Bucky

Ez elmúlt órákban helyet kaptam a kanapén - amit mint kiderült ki is lehet húzni. Nem gondoltam, hogy létezik ilyen bútor. Heszna adott nekem ruhát, ami épphogy jó rám... De még ígyis jobb, mint a katona egyenruha.

Jelenleg aludnom kéne, szerintem már éjfél is elmúlt és majd lecsukódnak a szemeim, de nem tudok. Nem merek aludni. Amint behunyom a szemem azonnal jönnek a rémálmok, a látomások, és az emlékek. Már sokszor le se kell csuknom a szemem, csak egyszerűen a szoba egy laborrá omlik előttem...

Most is éppen ez történik. Meredten nézem a sötét plafont, mire az magától egy szovjet laborrá omlik előttem. Látom a sötétzöld ruhába öltözött katonákat, és a fölém magasodó, köpenyes orvosokat, akik félnek tőlem. Jól látható a rettegés az arcukon. Ők alkottak, mégis rettegnek.

- Küldetés teljesítve, katona - mondja oroszul.

- Töröljék ki, és indítsák újra - mondja a parancsnok, mire feltűnik előttem számtalan áldozatom képe. - Azután jegeljék. - A jég szó hallatára minden izmom összerándul. Ne...

Szinte érzem, ahogyan a memóriatörlő elektromossága beszivárog a fejembe és onnan kínoz... Érzem azt a borzasztó fájdalmat, és maguktól tűnnek el az emlékeim.

Felordítok, és felriadok... Csak egy álom volt. Ennek ellenére számos emlékem tűnt el... Megint összefolyik a múltam.

A következő pillanatban ajtónyitódást hallok. A hálószoba felől jön. A másodperc tört része alatt ugrok ülésbe és készülök fel a harcra, de ahogy felkapcsolódik a villany ellazul az izmaim nagy része. Heszna az.

- Elárulnád mi bajod az alvás fogalmával? - húzza össze a szemeit, amik már eleve kicsit szűkek voltak a fáradtság miatt.

Egy bő, rószaszín nadrágot, hozzá hasonló pólót és egy világosbarna mamuszt visel. A haja kócosan omlik a vállára, a tartása pedig az amúgy kifogásolhatatlan helyett most inkább egy gorilláéhoz hasonlít.

Csoszogva, szinte húzva maga után a lábait indul el a konyhapult felé.

- Bocsánat.

- Nem a te hibád - legyint felém, bár mivel ide se néz, inkább az ablaknak teszi ezt... - Annyira el voltam foglalva azzal, hogy három hét után végre alhatok, hogy alábecsültem a ptsd-d hatalmát, ami meg is bosszulta ezt. - Felém fordul a konyhapultnak támaszkodva, majd sóhajtva folytatja. - Van rá bármi esély, hogy az elkövetkezendő egy-két órában normálisan elaludj?

- Nem hiszem. - Ebben a pillanatban jut el a tudatomig amit mondott. - Három hete?

- Sok a munkám, kevés az időm, szóval megtanultam hetekig éber maradni - von vállat. Ez azért... Embertelen.

Valamit csinálni kezd az egyik géppel a konyhában, mire az néhány perccel később füstölni kezd és olyan mintha fel akarna robbanni. Én védekezésre kész állapotba akarnék kerülni, de mivel Heszna még csak el sem moccan mellőle, ez bizonyára normális.

- Ez a "robbanni akaró" gépezet kávéfőző, ami nem füstöl, hanem gőzöl és nem mellesleg ez jelenti a létezésem központját. Ha nincs kávé, nincs Heszna. Megkínálnálak, de jelenlegi állapotodat szerintem nem segítené a kávé.

Elveszi a poharat a gép alól, még valamit tesz bele, majd a kávéjával a kezében csoszog az ágyam elé. Odafordít az étkezőasztaltól egy széket, majd lábát az ágyamra téve lehuppan. A kávé kellemes, kesernyés illata megcsapja az orrom. Tetszik ez az illat.

- A kávé sajnos neked nem megengedett lelkem. - Belekortyol a kávéjába, majd folytatja. - Nem egészen úgy terveztem, hogy már ma éjjel nekiesek a lelkednek, és nem is fogok nagyon mélyen kutakodni, viszont azt mindenképp el akarom érni, hogy valamennyit aludj. Nem ma fogjuk elérni, hogy Naru szintű világbajnok alvó legyél, de elkezdünk afelé haladni, ha neked jó. - Nem válaszolok semmit, csak várom, hogy folytassa. - Ha esetleg felmerülne benned a kérdés, hogy miért nem altatlak el hipnózissal, vagy hogy miért nem adok altatót, azért nem teszem ezeket, mert mindegyik más alvástípust idéz elő elő, és ezek közül egyik sem az, ami nekünk kell. Meg mert nincs itthon altató... - teszi hozzá halkan. - Szóval, kezdjük el feltérképezni a helyzetet. Mi történik amikor megpróbálsz elaludni?

- Jönnek az álomképek.

- Milyen képek? Miről szólnak?

- Változó... Van hogy emlékek, van hogy csak rémképek.

- És honnan tudod, hogy melyik-melyik?

- Nem tudom. Minden homályos.

- És hogy látod magad bennük? Kívülről, valami másik ember szemszögéből, vagy a sajátodból?

- A sajátomból.

- Mennyi ideig szoktad tartani ezt az állapotot? Hogyan ér véget? Van olyan hogy mialatt jönnek a képek véget érnek, és mondjuk holttér keletkezik ott?

- Néhány perc, van hogy több óra. Általában felriadok, de van hogy utána a valóságot is egy ilyen képként látom. Nincs holttér.

- Hogy érted hogy a valóságot is úgy látod? Abból mi szakít ki?

- Lassíthatunk kicsit? - szakítom meg a kérdésáradatot, mikor már kezdenek túlcsordulni a gondolatok.

- Persze - kortyol a kávéjába.

- Nem lenne egyszerűbb belenézned a fejembe? - fordul meg a fejemben a kérdés. Nekem nem kéne beszélnem és ő is mindent megtudna.

- Ez egyáltalán nem arra ment ki, hogy megtudjam ezeket - mosolyodik el. - Mindent tudok azokról amiket megkérdeztem, csak azt akartam látni, hogy te hogyan reagálsz rájuk. De szerintem mostanra elég lesz ennyi. - Heszna néhány pillanatra elgondolkodik a kávéját nézve, majd dobolni kezd a térdén mígnem egy hümmögés után megszólal. - Van egy ötletem amire van kis esély hogy idővel beválik. Az kellene - emeli rám a tekintetét -, hogy amikor éjszaka ilyen rohamod van és nem tudsz aludni, írsz egy levelet. - Erre felhúzom a szemöldököm.

- Levelet?

- Magadnak - teszi hozzá. Még mindig nem értem mire jó ez. - Címezheted Jamesnek, a katonának, Buckynak, Barnes őrmesternek, a jövőbeli énednek, teljesen mindegy, csak magadnak címezd. Ott van hozzá papír meg toll - mutat a kanapé melletti íróasztalra. - Ha pedig felmerülne benned hogy miért is kell ez, a válasz az hogy mindenki magát ismeri a legjobban, és tekintve hogy gondolkodó lények vagyunk, mindig van valami mondanivalónk magunknak, aminek a leírása kikapcsolja az agyat, eltereli a figyelmet, ha úgy jobban tetszik.

- Miről kéne írnom?

- Az teljesen mindegy. Ami eszedbe jut: hogy kék az ég, hogy milyen látomásod volt, vagy arról hogy a szovjetek mekkora faszok. Ami csak eszedbe jut. Mikor úgy érzed eggyel készen vagy, csak hajtsd össze, tedd be valamelyik fiókba vagy add ide nekem ha gondolod, ahogy jónak érzed.

Egyelőre nem igazán értem hogy ez miért is jó, de úgy tűnik Heszna tudja mit beszél, így hiszek neki. Bár nem mintha sok választásom lenne.

Ahogyan kis csend telepszik a szobára, Heszna sóhajtva túr bele a hajába, ezzel összekuszálva ámenetes tincseit. Miért lehet befestve a vége? Mármint ez annyira nem megszokott, főleg nem katonák vagy harcosok körében. Minél jellegtelenebb egy katona annál jobb - én ezt tanultam.

- Gyárilag ilyen a hajam. Hiába vágom le, vagy növesztem meg, a fele mindig vörös lesz. Ez egyfajta jelzés, hogy én, én vagyok. - Egy kis szünetet tart, majd a kávéjába kortyolva, maga elé nézve folytatja. - Egyszer, vagy tíz éve fogadásból leborotváltam. De az egész tarkómon vörös lett a bőr. - Nosztalgikusan elmosolyodik, de nekem az jár a fejemben, hogy tíz éves kora körül kivel köthetett ilyen fogadást. - Huszonnyolc vagyok, drágám. Tizennyolc évesen csináltam és tíz perc múlva visszanövesztettem. Bár a fogadást elvesztettem...

Huszonnyolc éves? Egyáltalán nem látszik rajta hogy húsz évesnél idősebb lenne.

- Gondolta a gyorsfagyasztott száz éves pasi - húzza fel a szeköldökét egy félmosollyal az arcán. Hirtelen valami elkezd villogni a bal kézfején, mire Heszna megérinti a villogó pontot a kisujjával, így egy pillanatra megjelenik egy fekete, ujjatlan kesztyű, rajta egy villogó ékkővel, ami meg is szűnik ahogy rányom, így a keze újra olyan mint pár másodperce, a fény előtt. Egy téglalap alakú hologram jelenik meg előtte, bàr én innen csak egy homályos felületet látok, valószínűleg csak arról az oldalról olvasható. - Ó, baszd meg - húzza össze idegesen a szemét mikor végigpörgetett valamit. - Hogy nem lehet egy kibaszott nyugodt hetem sem... - mordul fel. - Jövő hétfőn jelenésünk van egy megbeszélésen. - "Jelenésünk"? Nekem miért lenne? Lehet Narura célzott. Egyáltalán milyen megbeszélésen? - Ne nézz így, neked is jönnöd kell. Ami azt jelenti hogy a folyamatot, ami egyébként hetekbe vagy hónapokba is telhet nagyjából egy hét alatt kell letudnunk. Hát nem kurva jó? - vigyorodik el széttárt karokkal. De, azt hiszem pontosan az. - Ugyanis azzal hogy kiszedtem a tél katonáját a fejedből, egyfajta legyengült lelki állapotot teremtettem, nagyjából mint amikor bekapsz egy tüdőgyuszit utána meg nem bírsz kikelni az ágyból, csak itt nem a tested gyengült le, hanem a poszt traumatikus stressz szindrómád jött ki. Jesszus de hosszú ez a szó... Mindegy, ezért fordulhat elő az hogy mondjuk sokkal mélyebb letargiába tudsz zuhanni, esetleg paranoiásabb leszel, vagy a fóbiáid felerősödnek. Kitérve arra hogy miről szól egy ilyen meeting és hogy mi keresnivalód lesz ott, igazából annyiról szól hogy összegyűlik nagyjából tíz ember, mikor kik, engem például előszeretettel rángatnak el minden egyes ilyen szarra. Arról pedig hogy miről lesz szó fogalmam sincs, ahogy arról sem hogy neked miért kell ott lenned. De valószínűsítem hogy megint rám akarnak verni valami faszságot mint mindig. Bár tekintve hogy téged meghívtak, valószínűsítem hogy a nálatok kószáló démon barátainkat fogják megpróbálni a nyakamba varrni. Dehát ki tudja, lehet valami egyedit találnak ki, az se kizárt hogy közösen akarnak valamit ránk kenni. Sőt, több mint valószínű. A lényeg az hogy közösen baszunk el egy órácskát egy ilyen szaron, elvégre nem is lenne jobb dolgom. Négy pozícióban kell helyt állnom, mi sem kézenfekvőbb annál minthogy van időm ilyen felesleges faszságokra. Teljesen logikus, nem gondolod?

- De, az.