Felkelni szar.

Ma is, épphogy kiküzdöttem magamat a szobámból, és nem is értem, hogy nem estem pofára a lépcsőn, már is arra értem le a konyhába, hogy a szüleim, hát ja, csak a szokásos.

Megint összevesztek, tippem sincs, min, tapasztalat, már nem is kell hozzá nagyon indok, csak úgy véletlenszerűen, valamikor kitör a balhé.

- Fejezzétek már be! – kiáltotta Lotti nekik beremegett hangon.

A húgom legtöbbször elsírja magát, amikor Anyáék veszekednek.

- Gyere fel, Hugi – mondta neki Heni, a nővérem, majd ahogy a tizenhárom éves húgom odament hozzá, nyugtatóan megölelte és felhívta az emeletre valami ürüggyel, hogy maradjon ki ebből az egészből.

- Gratulálok, miattad sír a lányunk! – mutatott Anya Lottira Apára nézve – Sírnak miattad a gyerekek! Nagyszerű apa vagy, tényleg! – kiabálta Anya.

- Ne te beszélj arról, hogy hogyan kéne viszonyulnom a családomhoz! – vágta rá Apa, full idegben.

- Nem én teszem tönkre a családunk életét!

Ricsivel összenéztünk, majd sóhajtva vissza.

Szeretek élni.

Ja, nem.

Fun fact, mindketten tönkreteszik az életünket.

Konkrétan ordibáltak már, olyanokat mondtak, csak néztem, baszki, esküszöm, majdnem közbeszóltam már, hogy a kurva életbe, álljunk már le, de helyette inkább csak megpróbáltam lelépni.

Gyűlölöm, annyira gyűlölöm, hogy gyűlölök itthon lenni, hogy azt elmondani nem tudom.

Otthon egyáltalán, ahol létezni is rühellek?

Két szobával odébb voltam, de így is minden kristálytisztán hallatszódott, annyira szar volt, aztán a veszekedésük tetőpontján annyit hallottam csak, hogy valami borul, Lotti pedig, aki valahogy megint a közelbe került, elsikítja magát.

Erre én is, meg a tesóim is automatikusan a konyhához mentünk, hogy ez mi volt, konkrétan az volt, hogy apám, nem tudom, hogy, de valahogy meglökte anyámat, aki nekiesett az asztalnak és feldőlt a szék.

Apa is meglepődöttnek tűnt egy pillanatra, hogy Anya hátraesett, akkor is, ha nagyon durván ideges volt, kirobbant kábé, pont, mint anyám, aki ezután ellökte magát az asztaltól, és ráordibált apámra, összefoglalva, hogy látni se akarja és takarodjon.

Apám először rávágta, hogy hogy képzeli, hogy így ki akarja rakni innen, Anya kiabált tovább, aztán apám az idegtől, ahogy kiment a konyhából, mindent levert az asztalról, nekivágott egy poharat a falnak, összeszedett gyorsan pár cuccot és felkapta a kocsikulcsát.

- Tűnj az életemből! – kiáltott rá Anya bekönnyezve az idegtől, amikor Apa a cuccaival az ajtó felé vette az irányt.

- Ne aggódj, hozzád vissza se jövök, baszdmeg! – vágta rá Apa hátrafordulva az ajtónál – Remélem, most kurvára boldog vagy! Meg a gyerekeid is! Család védőszentje, baszdmeg!

Apa kinyitotta az ajtót, Anya viszont könnyes szemekkel utánaordított.

- Rohadj meg!

Apám meg vissza se fordult, csak kiment, kurva hangosan becsapta az ajtót, beült a kocsijába és lelépett, a következő pillanatban pedig Anyára néztünk, aki elzokogta magát.

Hát, ez jó volt.

- Menjetek iskolába, gyerekek – törölgette a szemeit levegőt kapkodva.

Apa lelépett, konkrétan lelépett, véglegesen.

Lotti abba se tudta hagyni a sírást, Ricsi és én, most, hogy kivételesen együtt mentünk suliba, egész odaúton vigasztaltuk, mi is szarul voltunk, de hát mit csináljunk?

És akkor jöjjek rendbe, ugye?

A suliban az első órám tesi volt.

A tesit szeretni szoktam, sportoló vagyok, a sport a mindenem, plusz legalább csak mozogni kell, ami a legtöbbször jól is esik, semmi doga, nem szívják le annyira az agyamat, satöbbi, szóval miért ne bírnám, most viszont, miután egész órán csak pörögtek a gondolataim, amibe majdnem beledöglöttem, szinte szétesett tőle a fejem, amikor óra végén már mindenki kiment a tesiteremből és egyedül maradtam, éreztem, hogy kiborulok, átvette felettem a kontrollt, hogy rohadtul elegem van, úgyhogy csak fogtam egy kézilabdát, és teljes erőből elhajítottam, izomból, nyílegyenesen, gyorsan, ahogy csak kitelt belőlem, kiadva a feszültséget vele, amennyire ment, nem is figyeltem, hova dobom, az üvegablakot törtem ki, ripityára, de a legkevésbé sem érdekelt, csak a hajamba túrtam, lehajtottam a fejem, és akkor megéreztem, hogy ez nekem már tényleg kibaszott sok.

El tudtam volna sírni magam az idegtől, ha nem ragaszkodnék ahhoz a kevés büszkeségemhez, amim még maradt.

Mindent csak elveszítek, szó szerint, mindent, amit szerettem az életben.

Végül fogtam magam, visszaöltöztem tesicuccból rendesbe, és onnan az öltözőből csak kimásztam az ablakon (földszinti) és leléptem a suliból, hogy senki ne vegye észre, felszálltam egy buszra, és leszálltam egy helyen, ahol egész sokat vagyok mostanában, ha egyedül akarok lenni.

Semmi extra, egy random patka egy nagy épület mögött, ami mögé soha senki nem jön be, nem lát, nem hall, két épület között egy keskeny részen kell bejönni ide, erre a pár négyzetméteres aszfalt területre – én viszont csak bejöttem, hogy senki ne lásson, leültem az egyik patkára és a tenyerembe temettem az arcom.

Gyűlölök sírni, minden egyes alkalommal rosszul vagyok magamtól ilyenkor.

Teljesen befeszültem, az összes kirobbanásra váró, bennem lévő érzésem miatt remegő kézzel elővettem szokás szerint egy szál cigit, meggyújtottam, beleszívtam, majd a ház hideg falának döntve a fejem, kifújtam a füstöt, remélve, hogy minden mást is kifújok magamból, ami nehéz.

Baszki, Liza, tényleg szükségem van rád. Szükségem lett volna rád.

Az egyetlen, amire mostanában képes vagyok, a szerelmem, amitől meg ezzel egyszerre kurvára meg akarok szabadulni.

Általában azt mondom, hogy nem mennék vissza hozzád, a józan eszemmel, de van, amikor egyszerűen csak rohadtul gyenge vagyok, és belátom, hogy szívem szerint mindent eldobnék azért, hogy visszakaphassalak.

Bármit megtennék azért, hogy újra szeress, ha ezt én irányíthatnám.

Gyűlölöm, hogy nem én irányítom.

Újat szívtam a cigimbe, megtöröltem a szemem, majd ahogy az ujjammal véletlen hozzáértem a számhoz, már azt se tudtam, miért sírnám el magam legszívesebben megint.

Soha nem kellett volna megcsókolnod – megérintened, nem kellett volna hozzám szólnod, meglátnod, nem kellett volna, hogy érezzelek, mindez elég volt ahhoz, hogy belém égj és minden egyes kibaszott nap újra megdögöljek a fájdalomtól.

Nem bírom én ezt.

Még tizenöt se vagyok, Istenem, nem való nekem ez az élet.

Annyira jó lenne, ha egyszerűen csak vége lenne, nekem mindegy, hogyan, csak ne kelljen felébrednem többet. Az se zavar, ha fáj, annál jobb, boldog leszek, ha az utolsó pillanatokban érezhetem, hogy megdöglök, és nem kell tovább csinálnom ezt a retkes szart.

Amikor elnyomtam a cigimet, miután addig szívtam, ameddig csak lehet, megdörzsöltem az arcom, majd bekapcsoltam a telefonom, fogalmam se volt, mit akarok csinálni, csak valamit akartam.

Végül meg se nyitottam semmit, csak néztem a hátterem, és ahogy később a gondolataimból kizökkenve realizáltam, hogy már megint ő van a fejemben, folyamatosan ő van a fejemben, kínosan a hajamba túrtam.

Esélyem sincs ebben az életben.

Jó sokáig ott voltam, ezután még járkáltam is random a városban, majd mivel péntek van, haza meg egészen biztosan nem akartam menni, plusz Ákos írt is, hogy jövök-e ma buliba, nem sokat gondolkodtam ezen, nemsokára ott is voltam.

Két feles, pár slukk, rohadt hangos zene, rám tapadó csajok, mindjárt jobban voltam, legalább annyival, hogy elterelték a figyelmem.

- Kérsz szívecskét? – vigyorgott rám a csaj, fogalmam sincs, ki, néhányan lányok odacsapódtak hozzám, meg a haverjaimhoz, így a társaságunkhoz buli közben, a pólóm fogalmam sincs, hol volt, mind be voltunk baszva, jelenleg épp valami filccel mindegyik csaj alá akarta írni a felsőtestem, engem aztán nem zavart.

Legalább holnap megtudom, hogy hívták őket, ez is valami.

- Ki ne spórold – röhögtem el magam, majd lehúztam egy felest, ahogy pedig elemelte a tollat a kockáimtól, úgyis indult a zene refrénje közben, a poharammal a kezemben Pipaccsal együtt összenézve nyomtuk neki.

A csajok is, buliztunk, piáltunk, poénkodtunk, ameddig bírtuk, december közepén, éjszaka póló nélkül voltam kinnt, nem is éreztem, hogy kurva hideg van, fasza volt, aztán visszavettem, de jobb is, hogy anyám nem látta, szívrohamot kapott volna.

Mondjuk ezt így általában elmondhatom az egész éjszakámra, durván bebasztam a többiekkel, tiszta cigifüst voltam, rúzsnyomos a csajoktól, vagy hárommal is smároltam buli után, eggyel kicsit odébbvonultunk, tippem sincs, mi volt a csaj neve, de vele mondjuk a masszív smárolásnál is kicsivel továbbmentünk, aztán vissza a haverokhoz, nonstop eszünkbe jutott egy csomó faszság, amiket mind meg kellett csinálni nyilván, hazudnék, ha azt mondanám, hogy sok megmaradt, azt se tudom, hogy jutottam haza végül, és estem be az ágyamba teljesen készen.

Másnap aludtam vagy délig, végül anyám keltett azzal, hogy benézett a szobámba, hogy alszom-e még, vagy hogy itt vagyok-e, nem akart, de felkeltett vele.

- Mikor jöttél haza? – kérdezte Anya, ha már úgy is ébren voltam.

Nem válaszoltam, így is örültem, hogy élek, viszont nem nagyon volt hangulatom a további kérdéseire felelgetni, pláne, hogy be is szóljon, meg lecsesszen, úgyhogy rávettem magam, valahogy kijutottam az ágyamból és megkerülve anyámat, kimentem a szobámból.

Ricsi is valamikor akkor kelhetett, mint én, összefutottam vele a lépcsőnél, úgyhogy együtt lementünk kajálni.

Valamit megpróbáltunk dumálni, ami mondjuk eleinte nem ment valami jól, kábé mindketten halottak voltunk, ő félig aludt még, én is, plusz még másnapos is voltam, az is kihívás volt, hogy a konyháig eljussunk, de összehoztuk, jók vagyunk.

- Tegnap leléptél amúgy a suliból? – szólalt meg Ricsi a szemét megdörzsölve, miközben kinyitotta a hűtőt.

- Ja – mondtam – Tesi után.

Ricsi kérdezni akart még valamit, de nem tette, csak kivett valami random kaját a hűtből.

- Kiborultam – tettem hozzá, csak hogy tudja, meg innentől kezdve minden mást is levágjon, amit a tegnapi nap további részében csináltam, mire bólintott.

- Ja, gondoltam – mondta elsóhajtva magát – Eszter felhívta Anyát.

Ja, a gitártanárnőm, akinek tegnap is szó nélkül ellógtam az óráját.

- Asszem meghalsz – gondolt bele Ricsi.

- Mi volt?

- Szerinted, Ró? Már vagy két hónapja minimum minden második órát ellógsz, egy csomószor úgy, hogy nem is szólsz senkinek semmit.

- Annak a hibája, aki péntek délutánra rakta az egyik órámat.

- Anyával azt dumálták le, hogy ha nem rendesedsz be, és hozol be mindent, akkor minimum az lesz, hogy pluszban vizsgázol, de ez is csak azért, azért van esélyed ennyivel megúszni, mert Anya ott dolgozik. Nagyon kiborult tegnap, amikor felhívták.

Megvontam a vállam.

- Abbahagyom.

Ricsi meglepetten rámnézett.

Hetedik évem gitárból, mindig szerettem, a sportom mellett a másik hobbim volt, bírtam az egészet, megértem, hogy nem számított rá, hogy ezt így kijelentem.

- Mi? – nevette el magát értetlenül, mire megvontam a vállam – Anyának mondtad?

- Nem, majd fogom.

Az ikertesóm végül rámhagyta a dolgot, leginkább, mert Anya bejött a konyhába.

Valószínűleg nehéz döntés lehetett, hogy melyik témával támadjon le előbb, a tegnap estével vagy a gitártanárnőmmel, végül a másodikat választotta.

- Ne is folytasd, abbahagyom – közöltem Anyával, miközben felvettem azt a szalvétatartót a földről, amit így félálomban levertem.

- Tessék? – pislogott Anya döbbenten.

Erre nem válaszoltam, nem fogom én ezt továbbragozni, elég egyértelmű voltam szerintem.

- Roland, ez... – nevette el magát Anya feszülten – Nem hagyhatod abba.

- Kérem a három okot, Anya, amiért nem. Mert én meg tudok hármat, ami miatt jó lenne.

- Hallgatom.

- Két hónapja be se járok kábé, nem is tervezek és ráadásul neked is szar, meg Esztinek is. Minek basszak ki mindenkivel?

- Ne beszélj egyfolytában így – vágta rá egyből – Roli, lassan hét éve csinálod, rengeteg időt és energiát beleöltél már, nagyon jó esélyeid vannak ebből, tehetséges vagy, a tanárod egy tünemény, tudom is, hogy szereted, szeretted, nem dobhatod mindezt el csak azért, mert egy elég zűrös időszakodon mész keresztül és jelenleg jobban izgatnak a haverjaid, a buli, meg a lányok, mint az óráid. Tinédzser fiú vagy, jelenleg épp lázadó-züllő korszakban, értelek, de hangsúlyozom, mindez remélhetőleg csak egy múló időszak, meg fogod bánni később, ha otthagyod ezt az egészet, nem engedhetem, hogy csak azért, hogy bulizhass, eldobd mindezt magadtól! Mert ne nézz hülyének, tudom, hogy ez erről szól!

- Oké.

- Akkor oké, hétfőn öttől gitár.

- Nem – közöltem egyszerűen.

Ricsi erre már sóhajtva inkább csak beletúrt a hajába, mind a hárman tudtuk, mi lesz ebből.

- Mi az, hogy nem? – nevette el magát Anya feszülten.

- Abbahagyom – ismételtem meg magam – Felőlem nem kell kiiratni, nem járok be, aztán majd Eszti hívogat téged, nekem úgy is jó.

- Igazán örülnék, ha nem a tizenöt éves fiam próbálna manipulálni! – hitetlenkedett Anya.

- Én csak jeleztem – tettem fel a kezemet.

- Nem engedem, hogy abbahagyd.

- Felőlem – vontam vállat.

Anya kontrollmániás, akkor nyugodt, ha a kezében az irányítás, ha kellőképpen felkészült mindenre, ezzel szemben semmit nem tud kezdeni a fiával, mert nem hagyom, a férje meg tegnap lépett le, vágom, hogy idegesíti, de ne rajtam vezesse le.

- Jut eszembe, tegnap az osztályfőnököd is felhívott, hogy direkt kitörtél egy ablakot a testnevelés teremben – váltott témát, ráfejelve.

- Arra az ablakra rá is fért már, hogy kicseréljék.

- Lehet, így viszont mi fizetjük. Pontosabban én, a te rongálásodat.

- Ja, lehet meg kellett volna állni két gyereknél, nem?

- Hát, ez gyönyörű volt, fiam, gratulálok – biccentett Anya ironikusan – Ezek után már csak arra szeretnék kitérni még, amire ugye voltál szíves nem válaszolni...

Előre lefáradva lehunytam a szemem egy pillanatva, sóhajtottam egyet, majd félbeszakítva válaszoltam neki.

- Tippem sincs, mikor értem be haza Anya, tudod, úgy be voltam baszva, hogy örülök, hogy itt vagyok. Ja, amúgy, igen, nem csak piáltam, betéptem, elég jó volt, szagolj meg, cigifüstös vagyok. Későn jöttem haza, de busszal, végigblicceltem vagy négy járatot, loptam egy üveg Royalt, a kamuszemélyim az egyik haveromnál maradt, azért majd el kell mennem, amúgy igen, haverokon kívül voltam csajokkal is, minimum három-néggyel smároltam, plusz egyet egy kicsit odébb... - soroltam elhadarva, megkönnyítve a dolgát, ne nyomozgasson, meg kérdezgessen, tessék, tud róla, szívesen – Ja, ilyenek. Meg amúgy kiszöktem a suliból második óra után, csak hogy ezt is tudd. A többire nem emlékszem. Kábé ennyi. Ja, meg ugye kitörtem egy ablakot – tettem hozzá a legnagyobb tragédiát.

Anya lesokkoltan pislogva hallgatott, nem csoda, hogy miután mindezt csak így lazán, gyorsan felsoroltam neki, köpni-nyelni nem tudott először.

- Amúgy simán lehet, hogy kirúgnak a csapatomból – meséltem tovább, ha már így szóba jött – Zsombi beköpte az edzőmnek, hogy drogozom, meg ezek, tudod. A cigiről már megpróbált lebeszélni.

- Akkor talán le kéne állnod mindezzel! – szólalt meg Anya indulatosan megemelt hangon.

- Egyébként azért köpött be Zsombi, mert mondjuk eddig is rühellt, én is őt, de most már mégjobban, mert megtudta, hogy megfektettem az uncsitesóját.

- Befejezted??? – nevette el magát Anya idegesen.

- Csak gondoltam, sztorizok egyet.

- Elképesztően szomorú, fiam, hogy mindezeket ilyen büszkén mondod el magadról! Minden gratulációm! – vágta a fejemhez Anya – Te komolyan úgy gondolod, hogy amit csinálsz, az normális??? Hogy ez így mehet sokáig?

- Te mondtad, hogy ez csak egy korszak, nem? Elmúlik, vagy mi volt – idéztem vissza.

Mondjuk én ezt nem hiszem el, de jól felidegesítette, hogy az ő szavait használtam ellene.

- Ricsi, nyisd meg valahol az e-naplóját, kérlek, hagyj lássam a jegyeit – nézett Anya a tesómra.

Ricsi ellenkezett egy darabig, én is mondtam, hogy ne már Anya, most miért kell belevonni, tesóm fel se kelt még teljesen, de sok választási lehetőségünk nem volt, kábé két perccel később anyám már baszhatott is le, hogy konkrétan vagy hat tárgyból bukásra állok, a többi épphogy megvan, maximum tesiből vagyok jó, kábé ennyi, ami egész jó jegyem van, mármint, nem sorozatban karók, azok is év elejéről, amik húzzák fel. Mondtam Anyának, hogy oké, de most nem mindegy, mikoriak húzzák fel?

- Felvételizel, te idióta! – borult ki Anya, majd a tesóm telójára pillantott, aztán rám – Ez a teljesítmény, ez... mégis hogyan képzeled ezt? Mi játszódik le a fejedben, amikor úgy gondolod, hogy ez elfogadható??? Felvételi időszakban! Pár hét múlva írsz, egy olyan iskolában, ahol ne haragudj, de ezt a teljesítményt, meg még hozzá minden mást, amit művelsz, elárulom a nagy titkot, a lehető legkevésbé sem fogja senki értékelni! Csak jelezném, hogy ezzel, amit mostanában csinálsz, nemhogy azokba a gimnáziumokba nem fognak felvenni, amiket pár hónapja kinéztél, egy darab gimnázium se fog felvenni! Majd mész szakmunkásnak nyolc általánossal, vagy mi a nagy terved? Sportoló vagy, megvan az eszed, ismerlek, Roland, a legjobb helyek, ahova bekerülhetsz, azok azok a gimnáziumok, ahová eddig menni akartál, ha legalább a minimumot kipréselnéd magadból, ami kitelik belőled, simán felvesznek, de így? Áruld már el nekem, mi a terved! Hogy tudsz ennyire érdektelen lenni minden iránt? A jövőd múlik mindazon, amikkel az utóbbi hetekben szórakozol, mert azt hiszed, hogy akkora felnőtt vagy, egyáltalán nem vagy, szó szerint végignézhetem, ahogy az értelmes, tehetséges fiam pár hét alatt mindent eldob magától az életben, amit nem kéne, előre tönkreteszi az összes lehetőségét, a jövőjét, az életét! Az még hagyján, hogy a családodhoz hogyan állsz hozzá, hogy milyen értékrend, világnézet, milyen felfogás alakult ki benned, önmagában még megpróbálnék szemet hunyni felette, de az, hogy már odáig kezdünk fajulni, hogy alpári szórakozásokért, hogy berúghass a társaságaiddal, hogy fűvel-fával, az összes szembejövő lánnyal kikezdj, körülbelül ezért először eldobod a gitárt, az egyik legnagyobb hobbidat az életedből, hét éve csinálod, Istenem, kizárod a lehetőségét annak, hogy jó suliba kerülhess, onnan jó egyetemre, ami igenis meg fogja határozni a jövődet, simán a tanulmányiakat hagyjuk is, tönkreteszed magad, nem vagy tizenöt, szerinted milyen hatással lehetsz az egészségedre, mi lesz a következő, a vízilabdát is otthagyod? A tíz éve csinált sportodat, te, a csapatod alapja, az Európa-bajnok, mert nem jársz be edzésre? Bár mondjuk onnan is lassan kirugatod magad, gratulálok! Ha ekkora felnőttnek érzed magad, Roland, akkor nagyon szívesen hallgatom, hogy mégis mit tervezel ebben az életben! – fakadt ki Anya dühösen, mire ellöktem magam a konyhapulttól.

- Jó beszéd volt, Anya, gyakoroltad előre?

Anya idegesen csapongva elnevette magát, én meg csak kimentem a konyhából, felmentem a szobámba, összeszedtem pár cuccot, meg magamat, majd leléptem, hogy menjek kondizni.

Edzéseken kondiban vagyok épp eléggé, úgyhogy nem kell annyit pluszban, most csak ehhez volt kedvem, ez az egész egy kicsit felbaszott.

Rohadt idegesítő, ahogy mindent túlreagál.

De tényleg. Elfelejti, hogy már nem vagyok gyerek, és úgy akarja bediktálni nekem a kliséket, hogy mit csináljak, mint ha az lennék, mint ha magamtól nem tudnám, hogy mit csinálok. Nem vagyok életképtelen, baszki.

Vagyis de, az vagyok, egy másik értelemben, aminek ehhez semmi köze.

Inkább úgy mondanám, hogy képtelen vagyok élni.

A kondiban összefutottam Ákossal, mindketten, amikor kijöttünk onnan, köszöntünk, eldumálgattunk, majd, ha már így összesodródtunk, elmentünk kajálni.

- Mit csinálsz ma amúgy? – kérdezte Ákos.

- Passz. Anyám kábé két órája baszott le, hogy szar vagyok, meg tönkreteszem az életemet.

- Tényleg, a szüleiddel mi van most?

- Apám lelépett tegnap.

- Uhh. Sajnálom, haver.

Vállat vontam, majd beleittam a vizembe.

- Miért, amúgy te mit csinálsz ma? – kérdeztem vissza, témát váltva.

Nem akartam sokat beszélni a váló szüleimről, meg anyámról, így is örülök, ha nem jutnak eszembe az otthoni dolgaim.

- Plakátot, geci.

- Mi van? – röhögtem el magam.

- Suli. Beosztottak valami szar csoportmunkába, pár óra múlva mehetek át az egyik osztálytársamhoz, nem sok kedvem van hozzá.

- Csaj legalább?

- Van két csaj, meg egy srác, full stréber.

- Részvétem.

- Ja, az kéne. De még a két csaj is lehetne más.

Erre elröhögtem magam.

- Legjobb barátnők, az egyik meg tuti crushol, baszki, bármit csinálok, szarrá kibeszélik, vágod – magyarázta röhögve. Hát, szívás. Van két lánytesóm, vágom ezt – Amúgy valszeg meglesz a Vali.

Valéria, vagy ki, nem tudom, nem találkoztam vele, elvileg valami táncos csaj, Ákos sulijába jár – nem bírom a suliját amúgy, de ő se, szóval egyet értünk -, már kavarnak egy ideje.

- Neked még mindig senki? – kérdezte Ákos, miután pár mondatban ledumáltuk a Vali-témát.

- Attól függ, milyen értelemben.

- Barátnő.

Egy pillanatig nem válaszoltam, majd ránéztem.

- Nem akarok barátnőt – válaszoltam őszintén – Mindent akarok, barátnőt pont nem.

- Még mindig az exed kell?

- Ja – sóhajtottam fel. Enyhén szólva – De ha nem érdekelne már, se akarnék. Egy kibaszás.

Régebben, még Liza előtt én is akartam barátnőt, kapcsolatot, aztán rájöttem, hogy életem tévedése volt.

A kapcsolatok, vagy általában az egész szerelem-téma csak akkor jó, ha minden jól alakul, amiben nem hiszek, innentől kezdve nem leszek önmagam ellensége.

Nem mint ha mindebben én döntenék.

Miután Ákossal elköszöntünk, hazamentem, ledobtam a cuccaimat, majd válaszoltam Elinek.

Eliza: sziaaa, van kedved átjönni ma?

Őszintén, magához a Sátánhoz is átugrok bármikor, csak ne kelljen otthon lennem.

Anyának mondtam, hogy csak átmegyek egy haveromhoz, este jövök, nyugodjon le, nem a jövőmet elbaszni megyek, most épp.

Nem messze lakik a csaj, három megálló innen busszal, plusz kábé tíz perc gyalog, zenét hallgattam, amíg odaértem hozzá, elszívtam egy cigit, aztán bedobtam egy rágót.

Nem voltak otthon a szülei, nem véletlen voltam ott.

Mondanám, hogy kezd kialakulni kettőnk között valami, de ez erős túlzás, összesen eddig négyszer beszélgettünk élőben, ebből egy az volt, amikor Liával voltam a buszmegállóban és bemutatkozott nekem, ezenkívül akárhányszor beszélgetünk, csak melléktevékenység, bevezető vagy befejező dolog.

Nem vagyok a barátja, nagyon nem, nem akarok összejönni vele, semmi nem köt hozzá, a hűség-dolgot is hagyjuk, meg úgy mindent, amúgy remélem, ő is így van vele.

Felmentünk a szobájába, majd ahogy beléptünk az ajtón és beszélgettünk pár mondatot, már rá is tértünk a lényegre, először csak azzal, hogy lesmároltuk egymást, aztán az egyik falnál kötöttünk ki, ő meg nekidőlt a hátával.

- Roli – tolt el két csók között magától, mire ránéztem – Lehet egy kérdésem?

- Nyomjad.

- Tetszem neked?

Ó, baszki, nem indul jól.

- Nem egyértelmű? – kérdeztem vissza, mire megkönnyebbülten elmosolyodott – Miért?

- Mert te is nekem, és... nem igazán tudtam hova tenni, hogy igazából akarsz-e tőlem valamit.

Nagyon, nagyon nem indul jól.

- Tetszel, Eli – mondtam kinyögve valahogy – Semmit nem akarok elsietni.

Ironikus, kábé két és fél hete ismerem, eddig háromszor szexeltünk és úgy jöttem ide, hogy akkor ma negyedszerre.

- Mármint, kapcsolatot értem – tettem hozzá, hogy mentsem.

- Akkor többet akarsz tőlem, mint... ez, ugye?

- Csak ha te is, nem erőltetem, ha nem szeretnéd.

- Szeretném. Azt hiszem, egyre jobban tetszel, Roli.

A rohadt életbe.

Végigpillantottam rajta.

- Adhatunk esélyt magunknak, hogy kialakuljunk.

Eliza elmosolyodott, majd visszahajolt hozzám.

- Akkor adjunk – suttogta, majd megcsókolt.

Végigvezettem rajta a kezem, majd amikor már hevesebb lett a dolog, felemeltem, az ágyára terítettem és egyből csókolgatni kezdtem.

Eliza a pólóm aljához nyúlt, amit nemsokára levettem - még jó, hogy lemostam már magamról a tegnapi lányneveket, szép lett volna.

- Annyira jól nézel ki – mosolygott rám Eliza csillogó szemekkel, mire rápillantottam és egy puszit nyomtam a hasára, ami felett voltam épp, majd kigomboltam a nadrágját.

Igazából fogalmam sincs, mit csinálok.

Még ha ezt anyámnak soha nem is fogom bevallani.