Újév van, és mindenki indokolatlanul fel van pörögve, mint ha bármi is változna azzal, hogy más az évszám.

Nekem az ünnepek konkrétan úgy néztek ki, hogy a karácsonyt csak azért éltem túl, mert nem otthon voltam, a családi találkozókat meg az egész családom kihagyta, ezt értékeltem, így legalább otthon veszekedhettem anyámmal, végülis sokkal jobb.

A szilveszterről beszámolnék, de nem sok mindenre emlékszem, nyilvánvalóan nem otthon voltam.

Elizával egyszer találkoztam a szünetben, következő alkalommal dobtam.

Nincs kedvem tovább eljátszani a csávót az életében, aki arra vár, hogy összejöjjenek, nekem ennyi őszintén elég volt.

- Ki az a csaj? – kérdezte Pipacs, az egyik haverom, amikor így, társasággal a szokásos helyünkön voltunk és megláttunk mind egy velünk egykorú csajt.

Elég nagy volt az egyetértés, hogy rohadt jól néz ki.

- Milyen segge van – jegyezte meg Gergő.

Abban is nagy volt az egyetértés, hogy azért baszható.

Ezt így megtárgyaltuk, aztán Máté rámnézett.

- Hallod, Ró. Meghívlak piára, ha felszeded.

- Úgy is dobnám – vontam vállat.

- Ha dobod, pluszban is, haver.

- Oké – mentem bele, majd röhögve összenéztem a többiekkel és odamentem a csajhoz.

Amúgy Noéminek hívták, cuki volt, jó simán ment minden, még engem is meglepett.

Ez másfél hete volt, ez alatt eljátszottam vele az Eliza 2.0-át, tegnapelőtt közöltem vele, hogy amúgy nem akarok tőle semmit, lepacsiztam a többiekkel, utána ment minden szokás szerint.

A suliban időközben háromszor jártam az igazgatóiban, egyszer, mert leütöttem valakit, de úgy normálisan, egyszer lógásért, egyszer meg, na, ott anyám konkrétan szívbajt kapott, hát, Roland gondolt egyet és bement beállva a suliba.

Ezenkívül az edzőm harmadszorra is odébbhívott tegnap, hogy kérem szépen, ez meg ez jutott a fülébe már megint rólam, burkoltan kimondta már, hogy ha ezt nem rendezem nagyon gyorsan, akkor bye a csapatból, úgy se járok be edzésre.

Anyám beszélt az edzőmmel, olyan kamukat vágott le neki rólam, hogy csak pislogtam, ahogy hallottam, mindent megtett, hogy felmentsen.

Kábé így állok most.

Éljen az újév, kár, hogy pontosan ugyanúgy rühellek létezni, mint tavaly.

Elmondom, mi a tervem az új évre, kapni valami amnéziaszerűt, hogy elfelejtsem a volt barátnőmet, és elintézni valahogy, hogy a büdös életben, soha többet ne legyek szerelmes.

Így körülbelül ennyi.

- Hallod, Hugi, kivel irogatsz ennyire? – kérdeztem rá, csak mert már vagy két hete folyamatosan irogat, esküszöm érdekelt már.

- Mindegy – válaszolta Lotti azonnal.

Gyanús volt, nem az a sima „ne érdekeljen"-mindegy volt, ráadásul idegesnek tűnt, mire pislogva néztem rá.

Most, hogy így jobban megnéztem, a húgom kábé idegbajban volt, még a szeme is bekönnyezett.

Mi a szar.

- Na jó, mondjad már, gyanús vagy – ültem oda le mellé, mire elkapta a telefonját.

- Semmi bajom, Roli.

Ezzel nem tudom, kit akart átverni, mindenesetre ahogy eltartotta tőlem a telefont, Ricsi, aki akkor jött ki a konyhából és ment el mellettünk, rálátott a képernyőre.

- Mi a szar, Hugi, te a Marosyval...? – döbbent le, mire mindketten felé kaptuk a fejünket.

Lotti erre tőle is elkapta a telefonját, Ricsivel viszont összenéztünk.

- Ez zaklat téged? – esett le Ricsinek, akinek valószínűleg akkor esett le, amiket a képernyőn látott.

Lotti elsírva magát a tenyerébe temette az arcát, meg se akadályozta innentől kezdve, hogy kivegyük a telefont a kezéből.

Zsombi, ahogy visszalapoztam, kiderült, hogy konkrétan vagy három hete zaklatja a tizenhárom éves húgomat, de úgy tényleg, olyanokat írt neki, kérdezett tőle, meg olyan képeket küldött neki, baszdmeg, meg tudtam volna fojtani.

- De ez hogy volt amúgy? – kérdezte Ricsi.

- Hát, először csak irogatott, le se esett elsőre, hogy ez ő, mármint, nemrég raktam össze a képet, én még élőben soha nem láttam, amikor elkezdett irogatni, meg a teljes nevét se tudtam eddig, szóval tökre rám szállt, meg hívogatott, aztán elkezdett ilyen dolgokat küldeni, egyre durvábbakat, egyszer összefutottunk az utcán, és rámnyomult, tökre elszorította a csuklóm, de leráztam... - sorolta az arcát dörzsölve, mi meg pislogás nélkül néztünk rá – Nem tudom, biztos nem hangzik olyan ijesztőnek, de tényleg nagyon para ennyi idő után.

- Csütörtök van, nem? – néztem Ricsire Lotti mögött.

- Aha.

Na, még jó, hogy hatezer éve abban a csarnokban vagyok, csütörtöki kéziedzés, négytől fél hatig, egy kicsit már elegem volt a csávóból, úgy minden egyben, felőlem rühelljen, oké, basztasson nem megtörtént dolgokért, oké, próbáljon lealázni, oké, nem tud, vigyorogjon, ha nekem szar, oké, próbáljon kirugatni a csapatomból, köpjön be a edzőmnél, oké, minden oké, de az, hogy a húgomat bántja, meg zaklatja emiatt megszállottan, az kurvára nem oké, hozzá aztán ujjal sem, baszdmeg.

Kicsit kivoltam idegileg, szóval szépen odamentem a csarnokhoz fél hatra, Zsombi kijött a hátsó kijáraton, én meg ott, a sportcsarnok mögött, full leszartam, hogy ki lát, milyen következménye lehet, kérdés nélkül leütöttem.

Meg még amennyiszer jól esett, úgy elvertem, mint a szart.

Zsombi kábé végig a földön volt már, bevérzett az orra, a homloka, egy-kétszer visszaütött, de nem nagyon hatott meg ahhoz képest, hogy amikor ott terveztem hagyni, már olyan kurvára szétvertem, végülis valahogy le kell vezetni a feszültséget, hogy egész elégedett voltam, még rá is gyújtottam a végén közben.

- Pedig megérhetnéd, jó nő a húgod – szólalt meg közben Zsombi, amikor épp leálltam volna.

- Csak jusson eszedbe mégegyszer, kinyírlak, baszdmeg.

- Csapatodban bent vagy még? Remélem, mindenki látja ezt most, maximum, ha nem, majd teszek még egy kört az edződnél.

Leguggoltam hozzá, hogy lássam azt a kibaszott, bevérzett fejét.

- Engem te nem fenyítesz be – röhögtem ki ránézve.

- Pedig elég rizikós vagy.

- Sokat hiszel magadról, ember – emlékeztettem szórakozottan.

Zsombi letörölte a vért az orra alól, majd rám nézett.

- Liza hogy van?

Azért elég rohadtul jól esett belerúgni.

- Pont leszarom Lizát – mondtam újra leguggolva hozzá egy mosolyt erőltetve az arcomra, ez a gyökér aztán nem fog megsérteni vele.

Amúgy érdekes volt kimondani, most először ejtettem ki ezt a mondatot, tudtam, hogy nem igaz, ettől függetlenül esküszöm, jó érzés volt.

Ezután gyújtottam rá, jó, ha meg tudott mozdulni ott a földön, betudtam kielégítő látványnak, még helyreraktam egy-kétszer, aztán elnyomtam a csikket és elindultam volna, amikor az edzőm kijött a csarnokból.

- Varga!

Na most van gáz.

Bementem vele a csarnokba, ahhoz képest egész nyugodt voltam, hogy most vertem szét egy gyereket, akit rühellek, elsírta magát a húgom és hogy tudtam, hogy ez most elég kemény lesz az edzőmmel.

Az egyik mellékfolyosóban álltunk meg, ahol kérdőre vont, hogy na, beszéljek.

Mondtam, hogy a húgomat bántotta, de nem magyaráztam ki magam, neki se álltam.

Tudtam, hogy a cigit is látta, tudtam, hogy nagyon sok mindent látott rajtam, sok mindent, ami nem volt túl bizalomgerjesztő egy edző szemében, tudtam, hogy így is necces volt eddig, hogy megússzam a balhéjaimat, hogy az utóbbi két hónapban minden vagyok, csak nem mintatagja a csapatnak, nem járok be, kerülöm ezt a helyet, a sportomat szerettem, de ezt a helyet meggyűlöltem, napról napra, soha többet nem lesz ugyanaz, koncentrálni se tudok ugyanúgy, máshol jár az eszem, tudtam, hogy az eddigi balhékra, a drog, a cigi, a hiányzások, minden, ami miatt esedékes volt, hogy maradhatok-e, most, hogy rájött ez is, és ezzel el is buktam az edzőm bizalmát, vagy a kételyeit, hogy igazak-e, már csak nagyon nehezen lehetett volna helyrehozni, ami nekem nem menne, azzal tudtam volna helyrehozni, ha megint olyan tagja lettem volna a csapatomnak, mint két és fél hónapja, az alapja, akinek a mindenei ezek az edzések, a sportja, ezt meg tudtam, hogy nem fogom tudni megtenni, miért próbálnék helyrehozni egy olyat, aminek annyira nem is akarom a végét? Mi a szarért akarnék azért küzdeni, hogy maradjak egy olyan helyen, amit az élet meggyűlöltetett velem? Egyelőre csak a helyet rühellem, ezt viszont nagyon, és túlságosan imádtam az itteni éveimet ahhoz, hogy azokat is megutáltassam magammal, ha minden ebben a felállásban marad.

Szóval abban a pillanatban, hogy mindezt tudtam, meg se próbáltam szabadkozni, kidumálni magam, csak fogtam magam és a saját döntésemet is megelőzve, egyszerűen csak kimondtam.

- Abbahagynám a vízilabdát.

A második mondat a mai napon, ami még nem hagyta el a számat ezelőtt, most viszont, hogy kimondtam, eddig nem voltam benne biztos, hogy akarom-e ezt, de ezzel már lebeszélhetetlenné váltam, meggyőztem vele saját magam, akkor, ott, hirtelen felindulásból, meg mert amúgy is feszült voltam, több érzés volt bennem annál, mint hogy elhalogassam ezt az alkalmat.

Az edzőmet láthatólag nem lepte meg a kijelentésem, talán csak lehangolta, hogy kimondtam, mint ha számított volna rá, hogy előbb, vagy utóbb sor kerül rá.

- Sejtettem.

Ahogy az edzőmmel ezután néhány szó váltását követően elváltunk egymástól, és végigmentem a folyosón, azt hiszem, ironikusnak tarthatom, hogy pont Ő jött velem szemben.

Kikerültem és tovább mentem.

Akkor egy lépést megtettem – fogalmam sincs, milyen, jó vagy rossz, de legalább lépés.

Ez is valami.