Nincs is jobb annál, mint egy szerdai délutánon beülni a második olyan fegyelmi tárgyalásra az igazgatóiban, amiben részletezhetik neked, hogy miért fognak kirúgni.

Már vagy egy órája ment az egész, amikor az igazgatónő bejelentette, hogy ezt így csak felvezetőként szánta, mire igyekeztem diszkréten nyöszörögve lecsúszni a székemen.

- Újra átgondoltuk a helyzetedet, Roland – mondta az igazgatónő, mire fáradtan ránéztem – Továbbra is az eltanácsolást tartom a leghelyénvalóbb lépésnek.

Erre a hajamba túrva inkább elkaptam a tekintetem. Basszameg.

- Ettől függetlenül... - folytatta az igazgatónő egy kis hatásszünet után, levegőt véve egy jó nagy sóhajtáshoz – Tekintve, hogy nyolcadikos vagy, ráadásul félév van, a felvételi időszak kellős közepén, kizárólag ezek miatt arra jutottunk, hogy egy feltétellel kaphatsz egy utolsó esélyt, ha hajlandó vagy összeszedni magad, és gyökeres változást mutatni, bebizonyítva, hogy érdemes itt maradnod még erre a pár hónapra. A gyökeres változást úgy értem, hogy semmilyen kifogást nem szeretnék ezentúl hallani a magatartásodat és a szorgalmadat illetően, semmilyen figyelmeztető, intő, a következő alkalommal, ha bekerülsz ide, gondolkodás nélkül repülsz innen, semmilyen lógás, egy igazolatlan órát se szeretnék látni, javuló tanulmányi eredmények, mondanom sem kell, a cigaretta, az alkohol becsempészés és társai is olyanok, amelyekről hallani se akarok, szerintem nem kell mindent felsorolnom neked se, és Önöknek se, hogy mik az elvárások ahhoz, hogy Roland kijárhassa a nyolcadik osztályt ebben az iskolában – nézett a szüleimre az igazgatónő.

Oké, egyszerre nyugodtam meg és egyszerre a kurva életbe.

Esküszöm átfutott a fejemen, hogy ennél a nagy rendességnél még az is jobb, ha kibasznak.

- Könyörgöm, Roland, el ne szúrd! – fakadt ki Anya egyből, ahogy kiértünk a suliból.

Nem ő volt az egyetlen, kábé mindenki hatszázszor hangsúlyozta, hogy ne szúrjam el, mint ha magamtól nem jutott volna eszembe, komolyan.

Asszem a kelleténél egy kicsivel több bizalmat játszottam el a körülöttem lévőknél.

Másnap azért már megéreztem, hogy ez tényleg kemény lesz így, én se tudtam elképzelni, hogy ezt mégis hogy a szarba oldom meg.

Először is, bementem a suliba Ricsivel és Lottival, odafele megpróbáltam egy cigiből kiszívni annyit, hogy az egész napra kitartson, amíg suliban vagyok, már akkor is tudtam, hogy ez elég halott ügy már most, de aztán a sulitól egy utcára elnyomtam, bedobtam egy rágót és igyekeztem nem előre meghalni a mai napomtól.

Kész vicc, kajak be kellett ülnöm az új, „fix" helyemre, amit az ofőm minden rohadt szaktanárnak jelzett, hogy külön figyeljenek oda rá, szóval előre felbaszott aggyal levágtam magam a padomba.

- Mi lett tegnap a tárgyalásból? – érdeklődött Betti, ugye a padtársam, mire felnéztem rá a telómból.

- Maradok. Még.

- Mármint?

- Kaptam egy utsó esélyt, amit elvileg nem kéne elbasznom.

- Na, ez tök jó – mosolyodott el Betti, mire inkább megtartottam a véleményem, csak kínosan elnevetve magam, a hajamba túrtam – Egyébként dogát írunk töriből, szerintem akkor nézd át.

- Kajak? – rökönyödtem meg. Na, jól indítunk – Miből?

- A múlt órai anyagból.

Erre csak őszintén elröhögve magam, ránéztem, mire leesett neki, hogy halvány fogalmam sincs, mit vettünk múlt órán, de nem csak múlt órán, úgy konkrétan idén.

Év eleje még megvan, hidegháború, meg ilyenek, azóta tippem sincs, mi van.

- Kéred a füzetem? – ajánlotta fel Betti – Vagy mondjam el inkább nagyvonalakban?

- Az is jó.

Legalább felmondja.

Magamtól amúgy nem tudtam volna rászánni magam, hogy bármennyi energiát szánjak erre, így is csak azért figyeltem nagyjából, mert nem akartam bunkó lenni.

- Szóval, növekedett a mezőgazdasági termelés, ugye voltak egyrészt a gépek, amikkel sokkal jobban, hatékonyabban lehetett... ugye termelni, másrészt volt a háztáji gazdálkodás – mesélte lelkesen – És mivel ment a mezőgazdaság, meg jól működött a termelés, ezért nem volt élelmiszerhiány. Eddig érted?

- Aha.

Fogjuk rá.

Esküszöm, cukin magyarázott, egyem meg.

- És ugye Magyarországon tervgazdálkodás volt – folytatta – Az tudod, mi?

- Szerinted? – röhögtem el magam.

- Az a lényege, hogy itt a gazdaságot az állam irányítja. Szóval, nem az számít, hogy mondjuk az embereknek mik az igényei, nincs magántulajdon, meg ilyesmik, hanem az állam megtervezi előre a gazdaságot.

- Oké, ezt így vágom.

Betti elmondott még pár dolgot, és amúgy tényleg dogát írtunk, mondta, hogy másolhatok róla, szóval esküszöm, egész jó lett, magamhoz képest.

Szünetben összefutottam a haverjaimmal.

- Ró, cigi? – kínált meg Gerecs.

- Oké, csak ne bukjunk le – vettem el.

- Megúsztad? – esett le Nováknak.

- Ja, csak mostantól rendesnek kell lennem, vagy mi a faszom – röhögtem el magam.

Eszünkbe jutott az ötlet, odahívtunk magunkhoz két random csajt, hogy figyeljék már nekünk, jár-e arra tanár, ami be is jött, kérdés nélkül benne voltak, szóval innentől kezdve ez volt a stratégia.

Igazából az volt a feltétel, hogy ne kerüljek többet irodába, meg ne kapjak semmit, oké, akkor nem bukom le, hát most ennyi az egész.

Amikor hazaértem, épphogy beléptem a házba, már idegesen felsóhajtva forgattam is meg a szemem.

Szerintem elég annyit mondanom, hogy egy légtérben voltak a szüleim.

Leszarom, az, hogy a suliban most normálisabbnak kell lennem, nem tér ki arra, hogy sulin kívül mi van, csak mert az, hogy én itthon nem leszek, az full biztos.

- Roland! – szólt utánam Anya az ajtóban, miután gyors ettem valamit és indultam volna el.

Unottan hátranéztem.

- Hova tartasz így hétköznap? – kérdezte.

- El innen, cső – nyitottam ki az ajtót.

Anya hitetlenül elnevette magát.

- Most rúgtak ki majdnem, egész hétvégén ez volt a téma, tegnap hoztuk csak nagyjából rendbe neked, most komolyan mindent ott akarsz folytatni, ahol abbahagytad?

- Hát, mivel ti is azt csináljátok... - röhögtem el magam feszülten.

Valamiért anyám azt hiszi, hogy bármi is megváltozott pár igazgatóiban töltött órától.

Komolyan azt hiszi.

- Nyugi már, csak Ákoshoz megyek át – mondtam, hogy elengedjen.

- És, mikor jössz?

- Nem tudom, Anya – sóhajtottam fel lefáradtan.

- Holnap suli, szóval legkésőbb kilenc.

- Mi? – röhögtem el magam meglepetten.

- És nem iszol.

Erre csak pislogtam kettőt.

- Aha, szia Anya – nyitottam ki az ajtót újra.

Anya újra utánam szólt.

- Hihetek neked? – kérdezett rá felvonva a szemöldökét.

- Nem nagyon – közöltem röhögve.

Anya unottan összefonta a karjait, hogy ne szórakozzak.

- Hétköznap nincs buli, Roland, tudom, hogy ehhez szoktál hozzá, de ez eddig tartott. Tudod, tizennégy éves vagy – emlékeztetett – Akit múlt héten ütöttek el részegen.

Jézus, de felbasz ez az egész.

Esküszöm, kirugatom magam direkt abból a suliból lassan.

És ez még csak az első nap volt, te jó ég.

- Hallgatom, hova akarsz menni egyébként? – kérdezte Anya, aki ezek szerint nem vette be az „átmegyek az egyik legjobb haveromhoz" sztorit – Körülbelül tíz másodperc alatt megszerzek Ákosék családjából egy telefonszámot, ne kamuzz nekem.

- Mert amúgy tényleg sokat tudsz csinálni azzal, ha megtudod, hogy nem ott vagyok. Hazajövök, Anya, megyek holnap suliba, elégedj már meg ezzel.

Szerintem ő is belátta, hogy ha nagyon szétkorlátoz egyik napról a másikra, semmit nem fog megoldani, max annyit ér el vele, hogy ugyanúgy csinálok mindent, csak kizárom belőle, fogom magam, lelépek valahova, ahol nem talál rám, olyanokhoz, akiket nem ismer, nem veszem fel a telefont, lehet, haza se jövök, viszontlátásra, mint eddig.

Amúgy, csattanó, tényleg nem Ákosékhoz mentem, haverokkal futottam össze, akik között Ákos is ott volt.

- De nem értem, most komolyan odajött bocsánatot kérni? – nevette el magát Eri értetlenül.

Erivel azóta nem találkoztam, csak Messengeren írtam meg neki a sztorit, most viszont ő is velünk volt, úgyhogy az első pár pia után, cigi mellett, JBL-ből szóló zene közben rákérdezett.

- Ja – röhögtem el magam kínosan – Miután előttem smárolt azzal a faszfejjel. Aztán utánam jött, hogy sajnálja, meg hogy fontos vagyok neki, baszdmeg.

- Ribanc – közölte Eri, miközben igazított valamit a bakancsán.

Vontam egyet a szemöldökömön, nem kimondva, hogy amúgy ja, van benne valami, majd gyors lehúztam a piámat és elővettem a telómat.

- Nehogy felhívd – jelezte Eri.

- Attól, hogy bebasztam, még nem terveztem – nyitottam meg a telefonom.

Ő a hátterem, ahogy nevet, hogy mindig, amikor megnyitom a telefonom, lássam még, hogy eszembe jusson, hogy mennyire gyönyörű, és hogy nézhessem.

Na, hát most már csak volt.

Ahogy elraktam a telefonom, beleszívtam a cigimbe, és a hajamba túrva kifújtam a füsttel együtt egy jó adag levegőt.

Erika halványan elmosolyodott.

- Erről van szó, Roli – mosolygott rám.

- Amúgy csak a hátteremet változtattam meg, nem az érzéseimet, de oké – röhögtem el magam az arcomat megdörzsölve.

- Kis lépések.

- Aha – sóhajtottam fel kedvtelenül.

Nemsokára megrezdült a telefonom, úgyhogy megint elővettem.

Ricsi: apa lelépett

Nem nagyon vágom, hogy várják el tőlem, hogy változzak, amikor körülöttem semmi nem változott.