- Szuper volt, Regi! - dicsért meg Anita, az edző, miután megcsináltam zenére a szóló koreómat, mármint ameddig megtanultuk eddig.
A nyár eleji válogatóra készültünk. A válogatón két produkciót kell majd előadni - eltáncolni egy koreográfiát, amit előre megadtak és mindenkinek meg kell tanulnia, kihozva belőle a maximumot, ezenkívül pedig egy saját koreót is, amivel kapcsolatban persze rengeteg dolog meg van szabva, de alapvetően azt a célt szolgálja, hogy bemutasd vele a stílusodat és az erősségeidet.
Ma kivételesen nulladik órában volt a külön edzésem, mert Anita nem ért rá délután, így nemes egyszerűséggel átraktuk ide. Természetesen ehhez sokkal korábban kellett kelnem, de egyszeri alkalomként belefért, mert motivált vagyok, és egyébként is hangulatos volt ilyen korán a suliban lenni. A korán keléssel meg sosincs nagy problémám.
A mai edzésem nem a táncteremben volt, mert a korai időpont miatt ahhoz a kulcshoz nem jutottunk hozzá, viszont az egyik tesiterem szabad volt. Jól is jött, mert a szivacsok segítségével néhány akrobatikusabb elemet is át tudtunk venni, illetve jó nagy volt a tér. Egyedül a tükör hiányzott csak, de azért elboldogultam nélküle.
Az első órám tesi volt, ezért úgy beszéltük Anitával, hogy hét ötvenötig tartjuk az edzést, mivel úgy se kell átöltöznöm, tekintve, hogy eleve tesicuccban voltam. Persze jó lett volna, ha az edzés lehetett volna a tesiórám helyett, mert nem kicsit ért fel vele, sőt, de a military tesitanárunk nem ment bele, hogy odaadja a létfontosságú óráját.
- Most van ötvennégy, eltáncolod esetleg a koreográfiát utoljára, vagy már mennél tesire? - kérdezte Anita az órájára pillantva.
- Szívesen eltáncolom, csak iszok egy kortyot - hajoltam le a kulacsomért.
- Persze, csak nyugodtan. Így is nagyszerűen haladtunk, nagyon ügyes voltál ma is.
A dicsérete közben éppen ittam, ezért ivás közben próbáltam megjeleníteni egy mosolyt az arcomon, hogy ne tűnjön úgy, mint ha nem jutott volna el hozzám és nem reagálnék rá.
- Köszönöm - köszöntem meg utólag, amikor leraktam a kulacsomat a földre, majd a tesiterem közepére mentem.
Még megigazítottam a hajam, majd Anita elindította a zenét, én pedig elkezdtem a koreót az utolsó erőmet is bedobva rá, szándékosan nem gondolva arra, hogy egyébként ezután még tesiórám is lesz, mert egyáltalán nem érdekelt, csak a célom lebegett a szemem előtt, hogy én ezt tökéletesen meg akarom tanulni.
Igen ám, csakhogy a tesiterem széles ajtaját persze tárva-nyitva kellett hagynia valamelyik tesitanárnak, aki ki-be járkált az edzés alatt, ami eddig nem zavart, legalább jött be egy kis levegő, viszont most a tesióránk előtt pár perccel az összes tesicuccban lévő fiú osztálytársam az öltözőből kiérve, ott állt meg, egy kicsit se diszkréten végignézve az egészet.
Nem tudom, hogy miért, de azt a több száz embert könnyebb volt kizárni a fejemből a színpadon a színházban, mint most azt a hat-hét fiú osztálytársamat, köztük például Bálintékat, akik a lehető legfeltűnőbben álltak meg az ajtóban.
Ebben az élethelyzetben akaratlanul szexualizálva éreztem szinte az összes táncmozdulatomat, amik egyébként nem is olyan jellegűek voltak, csak mivel perfekcionistán kiviteleztem őket, fiúszemekben, akik olyannak akarták látni, olyan volt. Ez az első pillanatban zavarba hozott, amikor megláttam őket az ajtóban, aztán igyekeztem elhesegetni őket a gondolataimból és úgy csinálni, mint ha fel se tűntek volna.
Nem fair, hogy néhány fiú mennyire vissza tud élni azzal, ahogy egy-egy pillantásuktól mennyire megalázva tudja érezni magát egy lány nőként.
Ettől függetlenül ugyanúgy beleadtam mindent, mint ha nem lettek volna ott. Inkább úgy bámuljanak, hogy azt könyveljék el, hogy jó voltam, mint hogy a látványos zavarkodásom még a teljesítményem rovására is menjen és elégedetlen legyek magammal.
Amikor vége lett a koreónak, egy pillanatra megálltam az ideiglenes végpózomban, majd elengedtem és odamentem Anitához, miközben meghallottam, hogy a fiúk tapsolni és füttyögni kezdenek.
Meggyőződésem, hogy csak a fiúk képesek úgy kifejezni a tetszésüket, hogy a dicsért alany inkább azt kívánja, hogy bárcsak magukban tartották volna.
Zavarban voltam, talán látványosan pironkodtam is, mindeközben pedig vert a víz az intenzív mozgástól, a mellkasom szaporán mozgott, a babahajaim össze-vissza álltak, de azért próbáltam odafigyelni Anitára, aki még pár edzéslezáró mondatot intézett hozzám.

A tesiteremből kimenve át kellett verekednem magam az ajtó előtt gyülekező fiúk között, és nagyon szurkoltam, hogy megússzam kommentár nélkül, de ez nem így történt.
- Nyomod, Regi - tartotta a kezét Örs.
- Köszi - válaszoltam zavartan elmosolyodva, az utalására adva neki egy pacsit.
- Letáncolod megint? - kérdezte Krisztián vigyorogva.
- Nem, ha nem baj - mondtam nevetve egyet, miközben minden egyes testjelzéssemmel azt próbáltam sugallni, hogy készen állok továbbmenni a folyosón.
- Mi lesz ez amúgy? - nézett rám Bálint.
- Egy válogatóra készülök.
- Milyen válogató? - értetlenkedett Krisztián.
- Egy tánccsapatba. Országos válogatott.
- Van ilyen táncból? - röhögte el magát Dávid, mire ránéztem - Nem az, csak nem vágtam, hogy ezt valaki ennyire komolyan veszi.
- Na jó, ezt nem kezdem el magyarázni - adtam fel, mert egy nulladik órás edzés után nem éreztem magamban elég energiát erre a felesleges beszélgetésre, és megfordultam, hogy továbbmegyek.
- Nem úgy értem - szólt utánam Dávid, mire visszanéztem - Csak azt hittem, hogy mivel táncolni kábé mindenki tud, ilyenek ebből nincsenek.
- Oké, labdába rúgni is, mégis kicsit több tudás kell ennél ahhoz, hogy focista legyen.
- Jó, azért a kettő más.
- Ha jófej leszek és mutatom is neked, csinálod utánam? - kérdeztem tőle egyszerűen.
- Mi az a les? - kérdezett vissza, mire a fiúk felröhögtek a környéken.
- Ez hogy jön ide, már ne haragudj? - pislogtam kettőt.
- Te hoztad fel a focit - mosolygott rajtam Dávid magabiztosan - Na?
- Ezt most azért kérdezed, hogy alátámasszak neked egy sztereotípiát a nőkről foci-témában, miközben te alacsonyítottad le az én sportomat?
- Oké, nem tudod - rendezett le Dávid derűsen.
- De, azért ennyire nem vagyok hülye a focihoz, csak nem érzem azt, hogy reggel nyolckor vizsgakérdésekre akarok válaszolni, Dávid.
Ebben a pillanatban csengettek be, és szólt nekünk az egyik tesitanár, hogy menjünk a tesitermeinkben (a fiúk és a lányok külön tesiteremben tesiznek), úgyhogy ez a beszélgetés itt megszakadt.

- Regi, van esetleg egy dezodorod? - kérdezte Réka az öltözőben.
Amikor még a tavaszi szünet után Alíz elment az osztályból, ráébredtem, hogy rajta kívül nem igazán érintkeztem emberekkel idáig, amivel igazából nem volt problémám, csak azért szándékosan se akarom kizárni magam a közösségből, így Rékával (Bálint volt barátnője, akinek Bálinték és Lucáék hátat fordítottak a szakítás után, ezért kicsit ő is elveszett, hogy kivel legyen az osztályban) egészen sokat szoktam lenni mostanában, kedves lány. Persze, mindkettőnknek megvan a külön kis élete, osztálytárs-barátnők vagyunk, együtt szoktunk lemenni ebédelni, tesire, meg ilyesmik, nagyon mély beszélgetéseink még nem voltak, nem merült fel, hogy sulin kívül találkozzunk, mindenesetre tényleg kedves, és igazából probléma nélkül elvagyunk egymással.
- Persze - adtam neki kölcsön a fújós dezodoromat.
- Köszi.
Miközben öltöztünk, a tesizsákomból előszedtem a reggel levett ékszereimet, hogy visszavegyem őket.
- Olyan szép ez a nyakláncod, már akartam mondani korábban is - dicsérte meg Réka a láncomat.
- Köszönöm - mosolyodtam el - Még a barátomtól kaptam a szülinapomra.
- Komolyan? De jó ízlése van. Mondjuk persze, hogy az van - gondolt bele derűsen, a párválasztására utalva, mire mindketten elnevettük magunkat - Várjunk, nem azt mondtad, hogy Szasza ma eléd jön suli után?
- De - bólogattam mosolyogva.
- Mit fogtok csinálni? - érdeklődött kedvesen.
Erre szinte éreztem, hogy az öltözőben egy kicsit mindenki elcsendesedik, mert hirtelen minden beszédtéma véget ér, főleg Lucáék triójában.
Észrevettem, hármójukat csak egy módon lehet elcsendesíteni, ha pletykát hallanak valahonnan, de a legbiztosabbra akkor megyünk, ha az a pletyka Szaszáról szól.
Bár lassan két hónapja lesz, hogy Szaszával járok, illetve négy és fél hónapja, hogy a suliban berobbant a köztudatba, hogy valami van Szasza és én közöttem, van egy olyan érzésem, hogy néhányan soha nem teszik túl magukat ezen a sokkon.
- Ma csak pár óránk lesz együtt, úgyhogy semmi konkrét - válaszoltam őszintén - Elsétálunk valahova, vagy valami ilyesmi. Az a lényeg, hogy kihasználjuk az időt, amíg együtt vagyunk.
Réka mosolyogva bólogatott, hogy jól hangzik, majd öltöztünk tovább.

Tesi után felmentem a terembe, ahol előpakoltam matekra, a következő órára, ettem egy kicsit, egyszóval nyugodtan eltöltöttem a szünetem hátralevő részét, amikor Bálint túlzott önbizalommal, széttárt karokkal megjelent a padomnál.
- Amúgy, Regi, hol az ölelésem?
Erre pislogtam vagy hármat egymás után.
- Nem tudom? - kérdeztem vissza meglepetten elnevetve magam, mert hirtelen csak ennyi jött ki belőlem.
- De én igen - vigyorgott Bálint, majd odalépett hozzám és magához ölelt, de úgy, hogy attól megfulladtam és moccanni se tudtam volna.
Oké, ez határozottan fura.
- Jó, jó, elég - próbáltam eltolni magamtól zavartan nevetve.
Bálint derűsen elengedett, mert valószínűleg számított a reakciómra.
- Nem bírod az ölelést - állapította meg egy jókedvű mosollyal az arcán.
- De, csak ez most kicsit hirtelen jött.
- Majd hozzászoksz - nyugtatott meg szórakozottan, majd továbbment.
Nem biztos, hogy hozzá akarok.

Nem tudom, hogy mi történt ma, de Bálinték egész nap rám voltak tapadva - Bálint a reggeli ölelésével, Krisztián a hajtincsemet húzogatta angolon, Örs néha lesöpörte a füzetemet a padomról, amikor arra járt, Dávid megbökte az oldalamat, amikor az ofőmmel beszélgettem és elhaladt mellettem, mire automatikusan összerökönyödtem és kellemetlen volt, egyszóval ma ez volt a poén, hogy húzzuk Regi idegeit.
Ez az egész akkor érte el a tetőpontját, amikor az utolsó óra után a cuccaimat pakoltam össze, majd indultam volna ki a teremből, a fiúk viszont úgy döntöttek, hogy meg kell koronázni a mai napot és el kell állni az utamat az ajtóig vezető úton.
A tehetetlenség törvénye egy kicsit átfogalmazva - lány vagy és négy magas önbizalommal rendelkező fiú úgy dönt, hogy érzékeltetik az erőviszonyokat azzal, hogy úgy szivatnak a saját szórakozásukra, ahogy akarnak.
Három sikertelen kikerülési kísérlet után megálltam előttük.
- Odaengednétek az ajtóhoz? - kérdeztem egyszerűen.
- Ja, gyere - lépett odébb Krisztián, aminek persze nem dőltem be, de azért megpróbáltam kihasználni az utat, amit hagyott nekem.
Természetesen ebben a pillanatban zárták el előlem az utat újra, hogy odaléphettem volna.
Ez annyira gyerekes.
- Ne már, légyszíves - ismételtem meg magam.
- Varázsszó? - húzta az agyamat Dávid vigyorogva.
Komolyan, mint az óvodában.
- Les - válaszoltam erőltetetten visszamosolyogva rá, mire Dávid röhögött egyet.
Azért szerencsére egy idő után sikerült kijutnom a teremből, de ahogy kifele mentem a suliból, mivel egy irányba vezetett az utunk, a fiúk jöttek utánam a lépcsőn, és azzal poénkodtak egymás között, hogy szólítgattak, amíg hátra nem fordulok hozzájuk.
- Regi.
- Regi.
- Regi.
- Regi, fordulj hátra.
Az első és a második alkalommal még ösztönösen hátrafordultam, mint mindig, amikor nekem szólnak vagy mutatni akarnak valamit, aztán rájöttem, hogy ez csak a következő fejezet a napi viccsorozatban, úgyhogy a szólítgatásukat kizárva mentem tovább, mint ha meg se hallanám.
Ez nagyjából az auláig ment.
- Regina.
- Regike.
- Ginus.
- Gina.
Egyértelmű volt, hogy ez csak a poénjuk egymás között, önmaguk szórakoztatása, úgyhogy úgy csináltam, mint ha fel se tűnt volna két-három méterre előttük.
A következő pillanatban viszont csak annyi tűnt fel, hogy csend lett, ami gyanús volt, biztos voltam benne, hogy valami történni fog, de megfordulni se akartam, mert túl kínos lett volna, úgyhogy kilöktem a kijárati ajtót, hogy kimenjek rajta, és ebben a pillanatban láttam meg a szemem sarkából, hogy az egyik fiú közelebb került hozzám, majd a röhögést visszafojtva megfogta a fenekem.
Mint valami tárgyat.
Erre egyből megtorpantam, megállva ott, ahol voltam, a bejárat előtt, nem érdekelt, és villámgyorsan megfordultam, így a vigyorgó Dáviddal kerültem szembe.
- Tudtam, hogy erre megfordulsz - mosolygott Dávid szemtelenül, mire hirtelen, kérdés nélkül megemeltem a kezem és visszakézből pofonvágtam.
Akkorát csattant, hogy attól csend lett a környéken, az előttem álló, sötét hajú srác pedig ösztönösen fordította el a fejét oldalra az ütésem hatására.
Őszintén? Jól esett.
Megfagyott a levegő, mindenki megállt, aki akkor jött volna ki a kijáraton, mert mindenkit megleptem és senki nem vállalta be, hogy először szólaljon meg ez után.
Felvont szemöldökkel Dávidra néztem, hogy van-e kedve esetleg neki megkezdeni a sort.
- Jó, csak vicc volt, bocs - védekezett Dávid, és őt is annyira meglepte a reakcióm, hogy talán elfelejtett lekezelő egoistának lenni egy pillanatra.
- Nevet most valaki? - kérdeztem vissza őszintén - Szerintem nem. Én sem.
A pulzusom az egekben járt, és megalázó szituációban éreztem magam, de minden erőmmel próbáltam hűvösen kezelni a helyzetet.
- Jól van na, azt hittem, poénnak veszed - tette fel a kezeit.
- Megfogtad a fenekem!
- Bele ne halj - mosolyodott el Dávid - Csak hülyültem. Amúgy meg nem a te seggedet fogtam életemben először - röhögte el magát.
- Nem érdekel, nem fogdoshatsz meg csak úgy, az engedélyem nélkül, és egyébként nem csak engem nem, senkit! Velem kapcsolatban még úgy se jogosítana fel rá semmi, ha nem lenne barátom, mert alapvető tiszteletadás a másiknak, hogy nem fogdosod meg mindenki előtt poénból, és engem az zavar, hogy ez az embertársaidnak járó alap tisztelet nem volt meg.
- De most ezen ne akadj már ki ennyire.
- De, ki vagyok, mert megalázó helyzetben érzem magam. Akkor is abban éreztem magam, amikor az exem képeit terjengtek körbe, ribancozva voltam és az igazgatónőig jutottak el rólam olyan fotók, amiben bugyiban vagyok meg melltartóban, és most is abban érzem magam, hogy az a poén, hogy megfogod a fenekem, én meg hogy reagálok majd rá! - tört ki belőlem őszintén.
- Jó, bocs, na. Nyugi - védekezett, de már lassan felháborodva azon, hogy bocsánatot kell kérnie - Azért annyira nem történt durva dolog.
- Egyébként barátom van ráadásul! - tettem hozzá mindahhoz, amit eddig felhoztam neki.
Ahogy ezt kimondtam, Dávid és a fiúk egyszerre pillantottak el a vállam fölött, ugyanarra, szó nélkül, mire kizökkenve a fejmosásomból, én is hátranéztem.
Szasza akkor hajtott be a kocsijával az utcába, megállva a suli előtt, ahogy azt előzetesen megbeszéltem még vele, és mivel látta, hogy valami történik, kiszállt - észlelhetett rajtam valamit, amit mások nem láttak, nem is láthattak, de ő igen rajtam, a szememben, és egyből leszűrte belőle, hogy mennyire megkönnyebbülök most, hogy itt van és nem vagyok egyedül.
Egy jobb világban talán nem lennék ennyire kiszolgáltatott négy fiú társaságában egyedüli lányként. Egy jobb világban ennek a gondolata fel se merülne.
Egy jobb világban talán nem kellene veszekednem és érvelnem a saját osztálytársaim alapvető tiszteletének és az egyenrangúságunk kivívásáért, csak mert akkor egyáltalán nem éreztem ezt a fiúkkal szemben.
Kár, hogy ez nem az a világ.
- Probléma van? - kérdezte Szasza egyszerűen, de határozottan a négy sráctól, akik szó nélkül álltak előttem.
Ahogy Szasza megjelent a szokása szerint, tekintélyt parancsolóan, megingathatatlanul, magabiztosan, a szintén szokásos külsejével, csend lett.
Egy jobb világban talán nem csak akkor lenne nekem is esélyem efféle tiszteletre, ha én is egy náluk fél fejjel magasabb, két évvel idősebb, erősebb, minden szempontból dominánsabb srác lennék.
Hangosan dobogó szívvel néztem Szaszára.
- Csak volt - válaszoltam a fiúk helyett.
Szasza a tekintetemet követve Dávidra nézett, majd elröhögte magát.
- Jó az arcod, leütöttek? - húzta egy mosolyra a száját Szasza, mire Dávid fújtatva elfordította a fejét, Szasza pedig rámnézett - Mi volt?
- Hajrá, Regi, köpj be - dünnyögte Dávid feszülten röhögve egyet, mire Szasza felé fordította a fejét.
- Azért azt megengeded, hogy a barátnőmtől kérdezzek valamit, nem? Kösz - mondta neki Szasza lekezelő gúnnyal a hangjában, szarkasztikusan, majd visszanézett rám.
- Elvileg jó poén megfogdosni egy lányt a kijárat előtt - foglaltam össze szúrósan Dávidra nézve.
Az egészben az volt a legmeghökkentőbb, hogy ahogy ezt kimondtam, és Szasza egyből Dávidra pillantott, bár az én nemtetszésem és érvelésem még túlreagálásnak volt beállítva, most Dávid ennyitől már is stílust váltott.
Jöjjek megint a jobb világgal?
- Poén volt, de már bocsánatot kértem - szabadkozott Dávid egyből Szaszára nézve, a reakcióját figyelve.
Szasza reakciójában az volt a legijesztőbb akkor, hogy az első pár pillanatban nem volt semmi reakciója, csak Dávidra nézett, és a tekintete már is elég volt ahhoz, hogy még az osztályunk nárcisztikus, beképzelt tagja is visszavegyen magából.
Dávid soha nem fogta még vissza magát, nem hatott rá, amikor én érveltem neki és kiálltam magamért, nem hatottak rá a tanárok, az osztályfőnökünk, az igazgatónő, nem hatott rá az, hogy részben miatta elment egy lány az iskolából, hogy a diáktársai rosszul érzik magukat miatta, semmi nem hatott, nem sikerült tiszteletet, megértést kiváltani belőle, még a tanárainak sem azokkal az eszközökkel, amikkel rendelkeznek, most viszont ott állt előtte egy nála dominánsabb, erősebb akaratú srác, akiről már kiderült, hogy erőviszonyokban sokkal inkább felette áll. Ennyi kellett.
Dávid nem azért fogta vissza magát, mert belátta volna, hogy hibázott, hogy nem volt oké, hogy megfogdos egy lányt, nem az irántam való empátiájából, tiszteletéből vagy mert megértette volna, amiket mondtam neki, hanem mert ott volt a barátom, aki "nagyobb" volt hozzá képest.
Ez valahol elgondolkodtató.
Meglepetésemre Szasza elröhögte magát, ami nem jókedvű nevetés volt, inkább megalázó Dávidra nézve, majd egy megsemmisítő mosollyal az arcán megszólalt.
- De be vagy szarva, hallod.
- Még Regi is tudja, hogy csak egy poén volt - szólalt meg Bálint rám mutatva, mire Szasza rágózva, ráérősen elszakította a tekintetét Dávidtól és ráemelte.
- Te fogdostad meg?
- Nem - védekezett Bálint egyből.
- Akkor faszért szólsz bele? - intézte el Szasza ezzel az egy mondattal, és Bálint ennyi volt, a barátom pedig visszafordult Dávidhoz, várva valami önálló megszólalást tőle, minimum magyarázatképpen.
- Kajak csak poén volt, azzal hülyültünk, hogy szólítgatjuk, hogy megforduljon - mondta neki Dávid gesztikulálva, mire Szasza lenézően mosolyogva felhúzta a szemöldökét, félreérthetetlenül azt sugallva vele, hogy "komolyan, ez a színvonal?" - Nem is durván akartam megfogni a seggét, csak poénkodtunk, hogy erre tuti megfordul, ennyi. Tényleg poén volt.
- Ja, vágom, elmondtad vagy hatszor. Eltörjem a karod poénból? - fordította meg a szituációt Szasza az osztálytársam szemébe nézve, annyira egyszerűen és határozottan kérdezve, hogy nem mertem volna kijelenteni azt, hogy nem komolyan kérdezi.
A két srác egymás szemébe nézett, vibrált közöttük a feszültség.
Megszólaltam.
- Még poénnak is megalázó lett volna, Dávid - közöltem tényként.
- Mert? - nézett rám Dávid, mire hitetlenül felnevettem.
- Ez komoly kérdés volt? - hitetlenkedtem.
Szasza és Dávid is engem néztek, majd Szasza Dávid felé fordította a fejét, mire Dávid is visszanézett rá.
- Minden begyógyult január óta? - kérdezte Szasza Dávidtól lazán, az aulában történt incidenst felhozva - Csak mert te vagy kurva hülye vagy, vagy azt akarod megismételni. Nem tudom, melyik a rosszabb.
- Poén volt.
- Nem tűnt fel, hogy nyolcvanezredszerre is leszarom? - röhögte el magát Szasza őszintén - Hogy jössz egyáltalán ahhoz, hogy megfogdosd, vagy alapból, hogy ő legyen a poén? Itt kezdődnek a problémák, kibaszottul nem érdekel, hogy mivel mented a sztorit utólag.
- Oké, bocs - erőltette ki magából Dávid, mire elkerekedtek a szemeim.
Szaszára nézett. Nem rám.
Tőle kért bocsánatot.
Ezen láthatólag Szasza is nézett egyet.
- Ne tőlem, baszdmeg - röhögte el magát Szasza feszülten, mint aki el se hiszi, hogy ilyen van.
Jól esett, hogy kimondta ezt hangosan.
- Alapból az lenne a normális, hogy nem kellek én ide - folytatta Szasza teljesen kiégve ezen - Hogy van egy csaj az osztályodból, akit nem fogdosol meg, meg nem ő lesz a poén, mert elterjed odáig az agyad, hogy nem ezzel szórakoztatod magad, de ha már mégis, felfogod azt, amit mond neked, belátod, hogy egy fasz voltál, tőle kérsz bocsánatot és eszedbe se jut legközelebb, én azért vagyok itt egyáltalán, mert nem jutottál el arra a szintre, hogy ne legyen rám szükség, baszki - közölte, egyértelműen szánalmasnak tartva, hogy ezt neki kell elmagyarázni.
- Faszért sértegetsz már - csattant fel Dávid magára véve ezt.
- Örülj neki, hogy csak sértegetlek, ember - röhögte ki Szasza őszintén, nem rejtegetve a másik opciót.
- Ti meg csak itt vagytok amúgy? - fordult Dávid a haverjai felé széttárt karokkal.
- Kell az erősítés? - mosolyodott el Szasza, lassan már elszórakozva azon, amit lát, majd Bálintékra nézett - Nyugi, tud velem beszélni egyedül is - közölte enyhe éllel a hangjában, a mondat után egyenesen Dávidra nézve vissza - Sőt, amúgy nem velem kéne beszélnie. Mondd Regi szemébe, hogy jó poén volt, túlreagálta és nem lenne okom kitörni a kezed - nézett rá Szasza - Ha megfogdosni meg merted, amikor egyedül volt, akkor most merd ezt is, kíváncsi vagyok. Öt perc alatt nem változhat meg annyira az álláspontod, hogy ne tudj érvelni amellett, amit csinálsz.
Szasza annyira a földbe tiporta Dávidot, kíméletlenül szétalázva előttem, a haverjai előtt, meg mindenki előtt, hogy a fekete hajú srác most először azt se tudta, mit mondjon.
Erődemonstráció, megalázás - mint kiderült, ez a két eszköz hatott csak arra a srácra, akit eddig senki nem tudott visszatartani semmitől, Szasza pedig a lehető legjobb alany volt erre, minden szempontból.
Tanulságos percek voltak.
Szasza szavai sokszor nagyobbat ütnek, mint bárki fizikailag tudna. Most is volt egy olyan érzésem, hogy a jelenlétem miatt folyamodott csak ehhez a módszerhez, így viszont mindent a szavaiba sűrített.
- Szar poén volt, oké - nézett rám Dávid, de csak felém mondta, valójában Szaszának magyarázkodott - Bocs.
A szememet lesütve bólintottam egy picit.
Szasza köztem és Dávid között váltogatta a tekintetét, majd az utóbbin megállapodva lenézően elröhögte magát.
- Te kurva gyáva vagy.
- Anyád a gyáva, baszdmeg - kapta fel a fejét Dávid.
- Egy, anyámat nem veszed a szádra, mert nekibaszlak valaminek - közölte Szasza rideg nyugodtsággal, teljesen határozottan - Kettő, nem tudom, felénk azokat, akik csak úgy basztatnak másokat, főleg lányokat, amikor a csaj egyedül van, neki meg ott vannak a haverjai, amúgy meg ha már ott van a csaj barátja, meg se tudnak szólalni, nagyjából így hívjuk, ja. De legalább már vágom, miért jöttél ki jól az exével, az is egy fasz volt.
- Már vagy három hónapja nem is dumáltam vele.
- Ja, tudom. Van egy kis közöm hozzá.
Dávid feszülten, szinte szétrobbanó idegességgel túrt a hajába.
Szasza ránézett az időre a telefonja képernyőjén, lecsekkolva, hogy mennyi idő ment el ezzel a párbeszéddel, majd újra Dávidra nézett.
- Na, mondj valami szépet Reginek, amivel meggyőzöl, hogy ne basszalak pofán én is és zárjuk le ezt a beszélgetést - közölte neki egyszerűen.
- De mit parancsolgatsz nekem? - háborodott fel Dávid, mire Szasza újra rápillantott.
- Én a helyedben együttműködnék és csinálnám.
- Nem fogsz becsicskítani.
Szasza elröhögte magát, majd a világ természetességével válaszolt.
- Nem kértem ki a véleményed róla.
- Na jó, én ezt nem - lázadozott Dávid, és már lépett volna le, amikor Szasza felé nyúlt és a vállánál fogva gond nélkül visszalökte oda, ahol volt az előbb.
- Nem mész te sehova, amíg nem mondasz neki valamit, amit hallani akarok.
Szasza a szemeivel szikrát szórt, ellentmondást nem tűrően, és az egész szituáció olyan volt, hogy nem nagyon lehetett nemet mondani neki, amit Dávid mérlegelt és fújtatva megadta magát.
- Nem megalázni akartunk, bocs - erőltette ki magából Dávid nekem - Nem lesz több ilyen.
- Rendben - válaszoltam halkan, a tekintetemet a földön tartva, majd ránéztem - És én nem csak magamért álltam ki. Alíz az ilyenek miatt ment el ebből az iskolából.
- Oké, az azért nem az én hibám - kérte ki magának Dávid.
- Szerintem meg csak hallgasd meg, hogy mit akar és bírd ki visszaszólás nélkül - szólt közbe Szasza rágózva.
- Sokan érzik magukat rosszul az ilyen "poénoktól", mint amilyen ez is volt - folytattam Dávidra nézve - Nem minden vicces másoknak, ami nektek az. Akármilyen hihetetlenül hangzik.
- Oké, oké - tette fel a kezeit Dávid, de érződött rajta, hogy tényleg a robbanás határán van attól, amennyire kiszolgáltatott helyzetben volt, a földbe tiporva, a büszkesége pedig darabokra tépve.
- Na, akkor maradjunk ennyiben - zárta le Szasza biccentve, és már hátralépett egyet, volt jobb dolga is, mint Dáviddal foglalkozni a továbbiakban.
Szasza már félig elfordult, amikor Dávid újra megszólalt.
- És akkor most ez lesz? - nézett rám Dávid rosszindulatú hangsúllyal - Valami nem tetszik, aztán futsz a palidhoz, hogy bevédjen? - gúnyolódott.
Szasza erre egyből visszafordult és határozottan válaszolt.
- Nem, baszdmeg, az lesz, hogy nem csinálsz olyat, ami neki nem tetszik.
Éreztem rajta, hogy ezen a ponton már Szasza is tényleg felidegesítette magát, ami a levegő rezgésén is érződött, mint mindig.
Ha Szasza ideges, az mindenen érződik. Érződik a dühe, ahogy forrong benne az idegesség, érződik, amilyen nagy és amennyi erő van benne másokhoz képest, és méginkább érződik, hogy nem lehet megállítani, főleg ilyenkor.
Fékezhetetlen és indulatos.
- Amúgy meg mit futott hozzám védelemért? Konkrétan arra értem ide, hogy le lettél ütve a picsába - emlékeztette Szasza felé biccentve, az arcán lévő halvány, még kicsit pirosló foltra mutatva.
- Ja, aztán itt áll percek óta, amíg te osztasz ki helyette - mutatott rám Dávid.
- Mert a haverjaid mit csinálnak? Nekik még csak közük sincs hozzá - emelte feléjük a karját Szasza, majd rájuk nézett - Amúgy kajak, mit álltok még itt? - kérdezte tőlük értetlenül, magyarul, hogy lépjenek már le.
- Mert neked mi közöd van? - vágta rá Dávid.
- A barátom, képzeld! - csattantam fel, miközben már hárman maradtunk, mert Örsék odébbmentek valamennyivel - Biztos te is oda lennél, ha a barátnődet fogdosnák, és még a csávónak állna feljebb!
- Ja, ez amúgy meg is történt. A húgoddal - vágta Szaszához, mire a barátom egyből ránézett - Csak ő magától megy bele, meg kábé minden kapcsolatában.
- Te engem ne provokálj, baszdmeg - röhögte el magát Szasza idegesen, miközben egyre csak nőtt a feszültsége, majd a mögöttünk lévő épület felé mutatott - Most nem vagyunk a sulidban. Egy darab tanár nem fog megvédeni, úgy folytasd.
- Most már legalább veled vitatkozok, nem a barátnődön, akinek te vagy az ügyvédje - hőbörgött Dávid.
- Kurva rossz ötlet, ha még el is kezdesz személyeskedni. Amúgy meg baszki, nincs életed, hogy velem akarsz vitatkozni, vagy mi a fasz? - égett ki rajta Szasza teljesen - Tőlem vitatkozhatunk, csak ne lepődj meg, ha megunom és nem tart sokáig.
- Nem vitatkozni akarok, csak ha már vitatkozunk, akkor legalább ne a csajodon!
- Mert min vitatkozzunk? - hitetlenkedett Szasza - Épphogy tudom, hogy ki a fasz vagy, ember. Pont leszarlak alapból, csak azt nem szarom le, hogy zaklatod a barátnőmet, de azt meg nagyon nem. Úgyhogy szerintem zárjuk rövidre ezt a beszélgetést és simán csak pattanj le róla. Semmi más dolgod nincs, csak ne basztasd - közölte teljesen egyszerűen - Azonkívül olyan szinten leszarom, hogy mit csinálsz.
- Ezt az egészet ennyiért amúgy? - mutatta be Dávid a kézmozdulatát, amivel indult az egész konfliktus.
- Nem, csak még azóta is neked áll feljebb, sértegeted össze-vissza a húgomat, meg a barátnőmet, pattogsz és kezd kurvára elegem lenni belőled - válaszolta Szasza a világ természetességével - Vegyél vissza az egódból, ember.
Ahogy ezt mondta, Dávid már épp szólásra nyitotta volna a száját, amikor Bálinték odébbról szóltak neki, hogy most mi van, jön-e már, meg különben is, nyugodjon már le.
- Na, húzzál - biccentett feléjük Szasza, lezárva ezt az egészet.
Dávid megsértődve kikerült minket és azzal a jellemző, fiús sértettséggel odament Bálintékhoz, akikkel elindultak az utcán az egyik irányba.
Szasza egy másodpercre velem együtt utánuk pillantott, majd az egészen elröhögte magát.
- Azt a kurva, milyen emberekkel vagy körülvéve mindig, te jó ég - készült ki ezen az egészen az arcát megdörzsölve, így utólag már egy derűs mosollyal az arcán.
- Mennyire voltál közel egy leütéshez? - kérdeztem tőle elmosolyodva, ahogy ránéztem.
- Ennél nagyobb önkontrollom még soha nem volt, hallod.
- Már nem tudom, hogyan tudnám megköszönni megint, hogy bevédtél, amit eddig még nem mondtam - néztem rá elolvadva.
- Ami legutóbb volt ugyanitt, az bejött - nézett vissza rám egy édes, szórakozott mosollyal az arcán, mire elnevettem magam, ő pedig elindult a kocsija felé, úgyhogy mentem utána.
- Nekem is bejött - válaszoltam mosolyogva, utólag, amikor már beültünk a kocsiba.
- Merre menjünk amúgy? - kérdezte témát váltva, ettől a másodperctől kezdve kiélvezve, hogy már senki nem fog megzavarni minket a közösen eltöltött időnk során.
Olyan természetesen tette túl magát a témán, mint ha nem most védett volna be.
Hihetetlen srác.
- Nem tudom - mosolyogtam felé nézve, és eközben őszintén, egyáltalán nem az úticél gondolata foglalkoztatott, hanem úgy minden, ami felgyűlt bennem akkor iránta.
Szerintem fel se fogtam a kérdését, csak úgy válaszoltam rá, mert lekötötte a figyelmemet, hogy éppen csodálom őt.
Szasza rámnézett.
- Nem kérdezek vissza, hogy mire válaszoltál, mit szólsz? - nézett rám szórakozottan, mire felnevettem.
- Kérlek - nevettem.
Szasza erre szintén csak elnevette magát, majd egy gondolatolvasó mosolyra húzva a száját, az arcomhoz nyúlt és hosszasan megcsókolt, amit az arcomon lévő kezét megsimítva egyből viszonoztam neki.
- Honnan tudtad, hogy erre gondoltam? - kérdeztem tőle vigyorogva, ahogy elhajoltunk egymástól.
- Ismerlek - mosolygott derűsen - Meg folyamatosan erre gondolsz.
- És ezt honnan tudtad? - dőltem vissza az ülésemre jókedvűen bekötve magam.
- Onnan, hogy én is - válaszolta a gödröcskéivel az arcán, mire felnevettem.
- Akkor tulajdonképpen egész nap csókolóznunk kéne.
- Figyelj, egy jobb világban tény, hogy sokkal több időnk lenne rá, mert nem kellene ilyen faszfejekkel foglalkozni - vázolta fel derűsen.
- Egy jobb világban tényleg - értettem egyet elmosolyodva, ahogy ránéztem.

Talán.
Mindenesetre, még ha ez nem is az a szép "jobb világ", örülök, hogy az a világ, amiben megismerhettem.

Ez azért ellensúlyozza a rossz dolgokat.