- Már megint ellógtad az edzésedet? – kérdezte Erika, akihez átmentem és leültem a szobájában a földre.

Erre vállat vontam. Az edzéseim ellógása miatt érzem a legkisebb lelkiismeret-furdalást, tekintve, hogy a környék összes kicseszett négyzetcentije láttára olyan emlékek jönnek vissza bennem, hogy létezni se bírok arrafele, pláne, hogy nagy eséllyel még Vele is összefutok ott.

- Nem tetszik, ahogy látlak az utóbbi időben – mondta Eri őszintén, miközben leült mellém.

- Nem bírom én ezt már, Eri – vallottam be a hajamba túrva.

- Mennyi ideje szakítottatok már?

- Negyvenkét napja. Másfél hónapja lassan – válaszoltam magam elé dünnyögve.

- Számolod? – nevette el magát kínosan.

Mint valami rab, de komolyan.

- Nem is akarom számolni, még is tudom. Eri, amióta elveszítettem, semmi értelme az életemnek, mindenhol körülvesz, minden csak eszembe juttatja, mégis hogyan kéne túllépnem rajta így? Hogy szoktak egyáltalán továbblépni az emberek?

- Beletörődnek, Roli. Elfogadják, és már nem lesznek szomorúak többet. Aztán megismernek valaki mást, vagy felkelti más az érdeklődésüket, és továbblépnek – mondta Eri kedvesen – Veled is ez lesz.

- Ja, és szerinted nekem menni fog ezekből bármelyik is?

- Igen, hidd el, hogy menni fog, akaratlanul – simította meg a karomat.

- Őt szeretem, Eri, nem is tudom, milyen nem szeretni, soha nem fogok mást érezni. Nagybetűs, tudod – emlékeztettem unottan, kedvtelenül.

Erika erre nem mondott semmit, csak szomorúan rámnézett, majd vigasztalásképpen kicsit közelebb húzódott hozzám és nekidőlt a vállamnak.

- Senkit nem fogok tudni szeretni utána, most előre jelzem – mondtam őszintén.

- Dehogynem.

- Miért, tudsz jobb lányt nála? – döntöttem a fejemet a falnak.

- Igazából csak azt tudok – röhögte el magát Eri őszintén, mert nem bírta ki, majd visszatért az eredeti hangulatba és normálisan válaszolt – Ró, tizenöt leszel csak, lehet, hogy nem is ismered azt, aki mellett ki fogsz kötni végül. Az is lehet, hogy láttad már, ült melletted a buszon, egy helyre jártok, csak nem futottatok össze, lehet, hogy hallottad is már a nevét, lehet, hogy valakid már ismeri is, vagy te is, csak nem tudsz róla, hogy az élet majd őt fogja bedobni neked valamikor, igazi Igaziként.

- Épp ez az, Eri, nem akarok senkit megismerni, senkibe nem akarok beleszeretni mégegyszer.

- Bárcsak így irányíthatnánk.

- Bárcsak, ja – biccentettem egyet értve.

Egy pár másodpercre mindketten csendben maradtunk.

- Tudod, mi a vicc? – szólaltam meg kínosan elnevetve magam – Most, ahogy az előbb az igazi Igazimról beszéltél is Ő jutott eszembe. Ha valamit, ezt aztán tényleg rohadtul nem én irányítottam.

A legjobb lány-barátom erre már nem tudott mit mondani, én meg ellöktem a fejemet a faltól, majd a feszültséget nagyjából levezetve döntöttem vissza oda, ami elég nagyot koppant, de ez volt a cél, fogalmam sincs, miért, csak úgy.

Eri felszisszent, már majdnem mondott valamit, de aztán visszanyelte, szomorúan felsóhajtott, majd később témát váltott.

- Ma nincs gitárod egyébként? – kérdezte Eri, ahogy leesett neki, hogy milyen nap van.

- De – vontam vállat.

- A gitárórákat is ellógod?

- Az előzőt lógtam el, hogy bebaszhassak Pipacsékkal, ma beteg vagyok – idéztem vissza, hogy mit mondtam a tanáromnak, mire Erika felvonta a szemöldökét – Lelkibeteg. Ezt nem mondtam neki.

- Végülis – nézett rám Erika szomorúan felsóhajtva.

Amikor eljöttem Erikától, estefele a csarnok mögötti parkban találkoztam pár haverommal.

- Ró, egy slukk? – kínált meg Máté.

- Kösz – vettem át tőle, majd beleszívtam a füves cigibe.

Meg még az este során egy jópárszor, mellé ráadásul még rá is ittam, hát ja, anyám nem dicsért meg nagyon.

- Jézusom, Roli, te... - döbbent le, ahogy hazaértem.

- Cső Anya – intettem, majd felmentem a szobámba.

Anyám aznap este még egyszer utánam jött, de nyilván nem úsztam meg, másnap reggelig kivárta a lebaszást.

- Honnan szereztél füvet? – kérdezte az ébredésem után kábé egyből, ahogy kitettem a lábam a szobámból és lementem a konyhába enni.

- Mi? – kérdeztem vissza elröhögve magam.

- Ne hazudj egyből, fiam, annyira egyértelmű volt, hogy szívtál valamit, mint hogy most itt állok! – förmedt rám Anya.

- Oké, nyugi, elmúlt – tettem fel a kezem – Sajnos – gondoltam bele.

- Akkor megkérdezem mégegyszer, honnan szerezted, mi volt egyáltalán...? – sorolta Anya kiborulva.

- Nem én szereztem, nyugi mááár – tettem fel a kezem védekezően – Alapból nem szívtam sokat, csak bebasztam mellé, ne tévesszen meg.

Anya kitágult szemekkel elnevette magát.

- Szobafogság.

- Mi van? – néztem rá hitetlenül elröhögve magam, várva, hogy hozzátegye, hogy csak valami rossz vicc volt.

- Mi az, hogy mi van? Szobafogság, suli után hazajössz, nem mész sehova, különórákra majd elviszlek és hozlak, nem vagyok hajlandó tovább tűrni azt az életmódot, amit az utóbbi időben úgy folytatsz, mint ha teljesen rendben lenne.

- Ne már, Anya, ez nagyon gáz.

- Remélem, eléggé vérig sértem az egódat ahhoz, hogy hajlandó legyél változtatni.

- Ez komoly?

- Halálosan!

Na meg a...

Ebből az lett, hogy a suliból utolsó óra előtt szépen leléptem, biztos, hogy nem ülök végig egy rajzórát, megőrült az emberiség, remélem, Anya jönni akart értem suli után, ahol már jól nem voltam ott, majd szépen, kerülve az otthonomat, meg a környéket, ügyesen elütöttem az időt a délután folyamán, aztán este felhívtam két olyan haveromat, akiket anyám nem ismer, hogy ne tudjon lenyomozni, ismerem a trükkjeit, nem hülye, de én se, ki tudom játszani, nemsokára pedig már együtt is voltunk, mi, egy csomó pia, cigi, meg még random pár csaj, akik valahogy bekerültek hozzánk a társaságba.

A telefonomat meg kinyomtam, tudom, hogy mindenki hívogat, kikapcs, viszontlátásra, amikor már volt bennünk pia, épp az egyik csajjal voltam ketten, külön a többiektől, eredetileg csak rágyújtani közös cigivel, aztán nyilván a vége az volt, hogy smároltunk, ennek meg azért elrontaná az élményét, ha közben a kontrollmániás anyám hívogatna, aki ideges attól, hogy elveszítette felettem a kontrollt.

Na, hát kedvesebb fogadtatásban is volt már részem, mint amikor késő este hazajutottam valahogy.

Anyám konkrétan a kapuban várt, úgyhogy ráérősen elnyomtam a kerítésünknél a cigimet és ránéztem.

Na, gyere Anya, ölj meg.

- Azért jó pofátlan vagy, fiam – szólalt meg enyhén idegesen, összefont karokkal.

Erre csak rámosolyogtam, majd be terveztem menni a házba, mire Anya full kiakadva, hitetlenül elnevette magát és utánam jött.

- Tisztában vagy vele, hogy milyen szinten akasztasz ki ilyenkor??? – kiáltott rám, miközben bementünk a házba.

- Érzékelem.

- Már megint ittál, ezt nem hiszem el – nevette el magát feszülten, konkrétan fel tudott volna robbanni.

- Úristen, hívjuk a piarendőrséget – forgattam meg a szemem.

- Hétköznap van, ellógtál a suliból, és körülbelül kilenc órája egyikőnknek sincs semmi fogalma arról, hogy hol vagy, hazajössz így, és ennyit tudsz mondani??? – akadt ki mégjobban – Mit csináljak már veled, de komolyan?

- Nemtom, verj meg, passz – vontam vállat, miközben ledobtam a cipőmet.

Anya csak idegesen felnevetett, majd fogta magát, és tényleg lekevert nekem egyet.

- Úúú, ez jó volt, légyszi mégegyet – néztem rá.

- Te nem vagy normális.

- Ja, kicsit be vagyok... tudod – emlékeztettem derűsen.

- Tűnj a szemem elől, komolyan! – kiáltotta el magát.

- Végre – biccentettem, majd dobtam egy légpuszit Anyának és felmentem a szobámba.

Másnap reggel Anya nem is beszélt velem, én se vele, úgyhogy azt hittem, a mai napom nem a lebaszásommal fog kezdődni, tévedtem, ma apám talált meg.

- Anyád végigsírta az éjszakát miattad a konyhában, fiam, csak, hogy tudj róla.

Ez kurva jó, pont ő mondja, akitől Anya el akar válni?

Asszem Apa se teszi épp nagyon boldoggá anyámat, csak jelzem.

Ez az egész egy szar vicc.

Mindegy, megforgattam a szemem és átmentem Anyához.

- Bocs, Anya.

Anya nem mondott semmit, én meg nem próbálkoztam tovább, oké, megtettem ennyit, legyen elég, úgyhogy inkább mentem suliba Ricsivel.

Ma maradtam végig, viszont találtam egy új rágyújtós-helyet, ahová már nem is egyedül mentem, az a-ból egy haverom és Ricsi is becsapódott.

Épp ott voltunk, amikor befordult hozzánk valami csaj, sötétszőke, szemüveges, átlag jókislány, talán évfolyamtársunk, de nem biztos.

- Jaj, bocsi – szabadkozott, ahogy meglátott minket arrafele, mi meg ahogy láttuk, hogy csak egy sima csaj, újra elővettük a cigiket, amiket sunyiban elrejtettünk, ösztönből.

A csaj ezzel sarkon fordult és lelépett.

- Okééé – röhögtünk össze.

Következőre viszont az egyik tanár ment el közel, úgyhogy arra már tényleg rejtegetnünk kellett.

Szóval ma maradtam végig a suliban, durva, aztán elmentem edzésre.

Amikor bementem a csarnokba, korán voltam, szóval beálltam a büfésorba, hogy vegyek magamnak inni. Nemsokára beállt mögöttem valaki.

- Helló – köszönt rám Robi, mire ránéztem.

Az ember, akit látni se bírok, basszameg.

Körülbelül fél hajszálnyira voltam attól, hogy ott helyben leüssem, úgyhogy inkább kiálltam a sorból és kimentem a csarnokból.

Ott meg épp a cigimet vettem volna elő, amikor belefutottam a másik kedvencembe.

- Valaki nagyon összetört – mondta Zsombi vigyorogva, mire unottan ránéztem.

A gerincét tudtam volna összetörni, baszki, olyan idegállapotban voltam.

- Annyira kurvára nincs kedvem hozzád, de komolyan – közöltem fáradtan felsóhajtva.

Zsombi úgy döntött, hogy ezt az apró tényt figyelmen kívül hagyja, úgyhogy csak folytatta.

- Amúgy tudod, mi az érdekes?

- Nem, és leszarom.

- Ahhoz képest, hogy te vagy itt a helyi sztár, Varga Roland, a celeb, egész könnyen dobtak valami random hokisért.

- Unod az életed? – néztem rá.

- Nem, főleg mert az ilyen fordulatok tetszenek. Megvan, amikor olyan hét hónapja még azt mondtad, hogy Liza azért van veled és nem velem, mert a te érzéseidet viszonozza, meg mert rád bukik, nem? Sorsszerű, hogy a nagy bosszúdban te sérültél bele ebbe.

- Kajak itt tartunk még? Rohadtul nem azért voltam vele, mert tőled akartam elvenni, üldözési mániád van, ember – forgattam meg a szemeimet.

- Aha – biccentett – Most meg a nagy szerelmi bánatban rágyújtasz?

- Csak kurvára idegesítesz.

- Nem, csak én vagyok az egyetlen innen, aki nincs oda tőled, és ahelyett, hogy pátyolgatnálak, csak közlöm a tényeket. Varga Rolandot megcsalták, lehet ezt a mondatot felveszem hangfelvételre és lejátszom magamnak vagy húszszor, nem tudom megunni.

- Te meg akarod veretni magad amúgy, vagy mi a faszom?

Amióta elért az a csapás, hogy megismertem ezt a csávót, nonstop felbasz, provokál, esküszöm, provokál, mindig seggfej volt, aminek az az össz oka, hogy mindig rohadtul irigy volt és látványosan nem bír, magaslabda neki a Liza-téma, és előre érzem, hogy most már komolyan leütöm valamikor.

- Egyébként te játszol még a csapatodban egyáltalán? – kérdezte Zsombi.

- Essen már le, hogy nem akarok beszélgetni veled, baszdmeg – sóhajtottam fel fáradtan.

- Nem rosszból, de... - folytatta, mire megforgattam a szemem. Minden, amit mond, rosszból mondja, full feleslegesen nyitott ezzel a három szóval, a történelem legfeleslegesebben lefutott körei, komolyan – Nem az, nekem nem baj, csak szerintem az edződ nincs oda érte, hogy jó, ha heti csak egy edzést hagysz ki, a maradékon meg elvileg versenysportolóként, Európa-bajnokként, satöbbi, gyújtogatsz rá. Eskü vallásos leszek, valaki tuti kitalálta előre, hogy ebbe a csajba, akit egyértelmű, amúgy miért szedtél fel először, minden mellett még a sportodat is bebukod, a legnagyobb flexedet, mekkora már.

Kész ez a gyerek, az a vicc, nem amiatt érzem magam kínosan, amikkel beoltani akar, az a rohadt cringe, hogy azt hiszi, megsérthet, meg majd biztos miatta sírom magam álomba, mi a szar.

Unottan beleszívtam a cigimbe, kifújtam a füstöt, majd ránéztem.

- Már majdnem megkérdeztem, miért nem annak pofázol, aki szeret, de hát... – röhögtem el magam, majd szívtam egy újat.

Na, én viszont megsértettem, ő kábé mindenen besértődik, pedig ez is csak egy random tény, hogy kajak nem bírja senki, úgyhogy nemsokára válaszolt is, ahogy tudott.

- Nem is nekem kell kerülnöm ezt a helyet, hogy ne tudatosuljon, hogy a nagy szerelem-volt csajomat egy haverom bassza, akivel megcsalt.

Erre akaratlanul felvontam a szemöldököm, majd elröhögtem magam és ránéztem.

- Uncsitesód nem mesélte, hogy én meg őt...? – kérdeztem egyszerűen, magamban mosolyogva hagyva, hogy befejezze magának.

- Mi van?

- Sziszi, nem? – kérdeztem rá, már előre tudva, hogy kiakasztom vele, de hát ez volt a cél.

A csajjal egy buliban találkoztam már piásan, azt se tudtam, ki ő, beszélgettünk, először, aztán, hát ja, esküszöm, másnap láttam az instáján, hogy ennek a gyökérnek az unokatesója.

- Jó kamu – biccentett gúnyosan.

- Nem fogom neked bizonygatni, de ha kamuzni akarnék, anyádat mondtam volna.

Zsombi feszülten elröhögte magát.

- És csodálod, hogy megcsalt?

- Ember, lehet, hogy engem megcsalt, de tőlem legalább valaha akart valamit, viszonozta valaha az érzéseimet, jártunk fél évet, rohadtul lennél a helyemben, amennyit futottál már utána életedben, lehet az se ment volna, hogy szakíts vele, ne játszd a lenézőt, pont vágom, hogy mindent odadobnál azért, amim nekem megvolt, neked meg sose lesz. Hagyjuk ezt – zártam le, majd elnyomtam a csikket.

Ezzel betaláltam nála, érződött, nem is tudott mit mondani, valami sértőnek szántat utánam káromkodott, nemtom, nem figyeltem, mert otthagytam.

Ahogy bementem a csarnokba, és mentem végig a folyosókon, most, hogy egyedül voltam, közben éreztem, hogy mindentől függetlenül rohadtul szar volt a tudat, hogy amúgy én is mindent megadnék azért, hogy amim volt, ne csak „volt" legyen, hanem tartson még.

Mindenemet odadobnám, ha csak egy percre is visszakaphatnám.

Edzés után elindultam ki a csarnokból.

Épp az egyik folyosó végén fordultam be a sarkon, amikor velem egyszerre, ellentétes irányban valaki szintén befordult.

Már az az előtti pillanatban, hogy láttam volna, egyszerűen csak megérzésre, egyből felismertem, hogy a volt barátnőm az – ahogy szembekerültünk egymással, mindketten megtorpantunk, de így is majdnem összeütköztünk, Liza pedig ösztönből a mellkasomhoz kapott.

Ahogy realizáltuk, egyből elkapta a kezét, majd zavartan felnézett rám.

- Bocsi – mondta halkan, a füle mögé tűrve az egyik hajtincsét, mire nem mondtam semmit, csak elkaptam róla a tekintetemet, kikerültem és mentem tovább.

Éreztem, hogy utánam néz, de nem volt az az isten, hogy magamtól visszanézzek rá, csak le akartam lépni, úgyhogy mentem tovább, egészen addig, amíg végül utánam nem sietett.

- Roli!

Láttam, hallottam, éreztem – nem is emlékeztem, hogy ennyire bele vagyok esve, hogy ennyire érzem mindezt, ha vele vagyok.

Ettől tartottam – most pedig eszembe juttatta, mennyire gyönyörűen hangzik a nevem a szájából.

Megfordultam, nem mondtam semmit, csak a szemébe néztem.

Na, hát ha valamire nem emlékeztem, mennyire rohadt szépek, azok a szemei – annyi lány szemeit láttam már, főleg az utóbbi időben, és egy se tudta überelni.

Gyűlölöm, hogy ennyire bele vagyok esve, még akkor is, ha úgy összetört, hogy jelenleg azt se tudom, ki vagyok, miért vagyok, hol vagyok, mi értelme az életemnek, levegőt se kapok, csak valahogy lemennek az órák a napokon belül, mindemellett mégis, belenéztem a szemeibe, és megállapítottam, hogy basszus, azóta is ő a mindenem, akkor is, ha ez nekem kibaszottul nem éri meg.

Ő pedig láthatta mindezt az én szemeiben, el is kapta a tekintetét egyből.

- Sietsz? – kérdezte óvatosan.

- Mit szeretnél, Liza? – kérdeztem vissza egyszerűen.

Liza zavartan beletúrt a hajába, próbálta összeszedni magát, és már majdnem megszólalt, amikor a következő pillanatban meghallottuk az edzője hangját, ahogy őt hívja, mire mindketten a folyosó másik felére pillantottunk, én át a válla felett, ő pedig hátra, majd ahogy Liza visszafordult hozzám, már hátraléptem egyet, kilöktem az ajtót magam előtt és hagyva, hogy becsapódjon, már ki is mentem erről a szar helyről.

Gyűlölöm, amilyen hatással van rám.

„Gyűlölöm", „szeretem", végülis ugyanannyi betű, miért is ne tehetném mindkettőt egyszerre?