- Amúgy mi van veled, meg Bettivel? – kérdezte Ricsi, amikor ma reggel a konyhában összefutottunk, mire ösztönből felé kaptam a fejem.

Oké, kiszúrta, mindig Ricsi az első, aki kiszúrja, akkor tényleg ennyi volt, eddig tudtam menekülni a tudat elől.

Néha még azt hazudom magamnak, hogy csak túlgondolom, mert hirtelen sokat kezdtünk beszélgetni, azzal kezdve, hogy minden órán mellette kell lennem, csak szimpatikus, meg elvagyok vele, mert cuki lány, hátha át tudom verni magam, de az a gáz, hogy amúgy meg pontosan tudom, mit kezdtem el érezni.

Február negyedike volt Liza szülinapja, ma kilencedike van, és már is itt tartok. Baszki.

- Mit tudom én – túrtam a hajamba kellemetlenül.

Ricsi magában elvigyorodott, amit nyilván kiszúrtam, úgyhogy megadtam magam, de nem mondtam ki, csak nem ellenkeztem, amivel elég egyértelmű voltam.

Azért persze nyilván rá kellett kérdeznie.

- Bejön?

Jézus, mennyire nem akartam ezt hallani is, te jó ég.

Van még egyáltalán akkora hülye, mint én?

Három és fél hónap után végre túlteszem magam nagyjából az exemen, hogy megcsalt, hogy ne hiányozzon, erre egyből hagyom, hogy beszökjön a gondolataimba egy másik lány – nem úgy, közel sem úgy érdekel, mint azok a lányok, akikkel csak azért voltam az utóbbi hónapokban, hogy felejtsek, hogy eltereljem a figyelmem, satöbbi, tényleg tetszeni kezd, basszus.

Már az első jeleknél tudtam, hogy ez lesz.

De az, hogy szimplán csak érdekel egy lány, azt mondom, oké, mindegy, majd valahogy túlteszem magam ezen is, viszont ott a második tény, hogy amúgy rohadtul alakulunk.

Az utóbbi három és fél hónapban folyamatosan úgy voltam vele, hogy nem kell nekem kapcsolat, meg barátnő, szar az egész, faszság, satöbbi, na, hát erről ennyit.

Szívem szerint esküszöm, hogy bejön a dolog, hogy itt ez a lány, bejön, én is neki, közeledünk, beszélünk, irogatunk, egyre többet, egyre jobban, viszont ott van a józan eszem, az agyam, és rohadtul tudom, hogy ezt már eljátszottam egyszer, mindent eljátszottam már, milyen vége lett, most tettem túl magam rajta, erre komolyan tetszenie kell valaki másnak, ennyire hirtelen?

Kötődni kezdtem hozzá, pedig nagyon nem kéne – itt volt az egyetlen esélyem, hogy miután túltettem magam a volt barátnőmön, végre enyém legyen a kontroll, erre mit csinálok? Hagyom, hogy fokozatosan, napról napra egyre jobban fejbevágjon a szerelem, már megint.

Lizába konkrétan egy hét alatt estem bele, Betti pár napja kezdett érdekelni, és már is itt vagyok.

Kezdem jól érezni magam, kezdem megérezni az első jeleit annak a boldogságnak, aminek egyszer már a részese voltam.

Nem lesz jó vége, nagyon nem.

Oké, asszem hivatalosan is megőrültem.

Anyámnak nem volt igaza, nem akkor veszítettem el igazán az eszem, amikor a volt barátnőm hiányában tönkretettem az életem, most veszítem el, amikor ilyen hirtelen újra esélyt adok annak, hogy minden kezdődjön előröl.

Hát ja, ennyit rólam.

Egyik szünetben szokás szerint lennt voltam Ricsivel és Gerecsékkel a suli mögött, most is leszólítottunk két random lányt, hogy figyeljenek már nekünk, szóval figyeltek, mi meg rágyújtottunk.

A csajok a tanárokat figyelték, Gerecs épp akkor gyújtotta meg a cigijét, Novák és Krisztián valami rohadt jó kocsit figyelt, ami elment az utcában, Ricsi pedig engem, mert én meg kiszúrtam Bettit az udvaron és onnantól kezdve nem tudtam nem visszapillantani rá.

Nem is tudom, ragozzam még, vagy mehetek már a „világ leghülyébb embere" díjamért?

- Nem lett csillagos ötös, Úúúristen – röhögtem el magam, szivatva a mellettem ülő lányt, amikor kiosztottak valami dogát, ekkor például az övét, mire Betti felnevetett.

- Oké, na, elszámoltam magam.

- Nem gáz, de mostantól mindent átszámolok mégegyszer, mielőtt lemásolnám, csak hogy tudd – adtam vissza a lapját szórakozottan mosolyogva, mármint, az volt a terv, hogy visszaadom, de amikor elvette volna, elkaptam a kezem, ő pedig nevetve próbálta visszaszerezni a dogáját.

Aztán megkegyelmeztem és odaadtam neki.

- Akkor már kiszámolhatnád magadtól is – rakta el a dogát a mappájába nevetve.

Erre mosolyogva nem válaszoltam, leginkább, mert közben Betti elővett egy kistükröt és egy szájfényt, amivel gyorsan bekente a száját, lekötött a látvány, finoman szólva.

Miután elrakta a szájfényt, még gyorsan leellenőrizte a kistükörben, hogy jó lett-e, vagy mit tudom én.

- Nyugodj meg, fullos – mondtam szórakozottan mosolyogva, mire elnevette magát és rámnézett.

- Örülök, hogy tetszik – nevetett.

Ez a problémám, hogy tényleg tetszik és nem tudok mit kezdeni ezzel.

Elég jó, hogy egész eddig az volt a bajom, hogy nem tudtam továbblépni, most meg hirtelen itt a továbblépés esélye és ezt meg nem akarom.

Kedves Élet, baszd már meg, hogy itt szivatsz állandóan.

Oké, lehet, lassan tényleg bele kéne törődnöm.

Otthon, amikor hazaértem, mivel a szüleim még épp nem értek haza, gondoltam, kimegyek az erkélyre, rágyújtok, most senki nem szól be.

Ahogy elindultam volna ki, abban a pillanatban megrezdült a telefonom a zsebemben.

Betti írt.

Egy pillanatra még az erkély felé pillantottam, majd átfuttattam az agyamon a pro-kontra érveket, és végül levágtam magam a kanapéra a nappaliban, hogy visszaírjak.

Olyan háromnegyed órája irogathattunk, amikor hazajött anyám.

Péntek délután volt, megleptem, hogy otthon vagyok, a nappaliban, amúgy belegondolva tényleg nem valami szokásos, de nem kérdezett semmit, csak akkor, amikor Bettinek mennie kellett, ezért kimentem a konyhába, hogy igyak valamit.

- Azzal az osztálytársaddal beszélgettél? – érdeklődött Anya, akivel a konyhában természetesen összefutottam, azzal a hangnemével, amikor lányokat hoz a témába.

Meglepetten ránéztem, én ugyan egy szóval nem mondtam neki erről semmit, egyedül Ricsinek voltam hajlandó kimondani, de neki is csak nehezen, hogy Bettivel közeledünk.

- A húgod mesélte csak – válaszolta meg Anya a fel nem tett kérdésemet.

A húgomnak szintén nem mondtam semmit, de ezek szerint kiszúrta, valószínűleg a suliban és elpletyizte anyámnak.

- Hogy hívják egyébként? – kérdezte Anya kedvesen, mire ránéztem.

Ez az egész beszélgetés nagyon szokatlan volt, még ha amúgy mostanában nem is vesztünk össze, sőt, az utóbbi pár napon egész rendben mentek itthon a dolgok.

- Betti – vontam vállat.

- Jó hatással van rád.

- Nem vagyunk együtt.

- Attól még azzal van – mosolyodott el Anya, majd megkerült és levett valamit a mögöttem lévő polcról, mire utána fordultam.

Nagyon irreális. Durván.

Miután felmentem a szobámba, először csak leültem az ágyam elé, nekidőltem a hátammal, majd beletúrtam a hajamba, úgy ültem egy-két percig, aztán odanyúltam a gitáromhoz.

Elég sok ideje nem gitároztam, most se akusztikusoztam, erősítő, elektromos, füles, minden felteker és hadd szóljon.

Volt Lizának egy kedvenc száma, amit imádott, ha eljátszottam neki akusztikuson, na, most eljátszottam ugyanezt a pillanatnyi hangulatomban az elektromoson, szólógitáron, feltekert basszussal.

Elbaszott egy ízlése van, még így is.