat – Bírom, hogy a barátnőm amúgy.

- Az fix, hogy jó hatással van rád.

- Az tényleg. Rohadt cuki a csaj.

- De amúgy csak bejön, vagy...?

Elnevetve magam, a hajamba túrva ránéztem.

Ne mondd ki, tesó, tudom, hogy hülye vagyok.

Nem mondta ki amúgy, tudja, hogy tudom.

- A barátnőd, mondjuk, szóval jó vagy – látta be – Meg lefeküdt veled – tette hozzá elvigyorodva, mire újból elröhögtem magam.

- Ja.

- És akkor Liza ennyi volt, nem?

- Leszarom azt a csajt most már. Liza bassza meg – vontam vállat – Betti meg... hát ja – láttam be, és ekkor tűnt fel, hogy amúgy azóta mosolygok magamban, amióta szó van róla.

- Őt meg te baszod meg – vigyorgott rajtam Ricsi tovább, mire akkorát röhögtem, hogy még jó, hogy nem akkor szívtam be a füstöt.

- Kábé.

- Amúgy eskü soha nem gondoltam volna, hogy pont a Bettivel fogsz összejönni, hallod.

- Én se, de én inkább azt nem vágom, hogy hogyhogy nem.

- Csendes volt mindig. Idén annyira nem, de amúgy alsóban beszéltem vele kábé négy mondatot, öt-hatodikban mondjuk olyan tizet, hetedikben kicsit többet, mindig lányokkal volt. Te meg nem vagy valami csendes – közölte derűsen.

Így is mondhatjuk.

- Plusz ő ilyen jókislány, tudod – tette hozzá – Feljavít.

- Megrontom – röhögtem el magam.

Nem amúgy, fogalmazzunk úgy, hogy kiegészítjük egymást.

Ő helyrehozza az életemet, megjavít, teljesen jó, én meg beleviszem, és még bele is fogom vinni a jó dolgokba, feloldom egy kicsit, hogy merjen belevágni a hülyeségekbe, meg ilyenek, mindenkire ilyen hatással vagyok kábé, csak azért tudom előre.

Asszem ez a felállás ismerős valahonnan.

Oké, be kéne fejeznem a hasonlítgatást.