- Ro... - suttogta a bőrömre, szorosan átfogva a vállam, minden erejével igyekezve kinyöszörögve magából a nevem, de nem hagytam kibontakozni, odahajoltam a szájához, és az övéhez tapasztottam az enyémet, hogy aztán átvezessük a nyelveinket egymásén.

Odébbsöpörtem a szőke tincseit, majd megcsókoltam a nyakán, egy sóhajt is hagyva az ajkammal a helyén, amitől libabőrös lett.

Eszméletlen illata van.

A folyamatosan mozgó derekához vezettem a kezeimet, úgy hullámzott az összes porcikája, hogy elvette az eszemet, olyan vonalai vannak, eldobom az agyam, majd a fülébe suttogva lassan lehúztam róla a pólóját, és ahogy az az öltöző hideg kövén landolt, végigvezettem rajta a kezem, és kényesztgettem egy kicsit őt és magamat egyszerre azzal, hogy csak csókolgattam, ahol kedvem tartja. A kezeimet visszavezettem a derekára, a fenekére, majd odahajoltunk egymáshoz, hogy egymás szájába fojtsuk az összes sóhajt, nyögést, mindent, aminek amúgy a lehető leghalkabbnak kellene lennie.

Még rajta volt a térdvédője kéziedzésről, de őszintén pont nem érdekelt, és őt se.

Elég spontán volt ez az egész, nekem tíz percem volt edzésig, neki mondjuk sokkal több, de időben összefutottunk még.

Amúgy az egyik lányöltözőben voltunk, ahol ebben az időzónában senki nincs, csak a cuccok, azon belül is egy fülkében, ötcsillag.

- Bátyám jön értem kocsival – suttogta a számra, amikor zihálva már csak levezettünk, két csók között – Szerintem ne most találkozzatok először.

- Hogy is hívják a bátyádat? – kérdeztem, csak mert mindig elfelejtem, az utóbbi másfél héten már vagy harmadszor.

- Erik.

- Ja, kajak – suttogtam, majd újra egymásra tapadtak az ajkaink, puha szája van, nem nagyon tudom megunni.

- Mikor kezdődik az edzésed? – szólalt meg halkan Eliza.

- Mindegy óra ráérünk perc?

- Akkor van időnk – vigyorodott el.

Oké, ez azért túlzás, késtem edzésről, de hát annyi baj legyen.

- Egészségetekre – mondta az edzőm, miután mindannyiunkat kinyírt edzés során, és már léptünk volna le, amikor utánam szólt – Varga marad.

Ákos mellett voltam akkor, szóval összenéztünk, aztán lepacsiztam a haverjaimmal, ők mentek, én meg az edzőm kérése alapján maradtam.

- Édesanyáddal beszéltem már a hiányzásokkal kapcsolatban, most épp nem erről lenne szó – kezdett bele, mire a hajamba túrtam – Roland, tehetséges játékos vagy és a bizalmat is szeretném megszavazni neked a továbbiakban is, úgyhogy legyél szíves őszintén válaszolni.

- Persze.

- Először is, edződként erőteljesen nem tanácsolom, a... - kezdte, majd elmutatott nekem egy cigi-mozdulatot, ami esküszöm, élőben szigorúbban jött ki, mint ha csak mondta volna, az edzőm para, szóval erre elhúztam a számat – Tehát tudod, miről beszélek.

- Nem szoktam sokat – szabadkoztam.

- Értem. Versenysportoló vagy. Tudod, mit jelent ez, ugye?

- Igen – túrtam a vizes hajamba újra.

- Nem szeretnélek többet figyelmeztetni.

- Rendben.

- Akkor ezt egyelőre lezárnám ennyivel. Második téma, tegnap egy kézilabdás fiú megkeresett, hogy jelezzen rólad egy s mást.

Erre meglepetten kitágultak a szemeim.

Kajak először nem tudtam eldönteni, melyik kézilabdás srác köphetett be akármivel kapcsolatban, akit ismerek, Zsombi, akivel rühelljük egymást, vagy Erik, akinek pont edzés előtt basztam meg a húgát, kettőjük között vacilláltam.

- Reméltem, hogy ilyen tekintetet kapok válaszul – mondta az edzőm, mert tényleg meglepett, még akkor is, ha amúgy tudtam, hogy nem én vagyok a legalitás megtestesítője az utóbbi hónapokban, de mondjuk alapból se feltétlenül – Állítása szerint, hogy is mondjam... gyakran élsz különféle tudatmódosító szerekkel. Mondjuk inkább drogoknak. Mindezt a szintén gyakori cigaretta- és alkoholfogyasztás mellett, előbbiről már beszéltünk.

Tudtam, hogy nem jó ötlet a csarnok mögötti parkban füvezni, baszki, még hajnali fél egykor se.

Mondjuk ahogy ezt az edző mondta, még szépítve is, levágtam, hogy a kézis srác, aki ezt beköpte neki, valószínűleg elég keményen közölhette vele, talán rá is túlozva, valahogy úgy, hogy Varga Roland egy alkesz, nikotinfüggő drogos, ismerem az edzőmet, kajak valami hasonlót kaphatott.

Ó, basszameg.

Az egésszel az a probléma, így magunk között, hogy amúgy nem valami valótlan. Csak túlzás. Ebben a megfogalmazásban. Mármint, így szarabbul hangzik azért, mint amúgy. Asszem. A kurva életbe.

- Elnézést, ezt ki is mondta amúgy? – kérdeztem őszintén, amivel mondjuk sokkal kevésbé kerteltem, hogy ma kinyírok valakit, mint azt terveztem, de az edzőm nem botránkozott meg rajta nagyon.

- Miért, talán ferdített volna?

- Látja rajtam, nem?

- Nagyon ajánlom is, Roland. Nem szeretném, ha kiderülne, hogy tényleg így van, mert annak következményei lesznek.

- Tudom – biccentettem.

- Egyébként, Marosy.

Faszfej Zsombi, gondolhattam volna.

Ez így enyhén felcseszett, szóval miután visszaöltöztem, Jordan-farmer-póló, kapucnis pulcsi – esküszöm, ezek a pulcsik a legjobb dolgok, amiket az emberek valaha megalkottak -, sporttáska, hajam még nedves, leszarom, jó az úgy, kicsit idegben beálltam a büfésorba, azt se tudtam, hogy mit akarok, csak kell valami melléktevékenység.

Amikor kiindultam a csarnokból és az egyik folyosón át elmentem mindenféle termek mellett, láttam, hogy az egyikben épp táncpróba van, majd amikor elhaladtam az egyik előtt, nem tudom miért, de benéztem.

Táncolt. Mindenféle szerek nélkül, semmi hajlakk, smink, csillogós dressz, csak próbája volt, edzős ruhában, kócos kontyban, kipirulva, egyedül táncolt a zenéjére, miközben mindenki őt nézte a teremben, az edzője mondta neki közben, hogy mire figyeljen majd, néha számolt is hangosan, ő pedig csak táncolt, gyönyörűen, mint mindig. Nem találkoztam még nála tehetségesebb lánnyal, csoda, hogy minden egyes alkalommal elbűvöl?

És mindehhez annyira rohadtul nem kellettek soha, hogy versenydresszben legyen, hat kiló hajlakkal lefújt kontya, minden kimesterkélten, egyik kedvenc látványom volt, amikor próbál, és mindent olyan természetesen csinál, még azt is imádom, amikor néha ront valamit, nevet egyet magán és folytatja, mint ha semmi nem történt volna.

- Még fel kell vennem a ruhámat, be kell melegíteni, haj, smink, tudod, ami általában - dörzsölte meg az arcát.
- Egyszer meg kéne csinálnod, hogy valami átlag ruhában vagy, és nyersz vele plusz két órát az életedből, plusz öt tonna hajlakkot, sminket... - gondoltam bele derűsen.
Soha nem értettem, mire ez a nagy felhajtás, mármint oké, alapból vágom, kell, meg ilyenek, de láttam már próbálni, ugyanolyan gyönyörű ő is és az egész műsora is normálisan.
- Az sajna nem ez a sport lesz, de tök jó lenne egyszer - értett egyet - Lehet majd elkezdek egy másik táncos sportot az rg mellett hobbiként, ami kicsit szabadabb, és majd ott. Mondjuk egy fehér ruha, mit szólnál hozzá? - fantáziált egyből, mire elképzelve biccentettem egyet, hogy nem rossz ötlet - Egyszer még megcsinálom, ezzel most megfogtál.
- Ezt írom is a sikerkönyvembe - mosolyodtam el - Figyelj, majd megnézlek akkor is, és kirakok egy transzparenst, hogy "én találtam ki" - mondtam jókedvűen, mire felnevetett.
- Tökéletes - nevetett. Annyira gyönyörűen nevet. - És majd neked fog szólni.
- Az első sorban leszek.

Egy pár pillanatot engedtem csak meg magamnak, ez alatt viszont, mint ha megérezte volna a jelenlétemet, hogy látom, pedig tánc közben mindig kizárja a külvilágot, ezerrel összpontosít, most is ezt csinálta, nem is felém volt fordulva, erre viszont ösztönösen odapillantott, ahol én vagyok, egy fél másodpercre találkozott is a tekintetünk, majd ezzel mentem is tovább.

Tényleg el kéne engednem.